Kelly Oram – Cinder és Ella

Nagyon vártam a megjelenését, mivel alapvetően szeretem a LOL könyveket, még annak ellenére is, hogy volt pár csalódásom velük kapcsolatban. Kelly Oramnek azonban egyszer már sikerült elvarázsolnia a Szívzűrterápia strébereknek című könyvével. A Cinder és Ella kapcsán viszont kettős érzelmeim vannak. Egyrészt nagyon tetszett, másrészt meg annyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy sokszor azt éreztem, nem több ez a Barbie mesék egyik epizódjánál.

Kelly Oram – Cinder és Ella

Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja vesztette el édesanyját egy balesetben, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie. 

Mesés… 

Egyvalaki tartja benne a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. Ella annyit tud, hogy a srác vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Á, egyáltalán nem az esete…) Fogalma sincs, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc fantasyregényükből készült filmben játssza a herceget. Vajon képes a valóságban is tündérmesévé változtatni Ella életét?

Bár már nem tartozom abba a korosztályba, akiket elsősorban megcéloz ez a könyv, mégis élvezettel olvasom a tini sztorikat. A LOL könyvek között pedig kétségtelenül vannak gyöngyszemek. Mégis veszélyesnek tartom a most eluralkodó trendet a fiatalabbak között. Miért kell mindennek a szerelem körül forognia? Mármint értem én, annak idején én is nagyon vártam már a nagybetűs szerelmet, tiniként előttem a Szívtipró gimi című sorozat szolgáltatta a példát – bizony, ennyire "öreg" vagyok már –, és amilyen kis buta voltam, azt is gondoltam, hogy az életem gimisként épp olyan lesz, mint amilyennek ott láttam. Éppen ezért nem is csoda, hogy a gimi első félévében a kitűnő átlagomat 3,9-esre sikerült lerontanom. Még szerencse, hogy amúgy elég büszke vagyok, és sikerült aztán megemberelnem magam. Bár meg kell mondanom, még így is a gimi volt életem eddigi legnehezebb időszaka. A hamis példa, amit egy sorozatból lestem el, rendesen rányomta a bélyegét erre az időszakra. Küszködtem, mert élni akartam és bulizni, de közben meg napi hét órából hétre kellett készülni, és nyilván az sem segített sokat, hogy a kollégiumban három iskolából összesen tízen zsúfolódtunk egy szobába. Félreértés ne essék, a kollégiumi évek szép emlékek, csak kezdetben a tanulásnak a felfogásom és a nehezített terep nem kedvezett. De hogy miért is tértem ki erre ennyire hosszan? Nem azért, hogy bárki is sajnáljon, nem is kell, azóta le is diplomáztam már, hanem, hogy meg tudjam indokolni, miért is nem jó az, amikor valakit álomvilágba ringat egy-egy nagy befolyással bíró történet. Ahogyan minden másnál, úgy itt is azt gondolom, nem az eszköz a hibás, hanem az, aki nem tud helyesen élni vele, de ennek ellenére, nekünk felnőtteknek is van felelősségünk azt illetően, mivel "etetjük" a még befolyásolható tiniket. És azzal etetni őket, hogy egy 18-19 éves tesztoszteronbomba srácnak más vágya sincs, mint hogy örök szerelmet fogadjon a szerelmének, több mint ámítás, nem is beszélve arról, mennyire veszélyes ez. Csak ezért haragszom a mostani YA és NA könyvekre. 
A valóság nagyon nem ezt tükrözi... Nem lehet mindenki egy tündérmese főszereplője, és nem mindenkire talál rá a szerelem tizen-, de sokszor még akár huszonévesen sem. És amennyire a szerelem időszaka a tini kor, annyira a nehéz döntéseké is. Álomvilágba ringatni a tinilányokat pedig nem helyes, mert sokan, ha nem ezt kapják, akkor megkeserednek, vagy olyan mércét állítanak fel, amit egyetlen hús-vér srác, de még férfi sem képes megugrani. 

Huhh, hát ez a bevezető elég hosszúra sikeredett, szóval ezek után lássuk a történetet!

Ella egy fiatal, életvidám lány, az anyukájával él együtt, az apukája már nagyon rég elhagyta őket, de így is boldog és kiegyensúlyozott. Van egy könyves blogja, ami nagyon sokat jelent számára, és a blognak, valamint az igen heves véleménynyilvánításának köszönhetően, egy blogos barátja, aki a Cinder458 névre hallgat, és akivel még a köztük lévő fizikális távolság ellenére is a legjobb barátok lesznek. A másik valódi nevét nem ismerik, de épp ezt a gátat igyekeznek lebontani, amikor baleset történik, amelynek következtében Ella anyukája meghal, a lány pedig súlyosan megsérül. Hosszú hónapokon át küzd azért, hogy egyáltalán lábra tudjon állni, de továbbra is a testén és a lelkében hordozza a baleset következményeit. A gyógyulással és gyásszal teli időszakban Ella mindenkitől elszakad, így Cindertől is, magába roskad és elég sötéten látja a jövőjét. Ám amikor kiengedik a kórházból, a megpróbáltatások folytatódnak, hiszen az apja családjához kerül, Los Angelesbe, ahol egy mostohaanya és két mostohanővér fogadja. Még rég nem látott apjával sem jutott dűlőre, de máris szembe kell néznie az új családjával. A lányok pedig nem könnyítik meg a dolgát, ahogyan az apja sem. Azonban amikor felcsillan a remény, hogy hamarosan kiszabadulhat ebből a családból, kapva kap az alkalmon, ám ez az út csak akkor járható, ha barátokat szerez. Felveszi hát újra a kapcsolatot Cinderrel, aki szintén LA-ben lakik, és ezzel egy egészen új fejezet nyílik mindkettejük életében.

A történet felváltott szemszögből íródott, így mindkét felet alaposan megismerhetjük. Brianről, vagyis Cinder458-ról azért nem írtam az imént, mert hamarosan elég szépen szétkapom a srácot, ugyanis vele voltak problémáim még annak ellenére is, hogy igazán szerethető és szimpatikus szereplő. Bár bevallom, párszor dobtam egy hátast a nagyképű szövegétől. 

Ella részei viszont jól kidolgozottak voltak, kedveltem őt. A vele történt tragédia szörnyű volt, nagyon hatott az érzelmeimre. Többször is megkönnyeztem, amikor a baleset testi és lelki következményekről írt, illetve arról, mennyire egyedül van a világban. Azt hiszem, sokan még annyira sem viseltük volna jól a dolgokat, mint ahogyan ő. A depresszióját, a dühét és a fájdalmát teljesen meg tudtam érteni, és egy bizonyos szinten át is tudtam érezni. Persze voltak túlzások, amikor egy-egy hisztit az állapotával magyarázott, de ezt el tudtam fogadni. Még egy teljesen egészséges nő is minden különösebb ok nélkül hisztizik néha, nem hogy valaki olyan, aki szörnyű dolgokat élt át. 
Ella erős karakter, bár maga sem tudja magáról, de igazi túlélő alkat. Vállalja önmagát, az állapotát, és megmarad ugyanannak az őszinte, határozott véleménnyel rendelkező lánynak, aki addig is volt, és ez csodálatos. Ennél éreztem azt, hogy igen, ő egy nagyon jó példa minden tininek és felnőttnek egyaránt. Nem hunyászkodik meg, nem kertel, nem alakoskodik, simán odamegy bárkihez, és a szemébe mondja a véleményét.
Ám az apjával kapcsolatos problémát nem éreztem elég kidolgozottnak, sőt, sántított ez az egész. Azt el tudtam fogadni, hogy az apja egy egészen más nőt látott Ella anyjában, mint akit a lány, de hogy ez miként vert éket kettejük közé, az nagyon, de nagyon nem volt a helyén. Sok vasárnapi apuka van a környezetemben, akiknek a házasságukban sokkal nagyobb problémák volt, mint a szereplőknek, mégsem viselkednek így. Szóval ez sántított.

Cinder karaktere már egészen más tészta, vele nagyon sok bajom volt. Ha azt mondom, kicsit sem jött be, még nem mondtam semmit. Ő volt a legkevésbé reális szereplő. Értem én, hogy egy igazi modern herceget nem egyszerű megalkotni, de itt úgy éreztem, Kelly Oram olyan túlzásokba esett, ami inkább volt helyenként zavaró, mint cuki. 

A scifi említése után azonnal
Hayden Christensen ugrott be,
mint Cinder!

Mert hát adott egy ambiciózus színész, aki ki akar törni a tini sztárok világából, de ennek érdekében semmi érdemleges erőfeszítést nem tesz, nincsenek valódi céljai, egyszerűen csak sodródik. Megvan a nagy álma, de az esetek nagy részében csak smúzol, azt is igencsak furcsán teszi. Nem igazán vagyok biztos abban, hogy ezekben a körökben vonzónak számít az, ha egy nagy producer lányával eljegyzi magát. Nyilván a leendő apósának imponálna, bár ha nem csak káposztalé van a fejében, akkor szerintem neki sem. De a szakmában már kötve hiszem, hogy emiatt komolyabban vennék. 
Közben meg lázadozik az apja ellen, méghozzá úgy, hogy mások előtt csapkod, beszól, hisztizik, és fel sem merül benne, hogy így az összképet is rontja magáról. Valaki, aki azt szeretné, hogy sok nagy rendező akarjon vele dolgozni, ilyesmit nem engedhet meg magának, mert ez egyszerűen nem profi. Manapság már nyílt titok az ilyesmi, a bulvárlapok ebből élnek, elég csak egyetlen ember, aki meglebegteti, és az adott színészpalánta örök életére elásta magát. Láttunk már ilyet.
Na jó, amikor Cinderként hülyéskedik Ellával akkor irtó aranyos, de ez édeskevés, így is néha a falnak mentem tőle. 
Ahogyan attól is, hogy ha az a problémája a valódi életében, hogy sokan csak érdekből barátkoznak vele, akkor miért ír olyan sokat a világáról Ellának? Ez lenne a nagy kitárulkozás? Ha nekem panaszkodna valaki arról, hogy jaj, ma is elalélt tőlem öt lány, és a kocsim a legújabb és leggyorsabb modellek egyike, talán elsőre viccesnek találnám, lehet, hogy kicsit le is nyűgözne, de sokadszorra már rendkívül zavarna. Ellának sokkal durvább problémái vannak, sokszor nem értettem, hogy van türelme ezt a poénözönbe csomagolt nyavalygást végighallgatni. Persze, nem lehet egyszerű egy sztár élete, de hogy nem is olyan, mint amilyen Briané, az tuti.

Aztán ott volt a szinte kötelező elem, amiben Brian ráébred, hogy nincs fontosabb a számára Ellánál és miatta kész eldobni mindent. És ezzel visszatértünk az alapproblémához, vagyis hogy mi a gondom a mai YA könyvekkel. Miért kell azt közvetíteni a fiataloknak, hogy a szerelem a legfontosabb az életben? Igen, valóban nagyon fontos, biztos érzelmi hátteret ad, de amikor ilyen nagy számban válnak el az emberek, akkor épp az élet másik pillérét kellene megerősíteni, vagyis, hogy ne hagyatkozz csak az érzelmekre, mert tetszik, nem tetszik, előbb-utóbb az érzelmek tartalékra veszik magukat, és akkor mi lesz? Nincs karrier, nincs végzettség, nincsenek célok, a kártyavár összeomlik, és maga alá temeti az embert. Bye-bye álmok, helló pszichiátria!

Szóval nagyon, de nagyon dühös voltam a Disney mesékbe illő rózsaszín meseelemek miatt. És most, hogy kidühöngtem magam, bár még mindig maradt bennem neheztelés az írónő iránt, mert többet vártam tőle, azért be kell vallanom, egészen jól elszórakoztatott a történet, de tényleg csak annyira, mint egy Disney sorozat. Aranyos volt és csacska. Próbálkozott valami komoly dolgot vinni a történetbe, de sajnos nem sikerült jól kidolgozni. Kár érte!