A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2016. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2016. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. február 13. | By: Ladybird

Ernest Cline – Ready Player One audiobook az eStoriestól


Életem egyik legjobb regénye! Soha nem olvastam még olyan könyvet, amit az első sorától az utolsóig ilyen szinten élveztem voltam. Nem is beszélve arról, hogy nem papíralapú könyvben került elém, hanem hangoskönyvként, ami pedig csak fokozta az élményt. 



Ernest Cline – Ready Player One audiobook

2044-et ​írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.


. 

2017. január 24. | By: Ladybird

K. P. Kelley – It's You sorozat – Book Tour


Veszélyes alakváltók, egy mindent elsöprő szerelem, és a szerelmesek útjába álló sok-sok akadály. Röviden ez jellemzi az It's You sorozatot. Kellemes kikapcsolódást ígérő könnyed két kis regény, ami annak ellenére, hogy hemzseg a kliséktől és nem egy logikátlanság van benne, képes volt néhány napra lekötni.



K. P. Kelley – It's You – Book 1.


ONCE UPON A TIME...
the most beautiful boy in the world kissed me.
I've never been able to forget.
Perhaps it was his jet-black hair,
or the changing copper-color of his eyes,
the intense way he looked at me...
or the fact that he awakened my passion for the first time,
at once otherworldly yet heartbreakingly real. 

After that kiss, I never saw him again.

His name was Jack Beauloup.
Jack, my "Beautiful Wolf."

Twenty years passed. 
He has returned. 
For me. 


**********

Jack Beauloup and Darcy Turner share one, perfect kiss in high school before he vanishes from sleepy Carlisle, NH without a trace. 

Twenty years later, Darcy, who has never forgotten Jack, is shocked when he suddenly appears as a guest at her cousin's wedding. Their attraction to one another is just as searing as it was in high school, but immediately there are a landslide of questions that need answers. Where did he go? Why did he disappear? And what made him return? 

As they find their way back to each other, they will discover that the secrets Jack holds are enough to bind them for life, or rip them apart forever. 



K. P. Kelley – It's You – Book 2.

HAPPILY EVER AFTER... 
To some, they’re just words signifying a fairytale ending. 
For me, Jack Beauloup, they represent an unyielding desire: 
Forever with Darcy Turner, the unexpected love of my life. 
A love that has placed her human life in danger. 

According to Pack Law, my binding is an abomination that must be severed. 
It’s ignited a fiery hatred that I must confront and control. 
But what is bound cannot be broken. 
I will keep Darcy safe. 
Even if it means giving up on my dreams. 

Even if it means giving up my life.  


K. P. Kelley | Goodreads


.

2017. január 16. | By: Ladybird

Infók Veronica Roth Árnyak és jelek című könyvéről

Hosszú idő után új könyvvel jelentkezik az írónő, amely egyben egy új sorozat első része is. A Divertgent sorozatnak annak idején nagy sikere volt, ám a belőle készült film végül nem teljesítette be a reményeinket. Most minden rajongó lélegzetvisszafojtva várja, vajon mit hoz majd az Árnyak és jelek sorozat. Amerikában a napokban nagyon készültek rá az olvasók. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rengeteg interjú és exkluzív információ jelent meg a könyvről. Ezekből szemezgettem most egy kicsit, és ezeket szeretném veletek is megosztani. Szigorúan spoiler mentesen!



Veronica Roth – Árnyak és jelek 1. – Árnyak és jelek


Egy rejtélyes áram által átjárt galaxisban mindenki különleges adománnyal születik. 
CYRA a shotet nép fölött uralkodó kegyetlen zsarnok húga, akit áramadománya fájdalommal és hatalommal ruház fel. A bátyja a képességeit kihasználva az ellenségei kínzására kényszeríti a lányt, ám Cyra nem csupán fegyver a testvére kezében: szívós, fürge és eszesebb, mint ahogy azt a zsarnok sejtené. 
AKOS egy földműves és egy orákulum nagylelkű fia Thuvhe fagyott bolygójáról, akinek hűsége a családja iránt nem ismer határokat, és akit különleges áramadománya védelmez. Miután Akost és fivérét ellenséges shotet katonák ejtik foglyul, kétségbeesetten küzd azért, hogy a testvérét kimenekítse – kerüljön bármibe. 
Akos Cyra világába kerül, és az országaik és családjaik közti viszály leküzdhetetlennek tűnik. Vajon segítenek-e egymásnak túlélni, vagy elpusztítják egymást? 
Az Árnyak és jelek Veronica Roth lenyűgöző története a barátság – és szerelem – erejéről egy váratlan adományokkal teli galaxisban.

Veronica Roth | Ciceró | Moly


.
2016. december 18. | By: Ladybird

Elképesztő kulisszatitkok A beavatott sorozatról


Bár még mindig nem tisztázott, mi lesz a sorozat sorsa, hol és milyen formában folytatják majd, ám ez nem gátol meg bennünket abban, hogy újra olvassuk, vagy akár újra nézzük a sorozat eddigi részeit. Ahhoz pedig, hogy ti is kedvet kapjatok ehhez, most hoztam nektek néhány érdekes kulisszatitkot, ami segíthet újra ráhangolódni a sorozatra. 

2016. december 14. | By: Ladybird

2016 Disney mesébe illő lesz kihívás


Így az év vége közeledtével elkezdem kiértékelni az évemet, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy a molyon futó kihívásaimat lezárjam. Nem sok kihívásra jelentkeztem idén, mert mindig tartok egy kicsit attól, hogy kényszeressé válik tőlük az olvasásom. Ugyanis szeretek akkor és azt olvasni, ami nekem tetszik, és mindennemű korlátozást elég nehezen élek meg. Ám ennek a kihívásnak nem tudtam ellenállni, már első látásra elbűvölt. 

Első blikkre talán nem áll közel hozzám, mivel a témákat tekintve inkább a romantikusok szerelmeseit vonzza be, én pedig nem sokat olvastam idén ebben a műfajban. De valahogy mégis csak sikerült a magam szájíze szerint teljesíteni. Ezek után már csak azt remélem, hogy az Egyszervolt könyvsarok bloggere, Noémi is elfogadja majd, akinek egyébként ezúton is köszönöm a kihívást!
2016. december 6. | By: Ladybird

V. Kiss Orsolya – A herceg fekete lovon érkezett


Igazán kellemes kis olvasmány egy igen kényes témáról. 



V. Kiss Orsolya – A herceg fekete lovon érkezett


Janka a csinos, 31 éves pincérnő leghőbb vágya, hogy belépjen életébe a nagy szerelem. Amikor megismerkedik Dáviddal, a híres énekessel, úgy érzi, benne megtalálta azt, akit mindig is keresett. Kapcsolatuk mégsem alakul felhőtlenül, bármilyen szenvedélyesen szerelmes is a popsztárba. Ahogy egyre jobban megismeri Dávidot, kiderül a férfi sötét oldala. Janka azonban nem tud tőle elszakadni…

A könyv arra keresi a választ, hogy milyen egy bántalmazó férfi és egy bántalmazói kapcsolat. Hogyan lehet egy ilyen kapcsolaton túljutni és önmagunkra találni annak ellenére, hogy képtelennek érezzük magunkat az elszakadásra? Hogyan lehet egy fájdalmas kapcsolaton túl is újra boldognak lenni?

V. Kiss Orsolya | Ad Librum | Moly


.

2016. november 27. | By: Ladybird

Kedves Mikulás!


Kedves Mikulás!


Még soha nem írtam neked levelet, tudod, amikor gyerek voltam ez még nem volt szokás, de azt mondják, soha nem késő, így aztán, gondoltam, egy próbát megér. No, nem mintha nem lennék hálás azért a nagy halom édességért, amit minden évben a csizmámba raksz, sőt! Elvégre nem lenne kötelességed, tekintve, hogy már egy ideje nem vagyok gyerek. Csak hát tudod... Olyan jól jönne a csokik mellé egy pár könyv is! Éppen ezért arra gondoltam, hogy megkönnyítem a dolgodat, és összegyűjtöm neked, mely könyveknek örülnék Mikuláskor (na jó, karácsonyra is megteszi). Nyugodtan válogass belőle kedvedre. 

Ó, és még valami, nagyon köszi, hogy eddig nem kaptam virgácsot, remélem, ezután sem!

2016. november 14. | By: Ladybird

Virág Emília – Boszorkányszelídítő


Virág Emíliának sikerült felülmúlnia önmagát! A Sárkánycsalogatót is nagyon szerettem, de ez... Ez még annál is sokkal, de sokkal jobb volt. Egyszerűen elképesztő, milyen fantáziája van az írónőnek!



Virág Emília – Boszorkányszelídítő


Az év legelszabadultabb fantasyje folytatódik!

A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?! Márpedig Adrinak szerencséje van: budapesti albérletében, a dohányzóasztal alatt átjáró nyílik, s egy boszorkánnyal meg egy lidérccel együtt az arany keresésére indulhat. A lány azonban kincsek helyett valami sokkal értékesebbet, egy igazi párt talál, akire a bajban is számíthat, és aki nemcsak azt mondja neki, amit hallani akar, hanem az őszintét. Amúgy Adri ezt az egész ügyet a likkal, a manókkal, a boszorkánnyal meg a lidérccel tényleg kihagyta volna…



. 
2016. november 7. | By: Ladybird

Megjelent Colleen Halverson Children of the Veil című könyve


Nemrég megígértem, hogy hamarosan jövök a The Aisling Chronicles 2. részének értékelésével. Bár értékelést egyelőre nem hoztam, de szeretném megmutatni nektek, miről is szól a sorozat folytatása, és hoztam egy kis beleolvasót, valamint az írónő playlistjét is.



Colleen Halverson –  The Aisling Chronicles 2. – Children of the Veil


Genre: Urban Fantasy 

Publisher: Entangled 

Date of Publication: October 26, 2016

ISBN: 9781633757738
ASIN: B01LZDAFQY

Number of pages: 400 
Word Count: 120K

Book Description:

Elizabeth Tanner has one goal: to find her mother in whatever dimension she’s imprisoned. But to do that, she has to face her estranged father, and to do that, she needs a shot of whiskey…or seven. But after an attempt on her life and the return of her lost love, she wakes up with one hell of a hangover and a whole barrage of questions. 

Finn O’Connell doesn’t know why the Fianna want him to aid Elizabeth in her search, but he’ll take any excuse to be near her again. Together, they dive headlong into the shadows of her mother’s secrets and find themselves embroiled in a Fae rebellion that will test Finn’s loyalties and their love. 

With the Faerie realm verging on chaos, Elizabeth and Finn will embark on a quest that will lead them from the streets of Chicago to London’s seedy Fae underground. But rescuing Elizabeth’s mother means journeying to a place Finn can’t follow, and Elizabeth is forced to make a choice between finding her at last or saving her own soul.


Amazon    BN     Kobo    iTunes   










.

2016. november 3. | By: Ladybird

Könyves Programok Könyvmolyoknak – November



Hihetetlenül sok könyves rendezvényre kerül sor ebben a hónapban is, szóval bőven van miből válogatni. Kicsik és nagyok egyaránt találhatnak kedvükre való programokat, csak győzze az ember a sok jövés-menést. Remélem, lesz olyan, ami a ti tetszéseteket is elnyeri. Jó böngészést kívánok nektek!

2016. október 31. | By: Ladybird

Blitz for Gravity by A. B. Bloom

gravity_blitz


Szeretitek a paranormális YA regényeket? Szoktatok angolul olvasni? Akkor ez a bejegyzés most nektek szól! A.B. Bloom regénye ugyanis hihetetlenül izgalmasnak tűnik. Meteorzápor, egy titokzatos kór, ami egyedül csak a főhőst gyötri és egy titokzatos fiú... Kell ennél több egy jó kis világvégéről szóló könyvhöz? Nem hiszem, de kukkantsatok csak bele a fülszövegébe!

2016. október 27. | By: Ladybird

Paige McKenzie hátborzongató videói


Eddig még soha nem éreztem késztetést arra, hogy Halloweenkor valami olyan teljesen tipikus dolgot tegyek, ami kissé idegen a mi kultúránktól. Mostanáig. 

2016. október 19. | By: Ladybird

Julia Lewis Thomson – Többek által


Magával ragadó, szívet tépő, ugyanakkor megmosolyogtató és imádnivaló regény a Többek által. Néhány napig szó szerint benne éltem a Julia Lewis Thomson által megalkotott világban, és Annával együtt lélegeztem, szorongtam, szerettem és sírtam.



Julia Lewis Thomson – Többek által


Te megérdemelnéd a második esélyt? 

Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és boldogságot. De vajon mindez az övé lehet anélkül, hogy megjárná a poklot? Annának nem adatik meg a könnyebbik út.
Az élet tragédiák sorozata. Anna, amikor már mindent elveszített, ráébred, hogy választania kell: hagyja, hogy végleg maga alá temesse az önsajnálat, vagy belekapaszkodik egy halvány napsugárba, és elhiszi, hogy az rá ragyog. 
Vajon Anna képes szembe nézni saját félelmeivel, és megleli azt, amiért érdemes küzdenie? Lesz-e elég bátorsága újra szeretni és az új szerelemért áldozatokat hozni? Tud-e küzdeni egy olyan férfi szerelméért, akivel a kapcsolatát mindenki helyteleníti? Vagy engedi, hogy mások irányítsák, azt remélve, hogy így nem érheti több fájdalom? 

Julia Lewis Thomson valódi mélységekbe és magasságokba röpíti olvasóját. A szerző hisz abban, hogy kockázatokat kell vállalnunk ahhoz, hogy megtalálhassuk a boldogságot, amihez olykor fel kell égetnünk a hidakat magunk mögött, illetve meg kell bocsátanunk magunknak és a szeretteinknek.


. 

2016. október 6. | By: Ladybird

Krencz Nóra – Megszámlálhatatlan: A hordozó

Egy icipicit meseszerű, egy csipetnyit fantasztikus, és nagyon, de nagyon romantikus. Krencz Nóra egy egészen egyedi történetet hozott össze, ami telis-tele van remek ötletekkel, ám sajnos, korántsem hibátlan, ezt pedig én sajnálom a legjobban.



Krencz Nóra – Megszámlálhatatlan: A hordozó


Te mit tennél, ha minden, ami az életedet jelentette, minden, amit a magadénak tudtál, egyik pillanatról a másikra megsemmisülne, s ebben a szorult helyzetben belebotlanál valaki felfoghatatlanul különlegesbe, aki új értelmet adhat az életednek? Újra felépítenéd a régit, vagy követnéd őt az ismeretlenbe? Belevágnál olyasmibe, amit nem értesz? 

 Fabyent nem rettenti el a természetfeletti…


2016. október 5. | By: Ladybird

Akciós Colleen Halverson Through the Veil című könyve!

Angolul olvasók figyelem! 




Emlékeztek még, mennyire odavoltam ezért a könyvért az év elején? A lelkesedésem mit sem lankadt az idő múlásával, éppen ezért csatlakoztam a Bewitching Book Tours csapatához, hogy ti se maradjatok le erről a szuper lehetőségről! Október 3 és 9 között ugyanis csak 99 centért vásárolhatjátok meg Colleen Halverson The Aisling Chronicles sorozatának első részét, a Through the Veilt! Novemberben pedig hozom a hamarosan megjelenő második részről is az értékelésemet. Az elérhetőségeket és a beleolvasót lejjebb találjátok. De előtte jöjjön egy kis emlékeztető a februári értékelésből:

"Ez a könyv magyar kiadóért kiált! Hosszú ideje ez az egyik legjobb fantasy, amit olvastam, megvan benne minden, ami kell, fordulatos, izgalmas, imádnivaló és letehetetlen! Aki szerette Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát, az ezt sem hagyhatja ki!"

A teljes bejegyzést a könyvről ITT olvashatjátok!

2016. október 1. | By: Ladybird

Könyves Programok Könyvmolyoknak – Október



Mit nekem Oktoberfest, amikor ilyen sok klassz program vár rám itthon is! Ráadásul, ha könyves programot választok sörös helyett, másnap még a fejem sem fáj. De a viccet félretéve, ebben a hónapban valósággal elárasztanak bennünket a kiadók jobbnál-jobb könyves programokkal, szóval igazán érdemes szemezgetni közülük, mert egészen biztosan minden korosztály megtalálja azt, ami neki való. Jó böngészést kívánok nektek!

2016. szeptember 24. | By: Ladybird

Leitner Olga – Púder nélkül


"A nő! Kifürkészhetetlen, izgalmas, vonzó, titokzatos, ugyanakkor rém idegesítő, kiszámíthatatlan és olykor labilis." /Idézet a könyvből/



Leitner Olga – Púder nélkül


Szingli vagy és valakinek ez nem tetszik? Anya vagy és úgy érzed, nem vehetsz fel egy normális ruhát, mert beszólnak? Néha az élet minden területén elvárják, hogy nő legyél, és ezt nem bírod? Fiatalnak érzed magad, de látva a tiniket úgy gondolod, hogy egy évezred választ el a mai trendektől? Nem mindig jó a szex? Egy kicsit mosd le a púdert, és kezeld lazán a dolgokat! 

Leitner Olga legújabb könyvében eredeti, sőt néha meghökkentő válaszokat találsz többször feltett kérdésekre. Ha kell egy kis leitnerolgis sodrás, ha kíváncsi vagy egy valódi nő néha megalkuvást nem tűrő véleményére, akkor épp azt a könyvet tartod a kezedben, amit neked találtak ki.


2016. szeptember 20. | By: Ladybird

Személyes Vallomás Tag



Nyílt titok, mennyire szeretem a tageket, különösen azokat, amik változatos kérdésekkel vannak teli. Éppen ezért örültem, amikor a gépemen rábukkantam erre a kérdéssorra. Sajnos, már nem tudom pontosan, melyik blogról származik, és a nevében sem vagyok biztos, de egy biztos, nekem nagy bátorságot adott, hogy egy kicsit megnyíljak előttetek, és ne csak az olvasási szokásaimról, hanem a személyes életemről is megosszak veletek ezt-azt. Remélem, nektek is tetszeni fog majd!
2016. szeptember 16. | By: Ladybird

Barczikay Lilla – Bátyám könnyei


Nita és génmódosított testvéreinek kalandjai folytatódnak! Barczikay Lilla könyve még mindig nagyon izgalmas és eseménydús, bár ebben a részben azért komolyabb témák is előkerülnek. A Bátyám könnyei méltó folytatása az Anyám teremtményeinek.




Barczikay Lilla – Anyám teremtményei 2. – Bátyám könnyei


Nita és csapata mindent maguk mögött hagyva útra kelnek halottnak hitt testvérük felé. Aprócska buszukban összezsúfolódva próbálnak megküzdeni az életüket meghatározó kitaszítottsággal és üldözöttséggel. Korábbi győzelmükre fájdalmas homály borul, megmaradt ellenségeik elől pedig nincs hová elbújni. A hárpiák semmit sem kímélnek, hatalmas a bosszúvágyuk, hogy az egész csapatot eltöröljék a föld színéről. 
Titkok, családok, szerelmek… már semmi nincs biztonságban! Nitáék mégsem adják fel, szemük előtt pedig egyetlen mondat lebeg: „Ő jobbat érdemel!”.

Az Anyám teremtményei folytatása.



A bejegyzés az első részre nézve spoilert tartalmaz!


2016. szeptember 6. | By: Ladybird

Jodi Picoult – Samantha van Leer – Lapról lapra

Jodi Picoult és Samantha van Leer megint megcsinálta! Bár a Lapról lapra stílusában teljesen más, mint az előző rész, ám nem kevésbé ötletes és izgalmas! Engem megint csak levett a lábamról az anya-lánya szerzőpáros.




Jodi Picoult – Samantha van Leer – Sorok között 2. – Lapról lapra


A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár. 

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje… 
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…


A bejegyzés az első részre nézve spoilert tartalmaz!