2015. január 3. | By: KE Katica

Jandy Nelson - Az ég a földig ér

A LOL könyvek továbbra is hasítanak nálam. Rég érintett meg érzelmileg ennyire egy történet. Igazi érzelmi hullámvasút. De jóféle, természetesen happy end-del a végén.





Jandy Nelson - Az ég a földig ér


„Hogy lehetek szerelmes, amikor gyászolok?” 
Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ... 
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?



Lennie gyászol. Csak néhány hete halt meg szeretett nővére, a nagy álmodozó, az igazi vagány csaj, Bailey. Ők ketten elválaszthatatlanok voltak, a legjobb barátnők. És amikor Bailey élete lángja kihunyt, Lennie egész világa kifordult a négy sarkából. Nem találja a helyét, nem tud mit kezdeni a sok együttérző tekintettel, nem tud többé ránézni a legjobb barátnőjére, nem képes beszélgetni a nagyijával, aki felnevelte... Ehelyett Baileyvel beszélget, verseket ír neki, amiket szétszór a szélbe, vagy elültet a kertbe, esetleg egy fába vés. Vagy éppen bebújik a nővére szekrényébe, hogy egy kicsit közel érezze még magát hozzá. Az egyetlen ember, aki megérti, mit érez a lány, Bailey barátja/vőlegénye, Toby. Ha ránéz a saját elesettségét, fájdalmát látja. Vele nem kell beszélni, elég ha csak együtt vannak, és máris szabadon engedheti a bánatát. Ám ez a kapcsolat meglehetősen veszélyessé válik, amint azon kapják magukat, hogy a Bailey iránt érzett szeretetüket a másikkal próbálják megélni, mintha a másikkal akarnák betapasztani a szívükön tántongó lyukat. 






Eközben Lennie találkozik egy másik fiúval is, Joe Fontaine-nel, aki Párizsban élt eddig, és csak most költözött a városukba. A fiú igazi művész, emellett olyan mosolya van, ami a legbánatosabb szívet is felmelegíti. Az a fiú igazi boldogságbomba. És hogy hogy nem, valamiért a fejébe vette, hogy Lennie-vel akar játszani. Ám a lány már egy ideje eldöntötte, hogy nem akar klarinétozni, hacsak nem muszáj. Joe azonban kitartó, minden reggel megjelenik a házban egy nagy adag croissant-tal és kész arra, hogy meggyőzze a lányt. Eközben nem csak Lennie-t, vagy ahogyan ő nevezi John Lennont, hanem a lány nagymamáját és a folyton szerelmes bácsikáját is meghódítja. Hamarosan teljesen a fiú hatása alá kerül a lány. Amit nem kevés lelkiismeretfurdalás keserít meg, mert hogyan is lehet valaki boldog, miközben gyászol, és hogy lehet az ember szerelmes egy fiúba, miközben helytelen dolgokat tesz és gondol a nővére vőlegényével kapcsolatban...

Bár elsőre úgy tűnik csak a szerelem körül forog ez a regény, valójában sokkal többről szól. A családról, a veszteségről, önmagam és mások elfogadásáról, a kapcsolatok bonyolultságáról és nem utolsósorban a gyászról, ami mindezt átszövi. Sokat sírtam, miközben olvastam. Annyira szemléletesen írta le a lány fájdalmát, hogy egyszerűen képtelen voltam elszakadni a könyvtől. Nem szeretek könyveken picsogni, de ezen egyszerűen nem lehetett nem sírni. 
Rengeteget tudnék írni erről a könyvről, de nem teszem, mert akkor azzal elrontanám az élményt. Elég ha csak annyit mondok, sokat tanultam ebből a regényből. Nagyon tetszik az, ahogyan a mások életét elfogadtatja. És imádtam benne a nagyit és Dagi bácsit. Őrült egy családja volt Lennie-nek, de épp ez volt bennük a szép. Az egyik kedvenc részem az, amikor Lennie megalkotja a zűrisztencializmus tanát, íme:













2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem ez a legjobb lol könyv mind közül. Annyira jól írja le a gyászt. Örülök, hogy neked is tetszett. Szeretem a kritikáid. A kedvenc idézetem pedig:

A gyász olyan ház
ahol a székek
elfelejtették, hogyan tartsanak meg minket
a tükrök elfelejtették, hogyan verjék vissza a képünket
a falak elfelejtették, hogyan vegyenek körbe.
A gyász olyan ház, amely mindig eltűnik
ha valaki kopog az ajtón
vagy becsönget
olyan ház, amelyet a legkisebb széllökés is
elfúj
amely mélyen a földbe temetkezik
amíg mindenki alszik.
A gyász olyan ház, ahol senki sem tud megvédeni
ahol a húg szép lassan
idősebb lesz a nővérénél
ahol az ajtók
többé nem engednek se be
se ki.

Molnár Katica írta...

Köszönöm, hogy olvasol. :) Igen, nekem is tetszett, ahogyan a gyászt bemutatja, és ez az idézet is nagyon jó! Köszi, hogy megosztottad velem.

Megjegyzés küldése