2016. június 30. | By: Ladybird

Romantikamentes kedvenceim – Filmmaraton



Az elmúlt hét folyamán egy kicsit besokalltam, túl sok könyv lesett rám vádló tekintettel a könyvespolcról, amiért nem haladok velük, és nyomasztott az egész, ezért mintegy lazításképpen átnyergeltem a könyvekről a filmekre. Régóta terveztem már, hogy néhány régi kedvencemet újra előveszem, és megnézem, még mindig olyan nagy hatással vannak-e rám, mint ahogyan emlékeztem. Így aztán régi kedvencekkel, és kissé méltatlanul elhanyagolt újoncokkal keltem és feküdtem. Bár azt nem mondhatom, hogy minden, amit láttam, fenomenális volt, de akadt közöttük egy-két gyöngyszem, amit most megosztanék veletek is. Legfőképpen azért, mert bizonyára találtok olyanokat is a listán, amiket még nem láttatok, pedig kár lenne kihagyni!

Barátnők (Beaches)


A gazdag családból származó Hillary és az előadóművész CC véletlenül találkoznak és életre szóló barátság szövődik a két kislány között. Bár a sors elválasztja őket egymástól, megfogadják, hogy folyamatosan tartani fogják a kapcsolatot levélben. Sok év elteltével Hillary váratlanul felkeresi CC-t New Yorkban, azonban itt a történetük még korántsem ér véget. A film a mindent átvészelő barátságról szól.

Nagyításhoz kattints a képre!

Régi kedvencem, emlékszem, még egészen kislány voltam, amikor a tévében ment, és felvettem videóra, aztán legalább milliószor megnéztem. Nem mindent értettem akkoriban belőle, de mindenről megvolt a magam kis teóriája, amiken ma már csak mosolygok. Ami viszont megdöbbentő, hogy a lényeg akkor is átjött, ha nem én voltam akkoriban a célcsoportja, ugyanúgy ültek a poénok, és megríkatott a vége is. És most, hogy sikerült hosszú évek után végre újra megnéznem, rájöttem, még mindig megvan a régi varázsa, ma is képes mosolyt csalni az arcomra, és könnyeket a szemembe. Bár az azért meglepett, milyen rossz a szinkronja. Szóval ne lepődjetek meg, ha olyan kifejezések jönnek veletek szembe, mint hogy CC vagy Hillary ágyat csinál esténként, mivel csak a fordító nem volt a helyzet magaslatán, és nem tudott mit kezdeni az angol ágyaz kifejezéssel, így aztán szimplán tükörfordításban tolta az arcunkba. De hasonlóan vicces, amikor az ápolónőt nörsznek hívja. Ilyennel utoljára Claire Kenneth regényeiben találkoztam. De azt hiszem, ez minden hibája a filmnek, egyébként tökéletes, imádnivaló, és, hát igen, végtelenül szomorú. Ne csodálkozzatok, ha utána ellenállhatatlan késztetést éreztek majd, hogy felhívjátok a legjobb barátnőtöket, mindegy mennyire távol kerültetek is egymástól az évek során.
És hogy mi mindenre számíts, ha úgy döntesz, megnézed ezt az édes-bús történetet? Sok szép, érzelmes dalra Bette Midlertől, egy furcsa barátságra, ami mind az idő, mind a különböző életszakokra jellemző nehézségek próbáját kiállja, és arra, hogy a végét garantáltan nem úszod meg sírás nélkül. Én szóltam!
P.S.: Kis érdekesség, hogy a fiatalkori CC szerepében Mayim Bialikot láthatjátok, vagyis az Agymenőkből Amyt! Bár aki annak idején látta a Blossom című sorozatot, az azonnal fel fogja ismerni.


Bazi nagy francia lagzik


Claude Verneuil és Marie lányaikat, Isabelle-t, Odile-t, Ségolene-t és Laure-t katolikus szellemben nevelték. A négy lány közül három már férjhez ment, azonban mindegyikük más vallású és etnikumú párt, szefárd zsidó, muszlim és kínai párt talált. A szülők megpróbálják leplezni előítéleteiket, ez azonban igen nagy nehézséget okoz számukra, így a családi összejövetelek számtalan kellemetlenséget tartogatnak. Marie és Claude abban bízik, hogy legfiatalabb lányuk, Laure katolikus férjet talál majd magának. A házaspár még a család egy régi barátjának fiát is megpróbálja összeboronálni a lánnyal, azonban Laure-nak már van egy választottja, a katolikus színész, Charles. A szülők szívéről nagy kő esik le, azonban amikor találkoznak a fiúval, azzal kénytelenek szembesülni, hogy Charles egy színes bőrű bevándorló, akinek szülei Afrikában élnek.

Nagyításhoz kattints a képre!

A cím egy kissé csalóka, mivel semmi köze a Bazi nagy görög lagzi által felállított sémához, az összes egyezés a két film között az etnikai különbség és az esküvők, de szerencsére nem ugyanazokkal a helyzetekkel kombinál, mint névadó elődje. Bár én azt a filmet is szerettem, csak már kicsit unom a sok rá épülő filmet (pl. Bazi nagy latin lagzi). De ennyi t a rosszul megválasztott címről!
A Bazi nagy francia lagzik nem egy romantikus film, bár kétségtelenül jelen van benne a szerelem, de nem ez a fő eleme. Ezúttal ugyanis nem a fiatal párok mindent elsöprő szerelmét szerették volna bemutatni az alkotók, hanem a szülők reakcióját arra, hogy hogyan férkőzik be az életükbe a világban egyre nagyobb teret hódító multikulturalizmus, és miként hat ez rájuk. Azon túl, hogy lassan minden európai országban megszokottá válik a leírásban szereplő szituáció, és ettől lesz aktuális ez a film, nem ítélkezve vagy szájbarágósan teszi ezt. Nem erőlteti ránk a saját ideológiáját, hanem helyette szórakoztató módon gondolkodtat el azon, mi magunk hogyan is vélekednénk erről, ha közvetlenül érintene bennünket. És mindezt egy fergeteges vígjátékba ágyazva teszi, és ettől hatalmas számomra ez a film! 
Természetesen nem hibátlan a tálalás, mivel egy kissé túl hollywoodira vették a végére a figurát, de ennek ellenére is szerethető. Mondom ezt én, aki nagy általánosságban nem szeretem a francia filmeket, sőt, azok táborát erősítem, akiknek még az Amélie csodálatos élete sem tetszett. 



A kezdő


Egy menő internetes divatcég az esélyegyenlőség nevében idősebb, akár hasonló munkakörben szerzett tapasztalat nélküli álláskeresőknek is lehetőséget ad. Ennek apropóján jelentkezik gyakornoki pozícióba Ben Whittaker. Az elegáns, joviális öregúr felettese a talpraesett, határozott és kissé szeszélyes Jules Ostin lesz, akivel nem éppen zökkenőmentesen indul a közös munka. Idővel azonban kiderül, hogy sok közös van bennük, s a kezdeti távolság egyre szűkül Ben és Jules között.

Nagyításhoz kattints a képre!

Remek példa arra, hogy a régi és az új, az idős és a fiatal nem csak megfér egymás mellett, de tanulhatnak is egymástól! Számomra ebben adott sokat ez a film! Azt belátom, hogy nem egy nagy eresztés, és vannak benne olyan poénok is, amik az én ízlésemnek egy kissé túl közönségesek, de alapvetően nem rossz film. A sztorija nagyon egyszerű, és nincsenek benne nagy akciójelenetek vagy izgalmas fordulatok, viszont akik szeretik az olyan filmeket, amik egy kicsit lassabb tempójúak, azoknak mindenképpen ajánlom. 
Akik pedig hozzám hasonlóan szeretik Anne Hathawayt és Robert De Nirot, azoknak kihagyhatatlan!



Azonosság


Egy este a viharos idő tíz ismeretlent sodor össze egy útszéli motelbe. Az idegenek azonban hamarosan hátborzongató események részesei lesznek. Minden jel arra utal, hogy a mit sem sejtő utazókat egy sorozatgyilkos szemelte ki magának. Miközben kétségbeesetten igyekeznek túlélni az éjszakát, lassan világossá válik előttük, egyáltalán nem véletlen, hogy egymás mellett kötöttek ki aznap este.

Nagyításhoz kattints a képre!

Ezt a filmet is évekkel ezelőtt láttam először, és akkoriban nagyon szerettem. Bár emlékszem, miközben néztem, ki voltam akadva azon, hogy mennyi logikátlanság van benne, ám kitartottam a végéig, és egészen elképedtem, amikor szembesültem a nagy csavarral! Az, hogy immár tudtam, mire megy ki a játék, semmit sem vont le az értékéből, csak már kerestem a nyomokat, amik majd a végső magyarázatot megadják. Többet nem is árulok el róla, mert attól félek, spoileres leszek, és nem szeretnék senkit sem megfosztani az élménytől.
Szóval, ha izgalmas filmre vágysz, és van elég türelmed kivárni, hogy mi rejlik az izgalmas, vérengzős jelenetek mögött, akkor ne hagyd ki ezt a filmet sem! 


Hamarosan hozok még nektek néhány régi filmet, amik között már lesznek romantikusok is, mivel a jövő hetemet Audrey Hepburnnek és a filmjeinek szentelem. Szép nyarat mindenkinek!



3 megjegyzés:

Bea írta...

Hűű, az összes film felkerült a listámra!! Robert de Niro nagy kedvencem, és erről a filmről még nem hallottam (Zsófi már lehet, hogy igen :)). A többi is nagyon kedvemre való, köszi ezt az ajánlást. :) Bea

Ladybird írta...

Örülök neki, hogy sikerült olyanokat ajánlanom, amiket még nem láttál! :) Jó szórakozást kívánok hozzájuk! És készülj fel arra, hogy De Nirot egészen új oldaláról fogod megismerni.

Bea írta...

Köszi mégegyszer! De Nironak nekem minden oldala tetszik! :D

Megjegyzés küldése