Chuck Wendig – Vészmadarak

Ha nagyon-nagyon sötét és kemény regényt keresel, és nem zavar a sok káromkodás és némi őrület, akkor ez a te regényed! Nem, nem az enyém, a tiéd.

Chuck Wendig – Vészmadarak

Miriam ​​Black tudja, hogyan fogsz meghalni. 

És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra. 

Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia. 

A remekül megírt Miriam Black regények tévésorozat adaptációja már előkészületben van. 

 „Képzeld el, hogy Stephen King és Chuck Palahniuk írta a Sírhant műveket” (SFX), és akkor megkapod a Vészmadarakat: zsigeri, izgalmas regény egy pengeélen táncoló életről. 

 „Pimasz, hard-boiled thriller paranormális vonással” (The Guardian)

Fumax | Chuck Wendig | Moly  

Úgy tűnik, a Fumax kiadónak feltett szándéka, hogy a határaimat feszegesse. Már Az Égett-hegyi könyvtárnál is ezt éreztem, de míg ott valamilyen módon képes voltam kötődni egyik-másik szereplőhöz, és zseniálisan volt felépítve a cselekmény, itt ezt most nem mondhatom el. Őszintén, undorodtam mindentől, amiről olvastam, de legfőképpen a főszereplőtől, aki épp azt a nő- és egyáltalán embertípust testesítette meg, akit általában messzire elkerülök. Nem a káromkodása zavart, és még csak nem is a zavarodottsága, azt el tudtam fogadni, mivel a képessége tette ilyenné, sokkal inkább a közönségessége taszított. És itt kezdődtek a bajok, ha ugyanis nem tudok kötődni a főszereplőhöz, sőt, valójában megvetem, akkor nem igazán érdekel a sorsa sem. Bár ezen némileg enyhíthet az, ha van legalább egy olyan mellékszereplő, akivel nagyjából tudok azonosulni. De sajnos itt az sem volt. Hát, ezért írtam az imént, hogy ez nem az én regényem. Belátom, az alapötlet zseniális, és hatalmas potenciált rejt magában, ám Chuck Wendig tolmácsolásában valahogy nem sikerült magával ragadnia és elkápráztatnia, ezt pedig őszintén sajnálom.

Már csak azért is, mert a csodaszép borító már az első pillanatban elvarázsolt, a fülszöveg pedig nagyon ígéretesnek tűnt. Ám én, mint mezei olvasó, aki elvagyok a magam kis fantasy történeteivel, nem voltam felkészülve arra, hogy csak ennyi lesz, ami szép ebben a regényben. Bizony rendesen bevitt a málnásba. Pedig nem vagyok egy érzékeny lelkületű liliomszál, aki ne bírná a vért, de ez... ez nekem már sok volt. Persze a komor hangulat alap az ilyen jellegű könyveknél, de a többi... hát, nem is tudom.

Miriam élete érdekes, ahogyan azt a fülszöveg is írja, elég egyetlen érintés, és máris látja, hogy mikor és hogyan fogsz meghalni. Ettől pedig nagyon szenved, és ha már kénytelen mindezt átélni, akkor az a minimum, hogy ő is profitáljon belőle, legalábbis szerinte ez így méltányos. Ezért a Google Earth segítségével kideríti, hol lesz a következő haláleset, amit látott, és kihasználja a helyzetet, megvárja, míg az illető elpatkol, és ellopja a pénzét, majd abból él, amíg rá nem bukkan egy újabb "halálraítéltre". Nem jobb egy keselyűnél, de mivel úgy gondolja, hogy úgysem tudja megakadályozni senki halálát sem, úgy tekint magára, mint aki csupán a körülmények áldozata. 
Emellett nem egy törékeny kis virágszál, ha kell, nagyon is képes megvédeni magát, ez rögtön a könyv elején ki is derül. Épp két szemétládával verekszik, amikor megáll mellette egy kamionos, Loius Darling, és felajánlja, hogy elviszi egy darabon. És bár Miriam már rég bezárta a szívét mindenki előtt, azért hamar rájön, hogy Loius jó ember, olyan, akivel csak ritkán hozza össze a jó sorsa. Azonban amint megérinti, meglátja, hogyan hal meg alig egy hónap múlva, és hogy bizony neki is köze lesz a férfi halálához. Első rémületében ugyan elmenekül, ám hamarosan nem képes távol maradni a férfitől. Eközben pedig többen is a nyomában loholnak, és bizony nem más a tét, mint a saját élete. 

A regény eleje egy kicsit zavaros, vagy legalábbis nekem annak tűnt, mivel több szálon futott a történet. Kapunk egy a jelenben futó szálat, és egy múltbelit. És emellett van egy álombeli szál is, ami csaknem vetekedik a jelen idejű szál brutalitásával. Általában nincs problémám az ehhez hasonló felépítésű regényekkel, de itt ez soknak tűnt. Talán mert jól esett volna egy kicsit kilépni Miriam szemszögéből, és megpihenni a sok durva dolog közepette. Ettől könnyedebb lehetett volna a regény hangvétele. Ám úgy tűnik Chuck Wendig nem akart megalkudni, és ragaszkodott ahhoz, hogy egy nagyon feszes tempójú, brutálisan nyers regényt adjon ki a kezei közül. Pedig ha egy kicsit is finomabban nyúl ehhez a témához, talán engem is megvesz magának, és mindazokat is, akik hozzám hasonlóan nehezen bújnak egy olyan nő bőrébe, mint Miriam.

Igen, lehet, hogy túl sokat savazom a főhősnőt, de csak azért, mert valóban nagyon távol áll tőlem az ő személyisége. Az addig rendben, hogy a tapasztalatai alapján nem tudja megváltoztatni az elkerülhetetlent, de éppen ezért nem értem, mivel jobb, hogy asszisztál ezekhez a halálesetekhez? Miért kell élőben is végignéznie őket? Ha a helyében lennék, biztosan bőven elég lenne már az is, hogy "látomásban" a szemtanúja vagyok mások halálának, nem akarnám újra, valóságosan is átélni. Persze azt is teljesen el tudom képzelni, hogy ez a sok borzalom már kellőképpen megviselte a lányt, és nem látja a kiutat ebből az egészből, ezért logikátlan ez a tette. Ettől függetlenül azonban még nem érzem magamhoz közelebb.

Sajnos, a mellékszereplők sem sikerültek kedvelhetőbbre, szinte minden szereplő pszichopata ebben a regényben, és ez egy idő után már rendesen rátelepedett a lelkemre. Ahogy azt már írtam is, jól esett volna egy kis nyugalom, vagy egy kicsit is egészségesebb ember, de ez a saját meglátásom, mindenkinek más az ingerküszöbe. Nálam speciel ez a regény most túllépte az enyémet, és ezen még az izgalmi faktor sem segített. Nem hiszem, hogy folytatni akarom a továbbiakban ezt a sorozatot, ezért most könnyű szívvel mondok búcsút Chuck Wendignek és főhősének, Miriamnak, és gyorsan olvasok valami felemelőt, hogy helyre hozzam a lelkemen ejtett sebeket. Ellenben, ha te edzettebb vagy, mint én, és bírod a durva sztorikat, a kemény főhősöket és a trágárságot, akkor ajánlom neked ezt a könyvet.

A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!