Daniel H. Wilson – Robokalipszis 1. – Robokalipszis

Fantasztikus, lebilincselő és egyszerűen zseniálisan megalkotott történet.

„Amíg a te fajod fennmarad, Franklin, addig az enyém is.”

Daniel H. Wilson – Robokalipszis 1. – Robokalipszis

Az első néhány hónapban csak keveseknek tűnik fel egy-egy alkalmi zavar. Egy amerikai kongresszusi képviselő mindinkább úgy érzi, hogy kislánya okosbabája az utóbbi időben fenyegetően viselkedik. A magányos agglegényként élő japán feltalálót megtámadja az otthonában tartott robot. Egy Afganisztánban állomásozó amerikai katona tanúja lesz annak, ahogy a rábízott „békítőegység” megvadul. 
A nem túl távoli jövőben a világunkat elárasztó és működtető fejlett technológia egyszer csak spontán módon tévútra kanyarodik. Az Archos nevezetű mesterséges intelligencia öntudatra ébred, kapcsolódik a világhálóra – és innentől nincs visszaút. Miközben a mit sem sejtő emberiség tovább éli mindennapjait, az Archos fokozatosan átveszi az uralmat mindazon globális rendszerek fölött, melyek immár életünk alapvető részét képezik. Az emberek többsége csak akkor ébred rá, milyen veszély fenyegeti őket, amikor már túl késő. Az utóbb Nulladik órának elnevezett időpontban fellázad az emberiséget segítő technológia: a robotok váratlanul háborút indítanak. Ám ennek nem csupán az a következménye, hogy megtizedelik az emberiséget, hanem az is, hogy – első alkalommal a világtörténelemben – a bolygó összes lakója összefog egy közös cél érdekében.

Húsz perce ért véget a háború az emberek és a robotok között. Itt kapcsolódunk be a történésekbe Cormac „Penge” Wallace oldalán. A képek itt még kissé zavarosak, és nem tudjuk, hogy miért vagyunk itt, mi történt, vagy ki a jó és ki a rossz. Alaszkában járunk, és a katonák levertek egy kisebb ellenséges támadást. A harcot követően egy robotot is találnak egy barlang belsejében beágyazódva. Igazából pókszerű robotkarok, melyek egy fekete dobozt szorongatnak. Először el akarják pusztítani, de végül mégsem teszik, hanem elkülönítik, hogy megfigyelhessék.
Cormac az, aki észreveszi, hogy a robot információkat ont magából, sőt mi több, a robot maga a háború fekete doboza, így Cormac figyelni kezd és jegyzetelni. A kapott információkat, rádióbeszélgetéseket és videókat sorrendbe rendezi. Így mutatja be nekünk ,mi történt, és hogy jött el a robokalipszis.

Az Archos nevezetű mesterséges intelligencia öntudatra ébred és meggyilkolja a feltalálóját. Az öreg japán feltalálót megtámadja a robotszerelme. A játékbaba életre kel, és megfenyeget egy gyereket. Két repülőgép majdnem egymásnak ütközik egy robotalkatrész meghibásodása miatt. Egy Afganisztánban állomásozó SAP békítőrobot megzavarodik és mindenkit legyilkol, akit csak tud, majd öngyilkos lesz. Egy Alaszkában dolgozó fúrócsapat egy furcsa tárgyat helyez el a föld mélyén, majd mindannyian odavesznek, és még folytathatnám, de nem szeretnék nagyon spoileres lenni.

A sok kis epizód összefügg. Mindegyik valamilyen módon kapcsolódik a másikhoz. Ezek a novellaszerű történetek segítenek nekünk abban, hogy megtudjuk, mi történt, mi vezetett a háborúhoz. Lassan és fokozatosan bontakozik ki előttünk a történet, ami azért is tetszett, mert volt időm megszokni ezt az új stílust. Hiszen Wilson nem egy szereplő szemszögéből mutatja be a történéseket, hanem sok karakter van, és csak egyetlen egy állandó: Cormac, aki narrálja a történteket. Persze őt is megismerhetjük kicsit, mert ő is szereplője a cselekményeknek.

Nem igazán szeretem a több szereplős könyveket, de ez mégis más volt. Pár fejezet után azon kaptam magam, hogy élvezem ezt az új szemléletet. Persze kicsit hiányzott, hogy nem ismerhettem meg teljesen Cormac jellemét, de kárpótolt, hogy egy részletesen felépített új világ képe tárult fel előttem. Aki nem szereti az ilyen típusú könyveket annak semmiképpen nem javaslom, mert nem fog neki tetszeni.

A robotok leírása közben sokszor azon kaptam magam, hogy tartok tőlük és azt kívánom, sose jöjjön el egy ilyen világvége. SPOILER (jelöld ki a két SPOILER felirat között lévő szöveget, ha szeretnéd elolvasni) Meglehetősen félelmetes fordulat volt, amikor a robotok az emberek testébe robotikus alkatrészeket ültettek be. Kéz helyett ollót, vagy emberi szem helyett robotszemet. SPOILER VÉGE.

„Az nem elég, hogy békében éljünk egymás mellett, ha az egyik faj alárendelt szerepre van kárhoztatva.”

Nagyon tetszett, hogy a könyv egy könyvjelzőt is rejtett magában. Méghozzá nem is akármilyen könyvjelzőt. A Cartaphilus kiadó ezzel kapcsolatosan nagyon szimpatikus számomra, mivel jó pár könyvük esetében megleptek minket ezzel, és az egy moly számára mennyei érzés, amikor egy kis pluszt is kap a beszerzett könyv mellé. Pozitívum, hogy a kötése is szép, tartja magát és a borító nagyon ütős, elvégre megtartották a külföldit. Plusz dombornyomásos, amivel még jobban levett a lábamról.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznem arról sem, hogy egy szívecskét bizony levontam. Nagyon zavart az, hogy minden ember ugyanolyan szépen és választékosan tudott beszélni. Más egy gyermek, egy katona, egy mérnők vagy egy építőmunkás szókincse. Efelett egyszerűen nem tudok elsiklani. Úgy éreztem, emiatt nem tökéletes a könyv. Plusz a vége egy picit kiszámítható volt, ami miatt egy kicsit neheztelek is. Mégis a hibák ellenére borzongatóan jó első része lett a sorozatnak.