Számomra is hihetetlen, de sikerült magával ragadnia! Pedig eleinte egyáltalán nem tetszett, és ha így utólag visszagondolok rá, rengetegszer kiakasztott, ennek ellenére képtelen voltam letenni. Tud valamit ez a könyv!
Anna Todd - After 1. - Miután
EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.
Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.
Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább. Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott. Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt. Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához. Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt? Talán azért, mert ez szerelem?
Anna Todd AFTER című fanfictionjét milliók olvasták a WATTPAD-en, és az egész világon lenyűgözte az olvasóit. Itt az idő, hogy ön is megismerkedjen az internet legtöbbet emlegetett könyvével.

VIGYÁZAT! NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZ!
Ez a legkegyetlenebb történet, amit valaha is olvastam. Így kitolni egy (túl) rendes lánnyal, szemét dolog. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - már alig várom, hogy a következő részt a kezemben tarthassam.
Kis kitérő
Tudom, hogy eredetileg ez egy One direction fanfic volt, Harry Styles-szal a főszerepben, de én képtelen voltam Hardint Harryvel azonosítani. Szóval mindenkitől elnézést kérek ezért, de én egy sokkal markánsabb srácnak képzeltem, gyönyörűnek, de férfiasnak.
Mivel nem ismertem jól a One direction tagjait, ezért google volt az én kis barátom, és találtam egy fantasztikus képet, amire ráírták, hogy melyik tag, melyik szereplő a regényben, de ennek ellenére sem tudtam a látottakkal társítani a szereplőket. Azért szívesen megmutatom azoknak, akik hozzám hasonlóan műveletlenek a témában.
A történetről
Tessa igazi jó kislány, pedáns, naiv, vannak céljai, nem bulizik, nem iszik. Mióta az eszét tudja az a vágya, hogy bejusson az egyetemre, amikor ez megvalósul már csak az szegi kedvét, hogy a barátja, Nate csak egy év múlva követheti. Ezért egyedül kell szembenéznie az egyetem kihívásaival. És kihívásból aztán akad bőven.
Amint megérkezik, szembesül is mindjárt az elsővel, a szobatársával, Steph-fel, és annak barátaival, akik meglehetősen öntörvényűek. Bár a két lány viszonylag jól kijön egymással, a baráti társaságban azért akad pár ember, akikkel meggyűlik a baja. Főként az egyik sráccal, Hardinnal, akiről Tessa már az első találkozásuktól kezdve képtelen levenni a szemét.
A fiú kemény, barátságtalan, szarkasztikus és sok esetben kegyetlen. Valami mégis ellenállhatatlanul vonzza hozzá Tessát. Hamarosan elkezdődik kettejük kis macska-egér harca, ami Tessától sok-sok áldozatot kíván. Pedig a lány még csak a felét sem sejti mindannak, ami a háttérben folyik.
Véleményem
Szívesen kötelező olvasmánnyá tenném ezt a könyvet naiv kislányoknak, akik azt gondolják, hogy képesek megszelídíteni egy ízig-vérig rossz fiút. Nem minden a vonzódás, nem minden a szerelem, attól még minden ember egyéniség, jellemmel rendelkezik, ami nem fog varázsütésre megváltozni, ha az ember a feje tetejére áll, akkor sem. Ebből a szempontból teljesen reálisat alkotott Anna Todd. Itt nincsenek pudinglovagok, mindenki sajátos jellemvonásokkal rendelkezik.
Tesst mindvégig sajnáltam, sokszor gondoltam butácskának, aki annyira vágyik arra, hogy elfogadják, hogy egyik hülyeségbe megy bele a másik után. Katasztrófa a csaj. De aztán a történet közepe táján kezdtem másként látni a dolgot. Tess életében először nyit mások felé, olyanok felé, akiket nem ismer, akik teljesen mások, mint ő, akiket a környezetében mindenki leír. Itt nem ő a hülye. Ő bátor. Mer kockáztatni, kitárja a szívét és azt reméli, ezért cserébe ő is ugyanezt kapja. Hogy ez még sincs így, az nem az ő szegénységi bizonyítványa.
Aztán ott volt Steph többi barátja, akik bár mellékszereplők voltak, a végén kiderült, hogy nagyon is részesei voltak Tess és Hardin kapcsolatának. Tessa elfogadta őket olyannak, amilyenek, pedig kívülállók voltak, ám ezek a kívülállók még csak meg sem próbálták Tesst elfogadni. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy én olyan egyetemre jártam, ahol ilyen emberek nem voltak.
Kis kitérő
Tudom, hogy eredetileg ez egy One direction fanfic volt, Harry Styles-szal a főszerepben, de én képtelen voltam Hardint Harryvel azonosítani. Szóval mindenkitől elnézést kérek ezért, de én egy sokkal markánsabb srácnak képzeltem, gyönyörűnek, de férfiasnak.
Mivel nem ismertem jól a One direction tagjait, ezért google volt az én kis barátom, és találtam egy fantasztikus képet, amire ráírták, hogy melyik tag, melyik szereplő a regényben, de ennek ellenére sem tudtam a látottakkal társítani a szereplőket. Azért szívesen megmutatom azoknak, akik hozzám hasonlóan műveletlenek a témában.
A történetről
Tessa igazi jó kislány, pedáns, naiv, vannak céljai, nem bulizik, nem iszik. Mióta az eszét tudja az a vágya, hogy bejusson az egyetemre, amikor ez megvalósul már csak az szegi kedvét, hogy a barátja, Nate csak egy év múlva követheti. Ezért egyedül kell szembenéznie az egyetem kihívásaival. És kihívásból aztán akad bőven.
Amint megérkezik, szembesül is mindjárt az elsővel, a szobatársával, Steph-fel, és annak barátaival, akik meglehetősen öntörvényűek. Bár a két lány viszonylag jól kijön egymással, a baráti társaságban azért akad pár ember, akikkel meggyűlik a baja. Főként az egyik sráccal, Hardinnal, akiről Tessa már az első találkozásuktól kezdve képtelen levenni a szemét.
A fiú kemény, barátságtalan, szarkasztikus és sok esetben kegyetlen. Valami mégis ellenállhatatlanul vonzza hozzá Tessát. Hamarosan elkezdődik kettejük kis macska-egér harca, ami Tessától sok-sok áldozatot kíván. Pedig a lány még csak a felét sem sejti mindannak, ami a háttérben folyik.
Véleményem
Szívesen kötelező olvasmánnyá tenném ezt a könyvet naiv kislányoknak, akik azt gondolják, hogy képesek megszelídíteni egy ízig-vérig rossz fiút. Nem minden a vonzódás, nem minden a szerelem, attól még minden ember egyéniség, jellemmel rendelkezik, ami nem fog varázsütésre megváltozni, ha az ember a feje tetejére áll, akkor sem. Ebből a szempontból teljesen reálisat alkotott Anna Todd. Itt nincsenek pudinglovagok, mindenki sajátos jellemvonásokkal rendelkezik.
Tesst mindvégig sajnáltam, sokszor gondoltam butácskának, aki annyira vágyik arra, hogy elfogadják, hogy egyik hülyeségbe megy bele a másik után. Katasztrófa a csaj. De aztán a történet közepe táján kezdtem másként látni a dolgot. Tess életében először nyit mások felé, olyanok felé, akiket nem ismer, akik teljesen mások, mint ő, akiket a környezetében mindenki leír. Itt nem ő a hülye. Ő bátor. Mer kockáztatni, kitárja a szívét és azt reméli, ezért cserébe ő is ugyanezt kapja. Hogy ez még sincs így, az nem az ő szegénységi bizonyítványa.
Ugyanakkor annyira kislány, annyira naiv, annyira hinni akar mindenkiben, hogy az sokszor már fájt. Emiatt egy kicsit nehéz volt azonosulnom vele, pedig nekem is voltak hasonló butaságok az életemben, még ha nem is ilyen súlyosak.
Steph mindvégig rejtély volt számomra. Sokszor nem tudtam, kinek az oldalán áll. Csak a végére jöttem rá, hogy talán senkién sem. Ő az élni és élni hagyni elvét követte mindvégig. Kedvelte Tesst, de nem nagyon segített neki, nem igazán értette meg, nem vigyázott rá. Hardint nagyon jól ismerte, ennek ellenére nem avatkozott közbe, amikor kellett volna. Szóval nem igazán éreztem szimpatikusnak.

Hardinon nem tudtam kiigazodni! Egyszerűen nem ment. Hol úgy éreztem, hogy valóban érez valamit Tess iránt, hol azt gondoltam, a lány csak idegesíti. Ez utóbbinak annyira sokszor és annyira nyilvánvalóan adott hangot, hogy nem értettem, a lány hogyan állhat vele szóba utána.
A fiú annyira sokáig tolta a szemétséget, hogy a könyv végére még az a hangyányi kis szimpátiám is köddé vált irányába, ami az elején még megvolt. Aljas és ocsmány dolgokat tett, már-már alpáriakat. És ezt számomra nem tudta kimagyarázni a múltjával. Az még nem ok a kegyetlenkedésre.
Igazság szerint ez a "mindenkit, aki tiszta és szép bemocskolom" viselkedés nem tudom, mennyire magyarázható meg bármivel is.

Most teljes joggal kérdezhetnétek, hogy ennyi negatívum után, hogyan is adhattam 5 szívet ennek a könyvnek? A válasz nagyon egyszerű: ez az abszurd kapcsolat teli volt fordulattal, minden egyes szörnyűség után jött valami, ami tompított rajta, persze ezt az egészet az utolsó pár oldal totálisan tönkre zúzta. Ennek ellenére megérte elolvasni. Tess annyira pórul járt a végére, hogy egyszerűen lehetetlen lenne nem megszerezni a folytatást. Irtó kíváncsi vagyok, hogy alakul a sorsa. Remélem, rendesen megfuttatja ezek után Hardint.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése