Jodi Picoult – A nővérem húga

Nehéz ez után a könyv után megszólalni. Jellemezni pedig talán képtelenség. Picoult olyan szépen szövögeti a szálait, hogy minden érintett szereplő iránt szimpátiát érezzen az olvasó. A nővérem húga újra megtanított rá, hogy semmi sem csak fekete vagy fehér az életben, és senki sem rossz vagy jó csupán. 

Jodi Picoult – A nővérem húga

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.  
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. 
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. 
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. 
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

Nagyokat sóhajtozva írom most ezt a bejegyzést. Egymásnak ellentmondó érzelmek kavarognak bennem, ami nem csoda, hiszen épp most tettem le a könyvet, és azt hiszem, még mindig nehezen fogom fel azt az élményt, amiben az imént részem volt. 
Él egy család Phoenixben, akiknek nem akármivel kell megbirkózniuk. Két gyermekük közül az egyikről, Kateről kétévesen kiderül, hogy súlyos beteg. Leukémiás, annak is egy nagyon ritka, nehezen féken tartható fajtájában szenved. A szüleik minden lehetőséget megragadnak, hogy a betegség ne győzedelmeskedhessen a gyermekük felett, ám az orvostudomány nem sokat tehet a kislányért, csak ha találnak egy olyan családtagot, aki donorként szóba jöhet. Hamar kiderül, hogy Jesse, az idősebb gyerek, nem felel meg a kritériumoknak. Az egyik orvos látva az anya, Sarah elkeseredettségét, finoman megemlít egy esetet, ahol a már meglévő gyermek ugyan nem, de a még meg sem született igenis szolgálhatott donorként beteg testvérének. Az anya azonnal felkeresi a megfelelő szakembereket és mesterséges megtermékenyítés során kiválasztja azt az embriót, akinek a génállománya a legmegfelelőbb, hogy segíthessen a későbbiek során Katenek.

Anna

Ezzel el is kezdődik Anna története. A kislányé, aki bár szerető és összetartó családba születik bele, de az egész életére rányomja a bélyegét, hogy ő csak azért született meg, hogy a nővérének "alkatrészül" szolgálhasson. Először csak a köldökzsinór vérét adja neki, később fájdalmas beavatkozások sorára lesz szükség, ami az amúgy egészséges gyerek életét megkeseríti.
A kislány tizenhárom évesen, amikor épp egy életmentő veseátültetéssel kellene segítenie a nővérén, úgy dönt, felkeres egy ügyvédet, hogy segítsen a teste fölötti önrendelkezés jogát megszerezni. Campbell Alexander, az ügyvéd, úgy dönt, segít neki, és ezzel egy olyan ügy veszi kezdetét, amelyben akárhogyan is dönt a bíró, nem végződhet jól. Ha Anna nyer, akkor a nővére, aki egyben a legjobb barátja is, meghal. Ha veszít, akkor akarata ellenére olyan beavatkozásra kerül sor, ami nem csak fájdalmas, de akár az egész életére is kihathat...

A regény olvasása közben mindvégig azt éreztem, én ülök a bírói székben, nekem is álláspontot kell foglalnom az ügyben és ha lehet, objektívan. Hogy ez mennyire nehéz, miután az ember előtt minden szemszög feltárul, azt ékesen mutatja, mennyire össze vagyok zavarodva a könyv olvasása után. 

Bár a történet alapvetően Annaról szól, mégsem lehet a családjától függetlenül tekinteni a történetét. Hiszen az már az elejétől fogva nem kérdés, hogy egy gyerek sem kényszeríthető arra, hogy a testvérének adja az egyik veséjét, ha ő nem akarja azt. Azonban ha a döntésének az ára a testvére élete, akkor óhatatlanul is meg kell vizsgálni minden egyes körülményt.
Picoult pedig pokoli jó ebben. Megtanít arra, hogy ne ítélkezz mások felett a döntéseik alapján, hanem kukkants be a lelkükbe egy kis ablakon, és miután alaposan megismerted, mi motiválta őket, csak akkor formálj véleményt, ha tudsz, vagy ha egyáltalán mersz. Mert amint a másik bőrébe bújsz, kiderül, nem is olyan egyszerű világosan látni, mikor melyik utat kell választanod, amikor más élete felett kell döntened.

A Fitzgerald család élete attól a pillanattól kezdve kifordul a négy sarkából, amint megkapják a diagnózist Kateről. Amikor az ember egyik gyermeke haldoklik, akkor az egész család sérül. Akkor egyetlen döntés sem ésszerű vagy igazságos, mivel a szülők mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy a gyermekük legyőzze a betegséget és túlélje azt. A család középpontjába a beteg gyerek kerül, minden döntésüket, minden tettüket az ő állapota határozza meg. Érthető hát, hogy a másik két gyerek a háttérbe szorul. Ugyanakkor ezek a gyerekek is igényelnék a figyelmet és a kényeztetést. És ha ezt nem kapják meg, akkor súlyosan sérülnek.

Jessenél ez elég élesen jelenik meg. Annanál sokkal szelídebben. Az egész családja számára ő a nyugalom és a béke szigete. Ő tűnik számukra a legkiegyensúlyozottabbnak, pedig a kislány sok-sok olyan emléket őriz, amik számára ékesen bizonyítják, ő nem fontos. Bizony az édesanyja sok hibát elkövet vele szemben, egészen súlyosakat is. Mégsem lehet elítélni őt ezért, hiszen ki merne ilyet tenni egy anyával, akinek azzal kell szembenéznie éveken át, hogy az egyik lánya bármelyik pillanatban összeeshet, elvérezhet, vagy meghalhat. Az elején nagyon szerettem volna gyűlölni az anyát, de képtelen voltam rá egy idő után. Hiszen ő is szenved, képtelen objektívan látni a helyzetet. Sérült ő is. 

Anna egy nagyon érdekes karakter, nem is tudom, mit gondoljak róla, hiszen amikor már úgy éreztem, értem a helyzetét, kiderül, hogy mindvégig egészen más motiválta, mint azt gondoltam. Vannak nagyon érett pillanatai, amikor már-már kilép a szerepéből, aztán történik valami, ami miatt újra egy gyerek áll előttünk, akinek szüksége van az anyjára, az apjára és a családja támogatására. Nagyon összetett személyiség, nagyon komplex érzelmekkel.

Az egyik legszimpatikusabb szereplő Brian Fitzgerald, Anna apja. Azt hiszem, ő látja a legtisztábban a dolgokat a családban. Nagyon érdekes, milyen gondolatok fogalmazódnak meg a fejében. Mennyire élesen látja, mekkora hibákat követnek el a feleségével Jesse és Anna ellen. Ugyanakkor sokszor nem tesz semmit, esetleg csak megemlíti, aztán hagyja, hogy a felesége hozza meg a súlyos döntéseket. Szó sincs róla, ő is követ el hibákat. Mégis képes kívülállóként is látni a családja életét, vagy kimondani, amit senki sem mer, esetleg úgy állni az egyik gyermeke mellé, hogy közben a családja egyben maradjon, és ne okozzon plusz konfliktust.

A mellékszál is érdekes, Campbell és Julia kapcsolata. Campbell titokzatos betegségének rejtélye az egész regényt átszövi. Aztán amikor mindenre fény derül, egy kissé ugyan színpadiasan, ahogyan azt az amerikai filmek kapcsán megszoktuk már, minden szépen elsimul. 

Az utolsó oldalakon, ahogyan azt már megszokhattuk az írónőtől, egy elképesztő csavarral megtoldja a történetet és egészen már megvilágításba helyezi a dolgokat. Végig számítottam rá, hogy bárhogy is végződik a történet, a szívemet gyökeresen kitépi, és nem is csalódtam ebben, hiszen még mindig sírva írom ezt az értékelést. 

A Csodalány hatását ugyan nem érte el nálam, de így is nagy hatással volt rám. Egészen más összefonódások tanúja lehettem ebben a történetben, mint az előbb említettben, és ezt az új borító rendkívül jól kifejezi. Ezek után egészen biztosan megnézem a filmet is. Ajánlom mindenkinek, aki szeret más perspektívából megközelíteni egy-egy nehéz helyzetet.

Köszönöm az Athenaeum Kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam ezt a könyvet! 

A kiadó most új köntösben jelenteti meg Jodi Picoult régi bestsellereit, köztük A nővérem húgát is.