A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Romantikamentes Filmmaraton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Romantikamentes Filmmaraton. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. június 30. | By: Ladybird

Romantikamentes kedvenceim – Filmmaraton



Az elmúlt hét folyamán egy kicsit besokalltam, túl sok könyv lesett rám vádló tekintettel a könyvespolcról, amiért nem haladok velük, és nyomasztott az egész, ezért mintegy lazításképpen átnyergeltem a könyvekről a filmekre. Régóta terveztem már, hogy néhány régi kedvencemet újra előveszem, és megnézem, még mindig olyan nagy hatással vannak-e rám, mint ahogyan emlékeztem. Így aztán régi kedvencekkel, és kissé méltatlanul elhanyagolt újoncokkal keltem és feküdtem. Bár azt nem mondhatom, hogy minden, amit láttam, fenomenális volt, de akadt közöttük egy-két gyöngyszem, amit most megosztanék veletek is. Legfőképpen azért, mert bizonyára találtok olyanokat is a listán, amiket még nem láttatok, pedig kár lenne kihagyni!