2016. május 29. | By: KE Katica

Amy Tintera – Reboot 1. – Lázadók hajnala

Akció az első oldaltól az utolsóig! Egyetlen pillanatig sem hagyott unatkozni ez a könyv! Pörgős, izgalmas és szeretnivaló!




Amy Tintera – Reboot 1. – Lázadók hajnala


Ebben a gyorsléptékű, disztópikus, izgalmas regényben, amely biztosan felkelti Az Éhezők Viadala, A Legenda és A Beavatott rajongóinak figyelmét, egy 17 éves lány újjáélesztettként tér vissza a halálból. Kiképzik elit katonának, és arra kényszerítik, hogy harcoljon… mindaddig, amíg olyan parancsot nem kap, aminek nem engedelmeskedhet. 
Amikor Wren Conolly 5 évvel ezelőtt meghalt, mindössze 178 perc után tudták újjáéleszteni. Most ő az egyik leghalálosabb újjáélesztett mind közül… nem úgy, mint újonca, Callum 22, aki úgyszólván még mindig ember. Ahogyan Wren próbálja megtanítani Callumnak hogy hogyan legyen jó katona, a fiú reményteli mosolya átjut a védekezésén.
Sajnálatosan Callum nagy szíve túl nagy felelősséget jelent, és Wren azt a parancsot kapja, hogy végezzen vele. Hogy Wren megmentse a fiút, mindent kockára kell tennie.

Kalandosan indult a kapcsolatom ezzel a regénnyel, és sajnos, egyelőre a kalandoknak még nincs vége, ugyanis megtörtént velem az, ami minden moly rémálma, hibás példányt sikerült beszereznem, és a vége előtt néhány oldallal, az egyik legizgalmasabb jelenet előtt kiderült, hogy hiányzik 16 oldal a könyvemből. Na, ez a méreg, nem a cián! Természetesen azonnal írtam a kiadónak, és hamarosan megoldják a dolgot. Viszont képtelen voltam várni, ezért gyorsan írtam Ági barátnőmnek, aki nem először segített már ki egy-egy könyves vészhelyzet esetén, és még szombaton kölcsönadta az ő példányát, hogy megtudjam, hogyan is ér véget a Reboot duológia első része. Innen is nagy köszönet ezért neked, Ági! Szóval minden nehézség ellenére is azt mondhatom, hogy minden jól alakult, és immár érdemben is képes vagyok írni arról az élményről, amiben Amy Tintera könyve kapcsán részesültem.

Mert bizony érdemes róla írni! Hihetetlenül fantasztikus ez a könyv, nincsenek benne felesleges szálak, nincs értelmetlen nyavalygás, felnagyított problémák, csakhogy az író konfliktust tudjon szítani a főszereplők között, csak a színtiszta akció! Ez pedig nagyon jól esett most a lelkemnek! Kicsit unom már a sablonos, kissé hisztis hősnőket, és kimondottan élveztem, hogy ezúttal egy nagyon céltudatos, kemény csaj bőrébe bújhattam Amy Tintera könyvének köszönhetően. De lássuk is a részleteket!


A fülszöveg ebben az esetben tökéletesen leírja, mi is vár ránk, ha a kezünkbe vesszük a Reboot sorozat első részét, ezért csak röviden foglalnám össze az alaphelyzetet. Wren világában – ami tulajdonképpen egyfajta lehetséges jövőképet tár elénk – egy szörnyű vírus pusztít, aminek következtében nagyon sokan meghalnak. Az emberek mindenkitől félnek, ezért a hatóságok úgy döntenek lezárják a városokat és bizonyos városrészeket is, hogy így gátolják a vírus további terjedését. Azonban a kór immár mindenkiben benne van, ha van tünete, ha nincs. Néhányaknál ez egészen különleges formában jelenik meg, ugyan nem betegszenek meg, ám a haláluk után visszatérnek. Így történt ez Wrennel is, 178 perccel azután, hogy lelőtték és meghalt, visszatért az élők közé, csak immár erősebb, öngyógyításra képes testben. Ez öt évvel ezelőtt volt. Azóta a HIRC – egy szervezet, ami azt ígérte a lakosságnak, hogy megvédik őket az újjáélesztettektől, az újjáélesztetteket pedig az emberek haragjától – a többi újjászületettel együtt kiképezte őt elitkatonának. Jelenleg, mint aki a legtöbb időt töltötte a halottként, ő a leghalálosabb fegyvere a szervezetnek, mivel rideg, céltudatos és szó nélkül engedelmeskedik minden parancsnak. Egészen addig, míg meg nem jelenik Callum. A fiú könnyed humora és mindig derűs természete felmelegíti Wren szívét is. Ez pedig olyan veszélyekkel jár, ami felboríthatja a lány egész világát.


A fülszöveg ellenére, ez nem egy habos-babos szerelmi történet rózsaszín sziruppal nyakon öntve. Amy Tintera nagyon jól építette fel a szerelmi szálat, nem élt olcsó, hatásvadász fogásokkal, nem csinált a könyörtelen Wrenből nyálas hősnőt, sőt. Sikerült úgy visszaadnia a főhősök közötti vonzalmat, ahogyan az a valóságban is van. Szép, lassan, észrevétlenül szeretnek egymásba, és utána sem sietnek el semmit nagy vallomásokkal, és őrült nagy csókcsatákkal. Ehelyett megélik ezt a szerelmet, annak minden lelki szépségével és gyötrelmével együtt. És ez máris kiemelte a többi manapság divatos YA regények közül a könyvet. De nem csak ettől lett egyedi ez a regény.


Nagyításhoz kattints a képre

Hanem többek között attól, hogy egy olyan, manapság "divatos" dolgot, mint a zombi apokalipszis, egészen másként értelmezett az írónő. Végre nem kocsonyásodó, bűzölgő holtakat kaptunk, hanem keményebb, tökéletesebb szereplőket, Homo sapiens sapiens 2.0-kat. Akiken ennek ellenére azért nyomot hagyott az, hogy egy időre halottak voltak, de attól még érző lények maradtak. Erősebbek, hidegebbek és egy kissé ridegebbek is, de kétségtelenül ugyanazok maradtak. És ezt nagyon szépen ábrázolta Amy Tintera. Nem is beszélve arról, hogy ezzel micsoda mélységet adott a történetnek. 
Ugyanis egy kissé burkoltan ugyan, de egy igen érdekes, számunkra is aktuális kérdést vetett fel ezzel kapcsolatban az írónő, azt, hogy mennyire határozza meg a gondolkodásunkat, vagy akár az önmagunkról kialakított képünket az, hogy mit sulykolnak belénk? Wren egy ponton túl azzal szembesül, hogy éveken át élt benne egy kép önmagáról, és arról, hogyan kell viselkednie, mit kell éreznie, és ez egyszer sem biztos, hogy belőle fakadt, sokkal inkább abból az eszméből, amit az újjászületettekről elterjesztettek. 
Bevallom őszintén, ez egy időre lekötötte a gondolataimat, mivel manapság is vannak olyan viselkedésformák, amelyekről meggyőződésem, hogy csupán azért alakultak ki, mert valamikor valaki azt állította, hogy ez így van. Egy egészen egyszerű példa erre, a köztudatba bekerült, hogy a tiniknek, mivel épp abban a korban vannak, hogy mindent megkérdőjeleznek, amiben élnek, joguk van ennek egészen szélsőséges formában hangot adni. Tombolhatnak, lophatnak, verekedhetnek, lehetnek szemtelenek, nem kell tisztelniük senkit és semmit, mert hát szegények, tombolnak a hormonjaik, és ilyenkor ez természetes. Persze eltelt több ezer év úgy, hogy ez nem jelent meg ebben a formában, de ma a társadalom elfogadja, sőt belesulykolja az emberbe, hogy ez így rendben van. Ne gondolja senki, hogy egy keserű, vén szatyor vagyok, azért mondom ezt, sőt, rengeteg ellenpéldát is tudnék hozni a baráti körömből, ahol nincs ez így, de sajnos egyre többször találkozom ezzel a szélsőséges helyzettel, és ez elég elkeserítő.
De akár beszélhetnénk arról is, hogy manapság az ápoltság egyenlő azzal, hogy több kiló festéken ken magára az ember, csontsoványra lefogyasztja magát, és felépít egy teljesen hamis képet magáról, miközben elveszíti önmagát és a legkevésbé sem érzi jól magát a bőrében. Pedig nagy veszélyeket rejt az, ha az ember önmagát mások szemének tükrében méri.
Szóval nagyon örültem, hogy ez a gondolat felmerült a könyvben, mivel nagy szüksége van arra a mai tiniknek, de akár a felnőtteknek is, hogy elgondolkodjanak azon, mi minden határozza meg az életüket, ami egyébként nem is a saját lényükből fakad.


De azt hiszem, egy kicsit elkalandoztam. Amit még mindenképpen meg kell, hogy említsek, az a világfelépítés. Nekem nagyon tetszett, bár csak néhány dolgot tudtunk meg arról, hogyan is alakult ki Wren világa, és bőven maradt még megoldásra váró rejtély a második kötetre is, de ezzel együtt is meg voltam vele elégedve. Logikus volt, kellőképpen érdekes, és rengeteg további lehetőséget rejt még magában. És bár alapvetően nem szeretem, hogy manapság minden valamire való történet sorozatban jön ki, azért ebben az esetben egy kicsit nehéz elképzelni, hogy mindenre fény derül majd a következő részben. De állok elébe, és remélem, hogy nem csapta össze a történetet Amy Tintera azzal, hogy duológiát írt. És persze remélem, hogy a befejező részre nem kell annyit várnunk majd, mint erre kellett, mert bár a regény vége nem az a tipikus idegőrlő függővég, amit a disztópiák szerzői oly nagyon szeretnek, de azért kellőképpen izgalmas ahhoz, hogy az ember azonnal a kezében akarja tudni a folytatást.

Ezek után nem is kérdés, hogy kedvenc lett-e nálam ez a sorozat. Azt hiszem, minden meg van benne, ami egy jó kis disztópiához kell, és már repesve várom a folytatást! Addig pedig ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó kis mozgalmas történeteket!





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése