Hát ez is eljött! Alig egy éve félve nyitottam meg a blogot, nem tudva, lesz-e egyáltalán, aki olvassa, de úgy voltam vele, soha nem tudom meg, ha nem próbálom. Most pedig szinte hihetetlen, hogy egy év után 147 követője és 55 feliratkozója van a Könyv Extráknak! El sem tudjátok képzelni, milyen nagy öröm ez számomra.
Éppen ezért köszönetképpen, amiért velem/velünk vagytok, szeretnék egy nyereményjátékot indítani. A játék mától, október 6-tól 13-ig tart, és ezúttal két könyvet nyerhettek meg tőlünk.
Az egyik Leitner Olga – Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című könyve. A könyvről írt értékelésünket ITT olvashatjátok.
A másik Hyeonseo Lee – David John – A lány hét névvel című könyve. Erről még nem írtunk, de a fülszövegébe beleszerettünk!
Mindkét könyvre külön kell feliratkozni a Rafflecopter doboz segítségével.
A feltételek:
- Légy a követőnk Facebookon vagy iratkozz fel a blogunkra, és írd be a Rafflecopter dobozba, milyen néven követsz bennünket! Ha már tag vagy, akkor csak a neved kell és az, hol követed a blogunkat.
- Utána pedig keresd meg azt az 5 db muffint, amit elrejtettünk a bejegyzéseinkben (3-at az egyikhez, kettőt a másikhoz) és írd be a címüket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! Tehát 5 címet várunk! Pl.: Debra Driza - Mila 2.0 (Ebben a posztban épp nem rejtettünk el semmit.) Annyi könnyítést adunk hozzá, hogy kettőt az első kedvenceink közé rejtettünk, azaz 2014 október-novemberi bejegyzésekben találtok rájuk, hármat pedig 2015 augusztus-szeptemberi bejegyzéseink közé!
- Plusz pont járt annak, aki ide, a bejegyzés alá megírja nekünk, melyik könyvet szeretné nagyon és miért!
Természetesen ezúttal is csak Magyarországon belül tudok postázni!
Leitner Olga – Bakker, azok a csodddálatos férfiak! könyvéhez a Rafflecopter doboz:
40 megjegyzés:
Mindegy melyik könyvet nyerem meg, hisz mindkettő érdekel, és mindenképp elolvasom őket! :)
Nekem is mindegy melyik könyvet nyerem meg. Az elsőt azért szeretném mert az ajánlótokkal teljesen megfogtatok :D (magyar Carrie Bradshaw :D) a másodiknak meg én is megkukucskáltam a fülszövegét és engem levett a lábamról :)
Akkor nagyon szorítok neked, hogy legalább az egyiket sikerüljön megnyerned! :)
Ó, jó azt olvasni, hogy az ajánlónk alapján megtetszett egy könyv! :) Remélem, szerencséd lesz valamelyikkel!
Én a Lány hét névvel-t szeretném megnyerni mert már a borítója is megfogott a fülszöveg meg ahww*.* el kell olvasnom egyszerűen, és az ajánló is ráébresztett hogy Dorina neked ezt el kell olvasnod ;)
Köszönöm a játékot
Mi köszönjük, hogy játszol velünk! :)
Igazából mindkét könyv érdekel, teljesen más okok miatt. Hétvégén könyvesboltban találtam A lány hét névvel c. könyvvel, elég komor és komoly könyvnek tűnt, és sajnos akkor éppen nem ilyenre vágytam, ettől függetlenül rettentően érdekel. Akárhogy is nézzük Észak-Korea problémája valós, létezik, csak nem sokat hallunk róla.
Azok a csodddálatos férfiakról meg elég sok véleményt olvastam már és nagyon jó könyvnek tűnik. Pár idézettel is találkoztam már, mind nagyon tetszettek. Érdekel, hogy mégis mi lehet, még ebben a könyvben, ami ennyire népszerűvé teszi. :)
De ha nagyon muszáj választani a két könyv közül, akkor az utóbbit szeretném megnyerni. :)
Nem muszáj választani, ha mindkettőért játszol, lehet mindkettőre esélyed! :)
A lány hét névvel című könyvvel kapcsolatban tökéletesen egyetértek veled, ehhez hangulat kell, mivel valós problémákról ír. Ami nekünk fiktív disztópikus világnak tűnik, az nekik kőkemény valóság.
A Bakker, azok a csodddálatos férfiak pedig zseniális! Vicces és fantasztikus! :) Szurkolok neked, hogy az egyik a tied lehessen!
Mindkét könyv felkeltette az érdeklődésemet, bármelyiknek örülnék :) Ha választhatnék, akkor talán A lány hét névvel-t választanám, mert tudom, hogy ezt a könyvet anyukám és a nagymamám is szívesen elolvasná :)
Nagyon szépen köszönöm a játékot!
A lány hét névvel címűért játszom. Jókat hallottam róla és alapban is felkeltette az érdeklődésem. :)
Köszi a lehetőséget. :)
Engem is mindkét könyv érdekel, de a Lány hét névvel címűt jobban el szeretném olvasni. Így vagy úgy, de el is fogom olvasni :D, hiszen engem nagyon érdekel mind Észak-, mind Dél-Korea világa és a hozzájuk kapcsolódó könyvek/filmek, így szeretném megismerni ennek a lánynak a megrázó történetét. Köszönöm a játékot! :)
Niki
Én a Bakker, azok a csodálatos férfiak! könyvet szeretném megnyerni de A lány hét névvel is felkeltette az érdeklődésem :)
Dorka :)
A jó könyvek nálunk is végigmennek az egész családon. :) Szorítok neked!
Szerintem ez az év egyik legérdekesebb témájú könyve! :) Köszi, hogy játszol velünk!
Nálam is a mindenképpen el kell olvasnom kategóriába esik ez a könyv! Nagyon szorítok neked, hogy megnyerd! :)
A Bakker, azok a csodálatos férfiak! a szívem csücske! Nagyon tetszett, remélem neked is alkalmad nyílik elolvasni! :) Hátha te leszel a szerencsés!
Mindkettőre kíváncsi lennék, előbbire azért, mert magyar, utóbbira pedig azért, mert kíváncsi lennék, milyen is lehet egy diktatórikus rendszer, valamint milyen lehet ebbe kívülállóként belekerülni, majd sikeresen hazatérni.
Hyeonseo Lee - David John - A lány hét névvel c. könyvet szeretném, érdekel Észak-Korea, Észak-Korea elzártsága.
Brigi
Hyeonseo Lee – David John – A lány hét névvel c. kötet felkeltette az érdeklődésemet izgalmas, kalandos. Szeretném :)
megtaláltam az összes muffint :D a 2015 augusztusinál kicsit megijedtem, mert egy pillanatra elfelejtettem, hogy melyiket linkeltem be a másiknál, mondom nehogy kétszer küldjem be ugyanazt :D de sikerült kilogikáznom :D :D mindkét könyvet szívesen megnyerném, mert egyrészt imádom a könyveket, szeretem ha sok van belőlük :D másrészt mindkét könyvről csak jókat hallottam és nagyon kíváncsi vagyok rájuk :)
Szia!
Azok a csodálatos férfiak! Már csak a címe miatt is :D
Köszönöm a lehetőséget!
Kétségtelenül nagyon izgalmas téma! Szerintem is kihagyhatatlan. Nemsokára kiderül, te leszel-e a szerencsés! :)
Amikor kiválasztottam a nyereménykönyveket, nem is gondoltam, hogy ilyen népszerű lesz A lány hét névvel! :) Szorítok neked! :)
Szia! Hát igen, nagyon jó a címválasztás, a tartalom meg, ha lehet, még annál is jobb! :) A random.org szeretete legyen veled! :)
Köszönjük, hogy velük játszol! Remélem, az izgalmakat te is átélheted, ha te nyered. Sok szerencsét!
Ó, igen, az augusztusi két muffin meg tudja kavarni a dolgokat. :) Egyébként elfogadtam volna azt is, ha ugyanazt küldöd el mindkettőhöz, de örülök, hogy másikat küldtél. Legalább volt valami kis nehezítés is a játékban. Kicsit féltünk, hogy túl egyszerű lesz. :) Remélem, valamelyik könyv hozzád vándorol majd. :) Köszi, hogy játszottál velünk!
Hello!
Én a A lány hét névvel című könyvet szeretém nagyon, mert érdekelnek más kultúrák, az ottani élet, az ottani emberek felfogása, és sok jót hallottam a könyvről. :)
Sziasztok!
Először is boldog blog-születésnapot, és köszönjük szépen a nyereményjátékot! :)
Teljesen más kategória a két megnyerhető könyv - a humor mindig "jól jön" :), de A lány hét névvel fülszövege is felkeltette az érdeklődésemet, szóval beneveztem mindkettőre. :) (De ha választani kellett volna, az utóbbit választottam volna. :) )
Halihó!
Mindkét könyvre nagyon kíváncsi lennék, de sajnos azt hiszem az első könyvet el is buktam, sajnos a novemberit írtam be és ahogy rányomtam h megvagyok akkor döbbentem rá h az októberit kellett volna... Na de már sebaj. Így remélem a második könyvnél szerencsém lesz. Szép napot! :)
Szia!
A lány hét névvel című könyvet szeretném megnyerni, mert nagyon érdekesnek bizonyul a sztori.
Ó, nagyon sajnálom! :( Megesik az ilyesmi sajnos, ha írsz privátban, akkor megpróbálom megoldani, hogy azt a választ újra beírhasd. Az email címünk: extrasofthebooks@gmail.com.
Szia! Nagyon sokan írtátok ezt a könyvet, ezért azon gondolkodtam, lehet, hogy készülök nektek egy meglepetéssel. :D
Szia! Örülök neki, hogy tetszik a nyereménykönyv. Szorítok neked! :D Köszi, hogy velünk játszol!
Szia! Van jelentősége, melyiket választottad. De erről pszt! ;) Örülök, hogy velünk játszottál. :)
A lány hét névvel című könyvet szeretném megnyerni, mert sokat olvastam róla az interneten, és tv-ben is láttam vele interjúkat, és nagyon kíváncsi lettem, nagyon szeretném! :)
(az első könyvre véletlenül jelentkeztem, bocsánat :) )
A lány hét névvel könyvet szeretném választani, mert én is kíváncsi vagyok rá, de a kislányomnak szeretném megnyerni! :O) Köszönjük a lehetőséget!
Üdv. Icus :O)
Köszönöm, hogy játszol velünk! :) Szorítok neked! Holnap sorsolok. :D
Köszönöm, hogy játszol velünk! :) Ha nyertek, akkor ez egy igazi anya-lánya olvasás lesz! Nagyon szuper! Szurkolok nektek!
Köszönöm a játékot!
Sajnos véletlenül entert nyomtam a 2014-eseknél mielőtt beírtam volna a 2. címet. :( (A kislányom épp a gépet szerette volna kipingálni. :) )
Gondolom már nem lehet javítani. :( Nekem legalábbis nem engedte. :(
Tetszett a keresgélés és szép kis muffinokat leltem. :)
Bármelyiknek örülnék, mert sok jót hallottam róluk.
Megjegyzés küldése