Rachel Van Dyken - Egyetlen 1. - Egyetlen

Nagyon jól indult, de aztán sajnos átment egy klisékkel teli, valószínűtlen történetbe, ahol senkinek semmi más nem fontos, csak az az Egyetlen... Azért ennél én többet nézek ki egy egyetemistából, szerintem senki sem azért megy egyetemre, hogy elüsse valahogy az idejét. Szóval Rachel Van Dyken sok mindent belesűrített ebbe a könyvbe: instant szerelmet, depressziót, komoly betegséget, de sajnos még így sem ért el a szívemig. Úgy tűnik, a sziruptenger még mindig nem az én műfajom...

Rachel Van Dyken - Egyetlen 1. - Egyetlen

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. 
Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. 
Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?

Egyszer próbálkoztam már Rachel Van Dykennel, az Elite sorozatának két részét angolul elolvastam. Az is jól indult, de ott is olyan sok valószínűtlen dolog történt, hogy végül feladtam. Reméltem, hogy ez a sorozata jobb lesz, de sajnos nem így történt. Szóval azt hiszem, elmondhatom, hogy ez az írónő nem lett a kedvencem és még csak nem is egy regény alapján ítéltem meg. 

A történetről:

Kiersten tizenévesen elvesztette a szüleit, és azóta begubózott, nem érdekli senki és semmi, minden éjjel rémálmok gyötrik és depresszió ellen kezelik. A nagybátyja unszolására jelentkezik egy távoli egyetemre, ahol a szobatársa, Lisa és az ő unokatestvére, a kivarrt Gabe veszi pártfogásába. 
Azonban már az első napon beleszalad az egyetemi tanácsadójába, a híres, népszerű és irtó dögös Westonba. Kettejük között azonnal forrni kezd a levegő, ám Westonnak van egy titka, ami miatt nem engedheti meg magának, hogy engedjen ennek a vonzalomnak. Megegyeznek hát, hogy csak barátok lesznek, ám napról-napra egyre nehezebb ellenállniuk az érzelmeiknek. 

Maga a történet nem lenne rossz, sok hasonlót láthattunk már, és azok működtek, képesek voltak elvarázsolni. De ez... Ez valahogy most nem jött össze. És sajnos azt kell, hogy mondjam, azért mert az írónő nem jól ír. Pedig itt-ott feldereng, hogy nagyon jó író lehetne belőle, de valahogy nem tudja tartani a szintet. Fergeteges humorral indul ugyanis a történet, komolyan mondom, az elején folytak a könnyeim a nevetéstől! Készen álltam rá, hogy új kedvenc romantikust hirdessek, de aztán elindult egy olyan úton a regény, amin én nem tudtam vele tartani, csak kínszenvedések árán. 

Sok problémám volt vele. Most elárulom pár pontban, pontosan mik is.

1. Kiersten és Wes jelleme, vagyis annak hiánya. Semmit nem tudunk meg a szereplőinkről. Végig vártam, hogy kiderüljön, kik is ők valójában. A külsejükről rengeteg dolog kiderül, a belső lelki és testi démonaikról is, de a döntéseikről, a jellemükről semmi. És ez hozza is magával a következő problémákat. Azt hiszem, minden továbbinak ez az alapja.

2.  Semmi férfias nem volt Wes nézőpontjában. De semmi! Két szemszögből ír Rachel Van Dyken, nyilván Wes és Kiersten nézőpontja váltakozik, és ez lehetne irtó ütős is, ha... Ha észre vehető lenne, mikor melyiket olvasod. Egyik este az egyik fejezet kellős közepén hagytam félbe a regényt, másnap reggel félálomban folytattam – és nem, nem az volt a baj, hogy nem voltam még teljesen észnél –, és bizony egy darabig fogalmam sem volt, kinek a nézőpontját olvasom. Nem lehet így kiherélni egy srácot – már elnézést a kifejezésért.

3. Amint azt már írtam is a bejegyzés elején, nincs céljuk a szereplőknek. Oké értem én, hogy feladták már mindketten, de ez még nem magyarázza, hogy semmi sincs, amit szívesen tanulnának. Tegyük fel, hogy elegem van az egész világból, mert szörnyű dolgok történtek velem, és már nem remélek semmit, de azért egyetemre még járnom kellene. De nem lenne semmi célom, felvennék egy halom tantárgyat – ahogy Kiersten –, de csak úgy, random... Következetesség nélkül.

4. Instant barátságok... Kollégiumban éltem a középiskola és az egyetem alatt is, sokféle szobatársam vagy lakótársam volt már. Olyan nincs, hogy azonnal egy hullámhosszon vagyunk, és nem kell összecsiszolódnunk. Valamint, hogy az egyik totál alárendeli magát a másik életének. Neki nincsenek gondjai, vele nem kell foglalkozni, mindig minden csak rólam szól. Ilyen nincs, nincs, nincs! És ez csak Lisa.
Gabe instant barátsága még kevésbé érthető. Semmit nem tud Kierstenről, hogy milyen ember, miről mit gondol, mi a véleménye, kicsoda valójában, de bármire képes lenne érte! Naná! Egy srác, akinél egymásnak adják a kilincset a lányok, pont ilyen! Nem igaz? 

5. Instant szerelem. Én vagyok a nagy hódító, gazdag vagyok, népszerű és bárkit megkaphatnék, de nekem senki sem kell, csak az a lány, akiről semmit nem tudok. Elsőre süt belőle a bizonytalanság, sete-suta, visszahúzódó, de irtó dögös. Ezért aztán halálosan szerelmes leszek belé, és meg akarom menteni. Én is tapasztaltam már, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban az arra legalkalmatlanabb emberekbe is beleszerethet, de... De itt semmit sem tudnak egymásról, így maximum csak vonzódásról lehet szó, amitől még igen hosszú és rögös út vezet a szerelemhez. És ha a barátságnál sincs olyan, hogy mindent azonnal kedvelünk a másikban, így a szerelemben sincs. Mindenkinek vannak fura szokásai, ráadásul két külön világból jön Kiersten és Weston, másképpen szocializálódtak, ebből fakadóan másként kellene, hogy lássanak dolgokat. Ez akár vonzó is lehet, de itt nem erről van szó. Itt minden azonnal klappol. 

6. Önzőségből fakadó ostobaság. Szeretem a másikat, minden szabadidőmet vele töltöm, és látom, hogy időnként rosszul van, de nem, nem gondolom, hogy valamit titkol. Nem, rákérdezek, mire ő azt mondja kifárasztotta az edzés. Látom, hogy remeg a keze, de ez egy húszas évei elején lévő pasinál, aki sportol, tök logikus. A lényeg, hogy szeret és én is szeretem, slussz, a többi meg kit érdekel, a lényeg, hogy nekem legyen jó! Hiszen ez a szerelem, nem igaz? Csak nekem legyen jó, a többi nem számít! Pffffff...

7. Nincs valódi cselekmény. Van két szereplőnk két komoly problémával, találkoznak, egymásba szeretnek már az első pár oldalon, majd szenvelegnek egy sort, hogy akkor most megadhatják-e a másiknak azt, amit szeretnének. Jön pár jól ismert klisé, amikből klassz dolgokat is ki lehetne hozni, ahogyan tették a Séta a múltban vagy a Gyönyörű sorscsapásban, itt azonban megmarad a giccses, túltolt romantika szintjén.

Sajnálom ezt a könyvet, mert nagyon szerettem volna szeretni, de sajnos képtelen voltam rá. A három szívet is csak azért kapja meg, mert a végén a köszönetnyilvánításnál meghatottak az írónő szavai.