2015. január 4. | By: Belnis Belnis

Elizabeth Gilbert - Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek

Bevallom soha nem akartam kezembe venni ezt a könyvet. Hallottam róla, de soha nem éreztem késztetést, hogy elolvassam, de aztán az én kedves barátnőm kérdezte tőlem: Láttad már a filmet? Nem? Akkor nézd meg. 
Tehát először láttam a filmet és utána olvastam el a könyvet. Azt hiszem ezt a könyvet nem mindegy mikor olvassa el az ember. Meg kell hozzá érni, vagy ha így jobban érthető: kell, hogy te is járj abban a bizonyos cipőben és akkor megérted.

"Előfordul, hogy néha az ember úgy vész el a kétségbeesés erdejében, hogy egy darabig észre sem veszi: eltévedt."




Elizabeth Gilbert - Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek

Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket. Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.



Be kell vallanom, hogy romantikusnak, már-már giccsesnek hittem a könyvet és ezért nem akartam soha elolvasni, de mekkorát tévedtem. Egy csöppet sem giccses.

Egy nehéz helyzetben találunk rá Liz-re. Egy rossz házasságból próbál kivergődni, ami nagyon nem megy neki könnyen és a gondolatait olvasva mi is felismerhetjük a saját gondolatainkat és érzéseinket, ha jártunk már rossz kapcsolat útvesztőjében. Szerintem mindannyian jártunk életünk egy szakaszában hasonló cipőben. Ha nem, akkor nagy mázlista az illető. 

Liz egyik kapcsolatból a másikba esik. Ami lehet jó vagy rossz. Ki, hogy gondolja. Ebben nem szeretnék nyilatkozni és ítéletet hozni. Be kell, hogy valljam, mégis nagy igazságokat tudhattam meg a függő szerelemről. (Előre is elnézést kérek a hosszú idézetért.)

"A rajongó szerelem egyik főbb ismérve a függőségi érzet. Azzal kezdődik, mikor bámulatod tárgya rád zúdít egy mámorító, érzékcsalódást előidéző nagyságrendű valamit, amelyről még magadnak sem merted bevallani, mennyire kívántad – mondjuk, egy eget rengető szerelem és felkavaró érzelmek kábítószerszerű keverékét. Hamarosan egy igazi narkós kiéhezettségével fogsz sóvárogni a szenvedélyes figyelemre. Amikor pedig nem kapod meg az adagod, egyből magad alá kerülsz: dilis leszel és kimerült (arról nem is beszélve, hogy neheztelni fogsz a dealerre, aki kialakította benned ezt a függőséget, ám most meg nem hajlandó arra, hogy felköhögje az árut, pedig tudod, hogy van neki valahol raktáron, a fenébe is, hiszen eddig ingyen adta!). Aztán ott találod magad a sarokban, remegve, lesoványodva, és csak ez az egy biztos: eladnád a lelkedet is, vagy kirabolnád a szomszédod, csak hogy újra, még egyszer kaphass abból a drogból.."

Liz nyakába veszi a világot és elindul, hogy magára találjon, hiszen úgy érzi nincs más kiút. Az utazás nem csak fizikai, hanem bizony sokkal több annál. Olaszország, India és Indonézia. Lassan indul el az önmegvalósítás útján és van pár üresjárat a történetben, de azt hiszem ez kellett is, különben túl tömény lett volna a könyv. Néha irigykedtem Liz-re ahogy kínok között, de eléri lassan a céljait. 

Olaszországban a sok étkezéstől én is megéheztem. Itt még Liz sokszor magányos volt, de az új barátságok lassan felrázzák. Persze ez nem megy gyorsan és párszor határozottan visszaesik. A depresszióról alkotott véleménye furcsa, ugyanakkor megrázóan igaz. 

India...azt hiszem Liz teljesen itt jön helyre lelkileg. A spirituális gyakorlatokat szépen leírja, bár az a rész nem állt olyan közel hozzám, de mégis azt hiszem kicsit az én lelkem is megtisztította. Persze nem azt mondom, hogy most már én is spirituális lény leszek, de van abban valami amit az írónő leír. Kicsit vicces volt, ahogy Liz lassan jön rá a dolgokra, de mégis azt hiszem ez kellett. A gyors megvilágosodás hihetetlen lett volna.

Indonéziában már egy teljesen új Liz-re találunk rá. Legalábbis én így éreztem olvasás közben. Megtalálta a lelki békéjét. Persze a bizonytalanság néha még lecsapott rá, de sokkal könnyebben vette az akadályokat mint előtte bármikor. Igen...Liz révbe ért...

Pár mellékszereplőt nagyon megszerettem: Luca Sophie és Richard. Richardo-t nagyon megkedveltem. Annak ellenére, hogy először nem igazán volt szimpatikus, mert kissé nyers volt, de ezzel az észrevételével levett a lábamról:

"Nagy ügy! Szóval beleestél valakibe. Nem veszed észre, mit jelent ez? Ez a pasas a szívednek egy olyan távoli csücskét érintette meg, amiről azt sem tudtad, hogy létezik. Úgy értem, eltrafált rendesen. De a szerelem, amit éreztél, az még csak a kezdet. Éppen csak hogy megízlelted a szeretet ízét. Ez csak amolyan korlátolt, vacak kis szeretet, amit a halandók éreznek. Majd meglátod, mennyivel mélyebb érzelemre is képes vagy. A fenébe is, Süti, egy nap képes leszel arra, hogy az egész világot szeresd. Ez a sorsod."

Nem akarom az egész történetet leírni, mert úgy hiszem, hogy ennél a könyvnél magunknak kell végig járni az utat Lizzel együtt. Ha úgy tetszik, nekünk kell vele együtt rájönnünk arra, hogy amíg mi nem vagyunk lelkileg rendben, a kapcsolatunk sincs. 

Sok érzelmet átéltem olvasás közben. Öröm, szomorúság, meghatottság, düh, késégbeesés és irigység. Igen. Irigy voltam, hogy Liz megteheti, hogy elmegy, hogy magára találjon, de nem sajnálom tőle. A történet végén már nem voltam irigy. Liz megérdemelte a boldogságot.

Kellet a lelkemnek ez a könyv. Egy csemege, afféle különleges bon-bon Gombóc Artúrnak.

"Menjünk át!"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése