2015. január 28. | By: Ladybird

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc sorozat / Tv műsor




Véletlen, hogy épp a héten sikerült kitennem a már hetek óta tervezett A könyvek a moziba mennek bejegyzésemet és a Vigyázz! Kész! Posztolj!-nál is egy filmes tag került sorra. Mindenesetre rendhagyó módon most újra néhány filmet, pontosabban sorozatot szeretnék nektek bemutatni. A kedvenceimet. Remélem ti is kedvet kaptok majd hozzájuk.


Downton Abbey

A sorozat egy kitalált helyszínen, Yorkshire-ben játszódik egy nagybirtokon, melynek neve Downton Abbey. A történet főszereplői az arisztokrata Crawley család és annak szolgálói. A család V. György brit király uralkodása alatt birtokolja a downtoni birtokot.
A sztori a 20. század elején kezdődik, a Titanic elsüllyedésének évében, 1912-ben; s az I. Világháború előtti boldog békeidők minden csodálatos, reményekkel teli motívuma felfedezhető a történetvezetésben.
A brit történelem nagy pillanatainak a család életére hatást gyakorló mozzanatait sorakoztatják fel a sorozat egyes évadai. Egy ilyen nagy pillanattal kezdődik az első rész, amelynek nyitó jelenetei a Titanic elsüllyedése utáni napon játszódnak. Izgalmas időszakban indul a sorozat, amikor a régi és az új találkozik, s amikor a háború a küszöbön áll, de igazán senki nem hiszi, hogy sor kerülhet rá. A jelenetek tökéletesen megkomponáltak, a díszletek, a berendezések, az enteriőrök, a kulisszák zseniálisak. Minden egyes képkocka cukorka a szemnek.
Miközben kanyarog a történet, izgalmas dolgokat tudhatunk meg a kor Angliájáról, a történelemről, a kastélyok mindennapjairól. Arról, hogy lesz valaki komornyik, mik a terítés szabályai, miért kell kivasalni a The Times-t mielőtt az urak kezébe kerül. Ez, és megannyi titok vár azokra, akik belevágnak a Downton Abbey-be. (Forrás: port.hu)

Mit is mondhatnék? A leírás alapján, nem tűnik valami vonzónak. Bevallom, nekem sem az hozta meg hozzá a kedvem. Épp beteg voltam, amikor unalmamban megnéztem belőle egy részt angolul. Az hogy egyszerre foglalkozik a cselédek és az urak világával, hogy a színészek eszméletlenül jól játszanak csak hab a tortán. Egészen megváltoztatták a véleményem az uraságokkal kapcsolatban. Az uraság elsősorban nem uralkodik, hanem felelősséget vállal mindenkiért. A szereplők szerethetőek, a történet jól felépített. A helyszínek csodálatosak. Mi kellhet ennél több? 

Mondjuk némi humor? Nos, ez a sorozat ebben is bővelkedik. Valami imádnivaló, amikor betör a technika és meg kell bizkózniuk a telefonnal vagy a hűtőszekrénnyel... 
A két hölgyemény Isobel és Violet Crawley szócsatái pedig kihagyhatatlanok. Ezutóbbit egyébként Maggie Smith játsza, aki már a Harry Potterben is nagy kedvencem volt McGalagonyként.

Ó, és bár magát a karaktert nem szeretem, de a Lady Mary Crawleyt játszó Michelle Dockery elképesztő ahogyan a hangjával is játszik (az eredeti angolra gondolok), csak úgy süt belőle a sznobizmus. :)

Imdb: 8,8
Port: 9,5

Szereplők: Hugh Bonneville, Elizabeth McGovern, Michelle Dockery, Maggie Smith, Dan Stevens




A férjem védelmében

Julianna Margulies alakítja Alicia Florrick védőügyvéd szerepét, akinek férje, Peter (Chris Noth), egy nyilvános szexbotrány után politikai korrupció miatt kerül rács mögé. Amikor a botrány után Alicia visszatér dolgozni, azt látja, hogy férje bemocskolt neve miatt kiközösítik és igyekszik gyermekeinek biztos otthont teremteni. Mindeközben a cég senior partnere, Diane Lockhart (Christine Baranski) van a segítségére, aki szárnyai alá veszi Aliciát. (port.hu)

Pár kritikus szó: Valamiért nem igazán sikerül megkapó leírásokat készíteni ezekhez a filmekhez. Ennek a leírása nem csak béna, de még pontatlan is. Ugyanis nem Diane Lockhart veszi a szárnyai alá, hanem a csodálatos Will Gardner. :)

Ha a saját szavaimmal kellene leírnom, miről is szól a sorozat, talán inkább ezt mondanám:

A politikusfeleség, aki évek óta a családjának szentelte az életét, azzal szembesül, hogy államügyész férje megcsalta. Természetesen a média felkapja a hírt, az egész világ ezen csámcsog, ez folyik a tévéből, az újságokból, mindenhonnan. Emellett kiderül, hogy az államügyész urat még korrupcióval is vádolják, így kénytelen börtönbe vonulni. A botrány kellős közepén magára marad Alicia Florrick. Hirtelen minden teher az ő vállára kerül, a gyermekei eltartása, a kertvárosi ház ügyei és a szégyen, amit a férje hozott rájuk, bár talán hangsúlyosabb mindaz, ami a lelkében zajlik, az akiben a legjobban bízott csúnyán elárulta és bemocskolta a közös életüket. 
15 év kihagyás után visszatér hát a joghoz. Rögös úton ugyan, de végül a Lockhart&Gardner ügyvédi irodánál köt ki gyakornokként. Amikor már azt reméli, minden sínen van, kiderül, van egy vetélytársa, a szintén gyakornok Cary Agos (Matt Czuchry). Kettejük közül ugyanis csak az egyik maradhat az irodánál. És hiába régi ismerőse a cég névadó partnere, Will Gardner, ez még nem garantál semmit. Család, szégyen és médiafelhajtás mellett még bizonyítania is kell, hogy megállja a helyét a cégnél.

Éveken át ellenálltam a csábításának. Nem érdekelt az egész. Aztán láttam az Imdb-n, milyen jó pontozást kapott és úgy gondoltam, megér egy próbát. Azóta már a 6. évadnál tartok. Nem mondom, hogy nincsenek benne klisék vagy túlzások, de szerethető és izgalmas. Igaz, az ügyvédek világát elég sötétnek mutatja be, de nem vagyok benne biztos, hogy nem ez a realitás. Emellett én is épp egy krízis után próbálok meg most felállni, és megtalálni az utam, szóval könnyű azonosulnom Alicia Florrick-kal. 

Imdb: 8,3

Port: 9,1

Szereplők: Julianna Margulies, Chris North, Josh Charles, Christine Baranski, Matt Czuchry, Archie Panjabi




És a végére jöjjön két könnyedebb:

A számkiszervezett

A Számkiszervezett egy Todd Dempsy nevű srácról szól, akinek váratlanul Indiába kell költöznie, miután az igazán idióta termékeket gyártó cég, ahol dolgozik, kiszervezi a call centerét Mumbaiba. A sitcom fő humorforrása a két ország között húzódó hatalmas kulturális szakadék: Toddnak mindent meg kell tanítani indiai munkatársainak az amerikai (pop)kultúráról, hogy a dolgozói megértsék a cég termékeit, neki magának pedig fel kell dolgoznia, hogy tipikus amcsiként helyt kell állnia egy tipikusan nem amcsi országban. (port.hu)

Ez az a sorozat, amiért majd megszakad a szívem, ugyanis egy évad után elkaszálták. Ennek ellenére képes vagyok ezerszer is megnézni. A szerethető callcenter menedzser miatt, akinek a részlegét kiszervezték Indiába, egyszerűen megunhatatlan. A sok szokás, a vallás, a tömeg, a kasztrendszer... Mind-mind nagyon jól jön át. A szereplők imádnivalók, még Gupta is. ;)

Imdb: 7,5

Port: 8,4

Szereplők: Ben Rappaport, Rebecca Hazlewood, Pippa Black, Sacha Dhawan




Agymenők

Leonard (Johnny Galecki) és Sheldon (Jim Parsons) az elméleti fizika nagymesterei. Nyugodtan élik unalmas életüket, a való világ történéseiről fogalmuk sincs. Amikor váratlanul beköltözik Penny (Kaley Cuoco), az új szomszéd, a két jó barát élete gyökeres fordulatot vesz. Feltárul előttük a világ, annak minden "szépségével" és nehézségével. (port.hu)

Eleinte, amikor csak itt-ott csíptem el egy-egy részt, nem tetszett, sőt idegesített. Aztán az egyik barátom annyira dícsérte, hogy muszáj volt adnom neki egy esélyt. Az elejétől elkezdtem és szép lassan megszerettem a két főkaraktert, Sheldont és Leonard-öt. Penny néha nem túl szerethető számomra. A kis szerelmi szálat egy ideig élveztem, de már egy kicsit ellaposodott. Ennek ellenére hétről-hétre várom a következő részt. 
Főként Sheldon miatt. Nem titok, hogy ő a sorozat fő húzó karaktere, és okkal. Az a pasi zseniális. A "szerelmét" játszó Amy már kevésbé. 

Imdb: 8,6

Port: 9,3

Szereplők: Jim Parsons, Kaley Cuoco, Johnny Galeczki





Van még pár, amit megemlítenék, de annyira népszerűek, hogy nem nagyon kell őket bemutatni.

Trónok Harca
Vikingek
Szívek szállodája

Kommentben várom a ti kedvenceiteket is!





A többiek bejegyzését itt találjátok: 





10 megjegyzés:

Esszti írta...

A férjem védelmében kívánságlistás, de az Agymenőkön egyszerűen nem tudom, mit esznek annyira. Nekem az aktuális kedvenc a Bosszú (Revenge), és a Grace klinika, tudom, sziruposak meg minden, de nekem ez amolyan "guilty pleasure".

Ladybird írta...

Ó, a Bosszú, azt én is szerettem, nem is tudom, miért hagytam abba... A férjem védelmében-t érdemes elkezdeni, de vigyázz, beszippant. :) Nagyon értenek ahhoz, hogy ne tudd abbahagyni, ha egyszer elkezded. A függővégek szakértői. Az ügyeket lezárják ugyan, de mindig marad egy szál, amit tovább visznek.
Az Agymenőkkel meg sokáig úgy voltam ahogy te, ha csak hallottam róla a szemeimet forgattam. Aztán egyszer csak történt valami. Valószínűleg az is közrejátszott ebben, hogy a férjem olyan lelkes volt és akkorákat nevetett rajtuk, hogy nekem is nevetnem kellett. :)

Esti Babó írta...

Az agymenőket én az elején szerettem de aztán nem.is tudom, kiszerettem belőle... a férjem védelmében régóta esélyes hogy belekezdek, ahogy az első is... a számkiszervezett eddig nem került a látókörömbe de most biztosan belenézek....
A 13as voltam. :))

Ladybird írta...

Esti Babó, ha nem írod is tudom, ki vagy. Rendszeresen olvaslak! :) Az Apró örömök bejegyzéseidért teljesen odavagyok. Már gondoltam rá, hogy elkezdem én is, csak úgy magamnak. De elég a tieidet olvasnom, és felvidulok. :) Pozitív irányba tereled a gondolataimat.
Az agymenőkkel most kezdek ott tartani, ahol te, az új évad lapos.
A másik háromnak meg érdemes adni egy esélyt. Ha bármelyikbe belekezdesz, majd írd meg hogy tetszett. :)

mesy írta...

A Downton Abbey-t elkezdtem, valamikor a tavalyi év elején, de aztán abbamaradt. Az Agymenőket szeretem, de csak néha-néha nézek belőle egy-egy részt.

Ladybird írta...

Kukkants bele a Számkiszervezettbe, ha az Agymenők tetszik, szerintem ez is fog. Rövid kis részei vannak, és nagyon szerethető. :)

~NekromanCica~ írta...

Jaj az Agymenőkbe beleszoktam nézni- anyum kedvence :D- és vannak vicces részek benne. Csak van olyan karakter aki enyhén szólva idegesít :D

Ladybird írta...

Hű, kíváncsivá tettél. :) Csak azért kérdezem, mert Sheldonon kívül engem majdnem mindenki idegesít időnként (Penny és Howard különösen, de erről pssszt). De Sheldon miatt mindenkit elviselek. :D

~NekromanCica~ írta...

Hmm, azt hiszem engem meg a Sheldon irritál xD Mert olyan arrogáns tud lenni,meg lenéző; érzelmeit semmilyen szinten nem mutatja ki a csaja irányába és fúúh :D

Ladybird írta...

Kinek a pap, kinek a papné. :) Valóban arrogáns.

Megjegyzés küldése