A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Paranormalcy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Paranormalcy. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. november 21. | By: Ladybird

1. nap – A legjobb könyv, amit az elmúlt évben olvastam




Jól jött most ez a Kihívás (ha nem tudod mi ez, katt IDE), mivel így az év vége felé egyébként is szoktam egy kis számvetést végezni, néha még levelet is írok január első napján, amiben az előző évet összegzem és leírom, mit várok a következő évtől. Arra eddig még nem gondoltam, hogy az elolvasott könyvekről is írjak hasonlót, de most az első kérdés kapcsán végig kellett néznem a könyvespolcomat. Jó volt végigsimítani a szeretett könyvek gerincén, felidézni a közös perceket, könnyeket, nevetéseket. Mindegyiktől kaptam valamit. Kicsit árulásnak is érzem, hogy most eldöntöm melyiküket szeretem jobban, de hát ilyen az élet, nem igaz? És ők sem voltak mindig tisztességesek velem, sok közülük a szép borítójával, a hangzatos fülszövegével elkábított, majd nem hozta azt a színvonalat, amit ezek alapján várni lehetett. De ez most nem a "nagy könyvcsalódások" nevezetű lista, itt most kedvencet kell választani.