Vendégblogger – Andy Weir – A marsi

Miával találkozhattatok már néhány alkalommal, hiszen írt már a blogra. Ezúttal azonban egy kicsit kilépett a komfortzónájából, és úgy döntött, egy sci-fit hoz nektek. Bevallom őszintén, nagyon meglepett, mivel bár szeretem a sci-fiket, sajnos több ízben is beletört a bicskám A marsiba. Pedig tetszett a humora, az alapgondolata, és még Watney is szimpatikus volt, de valahogy azt éreztem, nem ragad magával. Sőt, a filmért odavoltam, pedig ez nálam ritka, mármint, hogy a könyv nem jön be, de a film igen. Éppen ezért nagyon örültem, amikor Mia jelezte, hogy neki tetszett és szívesen ír róla. 

Íme hát Mia értékelése A marsiról!

Andy Weir – A marsi

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. 
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. 
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. 
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Mostanában mindenhol a film plakátjába botlottam, és eszembe jutott, hogy van nekem egy ugyanolyan című könyvem. Gondoltam, ha van annyira jó, hogy filmet készítsenek belőle, ideje elolvasnom. Nekikezdtem hát, és azt kell mondjam, nem bántam meg. Sőt!
Nézzük a történetet!

Mark Watney a társaival elmegy a Marsra, ahol egy homokvihar miatt a tervezett 30 valahány napos küldetést meg kell szakítani a 6. napon, és visszatérni a Földre. Az evakuáció során Markot baleset éri, elsodródik társaitól. Keresik egy ideig, de a szkafanderében lévő érzékelők szerint meghalt, így hátrahagyják, majd elhagyják a bolygót. Csakhogy Mark nem halt meg, pusztán eszméletét vesztette. S bár megsérült, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően túléli a balesetet, visszamegy a Lakba (ez a táborhelyük neve) és ellátja sérülését. És innen indul a nem hétköznapi történet. 
Hogyan maradjunk életben egy idegen bolygón hónapokig, kicsivel több, mint egy havi élelemmel és vízzel?

Mark szerencséjére mérnök és botanikus, tehát kifejezetten ügyesen barkácsol, és a növénytermesztés fortélyaival is tisztában van. Hihetetlenül sok hasznát veszi majd eme képességeinek.

A hálaadásra szánt burgonyát ülteti el, és kezdi megalkotni első, telepesi farmját. Aki kíváncsi a részletekre, miként lehet a Marson burgonyát termeszteni, kénytelen lesz elolvasni a könyvet. Annyit azonban garantálhatok, nem akarja majd kipróbálni.

Kis kémiával és fizikával megtanuljuk, hogy a rendelkezésre álló eszközök segítségével, hogyan készít Mark vizet, levegőt, sőt még forró fürdőt is rándult hátának. De aztán véget ér ez a jólét. Hisz ez mégsem nyaralás, hanem küzdelem az életben maradásért egy valójában lakatlan bolygón. Merthogy ezek mellett a tevékenységek mellett Mark nem adja fel, hogy haza jusson.

Közben a NASA-nál is felfedezik, hogy a halottnak hitt asztronauta mégsem az, sőt, nagyon is tevékeny. Azonban hiába, mert nem tudnak egymással kommunikálni, így nem tehetnek mást, csak figyelik. Aztán Mark hihetetlen leleményességgel rádiót szerez magának, és végre létrejön a kapcsolat ember és ember között. Ez azonban nem tart soká, mégis elég addig, hogy megbeszéljék, miként hozzák onnan vissza Markot.

A média őrjöng, a Föld lakossága pedig egy emberként szorít a küldetés sikeréért. Egy elbaltázott lehetőség után a legváratlanabb helyről érkezik segítség.

Nem árulom el a végét, bár azt gondolom, nem nehéz kitalálni.

Először is az író saját bevallása szerint igazi kocka. Én azt mondom, ha a kockák így írnak, akkor tollat nekik, és ne fogják vissza magukat!

Ez a fickó zseniális. Az intelligens humor sziporkázik végig a regényen. Kellő mennyiségben és kellő időben adagolva az iróniát, a szarkazmust, a drámát, és mindent. Logikus, átgondolt, és egyáltalán nem légből kapott elméletekkel van telepakolva. No, nem magamtól vagyok ilyen okos, kicsit kutakodtam, és mindenhol azt találtam, hogy a könyv fizikával, kémiával, bolygóadatokkal, területekkel, küldetésekkel kapcsolatos adatai, elhelyezkedések, mértékegységek, számítási módok nagyon is pontosak, helytállóak.

Egyetlen pontatlanság van csak. A szél, a homokvihar. Ugyanis a Marson a bolygó gravitációja és légköri összetétele miatt egy 170 km/h-s szél olyan, mint itt egy kis szellő. A történet szerint pedig a szél hiúsítja meg a küldetést. Nos. Azt gondolom, eltekinthetünk ettől az aprócska tévedéstől, hiszen egyébként pedig ijesztően valóságos.

A főszerepben Mark Watney áll, az ő naplóbejegyzéseiből tudjuk meg a történetet. Később kapunk egy kis betekintést a NASA-hoz, meg a legénység többi tagjához, de Mark a bázis. Andy Weir hihetetlenül jó karaktert rakott össze, okos, ügyes, talpraesett, leleményes. Sokan vádolták külföldi fórumokon, hogy olyan, mintha MacGyver lenne az űrben, de nekem inkább a leleményes Odüsszeusz jutott eszembe. Mert igenis leleményes, és nem utolsósorban bátor. Nagyon bátor. Eleve az, hiszen asztronautának megy, na de az, hogy ott hagyják tök egyedül egy bolygón, és nem marad a biztonságos Lakban, várva a megmentését, hanem megy, és keresi a lehetőséget, sőt, ha kell, elutazik a rádióért, vagy akár tiszta hidrogént éget. Azt gondolom ehhez igenis nagy bátorság kell. Mert őszintén, ki tenné meg ugyanezt? Persze, hajt az életösztön, stb, de nem sokkal kényelmesebb és biztonságosabb, ha ott marad a Lakban, bízva abban, hogy észreveszik, aztán megmentik? Az emberek szeretik a biztonságot. Mark filozófiája szerint: teljesen mindegy, hogy tétlen ülve várja az éhhalált, vagy keresi a megoldást, és akkor történik valami baleset, és meghal. Tulajdonképpen igaza van. Tehát küzd, harcol az elemekkel, az eszközökkel. Nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezi, de mindig kitalál valamit. És ezek az ötletek nem légből kapottak. Logikusak. Tulajdonképpen a nagy problémát (hogyan jutok haza?) osztja fel több, kisebb, egymást követő megoldandó feladatra. És így már működőképes a dolog. Nem használ mást, csak amit talál a gépekben, a marsjáróban. Nincsenek váratlan segítségek (ugyan kitől? mitől?). Csak magára számíthat, hiszen egyedül van az egész bolygón. 

A könyv műfaját tekintve sci-fi, de nincsenek benne fantasztikus elemek, lények, marslakók. Hacsak Mark nem tekinthető annak 1,5 év után. Viszont van benne jócskán kémia és némi fizika, de nem megterhelő. Egyszerűen és érthetően írja le, főleg, amikor elnevezi a kilowattóra per sol-t, mivel véleménye szerint macerás kifejezés, és mert megteheti: kalóz-ninjának, ez lesz az új „tudományos” neve. Na, itt hangosan röhögtem fel (először). A gond csak az volt, hogy épp a metrón ültem. És mivel innentől kezdve oldalakon át következetesen használta ezt a kifejezést, én oldalakon át röhögtem rajta. Továbbra is a metrón ülve. Hát néztek kicsit, de annyi baj legyen. 

De nem ez az egyetlen ilyen momentum benne. A humorral ügyesen oldotta az író az egyébként drámai helyzeteket.

Majdnem 350 oldal, de nem bántam volna, ha tovább tart. Hihetetlen atmoszférát teremtett Andy Weir, és miután elolvastam, újra akartam kezdeni! Ajánlom mindenkinek!