Leitner Olga – Púder nélkül

"A nő! Kifürkészhetetlen, izgalmas, vonzó, titokzatos, ugyanakkor rém idegesítő, kiszámíthatatlan és olykor labilis." /Idézet a könyvből/

Leitner Olga – Púder nélkül

Szingli vagy és valakinek ez nem tetszik? Anya vagy és úgy érzed, nem vehetsz fel egy normális ruhát, mert beszólnak? Néha az élet minden területén elvárják, hogy nő legyél, és ezt nem bírod? Fiatalnak érzed magad, de látva a tiniket úgy gondolod, hogy egy évezred választ el a mai trendektől? Nem mindig jó a szex? Egy kicsit mosd le a púdert, és kezeld lazán a dolgokat! 

Leitner Olga legújabb könyvében eredeti, sőt néha meghökkentő válaszokat találsz többször feltett kérdésekre. Ha kell egy kis leitnerolgis sodrás, ha kíváncsi vagy egy valódi nő néha megalkuvást nem tűrő véleményére, akkor épp azt a könyvet tartod a kezedben, amit neked találtak ki.

Leitner Olga hivatalos oldala | Facebook oldal | Bakker, anya lettem  

Athenaeum Kiadó | Moly

Érdekesen alakult a kapcsolatom ezzel a könyvvel. Először is nagyon vártam már, hogy megjelenjen, mivel a Bakker azok a csodddálatos férfiak! valami fergeteges volt. Megnevettetett, kikapcsolt, és összességében úgy hatott rám, mint egy jó kis beszélgetés a legjobb barátnőmmel. Ez pedig igencsak magasra tette a mércét. Nem mondom, hogy a Púder nélkül kevésbé jó, mint Leitner Olga előző könyve, de más, nagyon más. Mind hangulatában, mind mondanivalójában. Ám a téma is nehezebb. Nőként írni nőkről úgy, hogy az élvezetes legyen, és a szubjektív tapasztalatok mellett sokakhoz tudjon szólni, nem egyszerű. Már csak azért sem, mert ha az ember a saját neméről akar írni, akkor óhatatlanul önmagával találja magát szemben, és nem beszélhet mellé, nem szépíthet az összképen. Ki kell állnia mindenki elé úgy, ahogy van, és nem rejtheti el a hibáit, nem kendőzheti el a valóságot. És ugyanígy, nekünk, olvasóknak is mélyen a lelkünkbe kell néznünk, ha részei akarunk lenni annak a párbeszédnek, amit ezzel a könyvvel az írónő kezdeményez. 
Leitner Olga ugyanis tükröt állít elénk. Tükörbe nézni pedig nem mindig élvezetes és könnyű. Persze akkor jó, ha az ember épp elégedett magával, ha szép ruhát vesz fel és kisminkeli magát, de amikor nehézségekkel küzd, esetleg felszedett néhány nemkívánatos kilót magára, vagy egy világkörüli úthoz teli pakolt bőröndök csücsülnek a szemei alatt, az nem éppen szívderítő látvány. Nem is beszélve arról, ha ez a tükör nem a külsőnket célozza meg, hanem a lelkünket. A gyengeségeinket, a lelkünk legmélyebb bugyrait.
Hát, ebben a könyvben is akadtak olyan részek, amikor azt éreztem, nem volt egyszerű belenézni abba a tükörbe, amit az írónő állított maga elé és elém, az olvasó elé. (Az olvasottak feldolgozása még folyamatban.)

Főként mivel nem nagyon kertel az író, nyers őszinteséggel tárja fel a női lét titkait, nem szépít a dolgokon, nem kozmetikáz ki semmit, nem mismásolja el az olyan témákat, amikről egy nő nem szívesen hall magával kapcsolatban, úgy mint a nők közötti irigység, a hiszti, vagy az örökös versengés. De ír arról is, hogy mit várunk a nagy Ő-től, milyen a jó szex, vagy hogy kell-e még nekünk egyáltalán a romantika... Imádtam, hogy ezúttal sem hagyatkozik csupán egyetlen forrásra, hanem másokat is megkérdezett az adott témáról, így több szempontból is körbejárhatjuk a kérdést. Ám nem hiába az a könyv címe, hogy Púder nélkül, ugyanis nem csak a sminket távolítja el rólunk és a titkainkról, de a lelkünket is lecsupaszítja rendkívül szókimondó, helyenként provokatív stílusával. De ahogyan azt már az előző könyvében is megszokhattuk, az utolsó szó mindig az elfogadásé és a humoré.

Nagyításhoz kattints a képre!

Emellett – ahogyan azt már írtam is – Leitner Olga nem kíméli önmagát sem, simán bevállalja, hogy ő maga is gyakran épp olyan irracionálisan viselkedik nőként, mint ami más nők esetében idegesíti. Ez az őszinteség pedig engem, mint mezei olvasót is arra sarkallt, hogy merjek szembenézni önmagammal, és fogadjam el magam tökéletlenül is tökéletes nőként. No, nem mintha ez eddig nem ment volna, már az elfogadás, mivel egészen jól kijövök magammal, ami azt illeti (kacsint), de azért lássuk be, nekünk, akik tündérmeséken és Disney hercegnőkön nőttünk fel, néha kissé nehéz elfogadnunk magukat, amikor nyűgösek, türelmetlenek, és – szigorúan csak időnként – logikátlanok vagyunk. Szóval jó volt egy kicsit arról olvasni, hogy ez is együtt jár azzal, hogy az ember nő, valahol megerősített abban, hogy akkor is nőies vagyok, amikor a legkevésbé sem vagyok olyan szelíd, kedves és finom, mint egy mesebeli hercegnő, sőt, egyenesen tramplinak érzem magam.

De ennek ellenére meg kell, hogy valljam, hogy bár már néhány napja a végére értem a Púder nélkülnek, még mindig vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Mivel volt néhány téma, ami zavarba hozott, és amikről még mindig nem tudom, hányadán is állok velük. Napok óta itt motoszkálnak a fejemben, és nem engednek, míg dűlőre nem jutok velük. De azt hiszem, ez nem is baj... Elvégre egy jó könyvnek ez a dolga. Sokat adott ez a könyv, és van még mit feldolgoznom.
Egy gondolatot viszont megosztok veletek is, ezt például biztosan elviszem magammal a következő napokra, hetekre, hónapokra, de még az is lehet, hogy évekre, mert eszembe jutatta azt, hogy nem elég csak őrizni a lángot, hanem néha kell egy kicsit tenni is a tűzre, hogy ki ne aludjon:

"Az örök romantika. Kihalófélben lévő állatfaj… Se idő, se energia nincs rá, ez pedig nagyon nagy hiba. Mikor volt utoljára az életetekben, hogy a párotok odaállt elétek, mélyen a szemetekbe nézett, és úgy mondta: „Szeretlek”? Amikor nem a telefonbeszélgetés végén böffentjük oda a másiknak, amikor nem egy együttlét után az orgazmus hatása alatt recsegjük el, hanem akkor, amikor a nagy felhajtásban megállunk egy pillanatra, figyeljük a másikat, a hangját, a mozdulatait, az arcát, a lépteit, mindenét, és rájövünk, hogy évek elteltével is odavagyunk érte. Ezt pedig tudatni akarjuk vele." /81. oldal/

Így a végére mit is mondhatnék, ami jól összefoglalhatja mindazt, amit érzek? Azt hiszem, csak annyit, hogy köszönöm az írónőnek ezt a könyvet, és hogy még mindig az az ember- és nőtípus, akit könnyű kedvelni, és olyan nyitottan és szeretetteljesen áll másokhoz, hogy élvezet őt olvasni. Az érzés, hogy egy baráti beszélgetés részese vagyok most is végigkísért olvasás közben, még ha ez ezúttal egy kicsit komolyabb és fájdalmasabb formában valósult is meg számomra. Még mindig töretlen a rajongásom az írónő iránt, de azért remélem a következő könyve némileg könnyedebb lesz. Vagy legalábbis számomra könnyebben emészthető. 

A könyvért köszönet az Athenaeum kiadónak!