Virág Emília – Boszorkányszelídítő

Virág Emíliának sikerült felülmúlnia önmagát! A Sárkánycsalogatót is nagyon szerettem, de ez... Ez még annál is sokkal, de sokkal jobb volt. Egyszerűen elképesztő, milyen fantáziája van az írónőnek!

Virág Emília – Boszorkányszelídítő


Az év legelszabadultabb fantasyje folytatódik!

A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?! Márpedig Adrinak szerencséje van: budapesti albérletében, a dohányzóasztal alatt átjáró nyílik, s egy boszorkánnyal meg egy lidérccel együtt az arany keresésére indulhat. A lány azonban kincsek helyett valami sokkal értékesebbet, egy igazi párt talál, akire a bajban is számíthat, és aki nemcsak azt mondja neki, amit hallani akar, hanem az őszintét. Amúgy Adri ezt az egész ügyet a likkal, a manókkal, a boszorkánnyal meg a lidérccel tényleg kihagyta volna…

Virág Emília | Athenaeum | Moly

. 
Annak, aki olvasta a véleményem a Sárkánycsalogatóról, nem mondok újat azzal, hogy imádtam, ezért amikor meghallottam, hogy érkezik a következő regény, oda meg vissza voltam az örömtől. Aztán megérkezett a fülszöveg, és azonnal lelombozódtam. Nem ezt vártam. Azt reméltem, hogy a folytatás Hollusról szól majd, aki messze a legnagyobb kedvencem volt a Sárkánycsalogatóban. Erre mit kapok? Egy Adrit meg valami lidérccsókát... Komolyan elgondolkodtam azon, kell-e ez nekem. De kockáztattam. És milyen jól tettem! Ugyanis miután sikerült ráhangolódnom erre a regényre, letehetetlennek bizonyult! Ebben pedig nagy szerepe volt annak, hogy ezúttal női főszereplőt kapunk, és a mellette lévő férfi karakterek is nagyon szerethetőek. Énem Hollust hiányoló része pedig egy nagyon jó kis pótlékot kapott Belizár személyében, aki legalább annyira őrületesen jó szereplő, mint a nagy kedvencem. Szóval csak annyit mondhatok, hogy Virág Emília Boszorkányszelídítője nem csak, hogy megütötte a mércét, amit az előző regénye állított fel, de sikerült is túlszárnyalnia azt, és már előre félek a következő könyvétől, mert ha ezt a tendenciát követi, akkor nem tudom, hogyan fogom a rajongásom szavakba önteni.

De lássuk is, miről szól ez a regény! Az egész Adrival indul, aki Budapesten éli átlagos kis életét, küzd a főnökével, a melójával, és újdonsült barátjával, Sanyival, aki titokzatos módon mindig csak késő este esik be hozzá, és bár cuki pasas, de ez nem mentség egy ilyen bődületes modortalanságra. És ha ez mind nem lenne elég, Sanyi feltelepít egy új op rendszert Adri laptopjára, ami egy világító lyukat nyit a hálószobája padlóján. Enyhén szólva kicsit sem boldog mindettől a lány. És akkor még nem beszéltem a manókról, akik másnap reggel megjelennek nála, és a kincsüket keresik, sem a boszorkányról és a lidérckirály fiáról, akik hamarosan kopogtatnak a lány ajtaján... Kétségtelen, hogy Adri az elkövetkező időszakban nem nagyon fog unatkozni. 

Ahogyan azt már az írónő előző regényében is megszokhattuk, két világban játszódik a regény, ám ezúttal mindkettőből teljesen új szereplőket ismerhetünk meg. Ennek örültem is, meg nem is. Egyrészt nagyon jó volt, hogy egy teljesen más aspektusból ismerhettem meg a Hetedik Királyságot, másrészt viszont végig azt vártam, hogy ugyan bukkanjon már fel valaki az előző részből. De ezt, ahogyan egyre haladt előre a történet, szépen elengedtem, és hagytam, hogy sodorjanak magukkal az események. Amikben ezúttal sem volt hiány. Egy pillanatra sem ült le a történet, folyamatosan pörögtek az események. Eközben pedig egyre inkább megismerhettem az új szereplőket. 

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, első blikkre egyik sem volt szimpatikus, de aztán valahogy, észrevétlenül mégis a szívembe lopták magukat. Adri a maga kis elfogadó természetével, aztán a hirtelen váltással, amikor folyton Guszti nyakára jár... Idegesített. De az egyre feszültebb helyzet, a sok megoldásra váró szituáció a lehető legjobbat hozta ki belőle. Persze, ehhez kellettek a remek férfi karakterek is. Mondjuk ebből a körből kizárnám Sanyit, akit, sajnos, egyetlen pillanatig sem kedveltem. Viszont Berzence és Belizár fergetegesen jó szereplők. Az egyik humoros, a másik tipikus alfahím. A kettejük közötti különleges (de nem úgy) kapcsolat rendkívül jó kis szituációkat eredményezett, amiket egyenesen imádtam. Azok a részek, amelyekben mindketten jelen voltak, a legjobbak az egész regényben. Nem is beszélve arról, hogy mennyit fejlődtek a regény végére. Miattuk éreztem azt, hogy túl rövid ez a regény, és még, még, még többet akarok belőlük látni! Remélem, felbukkannak az írónő következő regényeibe is. 

Ami a humort illeti, talán most nem volt olyan fergeteges, mint az előző könyvben, de nekem ez nem is hiányzott olyan nagyon. Tetszett, hogy egy kicsit elszakadt ettől a vonaltól a szerző, ehhez a történethez kellett ez a komolyabb hangnem. Mondom ezt annak ellenére, hogy Berzence legalább annyira nagyszájú és meggondolatlan, amilyen az előző részben Józsi volt. És a szövege is hasonló. Ám a történet fő szála, és Adri személyisége ezúttal egy kicsit más irányba terelte az eseményeket.

Ami pedig az elképesztő helyzeteket, a népmeséket idéző jeleneteket és szereplőket illeti, bizony azokból ebben a részben sem volt hiány. Manók, lidércek, boszorkányok, és megannyi rejtélyes és különleges szereplő formálta egésszé a történetet. A Boszorkányszelídítő egyetlen más fantasyhez sem hasonlítható, egészen sajátos, és rendkívül fantáziadús történet. Kétségtelenül kiemelkedik a hazai fantasyk közül. Ha lenne olyan díj, amit a legötletesebb és legelképesztőbb regényeknek adnának, biztosan ezt a regényt jelölném rá!

Végezetül csak annyit mondanék, hogy nem faltam az oldalakat, hanem egyenesen habzsoltam! Virág Emília valami olyat hozott el nekünk, magyar olvasóknak, amilyen Magyarországon eddig nem volt! A könyvei valódi unikumok! Aki szereti az urban fantasyket, és a kissé groteszk, ám rendkívül jó humorú, szerethető könyveket, annak ez kötelező olvasmány! 

A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!