2015. október 7. | By: KE Katica

S. J. Watson – A másik én

Érdekes téma, izgató jelentek, különleges befejezés. Röviden így tudnám összefoglalni A másik én történetét. Bár pszicho-thrillerként nem sikerült megborzongatnia, azért el kell ismernem, Watson ismét nagyot alkotott. Mégha számomra nem is a történetben rejlik ennek a könyvnek a varázsa, hanem a főhős jellemében, ami nagyon érdekes.



S. J. Watson – A másik én


Végzetes vonzerő… online.

Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz? 

Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát… az uralmat a tettei felett… és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is. 


A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.


Őszintén? Nem igazán erre számítottam... Kicsit pörgősebbre, titokzatosabbra és félelmetesebbre, ezt sajnos nem kaptam meg, viszont helyette kárpótolt a főhős jelleme, amit nagyon élveztem olvasás közben boncolgatni. Julia karaktere nem mindennapi, és ennek kapcsán olyan lelki problémák jelennek meg a könyvben, amik számomra nagyon érdekfeszítővé tették a történetet. Mindjárt rá is térek erre, csak előbb lássuk röviden a történetet.

Julia élete csupa muszájból és kötelességből áll. Már egészen korán megtapasztalta, mit jelent valakiért felelősséget vállalni. Miután tiniként elvesztette az édesanyját, az ő feladata lett tíz évvel fiatalabb húga, Kate nevelése. Kate pedig soha nem volt könnyű eset. Az öntörvényű, kötöttségektől mentes életre vágyó lány alig tizenhat évesen teherbe esik, majd pár év múlva rádöbben, hogy képtelen eltartani a kisfiát, Connort. Julia ekkor magára vállalja a kisfiú felnevelését, és bár Kate kérte, hogy vegye magához, mégsem képes elfogadni a helyzetet, ezzel pedig a két nő kapcsolata végleg megromlik. 
Éveken át nem találkoznak, míg egy nap Julia arra megy haza, hogy rendőrök állnak a nappalijában, hogy közöljék vele, Párizsban élő húgát múlt éjjel egy sikátorban meggyilkolták. Julia egész világa összeomlik. A ki nem mondott dolgok, a sok-sok elmulasztott lehetőség súlya rá nehezedik. 
Amikor a rendőrök még hetek múltán sem képesek felhajtani a tettest vagy tetteseket, a nő úgy dönt, a saját kezébe veszi a dolgokat. Annatól, a húga egykori lakótársától megtudja, hogy Kate online szexchaten rendszeresen ismerkedett férfiakkal, és hébe-hóba akár személyesen is hajlandó volt velük találkozni. Ez szöget üt a fejébe, és maga is regisztrál az oldalra, hogy utánajárjon, kivel találkozhatott a húga azon az éjszakán, amikor meggyilkolták. Ám a tettes helyett valami olyat talál, amiben már régen nem volt része, szenvedélyt. 
Megismerkedik a jóképű és odaadó Lukasszal, aki teljesen leveszi a lábáról. Hamarosan személyesen is találkoznak, és a nő menthetetlenül belehabarodik a férfiba. Kettejük viszonya viharos és szenvedélyes, ám rövid életű... Julia hamar rájön, hogy Lukas nem az a kedves férfi, akinek mutatja magát és szakít vele, ám a férfi nem adja fel. A nő egész családját zaklatni kezdi, és őrültebbnél őrültebb dolgokat tesz. Így a nőnek már nem csak a saját démonjaival, a húga gyilkosának keresésével, de a férfivel is meg kell küzdenie.

Sok mindent lehetne még elmondani a történetről, mert nagyon sokrétű, ám én most csak egyetlen dolgot szeretnék kiemelni, amit Watson nem mond ki, csupán sejtet, ez pedig Julia sebezhető és labilis személyisége. A nő ugyanis rengeteg lelki terhet cipel. Folyamatosan bűntudata van, és hogy ezt elleplezze, mindent megtesz. Az élete a felszínen rendezettnek és szépnek tűnik, a férje egy sikeres sebész, mindenük megvan, boldognak tűnnek. Ám valójában rettenetesen szenved, mert nem mer önmaga lenni, folyton az alapján ítéli meg magát, ahogyan mások látják. Az pedig sajnos, nem túl hízelgő rá nézve.


Talán amiatt, hogy nagyon korán kellett felelősséget vállalnia a húgáért, és háttérbe szorult az élete, hajlamos a szélsőséges cselekedetekre. Erre utal az is, amikor egyik napról a másikra a szerelme kedvéért hajlandó volt Berlinbe költözni és magára hagyni a húgát, vagy az, hogy majdnem egy évtizeddel később viszonyba bonyolódik egy ismeretlennel. Egyik nap még beáll a sorba, hogy átvállalja mások terheit, a következőn pedig elmenekül előlük. Ám amikor elmenekül, akkor sem élvezheti felhőtlenül az életét, mivel a tettei felett érzett bűntudata mindenhová elkíséri. Egy életen át hibáztatja magát a húga korai terhessége miatt, sőt még a halála miatt is. Mondjuk, nem mintha tehetett volna ellenük bármit is, mivel ehhez két ember kell, de ő képtelen napirendre térni afelett, amiket a múltban elkövetett. Igen, volt egy fiatalkori botlása, csak mert ő is élni akart egy kicsit, és azt hiszem, ez áll minden későbbi problémájának a hátterében, minden ide vezethető vissza. Nem tudja kezelni a függőségét, képtelen értékelni a családját és nem hajlandó megbocsátani önmagának. Folyton kell neki valaki, akibe kapaszkodhat, aki megtartja őt, miközben ő roskadozik a terhek alatt.

És ez vezet ahhoz, hogy csaknem negyven évesen még mindig olyan, mint egy kisgyerek. Folyton attól retteg, ki mit szól ahhoz, amit tesz. A környezete pedig kénytelen idomulni ehhez a helyzethez. Adrienne a barátnője olyan, mint egy féltő, óvó anya. Soha nem viselkedik úgy, mint egy barátnő, korhol, dorgál, cicceg, okít és terelget. 
Julia férje pedig... Ha azt mondom, cseppet sem volt szimpatikus, azzal nem fejezem ki, amit iránta éreztem. Nem tudom, volt-e valaha is szerelem közöttük, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy tiniként odavolt a szép, szabad és megzabolázhatatlannak tűnő lányért, aki képes volt követni a vágyait és ezt összekeverte a szerelemmel. De egy biztos, nem tekinti társának a nőt, aki pedig nem is képes arra, hogy a társa legyen, habár nagyon vágyik erre. Az volt az érzésem, Julia csak azért ment hozzá a doktorhoz, mert ezzel próbálta kompenzálni élete nagy bakiját. Ám ezzel csak önmaga életét nyomorította meg. Kettejük élete ugyanis unalmas, üres és magányos.


Igen, ebből jól kitűnik, mennyire realisztikusak a szereplők. Ez a regény nagy erénye. Watson nagyon jól ért hozzá, hogyan árnyalja a karaktereit, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, és egy-egy rossz kapcsolatért sem csak az egyik felet teszi hibássá. Ám Juliaban a maga szorongó, a végletekig mindenkinek megfelelni vágyó természetével egy kissé idegesítő szereplőt sikerült létrehoznia. A nő minden második gondolata a húga halála, ami talán még nem is lenne olyan nagy hiba, ha nem ezzel magyarázná minden tettét. Felmegyek a chatre, csak hogy megtaláljam a húgom gyilkosát... Beszélgetek Lukasszal, de csak mert meg akarom tudni ő ölte-e meg. Na jó, találkozom vele, mert úgy könnyebb kiszedni belőle, találkozott-e valaha is Kate-tel. Lefeküdtem vele, részben Kate miatt. Igen, ez utóbbi konkrétan el is hangzik a történetben, és ez is ékes példája annak, mennyire hárítja a saját tetteiért a felelősséget, és mennyivel jobban érzi magát, ha van valaki, akire hivatkozhat, hogy miatta kényszerült rá egy-egy tettre. 
Nem is beszélve arról, mennyire nem figyel a környezetére a húga tragédiája után. Connor, akárcsak ő, szintén gyászol, és Julianak, mint anyának, ott kellene állnia mellette, de az, hogy beszél a fiúval két szót az egészről, nem segítség. 


A gyilkosság utáni nyomozást is szeretném megemlíteni pár mondatban, de nem szeretnék róla túl sok mindent elárulni, nehogy spoilerezésbe fussak. Nagyon sajnáltam, de már az első 50 oldalon sejtettem, ki állhat a dolgok mögött, bár az indokaira akkor még nem jöttem rá. Ezzel kapcsolatban sikerült Juliaval együtt engem is megvezetnie az írónak, ami ugyan jó pont, ám ennek ellenére sem bocsátom meg neki, hogy ilyen hamar lelepleződött előttem a gyilkos. Számomra úlságosan is egyértelmű jeleket adott az író azzal, hogy a nonverbális kommunikációját kihangsúlyozta. 
Azért ezen a téren azt viszont el kell ismernem, hogy a gyilkos és a segítője jelleme is zseniális. Olyan brutálisan betegek és kegyetlenek, amilyennek lenniük kell! Sajnáltam, hogy nem írta meg rejtélyesebben... Bár az is lehet, hogy csak én olvastam a kelleténél több beteg történetet, és pusztán ezért jöttem rá hamarabb a csavarra.

A másik negatívum a leírások hiánya. Nagyon nehéz volt elképzelnem a szereplőket, a helyszíneket, a környezetet, mert nem kaptam róla elegendő információt. Tudom, tudom, ez az én dilim, de nekem ezekre szükségem van ahhoz, hogy élvezzek egy történetet. Egyszer-egyszer kapunk róla némi képet, ki hogyan néz ki, de a finom kis részletek sajnos kimaradtak. 

Összegezve, nem volt rossz, de többet vártam tőle. Nem sikerült kiragadnia a szürke hétköznapokból, még annak ellenére sem, hogy elbűvölt Watson pszichológiában való jártassága, ami nagyon jól megmutatkozott Julia jellemábrázolásában. Emiatt szívem szerint 4,5 szívet adnék neki, de megfogadtam, amikor a blogot elindítottam, hogy nem adok fél szíveket, ezért kapott csak 4-et.





Köszönet a könyvért az Athenaeum Kiadónak! 







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése