2016. augusztus 13. | By: KE Katica

Féléves Könyves Kiakadás Tag



Vicky, a Three points of view bloggerinája jelölt erre a tagre, amit ezúton is köszönök neki. Imádtam az övét olvasni, még annak ellenére is, hogy ezzel csak növelte a végtelen hosszúnak tűnő kívánságlistámat. Ugyanakkor, be kell, hogy valljam, egy kicsit meg is ijedtem ettől a tagtől, mivel idén nem olvastam annyit, mint az elmúlt években, és ezzel nehéz volt szembesülni. De ha már így alakult, akkor kell, hogy legyen bennem annyi bátorság, hogy szembe is nézzek vele, nem igaz? 

Mivel nagyon tetszett az, ahogyan Vicky a maga stílusára formálta ezt a taget, ezért én is ezt szeretném tenni. Kezdjük is mindjárt egy kis számvetéssel!

Idén eddig a Goodreadses listámon 32 könyv van fenn. Ezek közül nem írtam mindegyikről, vagy azért mert egyelőre még nem volt rá időm, vagy mert erotikus, és nem szeretnék ebbe az irányba elmenni a blogon, ennek ellenére azért nyilvántartom őket ezen a bizonyos listán.




A Molyos olvasmányaim között egy picivel több könyv van fenn, szám szerint 35, de itt sajnos benne vannak azok is, amikbe csak belekezdtem, szóval ennél pontosabb az előző.

A 2016-os könyveim listáját nézegetve, úgy tűnik, többnyire fantasyket olvastam, ami engem is meglepett, bár az alapján, hogy mennyire nem tetszettek az utóbbi időben a kezem ügyébe akadt romantikusok, nem is csodálkozom ezen. Viszont mindenképpen szeretnék változtatni rajta, mert hiányzik nekem ez a műfaj, csak már nem igazán tolerálom a variációk egy témára, sírós, picsogós, álkonfliktusokkal teli, rózsaszín sziruppal leöntött regényeket. Így óvatosabban szemezgetek közülük mostanság.


Újdonságok az idén


Idén belekezdtem néhány új projektbe is, így a Könyvmolyként a Nagyvilágban rovatba, aminek hamarosan jön a folytatása is, és emellett szeretnék nektek néhány hazai könyves boltot és kávézót is bemutatni.
Aztán, bár ez idén már nem számított újdonságnak, de havi rendszerességgel futott nálam a Könyves Programok Könyvmolyoknak rovat is, amit a számok és visszajelzések alapján úgy láttam, hogy szerettetek. Hamarosan ezt is folytatom, csak a nyáron szünetelt, mivel nem sok könyves programot szerveztek erre az időszakra a kiadók. Ezt egyébként szeretném kibővíteni vidéki programokkal is, de nem tudom, lesz-e rá időm, mivel elég melós így is összevadászni őket, de azért igyekszem. 
És végül, de nem utolsó sorban, volt itt még egy újdonság, amit szeretnék megemlíteni, ez pedig a Nyomozz velünk! nyereményjáték, amit szintén sokan szerettetek, és nekem is nagy kedvencem. Amint lehet, ezt is szeretném majd folytatni, mivel mindig nagyon izgalmas feladványokat kieszelni.

A számok alapján az idei legnépszerűbb bejegyzéseim:

1. Szentesi Éva – Hamvaimból
2. William R. Forstchen – Egy másodperccel később
3. Anne L. Green – Eltitkolt múlt

Ezután a kis félévi összegzés után jöjjön hát maga a tag!






Féléves Könyves Kiakadás Tag



1. A 2016-os eddigi legjobb olvasásod

Hűha, nehéz csak egyet választani, de annak fényében, hogy csak nemrég olvastam, és mindig a legutóbb olvasott kedvenc a legnagyobb kedvenc számomra, hát legyen Anne Bishop Vörös betűkkel című regénye. De közvetlenül utána kullog a többi 6 szíves is.


2. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál

Te jó ég! Ez hihetetlen, de most látom csak, hogy mennyire nem olvastam idén folytatásokat! Ez elképesztő, még a számomra is, ezért azt hiszem, azt kell, hogy mondjam, így itt is a legfrissebb olvasmányomat kell, hogy írjam, ez pedig Kylie Scott Play – Futam című regénye, ami egyébként semmi extra, de a humora mégis magával tudott ragadni.


3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Rengeteg van, és ezek egy része már a könyvespolcom lakója, csak még nem volt időm rávetni magam. Többek között ilyen Dörnyei Kálmán Az Arató Halál, Lana Krumwiede Arkhón és Mészáros András Tolvaj Jamie című könyve. De még hosszan sorolhatnám, ugyanis rengeteg van.


4. A legjobban várt friss megjelenés az év második feléből

A listát jelenleg két 21. Század Kiadós könyv vezeti, William R. Forstchen Egy évvel később és Noah Hawley Zuhanás előtt című könyve, ezutóbbit egyébként angolul már megkaptam az írótól, de amint megtudtam, hogy magyarul is megjelenik, úgy döntöttem, hogy inkább magyarul olvasom el. De a legjobban várt könyv kategóriájában szerepel még Virág Emília Boszorkánycsalogatója és Jodi Picoult Lapról Lapra című regénye is.


5. Legnagyobb csalódás

Határozottan Anne L. Green Eltitkolt múltja vezeti ezt a listát, amit nagyon sajnálok, mert maga az írónő nagyon szimpatikus. Egyébként hihetetlen mennyien hördültek fel az írónő rajongói közül, amikor napvilágot látott a róla írt értékelésem. Azóta sem tudom eldönteni, hogy ez most tragédia vagy inkább komédia.




7. Kedvenc új szerző (debütáló, vagy számodra új)

Jaj, nem tudok választani, de az biztos, hogy az imént említett szerzők mindegyike, ám ha feltétlenül meg kell neveznem valakit, akkor Colleen Halversont és Anne Bishopot szeretném. 


8. Legújabb könyves szerelem

Nem igazán szoktam belezúgni szereplőkbe, mert egyikük sem kézzelfogható, nem is beszélve arról, hogy mind túl tökéletes, ezért maradok inkább a saját kis privát kockapasimnál, a férjemnél, még ha ez egy kicsit nyálasan hangzik is. Ő ugyan nem tökéletes, de nem is kell annak lennie.


9. Legújabb kedvenc karakter

Sam a Vörös betűkkel-ből.


10. Egy könyv, amin sírtál

Be kell, hogy valljam, mostanában nagyon sírós lettem, ezért sokkal többször előfordult az ilyesmi, mint az elmúlt években. Nos, kétségtelenül a Hamvaimból vezeti a listát, de szorosan a nyomában lohol az Egy másodperccel később is.


11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Engem minden jó könyv boldoggá tesz, és mindnek ugyanúgy örülök, szóval, most nem emelnék ki egyet sem.


12. Kedvenc könyves adaptáció, amit az idén láttál

Hát, ilyen nem igen volt... Idén ugyan többet jártam moziba, mint régebben, de többnyire csak csalódásokról számolhatok be. Valahogy úgy érzem, mostanság ész nélkül kelnek el a könyvek filmes jogai, és ez a mennyiségbeli változás a minőség rovására megy, ez pedig kiábrándító.


13. Kedvenc értékelés, amit az idén írtál

Nincs ilyen, mivel általában még a közzétételt követően is úgy érzem, mindet át kellene írnom. Ráadásul úgy két hónapja nagyon nehezen öntöm szavakba a könyvekkel kapcsolatos gondolataimat. Remélem, ez hamarosan megváltozik, mert már nagyon szeretnék újra önfeledten írni.


14. A legszebb könyv, amire idén szert tettél

Kérdezd meg egy anyától, melyik a legszebb gyereke... körülbelül ilyen ez a kérdés számomra. Nem hiszem, hogy erre tudnék válaszolni, mivel nagyon sok gyönyörűséges könyvre tettem szert az idén.

15. Mely könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Ez most komoly? Kilométer hosszú a lista, nekem meg egyre kevesebb az időm rájuk, ezért ezt a kérdést el is engedem a fülem mellett.


16. Kiket jelölsz?

Ez mindig izgalmas feladat! Hm... Legyen a Könyvvilág bloggere, Bea, és a Könyvutca blog bloggerei, Zsófi és Bea. Hajrá, csajok, meséljétek el nekünk, milyen volt az elmúlt félévetek!



5 megjegyzés:

Vicky írta...

Jó volt olvasni, köszi, hogy kitöltötted :)

KE Katica írta...

Én köszönöm, hogy jelöltél rá, nagyon élveztem! :)

Zsófi és Bea írta...

Köszönjük a jelölést, örömmel töltjük ki. :) Bea

Névtelen írta...

Nem is hangzik nyálasan!!!!
Pusssz

KE Katica írta...

Hát persze, hogy nem, kedves Névtelenem! ;)

Megjegyzés küldése