2015. november 5. | By: KE Katica

Hugh Howey – A siló 1. – Holston

A legérdekesebb disztópia, amit mostanában olvastam. Rövid, de lehengerlő. Még mindig csak kapkodom a fejem, hogy mit volt képes véghezvinni az író röpke 60 oldalban.




Hugh Howey – A siló 1. – Holston


Ezrek élnek a föld alatt, maguk gyártotta börtönben. Régóta laknak ott, mostanra már csak legendák maradtak arról, hogy valaha másutt is éltek emberek. Az ilyen élet szabályokat kíván. Szigorú szabályokat. 

Bizonyos dolgokról tilos beszélni; ilyen a kimenetel is. Sose valld be, hogy esetleg ki szeretnél menni, vagy megkapod, amit akarsz. 
Kilátás nyílik a kinti világra, egy megrontott és rothadt világra, amelyet őseik maguk mögött hagytak. A kilátás azonban idővel elhomályosul: tönkreteszi a mérgező levegő, amely megöl mindenkit, aki bátorkodik kimenni. Így a bűnözőkre marad a dolog, azokra, akik megszegik a szabályokat, s akiket kiküldenek takarítani. Miért végzik el dolgukat ezek a halálra ítélt emberek? Ezen Holston seriff is mindig elgondolkodott. 
 Most meg fogja tudni.

A bejegyzés spoilert tartalmaz!
A könyvet Amalthya, az Enchanted by Pages bloggere választotta számomra, a Book Bloggers' Challenge keretein belül, és azt kell mondjam, telitalálat volt! Köszönöm!!!



Rutinos disztópia olvasóként azt gondoltam, már semmi sem tud meglepni ebben a műfajban. Elvégre ismerem a sémát: kell egy világ, ami a végét járja, egy társadalmi rendszer, ami olyan abszurd, amilyen csak lehet, majd egy főhős, aki mindez ellen fellázad, és máris kész a disztópia. Fűszerként ízlés szerint adható hozzá egy csipetnyi komor hangulat is. Olyan ez, akár egy jó recept. A Holston az elején hozta is ezt a vonalat, de aztán irányt váltott, és úgy meglepett, hogy a vége után csak ültem percekig és azt kérdeztem magamtól: mégis mi volt ez? Valóban disztópiával volt dolgom? Azóta is ezen őrlődöm, de már nem sokáig, mivel azóta megszereztem a sorozat további részeit is, és gőzerővel vetem bele magam a Hugh Howey által megalkotott világba.


Az élet a felszínen immár lehetetlen, a levegő mérgezővé vált, ezért az emberek a föld alá, légvédett helyre kényszerültek. Holston serif a társaival együtt egy földalatti kolóniában él, amit silónak neveznek. Itt nőtt fel, és rendezkedett be, elfogadta ennek az életnek a szabályait. A legfőbb szabály: soha ne kérdőjelezd meg, jó-e neked idelenn, mert könnyen kinn találhatod magad egyedül, halálra ítélten a föld felszínén. Egy nap a férfi úgy dönt, leteszi a jelvényt és feladja ezt az életet. Magára csukja a börtönajtót, és szól a helyettesének, hogy hívja oda hozzá a polgármestert. Amíg a cellában ücsörög, megelevenedik előtte a múlt. Újra átéli a boldog napokat, amiket a feleségével, Allisonnal élt meg. A reményt, amikor nyertek a lottón, és kaptak egy évet arra, hogy gyermekük lehessen. Majd a kudarcot, amikor kiderült, nem elég nekik erre egy év. És végül a vég napjait, amikor az asszony programozóként rég elfeledett és letörölt fájlokat próbált visszaállítani a siló régi számítógépeiről, és valami elképesztő dologra bukkant...   

Nem is mondanék többet, mivel maga a cselekmény nem sokkal több ennél. És valójában nem is a cselekménye miatt jó ez a könyv, hanem az érzelmek miatt, amiket közvetít. Valami fantasztikus, ahogyan elénk tárul egy negyvenes férfi boldogtalan, értelmetlennek vélt élete, annak minden mélységével. A visszaemlékezései során végig izgultam, mit találhatott a felesége a gépeken? Mi vezetett ahhoz, hogy egy nap Holston úgy döntsön, ki akar menni? Végig nem tudtam eldönteni, hogy a remény vagy a lemondás motiválta.


Először is a föld alatt élni nem lehet valami felemelő. Egyes tudósok szerint olyannyira káros lelkileg, hogy rövid időn belül depressziós lesz tőle az ember, és ezen nem sokat segít az sem, ha vannak társai is az embernek a föld alatt. Itt ugyan voltak ablakok, és színes tájképek, amiket a falra ledekből kiraktak, de a friss levegőt és a természetet, ahol nem korlátozzák a mozgást a falak, egyik sem kárpótolta. Ezek után el sem tudom képzelni, miket okozhat az, ha soha nem megy ki az ember, és folyamatosan a négy fal között kell élnie a föld mélyén. Persze, nyilván ezt is meg lehet szokni, de azért nehéz lehet. Ha elképzelem, hogy soha többé nem érezhetném az arcomon a tavaszi szellőt, vagy a nap nem simogatná meg az arcom, és nem lehetne olyan jó kis nap illatom, amilyen nyáron szokott, bizony nagyon hiányozna. 

Aztán ott volt az, hogy a lottón nyertek, így lehetőséget kaptak arra, hogy gyermekük legyen...és nem sikerült. Hát, nálam ez egy kényes kérdés. Én magam is ezért küzdök négy éve. Egy nőnek nem valami felemelő érzés, amikor rádöbben, élete legnagyobb vágya nem teljesülhet be. Nálunk ilyenkor marad a nem túl egyszerű és lelkileg szörnyen megterhelő orvosi procedúrák tömkelege, de náluk nem volt tovább remény egy babára. Így elszorult a torkom, amikor arra gondoltam, mit érezhetett Allison. Egy évet kapott, csak egy évet, mert a születésszabályozási rendszer a Silóban nagyon szigorú. Értem én a szabályokat, meg azt is, hogy szükségesek, hiszen a hely véges, de ez akkor is nagyon szomorú. Holston pedig ugyanúgy átérezte a felesége bánatát. Azt hiszem, ez volt ennek a regénynek a legnehezebb része számomra. Ebből jól látszik, hogy bár rövid ez a könyv, nagyon bátran nyúl kényes témákhoz, és olyan kérdéseket is felvet, amit a műfajon belül sok regény nem.


Nem is kérdés, hogy a sorozat első része nálam kedvenc lett, és mindenképpen folytatom. Ajánlom mindenkinek, aki már unja a tinikről szóló disztópiákat!






4 megjegyzés:

Zsófi és Bea írta...

Annyira felcsigáztad az érdeklődésem, hogy én biztos elolvasom! :) Bea

Molnár Katica írta...

Ennek nagyon örülök! Nem fogod megbánni. :) Nagyon kíváncsi vagyok rá, neked hogy tetszik majd?

Bibő írta...

De jó, hogy végre sikerült bevonnom valakit a Silóba, aki eddig nem ismerte a világot! Én a végén akadtam ki, de nagyon durván...

Molnár Katica írta...

Teljesen megfertőztél A silóval. :D És épp a vége miatt ötlött fel bennem, hogy egyáltalán disztópia-e. Vagy egyszerűen csak poszt-apokaliptikus, de disztópia besorolás nélkül? Mindenesetre nagyon várom már a folytatást. :)

Megjegyzés küldése