2015. november 18. | By: KE Katica

Naveed Jamali – Ellis Henican – Hogyan lettem orosz kém

Az amerikai kémfilmeket látva ki ne játszott volna el a gondolattal, hogy ő maga is lehetne kém? Izgalmas kütyükkel, szmokingban vagy – esetemben – estélyi ruhában az ujjai köré csavarná az ellenséget, és rendkívüli izgalmak közepette szerezné meg a megszerezhetetlen információt. Bevallom, nekem voltak ilyen álmaim. Persze, bilibe lógott a kezem, mivel semmi különleges képességem nincs a hihetetlen beszélőkémen kívül, nem is beszélve arról, hogy Amerika messze van, az élet pedig nem egy hollywoodi show. 
Naveed Jamalinak is ehhez hasonló álmai voltak, esélye pedig ugyanúgy nem volt sok, ahogyan nekem, még ha New Yorkban élt is, mégis addig küzdött, míg valóra nem váltotta őket. Átlagemberből lett kettős ügynök. Érdekesen hangzik? Szerintem is!




Naveed Jamali – Ellis Henican – Hogyan lettem orosz kém


A HIDEGHÁBORÚ NEM ÉRT VÉGET, CSAK ÉPP ÁTMENT CSÚCSTECHNOLÓGIÁBA! 

Naveed Jamali három éven keresztül kémkedett az oroszoknak Amerikáról. Titkos adatbázisokhoz szerzett hozzáférést, és a dokumentumokat pendrive-on továbbította nekik. Zajos bárokban, eldugott éttermekben és kihalt parkokban árulta el a hazáját vastag pénzkötegekért cserébe. 

A valóság azonban mindig árnyaltabb, mint ahogy elsőre látásra tűnik: Naveed Jamali nem áruló volt, hanem egy átlagos, amerikai állampolgárból lett kettős ügynök. Az FBI-jal szoros együttműködésben leplezte le az oroszok kémkedési kísérletét. A könyv ennek a három évnek az igaz története. 

A regényt eddig több mint tíz országban adták el, és a filmes jogait a 20th Century Fox vásárolta meg.

Még mindig mosolygok, amikor a történetre gondolok. Annyira átlagos, annyira hihetetlen, és mégis valahogy épp emiatt realisztikus is egyben. Naveed Jamali nem volt egy rendkívüli tehetséggel megáldott ember, nem beszélt nyelveket, nem voltak különleges fizikai képességei. Sőt, élete első felében még csak különösebb céljai sem voltak az életével. Mégis, amikor végre kitalálta, milyen életet szeretne élni, mindent megtett annak érdekében, hogy meg is valósítsa. Hát ezért rendkívüli ez a történet! Ha nagy dolgokról akarsz olvasni, vagy James Bond féle történetre vágysz, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, itt semmi ilyenről nem fogsz olvasni. Helyette viszont kapsz egy kis magabiztosságot, némi lázadó természetet, és jó nagy adag eltökéltséget. Ha ezt mind egy tálba teszed, és összekevered, talán megkapod Naveed Jamali történetét. 


A regény in medias res kezdéssel indít. Naveedot látjuk, amint épp egy orosz fickónak ad el fontos amerikai dokumentumokat, és persze ügyetlenkedik. Azt hiszem, már ezen a ponton megkedveltem őt, pedig lehet, hogy pár férfi olvasó csak a fejét fogja majd ettől. Nekem mindenesetre bejött a sok szupihapi kalandjai típusú film és könyv után egy nem tökéletes átlagférfi.
Aztán visszarepülünk az időben, hogy megtudhassuk, hogyan jutott el idáig. Először Naveed híres felmenőinek sorsát ismerjük meg. Kiderül, hogy a családja, bár elég vegyes, mégis mindkét oldalon nagy eredményeket tudhat magáénak. Francia származású édesanyja egyik őse a híres kémikus és kórházalapító, Jean-Antoine Chaptal, akinek a neve még az Eiffel torony egyik lépcsőjére is felkerült. Indiai származású nagyapja pedig híres fizikus volt, akit még az sem vetett vissza, amikor a britek felosztották Indiát, és a családjával együtt a pakisztáni részre kényszerült költözni. Természetesen Naveed szülei is sikeres tudósoknak készültek, az anyja Claude orvosi és művészeti egyetemet is végzett, apja, Naseem pedig filozófus. A sors fintora, hogy épp New Yorkban találkoztak és szerettek egymásba. Csak azért részletezem ennyire az elejét, mert már ebből is sok minden kiderül Naveed személyiségéről. Ha csak a felmenőit nézzük, akkor az juthat eszünkbe, hogy predestinálva lett a sikerre. Ám a valóság egészen más, mert ahogyan az a sikeres emberek gyerekeivel lenni szokott, ő is lázadt minden korlátozás ellen. Az iskolát pedig nagyon is úgy élte meg, mint egy korlátozó szervezetet. Mindent megtett, hogy ne kelljen sokáig oda járnia. 
Kisgyermekként sokkal inkább érdekelték a fegyverek, a katonaság és hadászati dolgok, mint bármi más. A hírszerzői pálya azonban eszébe sem jutott, még annak ellenére sem, hogy a szülei még kiskorában pályát váltottak, és elindítottak egy saját vállalkozást, amely adatgyűjtéssel foglalkozott. Sőt kapcsolatba kerültek pár orosz követtel is, amire az FBI is felfigyelt és a segítségüket kérte velük kapcsolatban. Naveedot ez ekkor még nem izgatta. Bostonba költözött, és élte a maga kis életét a Harvard informatikusaként. Aztán az élettársa, Ava hatására, aki, elhivatott biológus, elgondolkodott azon, hová is tart az élete. Ekkor jött a 9/11, ami egész Amerikát megrázta, és Naveedra is nagy hatással volt. A biztonságos életről szőtt álmok összetörtek. Ennek hatására sokan döntöttek úgy, hogy tenni akarnak valamit, hogy biztonságban tudhassák a családjukat, köztük ő is. A felvételét kérte az Amerikai Haditengerészet Hírszerzéséhez. Első körben, bár minden kritériumnak megfelelt, elutasították. Ám ez nem vetette vissza, végre tudta, mit szeretne, és azt is tudta, hogy bármi áron, de eléri a célját. Nem adta fel, a maga kezébe vette az sorsát. Elhatározta, hogy gyakorlatot szerez, és ha ez meglesz, akkor újra jelentkezik. 
Visszaköltözött a New York közeli kisvárosba, és átvette a szülei vállalkozását. Ezzel együtt pedig megkapta ügyfélként a legújabb orosz követet, aki különleges kívánságaival rendre megjelent az irodában. Készen állt tehát a terv, Oleg bizalmába kell férkőznie, és meg kell győznie az FBI-t, hogy támogassák és segítsék a terveit. Nem volt egy könnyű menet, és bevallom, ennél a pontnál kicsit be is lassultak az események. 
Ugyanakkor lenyűgöző volt, ahogyan a saját szakállára elkezdett beépülni, volt egy olyan pont, ahol még nem lehetett tudni, vajon, lesz-e ebből több is, vagy megfeneklik a terve. Az izgalmak pedig csak itt kezdődtek el. A smúzolás, önmaga újra felépítése, ami hihetővé teszi azt, hogy ő egy pénzsóvár ember, aki bármit és bárkit hajlandó elárulni, ha az megfelelő ellenszolgáltatással jár, elkezdődött. Sok bizonytalan tényező volt a tervben, de ez nem hátráltatta. És hogy meddig jutott? Azt nem árulom el... a könyvben megtaláljátok rá a választ.


Ellis Henican
Körülbelül a könyv feléig csak az előtörténetet ismerteti az író, amit nem is bántam, mivel nagyon jó stílusban ír Ellis Henican. Könnyed, humoros, sok helyen ironikus, egy szóval épp olyan, amitől még egy nő is élvezettel olvas egy efféle történetet. Nem kapunk történelemleckéket, sőt politikai okfejtéseket sem, csak egy egyszerű történetet, aminek nem mellékesen a hátterében nagyon komoly politikai érdekek és harcok állnak. 

Emellett érdekes volt egy második generációs bevándorló életébe belelátni. Valahogy nagyon izgalmas volt az, hogy a vegyes származása ellenére nem vetette ki magából az amerikai társadalom. Sőt, ugyanolyan esélyekkel léphetett be bármilyen szervezetbe, mint azok, akik már több generáció óta ott éltek. Nálunk ez még mindig problémát okoz, sajnos. 

Szerettem Naveed szemén keresztül látni a világot. Szerettem az elszántságát, a humorát, az önbizalmát – na jó, az egy kicsit sok volt helyenként, főként amikor arról beszélt, hogy az ötletei milyen átütőek voltak, és az FBI ügynököknek még csak eszükbe sem jutott ilyesmi. De szerencsére nem ez uralta a történetet.
Sok helyen megmosolyogtató volt, hogy a 20.-21. század fordulóján mi minden szolgálhat tananyagul egy titkos ügynöknek. Tetszett, hogy mennyire mai volt az egész. Filmekből, kémregényekből tájékozódott, azokból építette fel azt az énjét, amit az oroszok felé mutatott. Nagyokat nevettem a filmes idézeteken. 
Ugyanakkor nagyon jól átjött, mennyire fontos volt számára a felesége, Ava. Amikor arról olvastam, mennyire nemtörődöm és slendrián az elején Naveed, nem hittem volna, hogy ilyen mélyen lesz képes szeretni valakit. Nincs semmi szirupos a regényben, nem zeng ódákat a feleségéről, de abból ahogyan és amennyiszer megemlíti őt, egyértelműen átjön, hogy ő az élete. Ettől pedig melyik nő ne alélna el?


A sok pozitívum mellett azonban volt pár dolog, amit következetlenségnek tartottam. Az egyik ilyen az volt, hogy leírja, az oroszok valószínűleg figyeltették és lenyomozták, ennek ellenére, Oleg minden egyes látogatása után és egy idő után már előtte is, Naveed felhívta az FBI-t, majd nyilvános helyeken, parkokban, az utcán, kávézókban, sőt, a saját lakásán is találkozott az ügynökökkel. Ez hogy nem szúrt szemet? Persze, ez a kérdés nem csak ennek a történetnek kapcsán merült fel bennem, ezt egyetlen ilyen történetben sem értettem. Ennyire nem voltak alaposak az oroszok? Lehet az ilyesmit titokban tartani? Az FBI ügynökök nyilván vannak tartva, nem lehet nagy ördöngősség rájönni, kik ők.
A másik maga a könyv megírásának apropója. A pokol angyala című könyv esetében megkaptam a választ arra, miért lépett ki a nyilvánosság elé Jay Dobyns, itt azonban nem. Adva van egy fiatalember, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje a célját, és hírszerző legyen, aztán amikor úgy tűnik, elérte, és még előadásokra is hívják az FBI-hoz, felfogad valakit, aki segít neki kitálalni az egészről. Ez nem tűnik profi viselkedésnek. Hogyan dolgozik a későbbiekben? Nem fél az oroszok bosszújától? A nyilvánosság bevonása legalább annyi hátránnyal is jár, amennyi előnye van. A jövője szempontjából viszont nem biztos, hogy jó döntés.

Emiatt kénytelen voltam levonni egy szívet az értékelésnél. Ennek ellenére viszont ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül. Egyszerre szórakoztató és izgalmas. 


A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése