2016. április 28. | By: Ladybird

Mozizóna - A dzsungel könyve 2016

Bárcsak azt mondhatnám, hogy kedves kis feldolgozást láttam, vagy hogy lenyűgözött a látvány, de sajnos nem így van. Összességében nem volt rossz, csak épp semmi extra. 


A Vasember-t is jegyző Jon Favreau ezúttal Rudyard Kipling klasszikusából forgatott élőszereplős filmet, amelyet a Disney azonos című animációs filmje inspirált. 
A kaland során Maugli, akit farkasok neveltek, a félelmetes tigrissel Sir Kánnal találja magát szembe. Mivel a rettentő ragadozón korábban már komoly sebeket ejtett az Ember, ellenségként tekint a fiúra. Maugli ezért elhagyja az egyetlen otthont, amit eddig ismert és egy lenyűgöző utazásra indul, amely során önmagát is jobban megismerheti. Szigorú mentora, Bagira a párduc és a szabad szellemű medve, Balu társaságában Maugli a dzsungel számos lakójával találkozik, akik nem biztos, hogy a legjobb szándékkal közelítenek a fiúhoz.

Ritka, amikor egy filmet közvetlenül a premier után meg tudok nézni a moziban, és bevallom, nem az adaptáció iránti ellenállhatatlan vágy űzött a vörös székbe, egyszerűen csak mozizni vágytam, és az előzetes alapján amolyan, ha nincs jobb, jó lesz ez is gondolat folytán ültem be rá. Az élményt némileg befolyásolta az is, hogy volt egy kis technikai malőr a moziban, és a film minőségére ez nagyban rányomta a bélyegét, de ez majdhogynem lényegtelen is, mert nem ez volt vele a legfőbb problémám.



Mint mindenki, én is láttam az előzetest, és az alapján valami egészen elképesztőre, lenyűgözőre számítottam. Hovatovább arra, hogy ezúttal egy új aspektusból közelítik meg a történetet, de sajnos, nem ez történt. Amikor anno karácsony előtt hírt adtam a 2016-ban megjelenő filmekről, A dzsungel könyvétől már akkor is féltem. Pedig a musical változat kimondottan tetszett, és a rajzfilmet is szerettem gyerekkoromban. Jóllehet egyik sem különbözött sokban a másiktól. És míg az előző verziókban ezzel nem volt problémám, a film esetében már igencsak bosszantott, hogy nem volt képes többet adni a megszokottnál. Egyetlen szál sem volt, amit ne lőttek volna már el. Kicsit az volt az érzésem, miközben néztem, hogy a forgatókönyv inkább az előző két verzión alapul, semmint a regényen, pedig mennyi mindent át lehetett volna még emelni a könyvből! És esetemben még csak nem is arról a hisztiről van szó, hogy könyvmolyként ragaszkodnék az eredeti műhöz, mivel általában nem zavar, ha egy adaptáció eltér a regénytől, amíg az izgalmas és leköt. Itt azonban semmi, de semmi új nem jelent meg a vásznon. 
Éppen ezért sokszor azon kaptam magam, miközben néztem, hogy unatkozom. És ezzel nem csak én voltam így. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor csikart ki bármiféle reakciót a film a közönségből. Nem volt nevetés, sem ijedtség... csak ültünk, páran ki-be mászkáltak, gondolom, ők is unták. Még a gyerekek részéről sem volt semmiféle visszajelzés sem közben, sem utána, pedig bőven volt időm megfigyelni őket. Összehasonlítva azzal, amit a Zootropolis alatt tapasztaltam, ez siralmas volt.

Éppen ezért is lepett meg a sok pozitív vélemény, amivel a neten találkoztam, mielőtt beültem volna a filmre. Mindenki élteti, sőt, máris akkora siker, hogy a Disney úgy döntött, folytatást is kap. Na, ez utóbbi nem lep meg, mivel még a rajzfilmhez képest is lefelejtették a végét. Gyanítom, azért tették, hogy még több bőrt le lehessen húzni a történetről, és egy közepes siker esetén is ki tudjanak izzadni egy folytatást. Sajnálom, hogy a manapság oly divatos, profitorientált darálógép őket is elkapta. Egy kerek egész történet sokkal jobb lett volna... És legalább egy kicsit megdolgozhatott volna a pénzéért a forgatókönyvíró, amikor a második részt írja. Pár új ötlet, és egy csepp kreativitás jót tenne neki, de abból kiindulva, amit itt hoztak össze, erre nem sok esélyt látok. 



És akkor jöjjenek a tények, miért is nem tetszett a film, túl az ötlettelenségen.

Először is hemzsegett a bakiktól. A kedvencem az volt, amikor Maugli Baluval együtt a vízben úszkált, először Balu hasán, majd mikor zajt hallottak, kénytelen volt belegázolni a vízbe, aminek őszintén szólva, én már nagyon örültem, mivel hihetetlenül szurtos kis kölyök volt ez a srác. Na persze, ez nem baj, elvégre egy dzsungelben nevelkedett, szóval természetes, hogy koszos, nem is ezen akadtam fenn, hanem azon, amikor kijött a vízből. A kristálytiszta vízből és jé, még mindig sártól pettyes az egész teste, még a lába is, pedig az mindvégig a vízben volt. Nem egy ilyen jelenet volt, a koszfoltok időről-időre átalakultak a kis emberkölykön. Hol nagyobb foltok tűntek el nyomtalanul, hol újabbak tűntek fel, teljesen random módon.

De ennél is jobb volt, amikor megcsípték a méhek, no nem nagyon, mert ugye, ha egy egész méhkast megbolygatsz, akkor is csak vagy 8-10 csípést kell elszenvedned (a készítők szerint), amire tökéletes gyógyír a méz (Balu szerint), és ezt bizonyítja is a film, mivel Maugli bekeni a csípéseket, és úgy 5 másodperc múlva már sehol semmi nincs. Mondjuk az érdekes, hogy ezeket a friss duzzanatokat eltüntette a csodaméz, de a forradások maradtak, ahol voltak.



Aztán azt gondolom, mindenki hallotta már, hogy egyetlen élő szereplő volt csak a filmben – a Mauglit játszó Neel Sethi, aki az egyik legpozitívabb csalódás a filmben, mivel szerintem nagyon jól hozta a figurát –, az állatokat azonban CGI-vel keltették életre. Ez viszont nem sikerült jól. A kinézetükkel semmi probléma. Viszont a mozgásukkal már annál több, darabosak voltak, és nem voltak élethűek. Ráadásul itt most nem mellékszereplőkről beszélünk, hanem Bagiráról és Sir Kánról. Bagirának többször is a levegőben lépkedett a két hátsó lába ahelyett, hogy a fa ágán lett volna. De olyan is előfordult, amikor egyszerre emelte fel mindkét hátsó lábát, és ennek ellenére is haladt, sőt szaladt (nem, nem direkt rímelek, csak ezt hozza ki belőlem a düh és a csalódottság). De ez csak csepp a tengerben, valahogy egy állatnak sem sikerült visszaadniuk az izmaik játékát, ahogyan mozogtak. Talán azt gondolták, gyerekeknek ez így is jó lesz, de ennél a rajzfilmek is jobban ábrázolják az állatokat. Egy Disney filmtől azért ennél többet várnék el.
És ha már az animált megjelenítésről van szó, akkor meg kell, hogy említsem azt is, hogyan baltázták el a templom összeomlását, vagy azt amikor Lajcsi király dobálta a majmainak a gyümölcsöt. A templom esetében egy kis agyagtemplom omlik így össze, ha a gyerekek felülről kövekkel dobálják, a dobálózásnál pedig Lajcsi lendületet vesz, feldobná a papayákat, de azok a tenyerénél feljebb nem lendülnek, hanem a széléről vetik le magukat a mélybe. Komolyan mondom, nem kerestem a hibákat, és a legtöbb filmben is csak többszöri nézés után szoktam észrevenni az ilyesmit, de itt annyira szembeötlő volt, hogy képtelen voltam szemet hunyni felette.


És akkor jöjjenek a kedvenceim, az éneklő karakterek. Az, hogy Balu dalra fakadt, még annyira nem is zavart, mivel valahogy illett a karakterhez. No, nem a könyvbelihez, hanem ehhez a másokat könnyen megnyerő és kicsit kihasználó, ám szeretnivaló mackóhoz. De amikor Lajcsi, a majmok királya is rázendített... Na az már az a kategória volt, amitől a fejemet fogtam. Egy óriási majom, aki egy hatalmas majomsereget irányít, és épp Mauglit készül megfenyegetni, nekiáll kínrímeket faragva dalolászni... Ez már sok volt nekem. Olyan karakteridegen cselekedet volt ez részéről, hogy képtelen voltam elfogadni. Persze más lett volna a helyzet, ha ez egy olyan történet lett volna, amiben természetes, hogy dalra fakadnak a karakterek, de erről szó sincs. Két szereplő dalolgat csak, az egyikhez illik, a másikhoz nem. Ennyi. 
Elgondolkodtam azon, mit akarhattak ezzel? Értem én, gyerekfilmről lévén szó, kell bele pár dalocska... De akkor legyen következetes a dolog, és vagy énekeljenek benne többen és többet, vagy inkább hagyjuk is az egészet. Így ez számomra átgondolatlan volt.

És akkor jöjjenek még a méret gondok. Sok helyen voltak aránytalanok az állatok Mauglihoz képest. Néhol Balu feje akkorának látszott, amekkora Maugli volt teljes valójában, Ká pedig... Rémálmaimban ne jöjjön elő akkora óriási kígyó, amekkora ő volt. Ha ezt gyerekként látom, tuti okozott volna pár álmatlan éjszakát.

De hogy mondjak némi pozitívumot is, az elefántokkal kapcsolatos teória nekem is bejött. Valami eszméletlen volt, milyen vallásos tisztelet övezte őket, és hogy a végén hogyan erősítették meg a dzsungel népében még jobban ezt a hitet. Emellett tetszettek még Balu "szomszédai", a pletykás kisállatok. Egy pillanatra felsejlett előttem, hogy ez a Lila Akác köz állati verziója. És azt hiszem, ez volt az egyetlen olyan jelenet, aminél nem kínomban, hanem jókedvemben mosolyodtam el. Na és persze a sok rossz ellenére is volt kedvenc szereplőm a filmben. Ő pedig nem más, mint Szürke, Maugli farkas kistestvére, aki valami hihetetlenül cuki volt! Kell nekem egy ilyen kis pelyhes bundájú édes kisállat! 



És bár sokak szerint a magyar hangok nem illettek a karakterekhez, nekem nem volt bajom velük. Bár nem láttam eredeti hangokkal A dzsungel könyvét, így azzal nyilván nem tudom összehasonlítani, de volt problémám velük.

Összességében, bár csalódtam a filmben, azért azoknak ajánlanám, akik nem várnak tőle többet, mint amit az 1967-es mesétől kaptak, mert aki igazán odavan a rajzfilmért, az értékelni fogja, hogy más verzióban is láthatja. Akik azonban szerették a könyvet, vagy hozzám hasonlóan ki nem állhatják, ha valami nem egyedi, vagy nem ad semmi újat, azoknak azt tanácsolom, hogy messziről kerüljék el, vagy várják meg, amíg leadják a tévében, esetleg keressenek rá online.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése