2016. február 16. | By: KE Katica

Frank Schätzing – Breaking News

Egy felkavaró történet a Közel-Kelet véres mindennapjairól. 



Frank Schätzing – Breaking News


Tom Hagen, a harctéri tudósítók ünnepelt csillaga nem finnyáskodik, ha egy jó sztoriról van szó. Specialitása a Közel-Kelet országai, riportjai tudósítások a pokolból. De Afganisztánban elhagyja a szerencséje. Hírneve romokban, ő maga pedig kétségbeesetten küzd a visszatérésért. Három évvel később új esély kínálkozik Tel-Avivban, amikor az izraeli titkosszolgálat adatokat játszik át neki. Hagen megragadja a lehetőséget, ám ezzel akaratlanul is halálos láncreakciót indít el… A Breaking News magával ragadó thriller, hátterében egy epikus mondával. A húszas évek végén két család vándorol Palesztinába, egy legendákkal, harcokkal és reményekkel teli új világba, ahol a zsidók, az arabok és a brit gyarmatosító urak elkeseredetten küzdenek egymással az egyeduralomért. A famíliák története generációkon átívelve tükrözi és jellemzi Izrael szédületes fejlődését, egészen napjainkig. 
Amikor Hagen váratlanul szövetségesre talál Yael Kahn, a fiatal orvosnő személyében, ráébred, hogy sorsa szorosan összefonódott az ország történelmével. De Yaellel az oldalán kezdődnek csak el igazán a bonyodalmak…

Ha pontosan meg kellene határoznom a regény műfaját, akkor azt hiszem, bajban lennék, hiszen egyszerre családregény, politikai krimi és thriller, némi történelemkönyvbe illő ismertető betéttel. Ez nem az a könyv, amit egy laza délután alatt elolvasol, majd pikk-pakk túlteszed magad rajta, és ezt nem azért mondom, mert egy több mint ezer oldalas művel állunk szemben, hanem mert nem egyszerű dolgokról szól. Bevallom, felületesek az ismereteim a közel-keleti helyzetről, hiszen mint oly sokan, én is próbálom kivonni magam a hatása alól, amennyire lehet megszűröm a róla szóló híreket, elkapcsolok onnan, ahol az épp aktuális merényletek áldozatait mutatják, és egyáltalán próbálom megvédeni magam attól, hogy szembesülnöm kelljen vele. Most azonban kénytelen voltam szembe nézni vele, és nem is akárhogyan, mivel az író testközelbe hozta az eseményeket. A főszereplőkkel együtt ott lehettem Izrael állam megalakulásakor, a Kahn családdal együtt küzdhettem azért, hogy megvethessem a lábam az egyetlen földön, amit a magukénak tudhatnak, együtt kúsztam a fiatal Arik Scheinermannal a harcmezőn, és együtt bujkáltam Tom Hagennel az izraeli titkosszolgálat elől. Hihetetlenül izgalmas dolgok részesévé váltam Frank Schätzing regényét olvasva, amiknek még mindig a hatása alatt vagyok.


A történet Afganisztánban kezdődik, ahol megismerjük Tom Hagen német sztárújságírót, akinek minden szava, tette és gondolata aranyat ér, és olyan ismerettel rendelkezik a közel-keleti helyzetet illetően, mintha ő maga írta volna az egészet – vagy legalább is szereti ezt gondolni magáról. Emellett pedig olyan vakmerő és bátor, hogy akár egy egész hadsereg figyelmeztetésére is fittyet hány, mivel úgy érzi, bármit megtehet. Aztán persze elbukik, és nem kicsit bukik, hanem óriásit, emberéletek vesznek oda az önfejűsége miatt, az élete pedig darabokra hullik. Aztán jön jó néhány év züllés, próbálkozások a felkapaszkodásra, az akarat azonban kevés, a sebek még nem gyógyultak be teljesen. Ám egy nap minden megváltozik, amikor összefut régi kollégájával, aki felajánl neki egy sztorit, amihez az anyagot egy drogostól kellene megvennie. Nem meglepő módon Hagen élénk fantáziája csavar egy kicsit a történeten, amikor megpróbálja eladni azt a régi kiadójának, és hamarosan őrült nagy slamasztikában találja magát, ugyanis a nyakában liheg az izraeli titkosszolgálat és még néhány nehézfiú, hogy kiszedjék belőle, honnan származnak az információi.
Közben megismerhetjük közelebbről a Sin Bétet, az izraeli titkosszolgálatot, Ariel Saront és a Kahn családot, akik a 20. század elején települtek ki a mai Izrael helyére, és az ő szemükön keresztül lehetünk részesei Izrael születésének és a földért folyó örökös háborúknak. Aztán persze a szálak Hagen életében futnak össze, és az eredmény egy igazi akciófilmbe illő történet!

Valami fantasztikus, hogy az író milyen könnyedén ágyazta bele a történelmi eseményeket néhány ember életébe, hogy ne csak a száraz tényekkel szembesüljünk, hanem élményszerűvé tegye a történéseket. Persze nem azt mondom, hogy nem voltak nehezebben emészthető részek a történetben, mert bizony akadt jó néhány, ami egy kicsit ki is zökkentett a történetből, hiszen sok volt a név és az információ, aminek utána kellett néznem. 

Frank Schätzing ugyanis nem aprózott el semmit, mindent nagyon aprólékosan tárt fel, nem volt olyan kérdés, vagy háttértörténet, amiről ne kaptunk volna alapos ismertetést és magyarázatot. Olykor kissé ironikusan, máskor nagyon is tényszerűen. Ez helyenként kissé zavaró volt, hiszen nehéz volt újabb neveket és helyzeteket megismerni, miközben a főszereplőkért izgultam, de mindegyiknek volt értelme, így utólag már nem bánom. Bár talán, ha egy kicsit szorosabban tartja magát az író egy fő gondolathoz, és arra fűzi fel a mondanivalóját, egy kicsit gördülékenyebb lett volna az egész történet, de tulajdonképpen ezzel sincs nagy baj. Viszont egy jó tanács mindenkinek, aki belevág ebbe a regénybe, ne este olvassa, mert sokszor csak tiszta fejjel lehet követni az eseményeket! A történet ugyanis nagyon sokrétű, egyrészt azért, mert Izrael állam létrejöttét és annak következményeit lehetetlen anélkül elmondani, hogy az őt körülvevő népek nézőpontját is megismerjük, másrészt pedig, mert Tom Hagen egy nyughatatlan újságíró, aki egy percig sem ül meg a fenekén, és amelyik sztori nyomába ered, annak minden aspektusát megismerjük.

A fiatal Ariel Saron

Éppen emiatt egy kicsit bajban is voltam a történet elején azt illetően, mi is akar lenni a regény fő üzenete. Mert az tagadhatatlan, hogy Frank Schätzingnek van mondanivalója, de a sok csapongás, a sok sztori a sztoriban sokszor elgondolkodtatott, hogy pontosan mi is volt a célja ezzel a regényével... Átadni a maga meglátásait a közel-keleti helyzetről? Megismertetni velünk azt a lehetetlen helyzetet, ami Izrael állam létrehozása óta fennáll, amelyben már nincs jó vagy rossz oldal, csak a féktelen düh és harc, és ami már a módszerekben sem válogat? Még csak azt sem mondhatom, hogy teljes egészében a Saron-merényletről szólt volna, hiszen az csak egy egészen kis szelete a történetnek. Nem igazán jöttem rá, hogy őszinte legyek, azonban ennek ellenére is teljes, kerek egész ez a történet. Szóval bár ez a titok nem tárult fel előttem, az élmény mégis kitörölhetetlen immár az életemből!

Ha a zsidó-palesztin konfliktust és egyáltalán az egész közel-keleti helyzetet szerette volna feltárni az olvasói előtt, akkor az sikerült neki, méghozzá nagyon realisztikusan. Emiatt elég embert próbáló volt végigolvasni a regényt. Egy egészen új világ tárult fel előttem, amelyben a folyamatos fenyegetettség, a düh, és a bosszú annyira hozzánőtt az emberek mindennapjaikhoz, hogy az a képtelen gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy talán már képtelenek is lennének élni nélküle. Itt már nincsenek jók és rosszak, csak emberek vannak, akiknek meggyőződésük, hogy a béke érdekében teszik, amit tesznek, és a módszerekben bizony nem válogatnak. Itt a civilek élete nem több mint leírható veszteség, vagy áldozat a cél érdekében. A motiváció pedig számtalan dolog lehet. 

Kfar Malal, Ariel Saron és Jehuda Kahn szülőfaluja

Persze nem ennyire sötét ez a mű, hiszen az író mindig igyekezett a véres jeleneteket egy-egy pozitív szemléletű, humánusabb beállítottságú szereplővel ellensúlyozni. És ebben rejlik a valódi varázsa ennek a könyvnek, ez nem egy egyszerű harctéri tudósítás, nem egy megszokott háborús regény, hanem egy dráma, amelyben ideológiák és előítéletek dőlnek meg, miközben hús-vér(nek tűnő) emberek életén keresztül pillanthatunk be a kulisszák mögé, és láthatjuk meg, mi minden áll az események hátterében. 

Éppen emiatt számomra nem is Tom Hagen volt a valódi főszereplő a maga tragédiáival és küzdelmeivel, hanem sokkal inkább a Kahn család. Nagyon szerettem olvasni a történetüket! Ők képviselték a józanság hangját a történetben. A huszadik század elején ez a figura Shalom Kahn volt, később pedig nagyobbik fia, Jehuda. Két nagyon szerethető ízig-vérig igazi férfi, akiknek a családjuk volt a legfontosabb, és akik annyira tisztán és jól látták a helyzetet, ahogyan csak kevesen. Nem engedtek az előítéleteknek, nem hagyták, hogy a mások keltette gyűlölet befolyásolja az életüket, és ennek, ha szükség volt rá, készek voltak hangot is adni. Zseniális húzás volt, hogy épp két mezőgazdasággal foglalkozó, magukat nagyon egyszerűnek tartó férfi szájába adott az író olyan szavakat, amelyek a béke zálogai is lehettek volna. Ha lenne díj, amit olyan történeteknek adnék, amelyek minden szempontból az emberek egyenlőséget hirdetik, ez a könyv nyerné el!

"Nincs olyan, hogy az arab, a zsidó, vagy a keresztény. Minden ember más. Mindig az embert kell először észrevenni. Aki előtted áll. Milyen ember? Kedves? Vagy nem annyira? Megbízható? Lehetne a barátod? Vedd a fáradságot, hogy megismerd. Senkivel szemben ne legyenek előítéleteid. Megértetted? Csak akkor ítélj meg bárkit, ha már eléggé megismerted."

Ami Tom Hagent illeti, vele elég visszás volt a kapcsolatom, eleinte a hihetetlen gőgje miatt egyáltalán nem kedveltem, bár azért izgultam érte, aztán amikor elbukott, sikerült szimpátiát ébresztenie bennem. Főként miután kiderült, mi minden áll a tragédia hátterében, de ez még mindig a közelébe sem ért annak, amit a Kahn család tagjai iránt éreztem. Továbbra sem rágtam le a körmöm az izgalomtól, hogy kiderítsem, mi lesz Hagen sorsa. A történet első felében kétségtelenül elhappolta előle a rivaldafényt a Kahn család. Aztán amikor a regény közepe táján beindultak az események, és Tom végre kinyílt és tett is valamit, akkor kezdtem azt érezni, hogy igen, ez mégis csak az ő története, és nem csak egy mellékszereplő ebben a regényben. Egyébként annak ellenére, hogy a könyv alcíme A Saron-merénylet nyomában, Ariel Saronnal kapcsolatban is így éreztem.

Minden hibája ellenére, mégis nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, hiszen csodálatos élményekkel gazdagodhattam általa, és végre megismerhettem Izraelnek azt az oldalát is, amit eddig nem. Mindent összevetve, ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmas krimiket, és nem riad vissza a sok véres jelenettől, illetve elég nyitottan áll a zsidó-arab helyzethez.







5 megjegyzés:

Zsófi és Bea írta...

Jó kis értékelés, szinte kedvem támadt elolvasni a könyvet, pedig nem is terveztem. :) Bea

Molnár Katica írta...

Ó, köszönöm! :)
Bár félelmetesen hosszú, de mindenképpen érdemes elolvasni. Nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre, szóval remélem, hogy előbb-utóbb az a "szinte" szilárd elhatározássá válik, és olvashatok majd nálatok is róla! ;)

Nyári János írta...

Kedves Katica, köszönöm e remek elemzést, én is kedvet kaptam az olvasásához. Egy dologra lennék még kíváncsi. Manapság a média eléggé arabbarát Izrael ellenében (lásd Gázából rakétákat lőnek izraeli civil házakra, erre Izrael visszalő és persze Izrael a hibás, amiért védi magát). Kérdésem, hogy a könyv tényleg objektív regény-e, vagy azért csak kijön valahol, hogy minden konfliktusért Izrael a hibás (természetesen izraeliek is csinálnak csúnya dolgokat, ez nem vitás, a kérdés az, hogy nem ők vannak-e csak rossz-fiúkként bemutatva)). Jómagam nem vagyok zsidó, de nem szeretem az antiszemitizmust és az anticionizmust, mint ahogy a rasszizmust sem. Tehát hasonló módon mutatja-e be a könyv a 2 nép sorsát, mint mondjuk Leon Uris?

Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm!

Nyári János

Molnár Katica írta...

Kedves János!

Meglátásom szerint a Breaking News objektív módon mutatja be a két nép harcát, nem emeli egyiket a másik fölé, nagyon jól érzékelteti, amit írtam is, miszerint már nincs jó vagy rossz oldal, mivel egyik sem válogat a módszerekben. A rasszizmust, az antiszemitizmust és az anticionizmust én magam sem szeretem, nem is tudtam volna végigolvasni a könyvet, ha ilyesmire akár csak utalás lett volna benne.
Ha feltétlenül hasonlítanom kellene valamihez, akkor egy kis merészséggel azt mondanám olyan élményt nyújtott a könyv, amilyet az On the Spot, amikor két külön részben megszólaltatták a palesztinokat és a zsidókat a köztük lévő konfliktus kapcsán. Itt is megismerhetjük mindkettejük véleményét, sőt Shalom és Jehuda Kahn számomra nagyon is szimpatikus módon a békés együttélésre törekszik az arabokkal, és egészen sajátos módon látják a békéhez vezető utat. Szóval mindenképpen ajánlom neked, mivel szerintem elég hasonlóan látjuk a dolgokat!

Nyári János írta...

Kedves Katica, hálásan köszönöm gyors reakciódat. Akkor bátran belevágok én is :-)

Megjegyzés küldése