2015. november 22. | By: KE Katica

Lana Krumwiede – Pszi-krónikák 1. – A kitaszított

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy történet annyira beszippant, hogy mindenre hajlandóak vagytok, csak ne jussatok a végére. Húzzátok, halasztjátok, csak egy kicsit még tovább tartson az élmény. Hát így jártam én is A kitaszítottal. Letettem, felvettem, elveszítettem, a dolgozóban hagytam, sőt, a konyhában, abban a reményben, ha nem látom, nem izgatja majd a fantáziámat... de csak nem eresztett! Így is végeztem vele egy nap alatt. Most pedig itt állok, és csak hebegni-habogni tudok.



Lana Krumwiede – Pszi-krónikák 1. – A kitaszított


Ahol Taemon él, mindenki rendelkezik a pszi nevű különleges adottsággal – elméjük erejével mozgatják és manipulálják a tárgyakat. Taemon egy baleset során elveszíti a pszi-képességét, és ezt a titkot mindenáron meg kell őriznie. Egy sportversenyen azonban lelepleződik, és a fiút száműzik az erő nélküliek kolóniájába, ami egyáltalán nem olyan, mint amire számított: az emberek kedvesek, nyitottak, örömüket lelik abban, hogy elméjük helyett a kezüket fogják munkára. Taemon gyorsan alkalmazkodik az új élet szokatlan körülményeihez, miközben barátokra is szert tesz. Ám fokozatosan azt is felfedezi, hogy minden nyitottsága ellenére, a kolóniának is megvannak a rejtélyei. Olyan veszélyes titkok, amelyek ha kitudódnának, azzal a pszi használók korlátlan hatalomhoz jutnának. Amikor Taemon véletlenül kiszivárogtat egy ilyen titkot, vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy helyrehozza az okozott kárt? Vissza kell térnie a városba, és szembe kell szállnia azokkal az emberekkel, akik száműzték őt.

Nagyon régen olvastam már fantasyt, gyerekeknek íródott könyv pedig azt hiszem, már a Harry Potter óta egyáltalán nem került a kezembe. Most azonban épp erre volt szükségem. Amikor először megláttam a molyon a Várható megjelenések között, azonnal éreztem, hogy kell nekem. Van ilyen néha, meglátok egy történetet, elolvasom a fülszöveget, és rögtön tudom, az a könyv nekem rendeltetett. A kitaszított esetében is így volt, és szerencsére most, hogy a végére értem, ugyanezt érzem. Minden megvan benne, ami egy jó történethez kell, szerethető, de realisztikus főszereplő, részletes világfelépítés, izgalmas történetvezetés. És ami egy gyerekeknek szóló könyv esetében elkerülhetetlen, a jól leszűrhető tanulság. 

A történetről:


Sok-sok évvel ezelőtt Nátán prófétát – mert igazságos és tiszta szívű volt – megajándékozta pszivel a Föld Szíve, amelynek segítségével különleges képességek birtokába jutott. A Köztársaságban, ahol élt, féltek tőle hatalmas ereje miatt, pedig soha senkinek nem ártott vele. Aztán, amikor eljött a Nagy Háború ideje, a vezetők úgy gondolták, titkos fegyverként felhasználják Nátán képességeit az ellenség elleni harcban. Nátán ez elől a követőivel együtt a pusztába menekült, és megalapította Megszabadulás városát, és hogy a Köztársaságiak ne tudják követni, különleges képességeivel egy hegyet húzott fel kettejük közé. Ezek után a gyermekeinek és a követői leszármazottainak átadta pszionikus képességét azzal a feltétellel, hogy csak jóra használják majd.
Kétszáz évvel később, Megszabadulás városa a pszivel élők városa lett, melynek élén a papok állnak, akik mindenkit száműznek maguk közül, aki nem képes a pszi használatra. Eközben pedig a szemüket a fiatalokon tartják, abban a reményben, hogy a jóslat szerint hamarosan eljön az új Nagy Ciklus, és ezzel együtt az Igaz Gyermek is, akinek képességei majd Nátánéval vetekedik. A tizenkét éves Taemon is itt él a családjával, ők Nátán próféta leszármazottai. Az apja hitoktató, aki úgy látja, hogy Megszabadulásban nem mennek jól a dolgok, az egyik elöljáró, Nászáf hatalomra akar törni és sötét szándékai vannak. Próbálja két fiát, Taemont és Yenst a jóra nevelni, és távol tartani ezektől a dolgoktól. Ám a tizenhat éves Yens szívében már megszületett a szándék, minden áron ő akar lenni az Igaz Gyermek, és erre minden esélye meg is van. Sikeres psziball játékos, nagyon erős a pszije, és mindent megtesz annak érdekében, hogy tovább fejlessze azt. Taemon azonban sokkal békésebb természet, nem vágyik az Igaz Gyermeki tisztre, sőt, miután egészen kisgyermekként felfedezte, hogy az ő pszije más, mint a többieké, az apja tanácsára, megpróbálja elrejteni azt. Ám néhány váratlan és veszélyes helyzet kapcsán kénytelen leleplezni a hatalomra vágyó Yens előtt a képességeit. A féltékeny testvér megpróbálja kipuhatolni, hogyan működik Taemon pszije, és nem válogat a módszerekben.
Az egyik összecsapásukkor azonban Taemon megijed önmagától, majd összeesik, és mire felébred, már nincs pszije. Ez pedig egyet jelent a száműzetéssel. Eleinte megpróbál trükkökhöz folyamodni, hogy a családján kívül senkinek ne jusson tudomására a dolog, ám egyszer lebukik, és el kell hagynia a családját és szeretett városát. A Telepre kerül, ahol a pszi nélküliek élnek. Eleinte nem könnyű alkalmazkodnia a pszi nélküliek világához, minden olyan szokatlan számára, ami egy átlagembernek természetes, ám idővel meglátja ennek előnyeit, barátokra tesz szert, és egészen jól elboldogul. Ekkor azonban nagy titkok jutnak a fülébe, és rádöbben, Megszabadulás és az általa ismert egész világ feje felett sötét felhők gyülekeznek, neki pedig tennie kell valamit...

Többet nem árulok el, mert innentől kezdődnek a valódi izgalmak, bár az eddigiek is igencsak eseménydúsak voltak. 

Értékelés:


A világfelépítés lenyűgöző volt. Nagyon tetszett a pszit használók világa, igencsak különlegeset és egyedit alkotott Lana Krumwiede. Ki ne ámulna el egy olyan világ láttán, ahol a szereplők épületeket húznak fel, motorokat keltenek életre, zárakat nyitnak, villanyokat kapcsolnak és edényeket mosogatnak el csupán a gondolat erejével? Egészen elképesztő! Nem írnak, és nem olvasnak – csak azok, akiknek elengedhetetlen a munkájához –, helyette műszaki rajzokat tanulmányoznak, amelyek segítségével képesek működtetni a csapot, a villanykapcsolót és így tovább. Nagyon, nagyon érdekes volt. Ahogyan az is, hogy mennyire féltek a vezetők attól, hogy valaki sok mindenhez értsen. Próbálták korlátozni az emberek ismereteit, hogy az általános, hétköznapi tárgyak ismeretén kívül komplex dolgokat ne ismerhessenek meg, és ne tudják azokat használni. Mindenkinek választania kellett egy szakterületet, és csak arról lehettek mélyebb ismeretei. 
Aztán ott volt még a sok szimbólum, ami meghatározta a szereplők jellemét. Minden napnak megvolt a maga szimbóluma, és aki amelyik napon született, a hozzá kötődő tárgynak vagy fogalomnak a tulajdonságait kapta. Aki a Kő napján született az szilárd volt és hajthatatlan, aki a Késén, az megosztást keltett és viszályt szított, aki pedig a Vízén, annak erőteljes személyisége volt. Sokkal könnyebb volt így megismerni a szereplők jellemét. Nem is beszélve a kis versikékről, amik a fejezetek elején voltak. Előfordult, hogy előbb csak a versikét olvastam el, és az alapján próbáltam rájönni, mi fog történni az adott fejezetben, mielőtt tovább olvastam volna. Számomra ez, ha lehet, még többet adott hozzá az élményhez.

A mellékszereplők kedvelhetőek voltak. Taemon apját nagyon megszerettem, bár egyelőre nem jutott neki annyi szerep, amennyit szerettem volna. Szívesen olvastam volna azokat a részeket is, amelyekre csak utaltak vele kapcsolatban. De persze Taemon szemén keresztül lehetünk részesei a történetnek, így csak arról tudtunk, amiről ő is. Emellett a habókos Challis karakterében is nagy potenciál van, kíváncsi vagyok, mi mindent tervez még vele az írónő, és az első rész végének értelmében, mennyit változik az élete. 
Taemon barátai, a mindig józan Amma, a rajongó Vangie, és a gyenge, ám hűséges Moke is a szívembe lopták magukat. És nem csak azért, mert olyan nyitottak voltak a fiú felé, hanem mert nagy befolyással voltak a történetre. És mind valódi jellemmel rendelkeztek. 

Ezzel el is érkeztünk a főszereplőhöz, aki fantasztikus karakter. Tiszta, kedves és jó, ugyanakkor személyiségének vannak negatív vonásai is, sokszor küzd önmagával egy-egy döntéshelyzetben, amikor ezek a személyiségjegyek összecsapnak benne. És ez teszi olyan csodálatos szereplővé. Nem abszolút jó, nem egy heroikus karakter, hanem egy átlagos gyerek, átlagos vágyakkal, és azzal a bizonytalansággal, amivel mind rendelkezünk. Emellett bátor és szereti a kihívásokat, ez nagyon jól megmutatkozott, amikor elvesztette a pszijét, és maga oldotta meg, hogy ne jöjjenek rá, mi történt vele. Fantasztikus ötletei voltak, amiket többé-kevésbé meg is valósított. Nem ijedt meg attól sem, amikor neki kellett szó szerint a kezébe vennie a dolgokat. Kétségei persze voltak. 
A testvérével való kapcsolata is érdekes, eleinte azt hittem, nem több ez egy normális testvérviszálynál, de aztán átalakult valami egészen mássá. Taemon pedig próbált a megváltozott helyzetben is jó testvér maradni, aggódni, szeretni és helyesen dönteni.
A szüleihez fűződő kapcsolatát azonban egy kicsit gyengének éreztem. Az elején nagyon erősnek tűnt, hallgatott a szüleire, persze azért az életkorából fakadóan hellyel-közzel lázadozott is egy kicsit, de ez nem volt zavaró. Alapvetően szerette és tisztelte a szüleit. Különösen az apjához nagyon kötődött. Aztán amikor kikerült a telepre, ez még mindig érződött, gondolt rájuk, szerette őket, sokszor aggódott is miattuk. Égett a vágytól, hogy halljon felőlük, ugyanakkor szorongott amiatt, hogyan büntethetik meg őket, ha kapcsolatba lépnek vele és lebuknak. Ám amikor az események felgyorsulnak, ez a kapcsolat lazábbá válik, épp amikor arra számítottam, hogy újra felerősödik, inkább furcsává vált... Remélem, a következő részben visszanyeri az eredeti formáját ez a kapcsolat.

Ám még ez sem tudott eltántorítani attól, hogy egy újabb kedvencet avassak! A kitaszított meggyőzött róla, hogy ez egy fantasztikus sorozat bevezető kötete. Nagyon tetszett, és már alig várom, hogy megtudhassam, mi történik a továbbiakban Taemonnal, a családjával, a telep lakóival és Megszabadulással! Ajánlom fiataloknak és felnőtteknek is egyaránt, mivel mindenki számára van üzenete.

És hogy számomra mi volt az üzenete? Az, hogy megéri megküzdeni önmagunkkal és a félelmeinkkel azért, hogy végül meghozhassuk a helyes döntést. Nem szabad elfutni ez elől a felelősség elől! És ha már döntésre jutottunk, nem baj, ha nem tetszik mindenkinek, a lényeg, hogy mi magunk tisztában legyünk azzal, honnan fakadt ez az elhatározás, és mi a célunk vele. Ma, amikor annyi gyerek és sajnos felnőtt is inkább másoknak akar megfelelni, és nem meri a saját útját járni, ez egy remek, jellemformáló üzenet.

Köszönet a könyvért a Főnix Könyvműhelynek!




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése