Marie Lu - Legenda 2. - Született tehetség

Day és June története folytatódik. A kezdet nem túl ütős, inkább a vége felé tetszett. Amolyan tipikus középső rész. Néhány dolog kisimulni látszik, néhány csak tovább bonyolódik.

Marie Lu - Legenda 2. - Született tehetség

Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.

Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának. 

Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?

Vigyázat! A bejegyzés a sorozat első részére nézve spoilert tartalmaz!

Ez az a rész, amit az írónő szerint is gyötrelmes volt megírni. Ez sajnos látszik is rajta. 

Onnan indul, ahol az előző rész befejeződött. Day megmenekült ugyan, de ezért valakinek súlyos áldozatot kellett hoznia. Ám ő sem úszta meg sérülések nélkül, a lába megsérült. Most June-nal Vegas felé tartanak, hogy megtalálják a Patriótákat, mivel csak ők segíthetnek nekik, a fiúnak azonnali orvosi segítségre van szüksége, és azt is meg kell tudniuk, hol tartják fogva Edent, Day öccsét. Day már nagyon rossz állapotban van, amikor rájuk talál Kaede és elviszi a Patrióták vezéréhez, a Köztársaságban magas pozíciót betöltő, ám a mozgalomban csak Razor nevet viselő férfihoz.

A várt segítséget megkaphatják ugyan, de a Patrióták sem adnak ingyen semmit, cserébe a szolgálataikat kérik és a hűségüket. Gyilkossá kell válniuk. Meg kell ölniük Andent, az új Elsőt. 

Ez különösen Junetól kíván komoly erőfeszítéseket, hiszen vissza kell mennie a hadsereghez, el kell érnie, hogy kegyelemben részesítsék és az Első bizalmába kell férkőznie. Nem kis feladat, igaz? Azok után, amiket tett, és akinek a parancsnoksága alatt tette, az ember minimum arra számítana, hogy Jameson ezredes megkínozza... De June nem gondolhat csak magára. Amit vele tett a Köztársaság és különösen a fent említett ezredes, az cselekvésre sarkallja. Nem beszélve Dayről, akinek nem maradt senkije az öccsén kívül. Szóval June rááll, és pikk-pakk összeáll a terv. 

Anden

Itt komoly hiányosságnak éreztem, hogy mi csak nagyvonalakban ismerjük meg a tervet, és alig két-három napja van a lánynak felkészülni a megvalósítására. A legmeredekebb az az egészben, amikor a terv megvalósulni látszik. Akinek ez szintén gyanús az elején, annak csak annyit tudok mondani, hogy olvassa tovább, mert a rész végének fényében arra is fény derül, hogyan mehetett ez ilyen gyorsan, gördülékenyen. Ez egy ilyen regény, apró kirakósokból áll, amik a végén állnak össze egésszé. 

Számomra, ami érthetetlen ebben az egészben, az Anden szerepe. Nem tűnt valami valósághűnek. Értem én, hogy Anden vonzódik a lányhoz, de kegyelmet adni neki? Eleve nem is értem, hogy kerülhetett a közelébe June? A Köztársaság árulója a vezető elé??? Szóval ez nem volt a helyén szerintem.


A regény elég nagy része a terv megvalósításáról szól. Eközben Day megpróbál beilleszkedni a Patrióták közé, próbálja helyrehozni a kapcsolatát Tess-szel, mivel a lány a külön töltött idő alatt sajátos szemszögből kezdte nézni a dolgokat. Ráadásul nem mindenki van annyira oda azért, hogy Day is csatlakozott hozzájuk. De természetesen akad olyan is, aki egyenesen rajong érte, ahogyan a nép is, és ez nagy hatalmat ad a fiú kezébe. Tulajdonképpen emiatt a hatalom miatt van nagy jelentősége Daynek ebben a részben. 

June, miközben Anden bizalmába próbál férkőzni, elbizonytalanodik – de ez már a fülszövegből is kiderült –, és kezdi átértékelni a Patrióták tervét... Ahogy közeleg az idő, amikor cselekedni kell, úgy bizonytalanodik el egyre jobban. Furcsa őt így látni, mivel a terv végrehajtása közben annyira logikus, lelketlen, szinte már-már gépies a lány, hogy furcsán hatottak az érzelmek tőle a végén. Legalább is ez volt az érzésem vele kapcsolatban. 

Ez a második rész alapja. Mint azt már említettem, a történet eleje olyan kis semmilyen... A vége azonban sok-sok meglepetést tartogat. Többek között kicsit betekinthetünk a Köztársaság határain túlra, a Kolóniák területére, megismerhetjük jobban az új Elsőt, és Dayről is kiderül valami szívettépő dolog. June pedig... hát, tőle kissé eltávolodunk lelkileg, legalábbis nekem sikerült, sajnos. Egy biztos, ez a rész nem fogja elnyerni a legjobban megírt könyv kategóriáját, de talán szükség volt erre a következő rész előkészítéséhez (amit az éjszaka leple alatt, nem bírva magammal, már ki is olvastam, és akit ez a rész elbizonytalanítana, annak mondom, SOKKAL, DE SOKKAL jobb a folytatás). 

Kaede

Két új szereplőt is megismerhetünk, akiket megszerettem, Pascaot és Kaedet. Igen tudom, tudom, Kaede már ismerős az első részből, de ezúttal új oldaláról mutatkozik be. Az ő titkairól többet is szólhatott volna az írónő, mert igazán szerethető szereplőről van szó. Bár a tettei tökéletesen megmutatják, milyen is ő. Pascao meg... őt csak szimplán nagyon eltalálta. Nem nagyon szaporítja a szót a leírására, de ettől függetlenül nagyon jól elkapta, milyen lehet egy ilyen karakter.

Ezúttal kapunk egy kis történelem leckét is ebben a részben, megtudjuk hogyan alakult ki ez a társadalmi rendszer, miért volt szükség egy Elsőre, aki vasmarokkal összefogja az egész államot. Persze csak vázlatosan mesélik el nekünk, de ez is bőven elegendő volt nekem. Végre lehet valami halvány segédfogalmunk a világról, amiben játszódik a történet.

Ha a könyv elején kezdtem volna írni ezt a bejegyzést, akkor egészen biztos, hogy nagyon lehúztam volna. Nagyon-nagyon nem tetszett, ahogy alakultak a dolgok. Hiányzott belőle valami. June nagyon eltávolodott az olvasóktól ebben a részben. Kevesebbet lehetett belelátni a lelkébe. Amikor pedig mégis bepillantást nyerhettünk, nem olyan volt, mint az előző részben. Sokszor éreztem üresnek.
Day pedig... Érte végig a szívem szakadt meg. Kezdve azzal, mennyire aggódott Edenért, mennyire fájtak neki a veszteségei, mennyire szeretett volna kötődni Junehoz, és hogy ennek mennyire nem volt helye a Nagy Terv miatt. Tess változása is csak tetézte a helyzetet. 

A végén a nagy csavarok egyikétől elszorult a torkom, bár kicsit előkészületlennek éreztem ezt a szálat. Nem igazán vettem észre az előjeleit. De az, amilyen tartással és erővel viselte ezt Day, lenyűgözött. Nagyon várom már, hogyan folytatódik ezek után a történet. Remélem a következő rész sokkal-sokkal jobb lesz. Sokat hezitáltam, hány szivecskét adjak erre a részre, de azt hiszem, négynél nem tudok többet, még úgy sem, hogy a vége bőven megérdemelne ötöt is.