Michael Grant - Katherine Applegate - Éva és Ádám

Bizarr gondolatok, bizarr jövőkép. Ez jut először eszembe az Éva és Ádámról. Emellett kellemes kis romantikus történet, de nagy mélységeket senki ne várjon tőle sem érzelmi, sem genetikai területen.

Michael Grant - Katherine Applegate - Éva és Ádám

Kezdetben vala az alma. Azután a baleset, a szörnyű, bénító sérülés és a kórház. Evening Spiker alig nyeri vissza az eszméletét, amikor egy furcsa fiú már ki is viszi a kórházból, és sietve az édesanyja kutatóintézetébe, a Spiker Biotechnológiai Gyógyszergyárba szállítja. Itt Eve-nek más dolga sincs, minthogy gyógyuljon, és elviselje a kísérteties elszigeteltségét, amelyet csak uralkodó természetű anyja, egy furcsa orvoscsapat és az ideszállításában közreműködő titokzatos fiú szakít meg időről időre. 
Amikor Eve már azt hiszi, biztosan meghal – bár nem éppen a sérüléseitől, hanem az unalomtól – anyja különleges feladatot bíz rá: meg kell terveznie a tökéletes fiút. 
Eve egy az emberi genetika oktatására kifejlesztett lenyűgözően aprólékos szimuláció segítségével nekiáll, hogy tetőtől talpig megtervezzen egy fiút: a szemét, a haját, az izmait, sőt még az agyát és a lehetséges személyiségjegyeit is. Éva megtervezi Ádámot aki maga lesz a tökély, a tökéletes emberpéldány, a tökéletes pár… vagy mégse?

A könyv első mondata nagyon ütős, azonnal megragad és kíváncsivá tesz, de azt hiszem ez el is várható két olyan zseniális írótól, mint az íróházaspár, és hogy ez részükről mennyire volt tudatos, az kiderül az értékelésem végén olvasható interjúból.



A könyv alapötlete érdekes, felkelti az ember kíváncsiságát és arra sarkallja, hogy egyik sort falja a másik után.

Eve Spiker balestet szenved, egy villamos leszakítja a lábát és a karja is megsérül. (Na, erről beszéltem én az előbb, szép felütéssel indul a történet.) Senki nem lenne képes felépülni ezekből a sérülésekből maradandó nyomok nélkül, de ő egy Spiker lány. A "mindenható" Terra Spiker lánya, aki a nevét viselő Spiker Biotech igazgató nagyasszonya. Ebben az óriási kutatóintézetben számos gyógyíthatatlan betegség ellenszerén dolgoznak és természetesen rendelkeznek egy luxuskórházzal is. A 14 órás műtét után az anyja azonnal átszállítatja a kutatóintézetbe, hogy Eve ott lábadozzon. A lány és az anyja között nem felhőtlen a kapcsolat mióta Eve apja meghalt, ő volt ugyanis az összekötő kapocs anya és lánya között. Így ez a kényszerű összezártság nem kecsegtet sok jóval. Már ott kezdődik a dolog, hogy Eve egyetlen és legjobb barátnője, Aislin nemkívánatos személy Terra szerint. Így Evenek csak egyetlen lehetősége marad, hogy láthassa a másik lányt, egyezséget köt az anyjával, hajlandó részt venni egy virtuális program tesztelésében, amennyiben láthatja a barátnőjét. De hogy valójában mit is tesz, arról fogalma sincs.

S miközben Eve eljátszadozik a szimulátorral és létrehozza a számára tökéletes fiút, megjelenik az abszolút tökéletlen is, Solo személyében, aki nyolc éves kora óta a Spiker Biotechben nevelkedett Terra gyámsága alatt. A fiú IQ-szintje nem kiemelkedően magas, épp ezért a kutatóintézet tudósai számára hasznavehetetlen, amolyan mindenes, mindenhová ő ugrik be, ahol segítség kell. Az orvosoknak kávét szolgál fel vagy épp szendvicset, azt pedig senki sem sejti, hogy eközben egy igencsak kockázatos tervet forral... 

Tagadhatatlanul a szerelmi szál – ami számomra egy kissé instant szerelem, de mivel ez az érzés annyira megfoghatatlan, hát ki vagyok én, hogy eldöntsem realisztikus-e vagy sem – áll a regény középpontjában, de azért nagy figyelmet kap a kutatóintézetben folyó génmanipulációs kutatás is. Egészen ijesztő volt erről olvasni. Egyrészt mert ez talán már nincs is olyan messze tőlünk, másrészt mert a végén egy nagyon durva dolgot vetett fel. Azért merem ezt leírni és érinteni, mert egyáltalán nem spoileres, csupán említés szintjén jelent meg a regényben, csak én gondoltam ezt egy kicsit tovább. Szóval felvetődik annak a gondolata, hogy egy már kialakult jellemmel rendelkező embert is meg lehet változtatni a génmanipuláció segítségével. Csak klónozni kell az embert és a már meglévő tulajdonságait helyettesíteni olyanokkal, amiket jobban szeretnénk az adott személyben látni. 
Lázadó a lányod? Kiszedjük a dns azon részét, ami ezt okozza, és helyette betesszük az engedelmességért felelős gént. Félelmetes! A Sims játékok jutnak erről az eszembe, ott lehet így megváltoztatni a tulajdonságokat, persze az abszolút veszélytelen. Elgondolkodtam azon, mit okozna ez, ha valóban megvalósíthatóvá válna a dolog. Biztosan lennének olyanok, akik életük párját vagy a szüleiket, esetleg a gyermekeiket meg szeretnék változtatni. Kérdés, hogy akkor is ugyanarról az emberről beszélhetnénk-e? Mi van az elfogadással? Azzal, hogy azért szeretem a másikat, aki? Biztos, hogy tudom, hogyan lenne jobb, szerethetőbb és kedvesebb számomra a másik? És persze azonnal adódik a kérdés, mi lesz az eredeti emberrel, akit hibásnak talált a környezet... Belegondolni is borzalom! 
Emellett sajnos vagy nem sajnos, én ezen a téren a teremtésben hiszek, és a lélekben, amit Isten ad, így számomra azt hiszem ennek a lehetősége még elképzelhetetlenebb, mint annak, aki másban hisz. 

No meg ott a másik kérdés, ha valakit mesterségesen hoznak létre, nem csecsemőként, hanem felnőtt emberként, akkor mit okozhat a tapasztatok hiánya? Mennyire lehet ez veszélyes? Egyáltalán tudna beszélni? Kétlem. 
Egy szó mint száz, ez a regény a fiatalabb generációnak íródott, egyszerű szerelmes regény, nem kíván több lenni. Mégis, akár egy idősebb ember is találhat benne olyan gondolatokat, amiket érdemes továbbgondolni. És többek között ettől lesz jó ez a könyv.

A történet váltott nézőpontú, ami nagyon tetszett. Ugyanakkor valahogy végig azt éreztem, csak a felszínt karcolgatja, nem megy bele nagy érzelmi mélységekbe, és sajnos néha azt éreztem, a háttértörténet sem elegendő a számomra. A történések nagy része a regény utolsó negyedében történik és ez nagy kár, mivel olyan csodálatos karaktereket alkotott az írópáros, hogy vérzett a szívem, amiért nem tudhattam meg róluk többet.

Aislin például valami szenzációs! Igazi lázadó, vagány, bátor lány, aki pasit ugyan pocsékul választ, de a döntései mellett kitart és a szeretteiért bármire képes. Tipikus hős alkat, akiért a párkapcsolatai miatt megszakad az ember szíve.
Viszont épp ezért keveredik folyton olyan helyzetekbe, amik igazán izgalmassá tették a történetet. Nagyon tetszett a hűsége, és az, hogy ami a szívén az a száján. Nem árul zsákbamacskát, nem hunyászkodik meg senki előtt. 

Aztán ott van Solo, akit imádtam. Tökéletlen, de épp úgy jó, ahogy van. Nem sok szeretetet kapott életében, de képes szeretni. A céljai mindvégig érthetőek, logikusak és nagyon-nagyon ügyesen halad a megvalósításuk felé. Bár az kicsit zavart, hogy abba nem gondolt bele, mi lesz vele, ha a tervei révbe érnek és körülötte minden összeomlik. Barátok és rokonok nélkül vajon mire menne?
És ami a múltjáról kiderült... Hát az is érdekes volt. Kíváncsi lennék arra, ez mennyiben befolyásolná a személyiségét, ha a történet folytatódna. 

Eve már nehezebb eset, nagyon komoly lánynak éreztem. Némi humor sokat lendített volna a karakterén. Akármennyire is gyűlöli az anyja stílusát, gyakran éreztem azt, hogy az anyja nagyobb hatással volt rá, mint szerette volna. Eve sokszor volt önző, és bőven kihasználta, hogy anyja az, aki. Bár ez akár lehetne pozitívum is, ha a karakteralkotás szempontjából nézem a dolgot, hiszen mégiscsak Terra nevelte fel, így csak ez a minta volt előtte és ez nagyon is realisztikus. Nem mindig értettem más történetekben, hogyan lehet valaki épp a szülei ellentétje, amikor mint minta nem volt előtte más. Főként, ha annyira elzártan élt és nem hatott rá senki más, ahogyan ez a legtöbb "kitörtök a szüleim alkotta korlátok közül" szereplő esetében szokott lenni.

Érdekes volt még azt látni, hogy mennyire fontos ebben a közegben a magas IQ vagy a tudományos képzettség. Bár azt hiszem, akármennyire is nehéz ezzel sokszor szembesülni, ez valóban így van. Bizonyos csoportok a maguk szempontjai alapján ítélik meg az embereket, az orvosok, tudósok, a vallásos emberek, de akár még idesorolhatnánk az egyetemistákat is, vagy bizonyos nagyhírű középiskolák diákjait. És jaj, ki ne hagyjam azokat, akik ruha, márka vagy hajszín, esetleg szépség alapján ítélnek meg egy-egy embert. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy mindenki ítél valami alapján. A kérdés csak az, hogy mennyire hajlandó felülírni magában az egyén ezt az ítéletet és hogyan kezeli utána a másikat.
A felületes ítélkezésben csak az a sajnálatos, hogy sokszor az ész, a magas IQ nem predesztinál sikeres életre, ahhoz több kell, kitartás, szorgalom, nem mellesleg józan paraszti ész. És számomra ebben a regényben Solo egy ilyen karakter, ha folytatódott volna a történet, biztos vagyok abban, hogy Solo jóval boldogabb életet élt volna, mint a legtöbb tudós a Spiker Biotechben. De ez csupán széljegyzet a részemről, mivel néha nagyon fájt, ahogyan Solot kezelték.

Kedvenc nem lett, de ha valóban kijön a folytatása, ahogyan azt lejjebb az írók ígérik, akkor mindenképpen elolvasom!

És akkor jöjjön a beígért interjú a szerzőpárossal! Nem én készítettem, csupán lefordítottam. Az eredeti itt olvasható, és 2012 októberében készült. Jó szórakozást hozzá!

Írjátok le nekem 7 vagy kevesebb szóval az Éva és Ádám történetét!

Kathrine: Ez egy biblikus sci-fi rom-com thriller.

Michael: Kötőjeles szavak egy szónak számítanak vagy kettőnek?

Hmm, számítsanak egynek (és mindketten bónuszpontot kaptok, amiért megpróbáltatok belecsempészni extra szavakat, és nem haladta meg a 7 szót.)

Az előző regényeitekhez képest, miben volt más ezt megírni?

Michael: Soha nem írtunk még közösen könyvet, csapatban pedig már vagy egy évtizede, az ANIMORPH-EVERWORLD korszakban utoljára. És az is viharos időkben történt.

Kathrine: Igen. Viharos idők voltak azok. Épp ezért utasítottuk vissza, hogy együtt írjunk. Mivel most minden olyan békés volt.

Michael: De aztán a szerkesztőnk, Jean Feiwel mégis rákényszerített bennünket. Egy kalap pénzt ajánlott.

Katherine: És felajánlotta, hogy állja a házassági tanácsadó költségeit is… És erre furcsa módon máris jól kijöttünk egymással.

Michael: Megértünk a feladatra.

Kathrine: Pontosan.

Honnan jött az ötlet, hogy írjatok egy kifordított történetet a bibliai Éváról és Ádámról?

Katherine: Tulajdonképpen Jean azt mondta: Lenne egy ötletem: Ádám és Éva.

Michael: Erre mi azt feleltük, szuper, és mi lenne az? Mire ő: Hát mit gondoltok, miért tartalak titeket? Kicsit körbejártam a történetet. Aztán az alapjaitól átdolgoztuk némileg a Teremtés könyvét, megfűszereztük egy kis géntechnológiával és szexi fiúkkal. Az Éva és Ádám egy romantikus komédia arról, hogyan használható fel a géntechnológia annak érdekében, hogy egy vonzó srácot teremts. Néhány előolvasó így nyilatkozott róla: "Hát, nem nagyon mélyedtek bele a bioetikába." Ami természetesen tökéletesen igaz. Mivel, hát, ez egy rom-com.

Katherine: Ha valaki bele akar merülni a bioetikába, akkor vegye meg Michael BZRK-ját.

Michael: Oooh, nagyon ügyes marketingfogás volt megemlíteni, szívem.

Az Éva és Ádám egy nagyon figyelemfelkeltő történet – már az első sorai megragadnak –, mit gondoltok az első sorairól, mennyire fontosak azok a számotokra, amikor megírtok egy történetet?

Katherine: Ha az első sor nem is, de az első bekezdés mindenképpen nagyon fontos. Rengeteg könyv van a könyvesboltokban és a könyvtárakban. Az olvasók döntenek, ezért nem árt, ha rögtön az elején felkelti a figyelmüket.

Michael: Fontosnak éreztük, hogy jó legyen az első sora az Éva és Ádámnak, mivel mi gyorsan átlapoztunk egy kevésbé ismert könyv olyan első során, mint „Legyen világosság…”

Katherine: Nem is ez a Biblia első sora! Hanem ez: „Kezdetben…”

Michael: Pedig a „Legyen világosság” jobb. A „Kezdetben…” az annyira kézenfekvő. Még jobb lenne: „Legyen kávé! És lőn, ott terem egy kávé!”

Amikor egy új projektbe kezdtek, mi az első dolog számotokra: a szereplők, a cselekmény, a párbeszédek?

Michael: A történet.

Katherine: Az, hogy ráérezzek a nyelvezetére. Kivéve Az Iván, az Egyetlent, mivel ezt a történetet – ami egyébként igaz történeten alapul, újságcikkeket vettem alapul hozzá – már évek óta forgatom a fejemben.

Michael: Az az igazság, hogy minden projekt más és más. Van egy sorozatom, amibe még csak bele sem kezdtem, és onnan fakadt, hogy elgondolkodtam azon, milyen fantasztikus H. P. Lovecraft.

Katherine: Az Éva és Ádámmal kapcsolatban a történetet megterveztük, ami eléggé szokatlan tőlünk. Ugyan nem ragaszkodtunk mereven a tervhez, de legalább volt egy.

Egy random kérdés: Ha eltölthetnétek 24 órát egy kitalált szereplővel (egy könyvből vagy filmből...) kit választanátok és miért?

Katherine: Hmmm. Nem tudom. Talán a Malac a pácbanból Fernnel?

Michael: De csak mert annyira odavagy a pókokért? Én Jack Aubreyt választanám Patrick O’Brien Master and Commander sorozatából. Mivel lenne egy kardom és lőhetnék ágyúval.

Katherine: És íme az érettség ékes példája, amiről már korábban beszéltünk.

Michael: Használhatnám a kardom arra, hogy megölöm a pókokat. Tudod mit? Lehetnél Eve az Éva és Ádámból és megalkothatnád a tökéletes pasit, aki…

Katherine: Lehetne mondjuk Sean Connery a 40-es éveiben? Vagy Tom Selleck ugyanebből az évjáratból?

Michael: Én magamra gondoltam.

Katherine: Na, az vicces lenne.

Min dolgoztok most?

Michael: Ó te jó ég, sok mindenen. Éppen most végeztem a Köddé váltak sorozattal. Mire ez kijön, már a negyedik és egyben utolsó Magnificent 12 könyvön dolgozok majd. Aztán a BZRK 3. részén.

Katherine: Mikor is kerül ez ki az oldaladra? De mindegy is, addigra befejezem a The Good Boy-t, ami egy kutyáról, egy macskáról és némi varázslatról szól. Ha mire ezt a kiadóm is olvassa, akkor már elkészül! Utána pedig belekezdünk az Éva és Ádám folytatásába, aminek a címe Még Több Ádám. Kivéve, ha mégsem ezt a címet választjuk. Meglátjuk.