2015. november 2. | By: KE Katica

Farkas Zoltán & Kiss László – Outcast

Lehet itthon is nagyot álmodni, és az álmokat beteljesíteni! Számomra ez az egyik legnagyobb üzenete ennek a könyvnek. A másik, hogy mindegy ki vagy és honnan indulsz, ha céltudatosan haladsz előre, bárhová eljuthatsz!



Farkas Zoltán & Kiss László – Outcast


Az Outcast című életrajzi kötet Farkas Zoltánnak, az Ektomorf zenekar frontemberének eddigi pályáját mutatja be. 

Életutat, s egyben sikertörténetet, mely nem csupán a gitáros-énekes főbb életrajzi eseményeiről ad számot, de a neves metálbanda állomásain keresztül a csapat karakterét, helyét a metálszcénában is megrajzolja. 

Az Outcast egy elhivatott és kitartó cigány fiatalember példátlan karrierjének története, tanúság arról, hogy el lehet jutni egy mezőkovácsházi próbateremből a világhírt jelentő óriás német fesztiválokig s az Amerikai Egyesült Államokig.


Balról jobbra: Kiss László, az író, Farkas Zoltán és
Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője

Ha a régi bankos reklámból kilépne Emese, és nekem szegezné a kérdést: A metált bírod? A válaszom egyértelműen a nem lenne. Tiniként olyan gimibe jártam, ahol az oda járók nagy része metál rajongó volt, vagy ahogyan mi, a kisebbségben lévő sokkal szokványosabb zenei ízléssel rendelkezők hívtuk őket, az alterosok. Minden egyes szünetben hörgős metálzene üvöltött a hangszórókból, és pechemre éveken át épp a hangszórók alatt ültem. Az iskolában suli diszkót nem engedtek tartani, mondván, még megsérül a berendezés, de a metál buliknak havonta helyet biztosítottak. Jó, persze ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az igazgatónk lányai nagyon oda voltak ezért a típusú zenéért. Egy szó mint száz, mire letelt a 4 év, már szedtem magamra ezt-azt ebből a zenei stílusból. Bár ez így, évek elteltével nem sokat tesz hozzá ebbéli műveltségemhez, de mivel alapvetően szeretek belelátni más emberek életébe, olyanokéiba meg főként, akik éles ellentéteim, nagyon jó kis alapozónak bizonyult.
Éppen ezért vágtam bele ennek a könyvnek az olvasásába, és nem bántam meg. Nem csak egy hihetetlen életút tárult elém, de sok mindent meg is értettem belőle az életről. 

Egy ember életét nehéz értékelni, azt mondani rá, jól vagy rosszul élte, főként, ha valaki olyan sikereket ért el, mint Zoli, éppen ezért én meg sem kísérlem elmesélni, mi mindenről olvastam ebben a könyvben, értékelni pedig főleg nem fogom. Helyette a benyomásaimat szeretném megosztani veletek.



Valami hihetetlen, hogy honnan indult ez a fiú – már elnézést, hogy lefiúzom, hiszen jóval fiatalabb vagyok nála, de egyszerűen olyan fiatalos lendület árad belőle, hogy képtelen vagyok rá másként tekinteni! Tipikusan az a gyerek volt, akire a megkeseredett tanárok azt mondják: Ha így folytatod, semmi nem lesz belőled, fiam. Nem érdekelte a tanulás, sem az elvárások, magasról tett mindenki véleményére. Csak a zene éltette, csak abban találta meg önmagát. Azt hiszem, ilyenek az igazi művészlelkek. Az én kis szülőfalumban sok fiú játszotta már el, hogy ő a meg nem értett művész. Volt, akinek kivételes tehetsége volt a festészethez, mások Zolihoz hasonlóan zenéltek, de azt, hogy ők miért nem lettek ezzel sikeresek, csak most értettem meg. Az csak egy dolog, ha valakinek egyedi tehetsége vagy érzéke van bármihez is, a sikerhez kell a céltudatosság. Olyan ez, mint amikor valakinek nagyon jó esze van, gyorsan tanul, vagyis tanulna, mert anélkül, hogy nekiveselkedne, szimplán megrekedhet egy kevésbé jó képességű ember szintjén. Hát, ez van a hű de tehetséges, ámde soha a siker ízét még csak meg sem ismerő művészekkel is. Az én ismerőseim lenyűgöző teljesítményre képesek, viszont gyermekkoruk óta folyamatosan azt hallották, hogy ők művészlelkek, ezért bármit megengedhetnek maguknak. Később ez mindenre kifogásként szolgált, a hisztikre, a dührohamokra, a drogok használatára és a teljes elzüllésre, míg már az egyik festőtehetségnek 30 éves korára a kezei úgy nem remegtek, hogy képtelen volt ecsetet venni a kezébe, és a testvérei félve engedték be magukhoz, mert bár minden elvonón mellette álltak és nagyon szerették, tudták, ha beengedik, mindenüket pénzzé teszi. Az Outcastban ennek épp az ellenkezője mutatkozik meg. Nagy álmok, elkötelezettség, céltudatosság, és végül a megérdemelt siker.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a tehetséget feltétlenül sikerben mérik, pusztán annyit, hogy aki nem tesz meg mindent, nem kötelezi el magát a céljai mellett, annak nehéz elérnie azt, amit szeretne. Én ezt értettem meg ebből az életrajzi regényből. Magam is hajlamos vagyok a kihátrálásra, a kétségek sokszor maguk alá gyűrnek, ezért is volt jó arról olvasni, hogy van, aki kitart, aki a századik, ezredik nehézség és kudarc után is feláll, és halad tovább a maga számára kijelölt úton, és bizony képes célba is érni. Sikerült erőt merítenem ebből a könyvből, és azt hiszem, egy ilyen típusú könyv ennél nagyobb bókot nem is kaphat. Hiszen nem csak közölt, hanem adott is.

Adott egy srác, aki keresi a saját útját, nem érdekli az iskola, nem érdeklik a társadalmi konvenciók, csak az önkifejezés megfelelő formáját keresi. Emellett – és ezt muszáj megemlítenem – egy cigány fiúról beszélünk, aki nyilvánvaló okokból hazánkban hátrányos helyzetből indul. Sok bántás is érte emiatt, de őt ez nemhogy nem állította meg, de még csak meg sem akasztotta. Eljut a garázsban zenélés, az összetákolt hangszerek világából a legnagyobb nemzetközi koncertekre. Talán, mert bár tudta, hogy jó, amit összehoztak, de nem szállt el magától és nem lankadt a lelkesedése. Életében talán először minden erejét belevetette valamibe, nem keresett kifogásokat, nem kímélte magát és a társait, hanem céltudatosan haladt az álmai megvalósítása felé, és halad továbbra is.
Fantasztikus, amiket megtudtam az életéről, a kórházi évekről, a pánik betegségről, az elvesztett gyermekről, és a lelkéről, hogy mennyire megviselték őt a megélt dolgok. Hogy mi minden ihlette a dalszövegeit? Mennyi lemondással és csalódással járt sokszor ez a pálya? Milyen sokszor kellett a semmiből felépítenie a bandát, hány tag hagyta ott őket kritikus pillanatokban? Hogyan jutottak ki előbb Németországba, majd Amerikába. De legfőképpen azt, micsoda elszántság és életerő van ebben a fiúban! Lenyűgözött az életútja!

Ami még nagyon tetszett, hogy időnként szemtanúk is megszólalnak, beszélnek a közös élményekről. Az egészet azt hiszem ez teszi még hitelesebbé, még érdekesebbé. Vannak szomorúbb és vannak vidámabb részek a könyvben, de az egész hangulatát mégis melankolikusnak mondanám. 

A könyv stílusa nagyon érdekes, a nyelvezete itt-ott vulgáris, de egy metál banda frontemberéről szóló könyvben ezt személy szerint én, el tudom fogadni. Az lett volna furcsa, ha irodalmi nyelvet használ. Azért annyi kritikával élnék, hogy lehetett volna kicsit összeszedettebb a könyv. Ugyanis már az elején rengeteg a név, az ugrás időben és térben egyik bekezdésről a másikra. Ha ismertem volna Zotya munkásságát, akkor szemrebbenés nélkül azt mondom, hogy jó ez így, de sajnos sem a metál világát, sem az ő életét nem volt szerencsém eddig ismerni, és így eleinte nehezen ragadott magával a története. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy szinte végig tátott szájjal olvastam. Elképesztő volt az elejétől a végéig.

Egy igazán érdekes utazást tehettem egy olyan ember életébe, akinél nagyobb egyéniséget nem ismertem még, és ez rengeteget adott nekem. Kedvenc ugyan nem lett, de azért ajánlom mindenkinek!

Köszönöm az Athenaeum Kiadónak, hogy olvashattam!








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése