Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya

A csábítás kilenc szabálya humoros, kedves és végtelenül romantikus történet, de szerencsére a jobbik fajtából. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy érzelgős alkat sikerült elbűvölnie és kiszakítania néhány napra a hétköznapokból. Ez pedig esetemben az egyik legnagyobb bók, amit elmondhatok, ha erről a műfajról van szó.

Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya 1. – A csábítás kilenc szabálya

Mindenki ​​ismeri a szabályt, hogy egy tisztességes fiatal lady nem lopózik be egy rossz hírű márki otthonába, szenvedélyes csókot követelve tőle. Ám Lady Calpurnia Hartwell minden szabályt megszeg, hogy meghódítsa ezt a nőcsábászt… 

Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfi módra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban. 
Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél, és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy végre élvezni fogja az életet! 
De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kellene egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya. 
Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk…

Sarah MacLean | Könyvmolyképző | Moly

A romantikusok iránti rajongásomat mostanában nem nagyon tudtam kiélni, mivel többször is sikerült mellényúlnom, és nem kertelek, ezek a tapasztalatok rendesen elvették a kedvem tőle. Olyannyira, hogy már-már azt hittem, "kinőttem" ebből a műfajból, ám ekkor jött Annie és a tanácsa, hogy olvassam el Sarah MacLean sorozatát. Első pillantásra azonban ez a sorozat sem tűnt jobbnak a többi hasonlónál, és már előre féltem, hogy mi lesz itt: megint kapok majd pár unásig koptatott klisét, mint az adott kort meghaladó gondolkodás, az ész nélküli szenvedély, no meg jön majd néhány izmos nemes, akik a bérleti szerződések emelgetésétől, és a bálokon való pózolgatástól olyan kisportolt testtel rendelkeznek, ami egy bodybuildernek is a dicsőségére válna... Hát, nem dobott fel a gondolat, de azért bíztam abban, hogy Annie ismer már annyira, hogy nem ajánlana olyan könyvet, amit az első húsz oldal után – persze csak képletesen szólva – a sarokba vágnék. Így aztán belekezdtem. És egyáltalán nem bántam meg, ugyanis az első után alig vártam, hogy a következő részeket is a kezemben tarthassam, és alig néhány nap alatt a teljes sorozatot elolvastam.

Azt azért nem mondhatnám, hogy az imént említett kliséknek a híján lenne ez a sorozat, mert természetesen minddel találkoztam benne, de ennek ellenére is sikerült magával ragadnia a történetnek, és azt hiszem, ezt az írónő remek stílusának köszönhetem. Íme a remek példa arra, hogy nem feltétlenül baj az, ha valaki a már megszokott sablonokhoz nyúl, ha humorosan és jó stílusban teszi azt, mert ezzel még megnyerheti magának a hozzám hasonló, a romantikából, mint műfajból kiábrándult olvasókat is! Hogy mivel? Azt mindjárt elárulom.

Lady Calpurnia látszólag nem több egy egyszerű vénkisasszonynál, aki még a címe és a vagyona ellenére sem volt képes összehozni egy házasságot, ez pedig egy életre meghatározta a sorsát. Pedig egykor ő is nagy reményekkel indult el élete első báljára, ám kissé molett alkata és tartózkodó, a végletekig szabályszerető természete miatt csak olyan udvarlók szálltak ringbe a kezéért, akiket egy porcikája sem kívánt. Főként, miután eltöltött néhány percet az úri társaság egyik legnagyobb szívtiprójával, Gabriel St. John Ralston márkival a kertben. A férfi ugyanis, akaratán kívül ugyan, de azonnal rabul ejtette a lány szívét. 
Callie álmai és a férfi iránti szerelme azonban úgy tűnik, kudarcra van ítélve, ám szeretett húga, Mariana eljegyzésének éjszakáján rádöbben arra, hogy nem akar addig fejet hajtani a sorsa előtt, amíg nem élt egy kicsit. Készít hát egy listát, amire felírja, mi mindent szeretne átélni, mielőtt végérvényesen beleállna a vénkisasszonyok sorába. A lista természetesen telis teli van olyan dolgokkal, amiket bárki botrányosnak találna, de ez egy pillanatra sem tartja vissza Callie-t attól, hogy megvalósítsa őket. A lista élén pedig egy szenvedélyes csók áll, amihez ki lenne jobb alany Ralston márkinál... És ez még csak egy a kilenc kívánság közül.

Kétségtelen, hogy az írónő ebben a részben az olvasó Calpurnia iránti empátiájára épít. Esetemben legalábbis ezzel nyert meg magának már a regény elején, ugyanis a történet jelentős részében sajnáltam szegény főhőst. A kevés önbizalommal rendelkező, kissé molett és szabályszerető jó kislány, akinek a büszkesége romokban hever, és lehetősége sincs változtatnia a sorsán, miközben a szíve szabadságra és kalandokra vágyik, azonnal szimpátiát keltett bennem. Ez pedig megalapozta az egész sorozattal kapcsolatos érzéseimet, és talán ennek köszönhető az is, hogy túljutottam a regény elején anélkül, hogy idegesítettek volna a hibái. A későbbiek során pedig, amint elkezdődött a kívánságok megvalósítása, már annyira dolgozott bennem a kíváncsiság, hogy nem is érdekeltek azok a hibák. 
Jó, rendben, azt még így is láttam, hogy mennyire nem reális, hogy valaki ilyen gyorsan levetkőzze a belenevelt dolgokat és a társadalmi elvárásokat, ahogyan az sem, hogy egy hihetetlenül jóképű márki egy "színtelen, szagtalan kisegérhez" ilyen kedves legyen, de egy ponton túl már ez sem érdekelt. Helyette csak hagytam hadd sodorjon magával a történet, és vártam, hogyan szeretné megvalósítani Callie a listáján szereplő dolgokat. Közben pedig elhatároztam, hogy én is írok egy hasonló listát, mert egyrészt hihetetlenül izgalmas dolog szembesülni mindazzal, amihez eddig valamilyen okból nem volt elég bátorsága az embernek, másrészt pedig bőven van az én életemben is olyan, ami megvalósításra vár, és nem merek belefogni. Így máris többet kaptam ettől a könyvtől, mint azt vártam volna, és ez is csak fokozta az élményt.

Callie botrányos listája

A két főhős közötti szópárbajokat nagyon élveztem, ahogyan azt is, ahogyan hatottak egymás életére. Emellett pedig szinte ujjongtam örömömben, amikor azt láttam, hogy itt végre nem instant lángol fel a szerelem közöttük, hanem igenis meg kell, hogy ismerjék egymást ahhoz, hogy meglegyen az a szikra közöttük, ami a későbbiekben szerelemmé érhet. Legalábbis Gabriel esetében így volt, Callie, szegénykém ugyanis már az első néhány oldalon elveszett, de mivel tipikus romantikus hős, ezt könnyedén megbocsátottam neki.
A hangsúly az érzelmek mellett a kalandokon volt, és ez is nagyon jót tett ennek a regénynek, mivel így nem csak egy nagy adag érzelmet zúdított a nyakunkba Sarah MacLean, de bőven adott izgalomra is okot. Bár szó mi szó, azért ezen a téren néha rezgett a léc, mert vagy túl simán mentek a dolgok, vagy egy kissé hihetetlen volt, hogy Ralston mindenütt ott termett, valahányszor a lány bajba került. Ám ennek ellenére is izgalmas volt Callie minden kalandja, és különben is élvezettel olvastam Ralston és a lány minden közös pillanatát, mivel azok tele voltak szenvedéllyel és humorral.

A mellékszereplőkkel is elégedett voltam, mind alaposan kidolgozott és szerethető volt. Mariana és Juliana pedig a kedvenceimmé avanzsáltak. Az előbbi a testvére iránt érzett feltétlen szeretete és elfogadása miatt, utóbbi pedig a szenvedélyessége és szókimondása okán. Ebben a részben talán még Nicket is kedveltem, bár Gabriel mellett természetesen labdába sem rúghatott. Valahogy túl nyájas-nyálas volt számomra már itt is. Hiába kapott veszélyes előéletre utaló sebhelyeket, valahogy hidegen hagyott a sorsa. 
Aki azonban nála sokkal figyelemre méltóbb volt, az Callie bátyja, Benedick. Kicsit sajnálom, hogy rá nem tért ki az írónő bővebben, bár a harmadik részben azért többször is felbukkan, de a szívügyeiről ott sem tudtunk meg sokat. És ahogyan az írónő oldalán olvastam, nem is tervezi, hogy külön részt szentelne neki, mivel úgy érzi, Benedick története nem él benne olyan élénken, ahogyan a többieké. Kár, mert én őt is nagyon szerettem.

A vége nem sok meglepetést rejt, de ez a műfaj sajátossága. Mindenesetre ez a kezdőtörténet elérte nálam, hogy néhány napon belül az egész sorozatot elolvassam, és ez nem kis dolog egy történelmi romantikus regénytől. Éppen ezért csak ajánlani tudom mindenkinek! Ha könnyed, romantikus történetre vágysz egy csipetnyi izgalommal megfűszerezve, akkor ne hagyd ki Sarah MacLean sorozatát!
Hamarosan hozom a következő részekről szóló értékeléseimet is!