Biztosan észrevettétek, hogy januárban nem volt programajánló a blogon, ez annak köszönhető, hogy az év első hónapján nagyon kevés volt a kiadók által szervezett program, ám új hónap, újabb lehetőségek várnak rátok! Most is elég vegyes a felhozatal, érdemes átböngészni!
Moziünnep
Bár ez nem igazán könyves program, de úgy gondoltam, érdemes rá felhívni a figyelmet. Február 4-től (12 órától) egy héten át (azaz február 10-ig) Budapesten a Sugár Moziban csupán 590.-Ft-os jegyáron nézhetitek meg az utóbbi idők legjobb filmjeit! Jegyeket február 1-jén 12:30-tól lehet vásárolni. A Moziünnepen vetített filmek listáját folyamatosan teszik közzé, a Facebookos esemény üzenőfalán.
A helyszín: Sugár Mozi, 14. kerület, Örs Vezér tér 24.
Miért érdemes részt venni rajta?
Minden mozizni szerető tudja, mennyire elszaladt a ló a mozijegyek áraival, lassan luxusnak számít moziba járni, éppen ezért is akadt meg a szemem ezen az eseményen, mivel a jegyár több, mint kedvező. És természetesen könyvmolyként abban reménykedem, hogy adaptációk is szerepelnek majd a Sugár Mozi repertoárjában ezen a héten.
VI. Ekultura.hu Est
Február 10-én 18 órától kerül megrendezésre a VI. Ekultura.hu Est, melyre szeretettel várnak a szervezők mindenkit. Az est vendégei Balázs István, az Animus Kiadó vezetője és Dobosi Beáta, műfordító és szerkesztő. A beszélgetés témája ezúttal a könyv útja a kézirattól a boltok polcaira. Az est moderátora Galgóczi Tamás lesz.
A helyszín: Örkény István Könyvesbolt, Budapest, 1137, Szent István körút 26.
További információkat ITT találsz!
Miért érdemes részt venni rajta?
Azt hiszem, minden könyvmolyt érdekel, hogyan is bukkannak rá a kiadók munkatársai egy-egy külföldi könyvre, mik szükségesek ahhoz, hogy aztán lefordíthassák őket, vagy éppen hogyan születik egy kéziratból kézzelfogható könyv. Nos, ezekre a kérdésekre keresik az Ekultura.hu munkatársai a választ az Animus Kiadó segítségével.
Outcast - Kitaszított a világhírig KÖNYVBEMUTATÓ
Február 12-én 18 órától kerül sor a Gödörben Farkas Zoltán és Kiss László könyvének bemutatójára, amire az Athenaeum Kiadó szeretettel vár mindenkit! A szerzőkkel Pándi Balázs zenész, újságíró beszélget.
A helyszín: Gödör Klub official, Budapest, 6. kerület, Király utca 8-10
További információkat ITT találsz!
Miért érdemes részt venni rajta?
Még a tavalyi év folyamán írtam az Outcastról, ami egy egészen kivételes könyv! Hihetetlenül inspiráló és erőt adó olvasmány, amit továbbra is ajánlok mindenkinek. Ám ilyen könyv csak egy kivételes emberről íródhat, és Farkas Zoltán azt hiszem, az is. A története, amely a kitartásról, az álmokról és a megfeszített munkáról szól, lenyűgöző. Ha szeretnéd megismerni őt és Kiss Lászlót, akkor ott a helyed!
Valentin napi Dedikálás
Február 13-án, egy nappal Valentin nap előtt, délután 3 órától vár titeket On Sai írónő a WestEndbe, a könyvei dedikálására!
A helyszín: WestEnd City Center, Könyvmoly könyvesboltja, 6. kerület, Váci út 1-3.
További információkat ITT találsz!
Miért érdemes részt venni rajta?
On Sai fantasztikusan ír, a Calderon sorozata az egyik kedvencem! Aki szereti az izgalmas, kalandos sci-fiket, annak nem ismeretlen a neve. A helyszín pedig a Könyvmolyképző Könyvesboltja, így garantáltam nem csak az ő könyveivel és aláírásával lesztek gazdagabbak, hanem bizonyára jó néhány másik könyvvel is. Amellett, hogy akár a kedveseteket is meglephetitek egy On Sai történettel Valentin napon, a kissé tanácstalanabb srácoknak is jól jöhet egy kis segítség, teszem azt, ha magatoknak választotok pár jó könyvet, megspórolhatjátok neki a fejtörést!
Roberto Bolaño könyvének bemutatója
Az Európa Kiadó ezúttal is egy egészen különleges alkalmat szervez, melynek középpontjában Roberto Bolaño - A Harmadik Birodalom című könyve áll. A könyvről Scholz Lászlóval, a regény fordítójával M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó igazgatója beszélget. A beszélgetésre február 18-án 18 órától mindenkit várnak szeretettel!
A helyszín: Instituto Cervantes De Budapest, 6. kerület, Vörösmarty utca 32.
További információkat ITT találsz!
Kidara V. - A romantika világa
A Kildara február 27-én 15 órától immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre, és ezúttal a romantika áll majd a találkozó középpontjában! A romantikus irodalomról ezúttal Marie M., a Hancúrcica társat talál, és Rácz-Stefán Tibor, a Fogadj el és a Túl szép írója beszélget majd. Nádasi Krisz, író és szerkesztő pedig az íróknak ad tanácsot.
Az alkalmon természetesen meg is vásárolhatjátok a könyveiket, és természetesen dedikálnak is a szerzők!
A helyszín: 3, Három, 7. kerület, Kazinczy utca 3.
További információkat ITT találsz!
Miért érdemes részt venni rajta?
Bár a téma nem igazán áll hozzám közel, de azért ajánlom mindenkinek, aki szereti a romantikus irodalmat! És hogy miért? Mert a Kildara szervezői mindig nagyon meghitt légkört teremtenek, amelyben írók és olvasok oldottan beszélgethetnek az adott témáról.
Paolo Giordano Budapesten
Február 29-én 18 órától mindenkit szeretettel vár az Európa Kiadó Paulo Giordano könyvének bemutatójára! Az emberi test című új könyvéről Barna Imre, a kiadó főmunkatársa beszélget a szerzővel.
A helyszín: Olasz Kultúrintézet, 8. kerület, Bródy Sándor utca 8.
További információkat ITT találsz!
Remélem, ezúttal is mindenki talál a kedvére való könyves programot!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése