Kody Keplinger - The Duff - A pótkerék

Mióta írtam az idén megjelenő adaptációkról, azóta izgat ez a könyv. Kliséhegyekre számítottam és sziruptengerre, de nagyon pozitívan csalódtam a történetben.
A könyv már az első pár oldalon megfogott. Bianca nem egy átlagos tini, nincsenek álmai a hercegről fehér paripán, nem akar megfelelni senkinek, csak önmaga akar lenni, és azt a pár embert, aki közel áll hozzá, szeretné megtartani. Üdítő változatosság volt a többi romantikus üresfejű hősnő után. A cinizmusáért pedig külön hálás vagyok. 

Kody Keplinger - The Duff - A pótkerék

A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. 
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. 
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját. 
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. 
És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.

A történet becsapósan kezdődik, mivel a nyitókép elég klisésnek tűnik. Egy tizenéves lány ül a bárpultnál, miközben körülötte tombol a buli. Az órát lesi, hazavágyik, de nem mehet, mert a két szuperbombázó barátnője még nem bulizta ki magát és ő a sofőrjük.
Ebből elsőre az jön le, hogy Bianca gyenge jellem, akit a barátnői kihasználnak, ő pedig hagyja, mert a csapat része akar lenni. Pedig erről szó sincs, és ez a hatalmas ebben a regényben! Szép lassan bontakozik ki előttünk Bianca élete, a szeretteihez való hűsége. Itt semmi sem csak fekete vagy fehér, mindenkiben több van annál, mint ami a felszínen látszik.

A következő kép az, hogy a suli hímringyója - ne rám nézzetek, nem én hívom így, hanem Bianca - Wesley odaül a lányhoz és előadja az egyik legsértőbb szöveget, amit valaha hallottam. Mivel a srác is csak a felszínt látja, megkéri, hogy tegyenek úgy, mintha kedvesnek találná őt a lány, csakhogy becserkészhesse a barátnőit, mert szerinte Bianca a Duff a társaságban, az Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő. Aki pótkerékként megy mindenhova a csini csajokkal, de akinek soha esélye sincs olyannak lenni, mint ők. A leggyengébb láncszem, akivel Jessica és Casey csupán szánalomból barátkozik. És épp emiatt a szánalom miatt a fiú jobb színben tűnhet fel előttük, ha a kis Duffyval kedves.
Hát csoda, hogy Wesley egy adag Cherry Coke-ot kap a szemei közé? Nem hinném. De hogy ezt egy tinilány tegye meg? Na az újdonság.

Jelenet a filmből - kicsit másként zajlott ez a könyvben

Bár hűségét a barátnői iránt ez a kijelentés nem ingatja meg, hiszen nem csak a felszínen működik a barátságuk, hanem tetteken alapul, a Duff szó valósággal beleég Bianca fejébe. Fáj neki, hogy így látják. Ennek ellenére nem enged a nyomásnak, nem szakítja meg a barátságát a lányokkal, nem kezdi el sajnálgatni önmagát, hanem elfogadja, hogy ő olyan amilyen, kissé szúrós, nem igazán modellalkat, hanem egy valóságos ember, és nem is akar más lenni.

Azonban ezzel a fiaskóval el is kezdődik a tánc. Bár Bianca élete egészen átlagosnak tűnik, egy odaadó apa, egy folyton úton lévő anya, és két barátnő színesíti egyszerű kis életét, az a legkevésbé sem egyszerű. Sok mindent hordoz magában, amivel képtelen megbirkózni. Zsong a feje és a szíve a sok feldolgozatlan érzelemtől. Így amikor legközelebb ismét megtalálja Wesley, önmagát is meglepve megcsókolja a fiút, és azt tapasztalja, hogy eközben nem kell gondolkodnia, nem kell éreznie, csak a pillanatnak élhet. Ettől kezdve ez a drogjává válik. Piszkos kis viszony alakul ki közöttük. 

Nem titkolja, hogy csak a szexre kell neki Wesley. A fiú meg belemegy, és nem, nem azért, mert titkon szereti a lányt, hanem mert megteheti. Mert ő Wesley Rush, aki bárkit megkaphat, aki nem udvarol, nem fut a lányok után, hanem csak elveszi, amit kap. Nem ígérget, nem szédít, persze ettől még cseppet sem pozitív, amit tesz. Egy jópofa, helyes srác. Pont. Nem akar kötődni, nincsenek titkon romantikus álmai, nem egy régi kapcsolat miatt lett ilyen, hanem egyszerű tinisrác, aki rákapott a "vadászat" ízére, és kiélvezi annak minden pillanatát. 
Éppen ezért nem zavarja, amit Biancával tesznek. Kényelmes ez a kapcsolat mindkettejük számára. Kölcsönösen jól járnak. Nincs elköteleződés, csak szex...
Persze ettől jóval több van Wesleyben, és nem buta a srác. Nála is ugyanaz a helyzet, mint amit már írtam, nem szabad csak a felszínt nézni, mélyebbre kell ásni. 

Amit eddig leírtam, még mindig sablonosnak tűnik? Kétségtelenül. Akkor miért mondtam azt, hogy ez nem egy átlagos történet? Hát, ehhez meg kell ismerni Biancát, mert ő egy igazi egyéniség. Nem egy üres fejű liba, van humora és önkritikája. Nem hódol be az első srácnak, aki kicsit is jobban néz ki. Nem változik meg varázsütésre, hogy megfeleljen másoknak. Nem akarja jobb színben feltüntetni magát. 

A történet külön szépsége, hogy nem instant szerelmet kapunk, hanem szép lassan egymás felé megnyíló hősöket, akik a történet végére sem lépnek ki a szerepükből, maradnak azok, akik voltak, éppen csak közelebb kerülnek egymáshoz.
A párbeszédeik fergetegesek, de Bianca maga is az. Kimondottan szerettem a fejében lenni, annyira reális, annyira cinikus, annyira könnyű volt vele azonosulni! Bár nekem lett volna ennyi eszem az élet nagy dolgaihoz ennyi idősen! Nem enged a félelmeinek, nem változik meg mások kedvéért, nem fecseg ki dolgokat, és ezzel szerintem érettebb, mint a legtöbb korabeli lány. 
Jó persze, a történetben van szex, nem is kevés, és mint téma elég kényes, tekintve, hogy tizenévesekről van szó. De a valósággal szembe kell nézni, ez ma teljesen természetes, bármennyire is nem akarunk ezzel szembesülni.

A könyv komoly problémákat vet fel, és ezeket mélységeiben is megmutatja, nem bagatellizálja el, és azzal sem kecsegtet, hogy pusztán a szerelem miatt majd minden megoldódik. Ahogy az a való életben is van, több fronton is harcolni kell, mire nagyjából megoldódnak a dolgok. 
A Duff-ság megfogalmazása pedig kimondottan tetszett. Életünk során mindannyian voltunk már valamikor Duffok, és ez a legkevésbé sem a külsőn múlt, hanem azon, hogy hogyan tekintettünk önmagunkra. A kisugárzásunk, a hozzáállásunk kérdése, és erre már így cseppet sem tiniként is jó volt ráeszmélni. Végiggondoltam én mikor voltam/vagyok Duff, és rájöttem, hogy ez valóban csak fejben illetve szívben dől el. :) Nagy tanulsága ez a könyvnek! Nem hittem, hogy épp egy romantikus tinikönyvből fogok majd új dolgokat tanulni. Abszolút pozitív meglepetés volt. 

A szereplők érdekesek voltak, mindenkinek szilárd jelleme volt. Talán csak Jessicának és Bianca apjának nem. Őket kevésbé ismertem meg a történet folyamán. Wesley is tetszett, imádtam a humorát, a könnyedségét, és amikor kiderült, neki milyen nehézségek vannak az életében, kimondottan csodáltam, amiért ilyen tudott maradni. Őszintén, még nagyon sokáig tudtam volna olvasni a történetüket, mert a happy end sem átlagos. Nem ígér senki sírig tartó szerelmet, sőt a szerelem szóval is csínnyán bánnak. Szóval ha valaha is arra vetemedik Kody Keplinger, hogy ír egy vagy több folytatást, én biztosan vevő leszek rá.
Kedvenc ugyan nem lett, de kiszakított a szürke hétköznapokból, a realitásával pedig megfogott.