A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mia. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. március 10. | By: Ladybird

Alexandra W. Müller – Függőségben 2.

Mia értékelése




Alexandra W. Müller – Függőségben 2.


"A férfi oldalra fordult, szemeit már egy jó ideje rajta pihentette. Alex úgy érezte arca lángba borul a mohón kutató szempár tüzébe. Hogy enyhítsen a hőségen, úgy döntött, hideg vízbe ugrik, lesz ami lesz. – Tehát miatta, az állapota miatt hagytad ott a csapatot, és költöztél vissza Londonba. Ez sokat elárul a kapcsolatotokról – lehelte alig hallhatóan, és kósza hajtincseit közben idegesen a fülé mögé gyömöszölte. A férfi felvont szemöldökkel, elcsodálkozva nézett rá. Először nem is igazán értette, mire utal a másik, aztán ahogy kezdte kapizsgálni, felmordult és a hajába túrt. – Ez egy nagy rakás szart árul el a kapcsolatunkról, Alex – morogta ingerülten és a nő felé fordult, aki viszont meglepetten bámult rá. – Elnézést – vonta meg a vállát megbánón az előbbi kitörése miatt. – A kapcsolatom Carolinnal, vagy a házasságom, ha úgy tetszik, sokkal többet elárul rólad és rólam, arról, ami köztünk volt. Vagyis inkább arról, ami nem volt. Ez a házasság nem Carolinról szól, Alexis – nézett rá sötéten, szinte vészjóslón – hanem arról, hogy mit tett velem az, hogy nem kaphattalak meg. A nő kővé meredten bámult rá. A váratlanul direkt, lemeztelenített vallomás alaposan gyomron találta. A férfi hangja nyersen, szinte vádlón csengett, és a szeméből sugárzó perzselő fájdalom eloszlatott minden kétséget a komolyságát illetően."



Vigyázat, az első részre nézve nyomokban spoilert tartalmaz!

2016. január 30. | By: Ladybird

Alexandra W. Müller – Függőségben 1.

Mia értékelése




Alexandra W. Müller – Függőségben 1.


A Bookline ekönyv toplisáját hosszú ideig vezető 7 év után című romantikus regénysorozat szerzőjének új könyve. 

Összességében egy egyszerű, de bájos történet. Nem mondom, hogy nincsenek benne klisék, vagy bejáratott fordulatok, de egy borongós, téli estére, vagy nyári, tóparti olvasmánynak tökéletesen megfelel. Nem bonyolult, sőt, kiszámítható, de mégis élvezettel olvasható. Igazán üdítő olvasmány! Miközben olvastam nem az jutott eszembe, hogy „igen, ez várható volt, kár, hogy nem eredetibb”, hanem az, hogy „igen, igazam volt, ezt vártam, jaj de jó” és ez mindenképp pozitív.
2015. december 19. | By: Ladybird

Vendégblogger – Andy Weir – A marsi

Miával találkozhattatok már néhány alkalommal, hiszen írt már a blogra. Ezúttal azonban egy kicsit kilépett a komfortzónájából, és úgy döntött, egy sci-fit hoz nektek. Bevallom őszintén, nagyon meglepett, mivel bár szeretem a sci-fiket, sajnos több ízben is beletört a bicskám A marsiba. Pedig tetszett a humora, az alapgondolata, és még Watney is szimpatikus volt, de valahogy azt éreztem, nem ragad magával. Sőt, a filmért odavoltam, pedig ez nálam ritka, mármint, hogy a könyv nem jön be, de a film igen. Éppen ezért nagyon örültem, amikor Mia jelezte, hogy neki tetszett és szívesen ír róla. 

Íme hát Mia értékelése A marsiról!



Andy Weir – A marsi


Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. 
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. 
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. 
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Mostanában mindenhol a film plakátjába botlottam, és eszembe jutott, hogy van nekem egy ugyanolyan című könyvem. Gondoltam, ha van annyira jó, hogy filmet készítsenek belőle, ideje elolvasnom. Nekikezdtem hát, és azt kell mondjam, nem bántam meg. Sőt!
Nézzük a történetet!

2015. szeptember 9. | By: Mia

Jojo Moyes – Páros, páratlan

A fülszöveg ígérete alapján sírnom, nevetnem, reménykednem, és izgulnom kellett volna. Elmaradt. Pedig én vártam. De nem jött.





Jojo Moyes – Páros, páratlan


Az életben többnyire egyszerű a matek: a páros ügyek sokszor páratlanul zűrösek. Több okból is szörnyű, ha az embert elhagyja a gyerekei apja, egyebek közt a pénzügyek meg a szörnyű csalódás miatt is. De még a végtelenül fárasztó, minden energiát felemésztő anyagi küszködésnél is rosszabb, hogy amikor olyasmi történik, amivel nem tudunk mit kezdeni, akkor az egyedülálló szülőnél nincs magányosabb ember a világon.
Így van ezzel Jess is, aki egyedül neveli kislányát, Tanzie-t és a férje korábbi kapcsolatából származó fiát, az emós Nickyt, aki a szomszéd srácok miatt igen nehéz helyzetben van. A kislány viszont matekzseni, de akármennyit gürcöl Jess, a Tanzie tehetségéhez illő méregdrága magániskolára sehogy nem jön össze a pénz. Hacsak… hacsak meg nem nyeri a skóciai pénzdíjas matekversenyt. Odáig azonban el is kell jutni. Skóciáig hosszú az út, főleg, ha egy ócska tragaccsal indul útnak az ember, ráadásul forgalmi nélkül. Ekkor lép a színre Ed, a lapátra tett cégvezető, akinek pénze és ideje is van jócskán. Neki más gondjai akadnak: a törvénnyel került összeütközésbe. És persze magányos, és komoly lelkifurdalás gyötri.
A Mielőtt megismertelek és az Akit elhagytál páratlanul népszerű angol szerzőjének új könyve vérbeli női regény, ám rendhagyó módon romantikus: a cukor és a hab párosa lemaradt róla. Sírunk és nevetünk, és alig várjuk, hogy megtudjuk, bekerül-e Tanzie a magániskolába, egymásra talál-e Jess és Ed, no és vajon felgyógyul-e Norman, a hatalmas, de nemes lelkű kutya…



Vigyázat, nyomokban spoilert tartalmaz!

2015. augusztus 27. | By: Mia

Paula Hawkins – A lány a vonaton

Döcögősen indult a könyv, de aztán annál izgalmasabb lett. Az eleje tulajdonképpen nem volt más, mint egy alkoholista nő évődései, fura, helyenként meglehetősen frusztráló gondolatai.




Paula Hawkins – A lány a vonaton


Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.
2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!


2015. augusztus 10. | By: Ladybird

Romantikus Vendégblogger érkezett Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek című könyvével

Egy ideje már nagyon szerettem volna bővíteni a blog repertoárját, mivel Belnis és én is inkább a fantasyért vagyunk oda. Azt pedig nem szeretném, ha nagyon egysíkú lenne a blogunk. Ezért is örültem, amikor Mia kötélnek állt, és elfogadta a meghívásunkat. Ő ízig-vérig romantikus, és nem az elvakult kategóriából. Remélem, nektek is tetszeni fog majd az az irány, amit Mia képvisel itt a Könyv Extrákon.




Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és – pusztán a másik kedvéért – újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

Ez a könyv jó példa arra, hogy történhet velünk bármi rossz, ha képesek vagyunk meglátni a jót, akkor a rossz talán már nem is annyira rossz.

„Egyenesen a szívembe találtál…”