Nita és génmódosított testvéreinek kalandjai folytatódnak! Barczikay Lilla könyve még mindig nagyon izgalmas és eseménydús, bár ebben a részben azért komolyabb témák is előkerülnek. A Bátyám könnyei méltó folytatása az Anyám teremtményeinek.
Barczikay Lilla – Anyám teremtményei 2. – Bátyám könnyei
Nita és csapata mindent maguk mögött hagyva útra kelnek halottnak hitt testvérük felé. Aprócska buszukban összezsúfolódva próbálnak megküzdeni az életüket meghatározó kitaszítottsággal és üldözöttséggel. Korábbi győzelmükre fájdalmas homály borul, megmaradt ellenségeik elől pedig nincs hová elbújni. A hárpiák semmit sem kímélnek, hatalmas a bosszúvágyuk, hogy az egész csapatot eltöröljék a föld színéről.
Titkok, családok, szerelmek… már semmi nincs biztonságban! Nitáék mégsem adják fel, szemük előtt pedig egyetlen mondat lebeg: „Ő jobbat érdemel!”.
Az Anyám teremtményei folytatása.
Titkok, családok, szerelmek… már semmi nincs biztonságban! Nitáék mégsem adják fel, szemük előtt pedig egyetlen mondat lebeg: „Ő jobbat érdemel!”.
Az Anyám teremtményei folytatása.
Amint letettem az Anyám teremtményeit, azonnal kézbe is vettem a második részt, mivel képtelen voltam egyetlen percet is várni a folytatásra. És hát, wow! Ez a rész sem maradt el a várakozásaimtól! Pörgős volt, érzelemdús és izgalmas.
Az előző rész igencsak viharosan zárult, rengeteg veszteség érte Nitáékat, és ez bizony érződik a folytatáson is. Az önfeledt szórakozásnak és egymás játékos ugratásának, érthető okokból, már vége, ez pedig rendesen rányomja a bélyegét a folytatásra. Ám még ezzel együtt is szerethető maradt a második rész.
Nitát és testvéreit egy kisbuszban látjuk viszont, úton az ismeretlenbe. Elcsigázottak, reményvesztettek, gyászolnak és bizonytalanok abban, hogyan tovább. Csak azért tartják magukat, hogy legfiatalabb családtagjuk, Garas ne szenvedjen hiányt semmiben, közben pedig ápogatják Maddyt és a kis klónlányt. Azt hiszem, egy tizenéves sem így képzeli az életét. Amikor egy-egy napra meg is állnak, akkor sem könnyebb, mivel a nyomukban vannak a hárpiák bérencei, és bizony ez rendesen megnehezíti a dolgukat. Egyelőre csak az a cél, hogy megtalálják halottnak hitt testvérüket, Theodorát, és addig is túléljék az utat. Pedig a java csak ezután kezdődik. Theodora ugyanis egyáltalán nem örül a felbukkanásuknak. Váratlanul megtalált apja pedig csak a tudományos hasznot látja a tinikben. És ha mindez nem lenne elég, egy támadásnak köszönhetően felfigyel rájuk az FBI is...
Nehéz ennél többet mondani spoiler nélkül, de talán ennyiből is látszik, mennyire más a hangulata ennek a résznek, mint az Anyám teremtményeinek volt. Maga a reményvesztettség, ami áthatja az egész regényt, megalapozza a történet hangulatát, és – bár én egy cseppet sem bántam –, ez csaknem egész végig kitart. Talán csak a regény második felében köszön vissza valami abból a vidám önfeledtségből, ami az előző részben jelen volt, de az is csak azért van, hogy előkészítse a szívszaggató véget. És bár a regény vége miatt egy ideig nehezteltem az íróra, azért most, hogy már volt időm egy kicsit lehiggadni és feldolgozni a veszteséget, be kell látnom, hogy Barczikay Lilla fantasztikus munkát végzett a második résszel, már ami a szerkezeti felépítést és a stílust illeti. Még mindig nagyon érzékletesen ír, ennek köszönhetően könnyű átérezni a szereplők érzéseit, az egyre fejlődő különleges képességek pedig újra lenyűgöztek.
Nem is beszélve arról, mennyivel mélyebb ez a rész az előzőnél. Az Anyám teremtményeiben nem nagyon volt idő jobban belemenni a szereplők érzelmeibe, már a szerelmi szálat kivéve. Itt viszont a szerelem, már "csak" mint biztos alap van jelen, és jobban beleássuk magunkat a karakterek egyéb dolgaiba. Olyan témák jönnek elő, mint a gyász, a céltalanság, a lelki traumák feldolgozása, a klónozás kérdése, vagy a gyökértelenség és az otthontalanság. Bevallom őszintén, nagyon tetszett, hogy ezeket ilyen fiatalon bevállalta az írónő, még akkor is, ha egyikbe sem megy bele nagyon mélyen. Persze, nem is mehet, mivel a regény még mindig inkább a fiatalabb korosztályhoz szól, és nem ezen van a hangsúly, hanem az eseményeken. De ez számomra sokat tett hozzá a történethez és a karakterekhez.
És ha már a karaktereket említettem, akkor meg kell jegyeznem azt is, hogy ebben a részben sokat fejlődnek, néhányan közülük már-már fel is nőnek a velük történteknek köszönhetően. Van, aki végre elkezd felelősséget vállalni a tetteiért és másokért, más valaki pedig képes kilépni a saját árnyékából, és új életet kezdeni a veszteségei után.
Emellett az erejük is változik egy kicsit, és végre minden egyes különleges képességnek funkciója lesz a hárpiák elleni harcban.
Második részt nem egyszerű írni, főleg akkor, ha az első nagyon penge lett, és olyan komoran fejeződött be, mint az Anyám teremtményei, Barczikay Lillának mégis sikerült izgalmas és érdekes folytatást írnia. Fájó szívvel búcsúztam a szereplőktől, de remélem, hogy az írónőtől még nem kell búcsút vennem, ugyanis alig várom a következő történetét!
Az előző rész igencsak viharosan zárult, rengeteg veszteség érte Nitáékat, és ez bizony érződik a folytatáson is. Az önfeledt szórakozásnak és egymás játékos ugratásának, érthető okokból, már vége, ez pedig rendesen rányomja a bélyegét a folytatásra. Ám még ezzel együtt is szerethető maradt a második rész.
Nehéz ennél többet mondani spoiler nélkül, de talán ennyiből is látszik, mennyire más a hangulata ennek a résznek, mint az Anyám teremtményeinek volt. Maga a reményvesztettség, ami áthatja az egész regényt, megalapozza a történet hangulatát, és – bár én egy cseppet sem bántam –, ez csaknem egész végig kitart. Talán csak a regény második felében köszön vissza valami abból a vidám önfeledtségből, ami az előző részben jelen volt, de az is csak azért van, hogy előkészítse a szívszaggató véget. És bár a regény vége miatt egy ideig nehezteltem az íróra, azért most, hogy már volt időm egy kicsit lehiggadni és feldolgozni a veszteséget, be kell látnom, hogy Barczikay Lilla fantasztikus munkát végzett a második résszel, már ami a szerkezeti felépítést és a stílust illeti. Még mindig nagyon érzékletesen ír, ennek köszönhetően könnyű átérezni a szereplők érzéseit, az egyre fejlődő különleges képességek pedig újra lenyűgöztek.
És ha már a karaktereket említettem, akkor meg kell jegyeznem azt is, hogy ebben a részben sokat fejlődnek, néhányan közülük már-már fel is nőnek a velük történteknek köszönhetően. Van, aki végre elkezd felelősséget vállalni a tetteiért és másokért, más valaki pedig képes kilépni a saját árnyékából, és új életet kezdeni a veszteségei után.
Emellett az erejük is változik egy kicsit, és végre minden egyes különleges képességnek funkciója lesz a hárpiák elleni harcban.
Második részt nem egyszerű írni, főleg akkor, ha az első nagyon penge lett, és olyan komoran fejeződött be, mint az Anyám teremtményei, Barczikay Lillának mégis sikerült izgalmas és érdekes folytatást írnia. Fájó szívvel búcsúztam a szereplőktől, de remélem, hogy az írónőtől még nem kell búcsút vennem, ugyanis alig várom a következő történetét!
A kötetért köszönet az Ad Librum kiadónak!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése