2016. szeptember 6. | By: KE Katica

Jodi Picoult – Samantha van Leer – Lapról lapra

Jodi Picoult és Samantha van Leer megint megcsinálta! Bár a Lapról lapra stílusában teljesen más, mint az előző rész, ám nem kevésbé ötletes és izgalmas! Engem megint csak levett a lábamról az anya-lánya szerzőpáros.




Jodi Picoult – Samantha van Leer – Sorok között 2. – Lapról lapra


A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár. 

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje… 
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…


A bejegyzés az első részre nézve spoilert tartalmaz!

Az előző résznek sikerült lenyűgöznie, de hogy őszinte legyek, a folytatástól egy kicsit tartottam. Miután a Sorok között azzal ért véget, hogy Olivér kikerült a regényből, várható volt, hogy a második rész jelentős része napjainkban játszódik majd, és mivel Delila világa korántsem olyan mesés, mint a fiúé, féltem, hogy sok olyan dolog jön, amitől kényelmetlenül feszengek majd olvasás közben. Persze ennél azért egy kicsit jobban is bízhattam volna a szerzőpárosban, mert bizony, sikerült meglepniük, ráadásul pozitívan. 
Bár a cselekmény egy része valóban a jelenben játszódik, amit Olivér és Delila szemponjából is megismerhetünk, de azért a könyvbeli eseményeket sem kell mellőznünk, ugyanis új szemszöget kapunk, Edgárét, ami talán egy kissé kevésbé mesés, mint azt az előző részben megszokhattuk, de attól még legalább olyan érdekes. 

A történet tulajdonképpen ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Olivér kiszabadult a meséből, a helyébe pedig Edgar lépett az immár teljesen átírt történetbe. Jessamy, bár látja a különbséget fia régi és új viselkedése között, de betudja ezt a szerelem erejének, és mivel Olivér nem képes Delila nélkül élni, közelebb költöznek a lányhoz. Ez az alapszituáció.
Az eseményekbe akkor csatlakozunk be, amikor Olivér első napjára készülnek az iskolában, amit Delila szorongva, a fiú viszont reménnyel telve és izgatottan vár, hiszen végre a valódi emberek valódi életét élheti. Kb. így érezhette magát Pinokkió is! (Bocs, béna poén volt.) Szóval Olivér végre belekóstolhat a középiskola minden szépségébe és nehézségébe... Ám amellett, hogy a fiúnak rá kell döbbennie, hogy a boldogan éltek, míg meg haltak a valóságban nem éppen sima ügy, egyre különösebb dolgok történnek vele: segélykérő feliratok jelennek meg Delila szobájában, és a könyvben is egyre több furcsaság történik, amit amilyen gyorsan csak lehet, meg kell oldaniuk, különben nagy baj lesz. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a párkapcsolatuk is tartogat számukra némi kihívást.





Hihetetlen, milyen kifogyhatatlan ötlettárral rendelkeznek a szerzők, ugyanis lélegzetelállító találékonysággal kezelik mind napjaink, mind pedig a könyv világát. Ha azt hinnéd, hogy már nem tudnak meglepni, akkor jön egy újabb csavar, egy újabb megoldandó feladat, vagy egy olyan szituáció, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra.
Ebben a részben ugyanis egyértelműen a humoré a főszerep! Legalábbis a regény feléig. Olivér beilleszkedése a középiskolába és a modern világba, hát, mondjuk úgy, hogy egyáltalán nem megy zökkenőmentesen, és ennek rengeteg vidám pillanatot köszönhetünk. A könyvnek ezt a részét valósággal imádtam! Az írópáros hihetetlenül jól oldotta meg ezt a helyzetet, és teljesen hihető módon ábrázolta a harisnyás herceget, aki csetlik-botlik a mi világunkban, de mégis megmarad a sármja. Nagy-nagy piros pont jár ezért Jodi Picoultnak és Samantha van Leernek.
De aztán a regény második felében jön a hidegzuhany, méghozzá egyenesen a nyakunkba. Ami azért, meg kell, hogy mondjam, nem esett jól. Nem is volt rendesen felépítve, és a könnyed hangulat után ez annyira meglepett, hogy csak pislogtam. Persze, értem én, hogy kell egy kis feszkó, meg minden, de ezért ezt így az arcunkba tolni... Hát, még mindig nem tudom eldönteni, hogy bravúros vagy éppen nagyon otromba megoldás. Mindenesetre engem pillanatok alatt taccsra vágott, és annyira berágtam emiatt a könyvre, hogy pihentetnem kellett egy kicsit. Ez pedig nagyban rányomta a bélyegét az élményre. Valahogy megtört az egész, és nehezen találtam vissza a könyv világába.
Szóval csak annyit mondok, hogy készüljetek fel arra, hogy a sok nevetés után, ha sírni nem is, de szomorkodni mindenképpen fogtok. Legalábbis egy darabig, mert aztán úgy felpörögnek az események és megváltoznak a dolgok, hogy csak úgy kapkodjátok majd a fejeteket. Persze azért nem kell nagyon aggódni, mivel garantált a happy end. Csak előtte egy kicsit megcsűrik csavarják a cselekményt, a teljesebb hatás érdekében. 

Amiben azonban, ha lehet így mondani, fejlődött ez a regény az előző részhez képest, az az, hogy nagyobb szerepet kapnak a mellékszereplők, közelebb kerülhetünk Juleshoz, és Szerafimát is új oldaláról ismerhetjük meg. Illetve többen is helyet cserélnek a szereplők közül. Kellett is ez, mert különben csak a Delila és Olivér közötti nagy-nagy szerelemről szólt volna az egész történet, azzal pedig a hozzám hasonló fantasy rajongókat teljesen elriasztotta volna. 
Persze így sem maradunk romantikus jelenetek nélkül, mivel ebben a részben a többi szereplőt is eltalálja Ámor nyila. Talán ez egy kicsit túl sok is volt nekem. Egy kicsit kevesebb szirupot el tudtam volna viselni, de mivel az első szerelemről/szerelmekről is szól ez a rész, ezt el tudtam fogadni. 
Aztán az ötletességre visszatérve, elképesztő, milyen kreatív ötletek jönnek elő! Hogy csak a kedvencemet emeljem ki, ugyan ki gondolná, hogy egy regényben nagy jelentősége lehet a copyright jelnek? Sőt, hogy ez a parányi c betű akár sorsokat is befolyásolhat? 

És ha mindez még nem lenne elég kapunk néhány velős gondolatot is az íróktól. Olivéren keresztül ugyanis olyan dolgokra hívják fel a figyelmünket, amik akarva-akaratlanul is beépülnek a gondolatainkba, és ettől már nem csak aranyos lesz ez a történet, hanem tanulságos is. Én személy szerint mindig örülök annak, ha egy történet nem csak szórakoztat, de mélyebb gondolatokat is közvetít, nos, ebben itt nincs hiány. 


Szóval azt kell, hogy mondjam, ismét sikerült magával ragadnia Olivér és Delila történetének, és a törés ellenére, amit a váratlan esemény okozott a könyv második felében, nagyon élveztem az egészet! És még ha kedvenc nem is lett, de azért ajánlom mindenkinek, mivel kihagyhatatlan élmény! 


A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!




  



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése