Benyák Zoltán – Csavargók dala

Benyák Zoltán egy felejthetetlen utazásra vitt egy olyan világba, ahová talán önszántamból soha nem mentem volna el. Hajléktalanok megkeseredett, sok esetben őrült világába pillanthattam be. Hogy mégis miért lett kedvenc? Mert az író egész egyszerűen fantasztikusan ír! Csodálatos képeket használ, fantasztikusan érzékeltet. 

Benyák Zoltán – Csavargók dala

Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival. 

És persze a kidobott kislány.

Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol. 

Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.

Már nagyon régen szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Kerülgettem jobbról, kerülgettem balról, de aztán mindannyiszor inamba szállt a bátorságom. Hiszen a hajléktalanok életének titkaival szembesülni nem egyszerű. Így nagyon örültem a lehetőségnek, amikor utolért a végzet, és végül megtalált a könyv. Nem volt egyszerű olvasmány, de olyan értékkel bír, ami megért minden súlyos gondolatot, ami az olvasás során felszínre került bennem.

Maga a történet egy képpel kezdődik, három hajléktalan férfi egy konténerben kotorászik, élelmet keres. Ám étel helyett egy kisbabát találnak. Ezzel el is kezdődik egy egészen másfajta élet a számukra. A rongyos, addig haszontalannak vélt életüknek célt ad a kislány. Valakinek végre szüksége van rájuk. Priusz, Flúg és Kócos élete ezentúl már arról szól, hogyan szerezzenek száraz, széltől védett helyet a hét hónapos csöppségnek, vagy mit adjanak neki enni. 
Eközben mindegyikük múltja megelevenedik a szemünk előtt. Olyan, mintha az író minden szereplőjének a lelkébe vágott volna egy kis ablakot, hogy mi olvasók azon keresztül nyerhessünk bepillantást ezekbe a megtört életekbe. 

A csavargó költő egyik falfirkája

Nem kertelek, sokszor nagyon megviselt, amivel szembesített ez a regény. El sem tudtam képzelni, hogyan érhetne jó véget a három antihős és egy csecsemő története. Az elején még csak a kislány érdekelt. Elvégre micsoda elképesztő gondolat az, hogy három olyan ember, aki önmagára is képtelen gondot viselni, egy csaknem magatehetetlen babára vigyázzon. Abszurd. Sokszor szorult össze a szívem és a gyomrom, amikor leírta az író, mit kentek a baba fenekére, vagy mivel pelenkázták, és cumi helyett az első alkalommal mit dugtak a szájába. Végig azon aggódtam, mennyire lesz majd alultáplált az a gyerek, és mennyi mindent kell nélkülöznie, ami egy teljes családban megadathatna neki. Aztán ahogy haladt előre a történet, úgy váltak az antihősök is egyre fontosabbá számomra. Érdekelt, hogyan kerültek az utcára, és hogy vajon képesek-e kitörni a gyerek kedvéért ebből az életformából? Persze ez nem egy hollywoodi cukormázzal nyakon öntött történet. Hanem egy kőkemény, a valóság tégláiból felépített történet. Ebben az esetben pedig a valóság zord, kilátástalan és rendkívül sötét. 

Volt már szerencsém néhány hajléktalant megismerni. Egyiknek-másiknak az élete történetét is ismertem. Ezért mindig is azt gondoltam, hogy az utcán éléshez szükséges némi őrület. Hiszen, akinek ép marad az elméje, az nem képes elviselni azt, hogy csak mások eldobott, megromlott, bekoszolódott tárgyain, ételein éljen. Akin nem lett még úrrá a tehetetlenség, az tesz valamit, vagy van valakije, aki segít rajta valamilyen módon. Bár a Csavargók dala sincs híján az őrült figuráknak, azért a segítségével rájöttem, vannak más típusú hajléktalanok is. Kapunk gátlástalan, feltörekvő gazdag gyerekből lett szélhámost, akinek a dolgai olyan durvává váltak, hogy még a családja vagyona sem volt képes megmenteni. Aztán ott van a gyerekként az utcára kerülő értelmi fogyatékos, akinek esélye sincs jobb életre, hiszen nincs senkije, aki gondoskodna róla. Vagy éppen az a művész, aki annyira megcsömörlött, hogy nem hisz abban, hogy a szavai közönségre találnak, és megélhet belőlük. De van itt minden hájjal megkent, gátlástalan alkoholista is. És jó néhány anya, aki nem küzdött a gyermekéért, hanem magára hagyta, ezzel megpecsételve annak sorsát. Tragikus sorsok, amik borzalmas következményekkel jártak. Néhányan áldozatok, mások a tetteik nyomán jutottak oda, ahova. Van, aki a saját hitetlensége miatt nem is gondol a kitörésre, más pedig másra sem tud gondolni, csak a nagy fogásra, ami majd kiviszi őt a pokol ezen bugyrából.
Szóval nagyon sokrétű a kérdés, kit mi visz ki az utcára, és mi kényszerít egy, az emberhez nem méltó életre?

És akkor ott van egy kisbaba, akinek annyi mindenre lenne szüksége, tápláló ételre, gyógyszerekre, oltásokra, rendszerességre, maximális odafigyelésre, és belecsöppen a nincstelenségbe. Természetesen az én fejemben is megfordult, vajon miért nem jutott eszükbe az, hogy átadják a hatóságoknak? Miért nem gondoltak egy kicsit is arra, mi lenne a legjobb a Kölyöknek? 
Aztán sokat pörgetve ezeket a gondolatokat, arra jutottam, hogy bár mindegyiküknek eszébe jutott hasonló, a világba vetett bizalmuk végleg megtört már akkorra, amikor rábukkannak a gyerekre és utána az édesanyjára. Sőt ennél többről van itt szó, mert bár a felszínen talán valóban a három jó barátról szól ez a regény, és arról, ők hogyan tudják életben tartani a szemétben talált kislányt, de valójában sokkal inkább szól arról, miként tartotta életben a kislány őket. Miként kezdték újra élőnek érezni magukat, hogyan váltak valaki számára nélkülözhetetlenné ők, akik évek óta nem érezték magukat másnak, mint a világ szennyének. És hogy ez kiből mit hozott ki, mivé vált a gyerekkel együtt töltött idő során, azt a jellemük és a céljaik alakították.

Ahogyan azt már említettem, mindehhez párosul az író stílusa, ami egyenesen briliáns. És hogy ez miben mutatkozik meg? Amikor egy könyvet olvasva megelevenedik előtted a város, az utcák, az emberek képe, az sem kis dolog. De amikor még szagokat is érzel, ahhoz már rendkívül tehetségesnek kell lennie az írónak. Persze pechemre, miért is ne akkor botlanék egy ilyen jó szerzőbe, amikor épp a hajléktalanokról olvasok? Bizony, az első 100 oldalt fintorogva olvastam. Éreztem a hajléktalanok mosdatlanságának, a kukákban rothadó szemétnek, és a csatornának a bűzét is. Egy szóval valóban ott voltam, részese voltam a történetnek. Ez pedig még a téma ellenére is nagy ajándék volt számomra, amit ezúton is köszönök az írónak. 

A Csavargók dalának egyetlen negatívuma talán a szomorú, ám reménykeltő lezárása volt. Szerettem volna olvasni arról, mi történt az antihőseimmel. Sikerült a tervük, vagy ismét elbuktak? Nagyon nagy kérdőjelek maradtak bennem utána. Ám ennek ellenére is nagy kedvencem lett. Nem is lehetne ez másként, hiszen nagyon szeretem a nem szokványos történeteket, a merész témaválasztásokat, és az aprólékosan kidolgozott háttértörténettel rendelkező regényeket. Ezt ebben a könyvben mind megkaptam. 

Köszönet Benyák Zoltánnak a könyvért.