Holden Rose – Hófehér kelepce – Blogturné nyereményjátékkal és egy kis extrával

Ebben a havas, hideg időben nemcsak aktuális, de egyben üdítő is volt Howard legújabb történetét olvasni. A Hófehér kelepce ugyanis épp olyan izgalmas és szívet melengető történet, mint a sorozat előző részei.

Holden Rose – Howard Matheu különös esetei 5. – Hófehér kelepce

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és még nem tudok síelni. 

Ráadásul, ahogy a dolgok állnak, ez a legkisebb gondom, mert a szállodát teljesen elzárta a külvilágtól a hó, így itt ragadtunk. Huszonkét gyerek, három tanár, négy fő személyzet, tizenkét vendég, köztük két bankrabló. 

Gil azt mondja, semmi gond nem lesz, ha nem ugrálunk. De ő nincs itt, csak Nita, és én, a fehérség közepén. Na, meg ez a nagy csönd. 

Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

Howard Matheu különös esetei | Holden Rose |
Főnix Könyvműhely | Moly

.

Mindig nagy lelkesedéssel várom Howard történeteit, pedig már jócskán kinőttem abból a korból, amikor még mindenben a kalandot láttam. Ám a kis detektívtrió mindig megmelengeti a szívem. Nem tudom, hogy én vagyok ilyen gyermeklelkű, vagy Holden Rose ír nagyon jól, valószínűleg mindkettő igaz, mindenesetre képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, és amint megjelent a Hófehér kelepce, azonnal elolvastam. Howard természetesen ezúttal sem okozott csalódást. Szokás szerint most sem kellett keresnie a bajt, mert az hamar megtalálta. Azt pedig tudjuk, ha bűnözők vannak a környéken, akkor Howard addig nem nyugszik, míg fel nem göngyölíti az ügyet.

Ezúttal egy kicsit kilépünk a megszokott környezetből, és Nitával meg Howarddal együtt Skóciába utazunk a síszünetre. Az előző részekhez képest nagy változást jelent, hogy Gil egy kissé kimarad a dolgokból, mivel a síelés abszolút nem az ő műfaja, ám cserébe kapunk egy naplót Nitától, szóval a félig üres pohár mégis csak félig teli. 
Nita és Howard már az odavezető úton összekap, így a sítábor nem indul valami fényesen, nem is beszélve arról, hogy a kisfiú mindjárt az első éjszakán bankrablókba botlik. Aztán jön a másnap reggel, amikor kiderül, hogy egy vihar miatt a szállodában ragadtak. De sebaj, Howard nem ijed meg a saját árnyékától, és azonnal beleveti magát a nyomozásba. A bezártság pedig csak megkönnyíti a dolgát, mivel így több ideje marad bajba keveredni, akarom mondani, nyomozni.

Nagyon élveztem ezt a kis utazást a két főhősünkkel! Már maga a sítáborba vezető út is olyan emlékeket idézett fel bennem, amik nagyon kedvesek számomra. Kezdve a tanárok gondosságával, a hosszú listákkal, amik alapján a fél házat fel lehetne pakolni, a vicces ugratásokon át, a ki-kivel kerül egy szobába problémakörig. Az pedig csak fokozta az élményt, hogy mindezt a szokásos humorral tálalta Holden Rose. 

Különös helyzetekben és izgalmakban bővelkedik ez a rész is, így egy pillanatig sem unatkozunk. Elég sok szereplőt mozgat ezúttal az író, ami nem baj, mert ettől nem fáj olyan nagyon Gil hiánya, bár kétségtelen, hogy a fiú óvatossága azért elkélt volna itt-ott. Habár az is igaz, hogy így sokkal több vicces helyzetet kapunk, Howard ugyanis gyakorlatilag folyamatosan bajba kerül, és szinte mindig önhibáján kívül. Mrs. Conflow sasszeme pedig azonnal kiszúrja, ha valami nem stimmel a kissráccal. 
Nem is beszélve arról, hogy az elején kapunk egy új szereplőt, Kait, a híresen eleven rosszfiút, aki a híre ellenére nem is olyan rossz. Viszont csavaros észjárásával és kalandvágyával fantasztikusan megkavarja a dolgokat Howard számára. Ne ijedjen meg senki, egy pillanatig sincs szó arról, hogy Gil helyébe léphet, erről ugyanis Howard gondoskodik, de azért kedves kis szál ez is. És remélem, nem ez az utolsó alkalom, amikor Kaijal találkozunk a sorozatban. Szívesen megnézném, mit szólna hozzá Gil, és hogyan reagálná le, ha Kai is része lenne egy olyan nyomozásnak, amelyben ő is benne van, és nem csak csendestársként.

De hogy visszakanyarodjunk a történethez, Howard és Nita még mindig szenzációs, az egyik a bátorságával és azzal a képességével, hogy akaratlanul is mindig bajba keveredik, a másik pedig a cukiságával és az emberismeretével száll harcba a bűnözők ellen, és mint mindig, ez remek párosításnak bizonyul. Azzal pedig, hogy Mrs. Conflow folyton a sarkukban van, és mindig épp akkor érkezik, amikor nem kellene, csak tovább fokozódik az élmény. 

A mellékszereplők is izgalmas színfoltjai a történetnek. A legjobb apa titkára ugyan egy kicsit túl hamar rájöttem, de ettől még szerethető volt ő is. Ahogyan mindenki más is. 
A bűneset ezúttal is szövevényes, és kell hozzá némi találékonyság, hogy a végére járhassanak, szóval senki sem fog unatkozni, annyit megígérhetek.

Egy szó mint száz, akár gyerekként veszed a kezedbe a könyvet, akár felnőttként, ezúttal is garantált a felhőtlen szórakozás. Ajánlom mindenkinek a Hófehér kelepcét, mivel jobb olvasmányt keresve sem találsz idén télen! 

Nyereményjáték

Ha Howardhoz hasonlóan ti is szerettek nyomozni, akkor tartsatok velünk január 31. és március 2. között, és kövessétek nyomon a Hófehér kelepce blogturné minden egyes állomását, hogy a tiétek lehessen a három nyereménykönyv egyike! 
Ehhez nem kell mást tennetek, mint ellátogatni Howard weboldalára, IDE, és válaszolni a kérdésre! 
Figyelem, minél több állomáson veszel részt a játékban, annál nagyobb eséllyel indulsz a nyereményért! Játékra fel!

Extra – Interjú az íróval

Kis különlegességként feltettem néhány – remélem sokakat érdeklő – kérdést Holden Rose-nak, aki örömmel válaszolt rájuk. A továbbiakban olyan kérdésekre kaphatsz válasz, mint hogy felnő-e valaha Howard, hogyan ír Holden Rose, hol találkozhattok vele személyesen is, és milyen jellegű tervei vannak a jövőben. Remélem, számotokra is annyi újdonságot tartogat majd ez az interjú, mint számomra.

A kép forrása

Zenét szerzel, gyermekkönyveket írsz, weblapokat készítesz, és még sorolhatnám, mi mindent csináltál az elmúlt években, egyszóval nagyon sokoldalú vagy, kérlek mesélj egy kicsit arról, ki is valójában a Holden Rose név alatt "megbújó" Kovács Attila? Íróként már él bennünk egy kép rólad, de magánemberként kevésbé ismerünk. Mondanál öt dolgot magadról azoknak, akik íróként már ismernek, de magánemberként még nem?

Öt dolgot biztos tudok mondani. Például sok új zenét hallgatok. Úgy értem, nem ragadtam le a fiatalabb koromban hallgatott zenekaroknál és műfajoknál. Szeretem és keresem az újat, a merészet, de a klasszikusan éretlen produkciókat is. Ráadásul ez most már a könyvekre is igaz. Mindig feljegyzetelem azt, ami megtetszik, vagy ajánlanak, esetleg ha valamit dicsérnek. És jöhet bármi, tudományos, ifjúsági, gyerek, romcsi, minden belefér.
Na, ha ez kettőnek számított, akkor itt egy személyesebb is: minden reggel elsőként kelek. Rendszerint írok, vagy dolgozom egy keveset, aztán átvedlek konyhássá. Elkészítem a reggeli italokat, csinálok rántottás szenyót tízóraira a sulisnak, meg ilyenek. Később, mivel itthon dolgozom, az ajtóból integetek a csapatnak, mikor elviszi őket a sofőr. Mármint a feleségem.
Ok, 4.: Minden évet diétával kezdek, mert próbálok visszatérni, egy általam ideálisnak vélt súlyhoz. Ezt az idén összekötöttem egy komolyabb szakáll felnevelésével. Ahogy nő a szőr, úgy apad a pocak.
5. A valós lábméretemnél mindig nagyobb cipőt veszek, mert magas a lábfejem. Ez nem titok egyébként, de nincs ilyen feliratú pólóm, úgyhogy nem közkeletű. Nos, remélem sikerült egy kicsit megmutatnom a bácsit a hétköznapokból.

Abszolút! Jó volt bepillantani egy kicsit az otthonodba! Köszönöm. Szolnokon születtél, ma Budapesten élsz, vidéki fiú vagy a nagyvárosban, vagy mindig is nagyvárosi fiú voltál vidéken?

Nem vagyok lokálpatrióta. Szolnokon csak 11 évet laktam, Kaposváron már csak hármat, Pécsett alig egyet. Budapesten sokszor költöztem, és annyira nem szeretem a fővárost, ha őszinte akarok lenni. Ez azt eredményezi, hogy nem igazán tudom egyetlen földrajzi helyre sem azt mondani: otthon vagyok. Imádom Český Krumlov-t Dél-Csehországban, rajongok Olaszországért, nagyon szívesen élnék tengerparton, mondjuk Portugáliában. Oda érkezem haza, ahol a családom van, de konkrét hely iránt nincs kötődésem. Szóval, nincs vágyott helye a sírkövemnek, vagy ilyesmi.

Egy kicsit menjünk vissza az időben. Mi inspirált arra, hogy írni kezdj? Gyermekkorodban is írtál, vagy felnőttkorodra érett meg benned ez az elhatározás?

Egy zenés darab miatt kezdtem el írni egy összefoglalót, vagy inkább vázlatot, ami aztán véletlenül könyvvé duzzadt. A végeredmény a fiókban ragadt, de nekem megtetszett ez a fajta alkotás. Úgy éreztem, ezt mindennap képes lennék csinálni. Ezért aztán lehetőséget kerestem, hogy folytathassam, és a Főnix adta meg a sanszot, egy gyerekeknek szóló detektívtörténettel. Éltem a lehetőséggel, és most itt tartunk. Később kiderült, hogy valójában 9-10 éves korom óta írok. Anyukám előszedett mindenféle próbálkozásomat, ami először meglepett, aztán elgondolkodtatott. Az lett végül a fő kérdés: Mi gátolt meg abban, hogy folytassam az írást akkoriban? – A válasz pedig tök fura. Mert az egész, valami bagatell dolgon múlt. Akiknek ugyanis a kezdetekkor megmutattam a próbálkozásaim, nem biztattak. Én meg nem is hittem, hogy jól csinálom, vagy ha nem, akkor lehetne ezen fejleszteni vagy valami, inkább abbahagytam. Na, mi is volt a kérdés? Igen, végül mégis megérett bennem az elhatározás, mert most már elég idős vagyok ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, merre tartok. Vagy jobban meg tudom ítélni azokat az embereket, akiket megkérdezek :D

A sorozat illusztrátora Varga Zsolt

Sok író az első vázlatokat, vagy a regény első verzióját papíron írja meg, te kézzel vagy géppel írod Howard történeteit?

Informatikus lévén szeretem, ha minden a gépben van, és több helyen is fellelhető biztonsági másolat. Ezért egy szándékosan íróknak szánt szoftvert használok. Ezen kívül diktafonozok (pl. az uszoda felé, meg vissza, mintha telefonálnék), és vannak ász noteszeim is, fecnijeim, fotóim, meg saját magamnak küldött üzeneteim, hogy teljes legyen a káosz.

Gyermekkorodban szerettél olvasni? Ha igen, mesélnél az akkori kedvenc könyveidről?

Érdekes, ezt más sokszor megkérdezték, én meg mindig bevallom: én nem olvastam még rendszeresen annyi idősen, mint akiknek írok. Inkább 10 voltam, amikor már egy-egy könyvet magamtól befejeztem. Aztán 11 éves koromban ismerkedtem meg egy máig nagyon jó barátommal, aki nagy könyvmoly volt, és vele kezdtem igazán sokat olvasni. A lapozgatós könyvek, Tarzan, Sárkánydárda krónikák stb. Meghatározó könyvélményeim, viszont csak jóval később, a középiskolában lettek. A korbács, Holtsáv, A gömb, meg a társaik igazán beindítottak. És persze, minden Rejtő, Agatha Christie, Woodhouse könyv is jöhetett… most felesleges lenne felsorolni. A lényeg, hogy eléggé mindenevő vagyok a mai napig.

Mindenevőként manapság milyen típusú regényeket olvasol? Van esetleg kedvenc íród vagy könyved?

Erről már esett szó. Annyit tennék hozzá, hogy meglehetősen hosszú a várólistám, igyekszem ezen csökkenteni. Amivel nagy adósa vagyok önmagamnak: Az az Abarat trilógia, de vár rám a Cinder, NOS4A2, A 100 történelmi tévhit, a Szörnyeteg a hajtóműben, A befejezetlen ember és az Oculus, hogy tényleg csak néhány címet említsek. Azt keresem, ami pörög és megnevettet, illetve izgalmas. Nem zavar, ha ezerszer feldolgozott témát taglal, csak jólessen olvasni. Ellenben van néhány könyv, amivel nem tudok mit kezdeni, ezeket még jó időben félreteszem, meg félbehagyom, ez az igazság. Nem sokat birkózom, ha nem csúszik eléggé :D Ami mostanában a legjobban zavar, amikor jelen időben zajlik a cselekmény. Azt egyelőre nem sikerült megemésztenem. 

Alapvetően úgy ismertek meg az olvasók, mint gyermekkönyv írót, bár alkotsz más műfajban is. Mi volt előbb, a sci-fi novellák vagy Howard történetei?

Sci-fi novellák sokkal előbb voltak. Azt már a középiskolában is írtam, és mint említettem, nem kaptam pozitív visszajelzést. Nem volt a környezetemben, aki írt volna, nem tudtam hova kell ilyenkor fordulni, nem létezett még a mai értelemben vett internet, így nem is gondoltam, hogy kéne ezzel foglalkoznom, és ha megtenném, mit tegyek. Inkább mást írtam. Főleg dalokat.

Tervezed, hogy egyszer felnőtteknek szóló könyvet írsz? Ha igen, mesélnél az ez irányú terveidről?

Most először befejezem a Holtidő című kalandregényemet, ami a Könyvfesztiválon már elérhető lesz. 12-16 éveseknek szól majd, de valójában nem foglalkozom a korosztály besorolással miközben írom, maximum nem rakok bele kibelezést. Van egy szintén ifjúsági ötletem, a Kölcsönhatás, amit ugyancsak szeretnék az idén befejezni. És igen, egyszer, ha majd úgy állnak a csillagok, talán a felnőtteknek is írok majd, bár a fiatalok, vagy a gyermeklelkű felnőttek sokkal közelebb állnak hozzám.

Honnan merítesz inspirációt a könyveidhez?

A gyerekkönyvekhez a környezetemből, a saját élményekből táplálkozom. Például a nagy fiam kitalált egy történetcímet (Az aranykapu rejtélye), és ragaszkodott hozzá, hogy az legyen a következő sztorim. Nem volt mit tenni, nem okozhattam csalódást.

Howard sokszor kerül bajba a kalandvágya és a kíváncsisága miatt, te is ilyen gyerek voltál? Van esetleg olyan sztorid gyermekkorodból, amit szívesen megosztanál velünk?

Azt hiszem, én sokkal bizonytalanabb, zárkózottabb gyerek voltam, mint Howard, és vagyok most is. Ez egyébként viccesen hangzik, főleg azoknak, akik személyesen ismernek, de a látszattal ellentétben, én egy viszonylag, magamnak való figura vagyok. Van amit közhírré teszek, és van, amit nem szeretek megosztani senkivel. Emiatt néha akadnak konfliktusaim is, mert nem mindenki feltételezi egy-egy ad hoc-nak tűnő ötletről, hogy azt én már átrágtam magamban. Szóval, Howard tökösebb nálam, és még szerencsésebb is, mert csodálatos barátai vannak, akik még minden mesterkélt allűrtől mentesek. Howard az, aki lenni szerettem volna kilenc évesen.

Howard, Nita és Gil mindig kitartanak egymás mellett, neked is voltak ilyen barátaid ilyen idős korodban?

Voltak jóbarátaim. Szaladgáltunk a játszóterek között, meg az artézi kúthoz mentünk vízért. Kérdezgettük a járókelőket mennyi az idő, mert haza kellett érni háromnegyed hétre. Elmentük a vasútállomásra, és felmásztunk a gőzmozdonyra, szóval ennyi erővel, nyomozhattunk is volna. Aztán, mi elköltöztünk ötödikes koromban Szolnokról, és ezzel teljesen kimaradtam abból a társaságból. Néhány éve egy részükkel felvettem a kapcsolatot a Facebook-on, de azért azt minden viszony megsínyli, ha kimarad 30 év a párbeszédből.

Hány részt tervezel még Howardnak?

Egy novellás kötet mindenképp kijön az idén. Valószínűleg hat történet lesz benne. Illetve tervezek még egyet, aminek Zoo lesz a címe, és egy állatkertben játszódik majd. Szóval, van még ötletem.

Ez nagyon jó hír! Howard minden részben egy kicsit ügyesebb, okosabb, egyre többet tanul az élet dolgairól, hogy tervezed, felnő egyszer, vagy örökre megmarad az olvasók számára gyereknek?

Én nem terveztem, hogy okosodik majd, ezt ti, olvasók vettétek észre. Valójában egy-egy hónap telik csak el az epizódok között, de mindenképp fejlődnek a karakterek, mert hát újra és újra hasonló nyomokkal, helyzetekkel találkoznak, így ez elkerülhetetlen. Nem tudom felnőnek-e… Talán a Zoo-ban ugorhatnánk egy kis időt, és lehetnének 10-11 évesek. Ezt még nem döntöttem el. Jelentősen megváltoztatná a szereplők közötti kapcsolatot, úgy érzem. Ellenben, felmerült egy zenés színdarab ötlet nem is olyan rég, és ha az megvalósulhatna, akkor mindenki megismerhetné a 28 éves Howardot. Na, az már érdekes lenne!

Ó, remélem, összejön, mert szívesen megnézném! Mesélnél egy kicsit a legújabb kezdeményezésedről, amelynek keretében iskolákba és könyvtárakba látogatsz el, hogy népszerűsítsd az olvasást a gyerekek körében? Honnan jött az ötlet, és mesélnél az ott tapasztaltakról?

Amikor 2015 áprilisában megjelent A Nyúl akta, a Könyvfesztivál keretein belül tartottam egy felolvasást a kiadó szervezésében, ami szuper jól sikerült. Aztán egyre több panasz jutott el hozzám, miszerint a mai gyerekek nem olvasnak, én meg éppen az ellenkezőjét tapasztaltam a saját sorozatommal kapcsolatban. (Több sikertörténetem van, hogy a könyveim után kezdtek el rendszeresen olvasni gyerekek.) Ebből a három összetevőből aztán megszületett egy ötlet, amit tavaly jó pár iskolában kipróbáltam, és mindenhol osztatlan sikert aratott.
Egy tanóra keretében vagy egy délutáni könyvtári találkozó alkalmával, mesélek a srácoknak az olvasásról, miért is jó az, és ez egy vidám beszélgetéssé fajul. Utána felolvasok az egyik könyvemből, és aki jól figyelt, könnyedén tud válaszolni a kérdésekre. Mert ez következik, és minden jó válaszért könyvjelzőt, matricát is osztogatok. A végén pedig, aki a legtöbbet gyűjtötte, megkapja a könyvet, amiből felolvastam. Ezt nagyon szeretik.
Azt találtam ki, hogy napidíjat kérek és a helyszínre bízom, hogy egy, kettő vagy három előadást szerveznek nekem. Ha már ott vagyok, használjuk ki a lehetőséget. Van olyan, ahol összeáll három falu, és autóval körbevisznek az iskolák között. És olyan is, ahol annyi az osztály, hogy teremről teremre járok egész nap.

A gyerekek pedig hihetetlenül lelkesek, amit én imádok. Ha minden terv szerint alakul, akkor akár 100 előadást is tarthatok az idén, országszerte. 

Nemrég hangoskönyvként, a netről letölthető verzióban is megjelent A kutyaházas eset, ez csak egy egyszeri dolog volt, hogy felhívd az olvasók figyelmét a Csodalámpa Alapítvány tevékenységére, vagy tervezed, hogy lesz ennek folytatása is?

Zsigmond Tamara művésznő is támogatója a Csodalámpa Alapítványnak, és mellesleg nagy rajongója a Howard sorozatnak, lévén, neki is ilyen korú fia van, (akinek őrületes mázlija, hogy anyukája élőben hozza a hangoskönyvben hallható színvonalat minden este), így megszületett az ötlet, hogy így szerezzünk adományokat a szervezetnek. Megvalósítottuk, amiért minden résztvevőnek hálás vagyok. A magam részéről szívesen folytatnám, és a regényeket is elérhetővé tenném ebben a formában, de ehhez először valamilyen anyagi támogatásra lesz szükség. A közeljövőben kiderül mekkora érdeklődést vonz egy ehhez hasonló vállalkozás, és azzal el is dől merre indulhatunk.

Már csak egyetlen kérdésem van. :) Valahányszor megjelentek a Főnix Könyvműhellyel egy könyves alkalmon, mindig nagyon jó a hangulat nálatok, és jó érzés pár percre csatlakozni hozzátok. Hogy alakult ez számodra, hogyan kerültél ehhez a kiadóhoz?


Megjelenési lehetőséget kerestem, a már említett első regényemnek, és közben kiderült, hogy a Főnixnél inkább fiataloknak szóló detektívtörténetre lenne igény. És akkor tettem egy próbát. Nem volt ebben nagy elhatározás, vagy felismerés, mindössze szerettem volna megragadni egy szembejövő lehetőséget. Miután összejött, kiderült, hogy tehetek még többet is. Szóval, hálából ott segítek a kiadónak, ahol tudok. Farkas Zoltánnal, a kiadó tulajdonosával viszonylag kevés dologban értünk egyet, de a fontosabb dolgokban teljesen. És ez a fontos. Mármint, hogy mindkettőnknek a fontos dolgok az igazán fontosak az életben, ha érted, mire gondolok. Szóval, az egyik ilyen dolog, hogy jelen legyünk, amikor érkeznek a vevők, az érdeklődők, és odategyük magunkat keményen.

Köszönöm, hogy időt szakítottál a kérdéseimre! Azt hiszem, sokakkal együtt mondhatom azt, hogy remélem, minden itt elhangzott terved megvalósul majd! És megígérhetem, ha valóban lesz színdarab, akkor én leszek az első, aki jegyet vesz rá! :)