Ez az egyik legjobb YA mese, amit valaha is olvastam! Odavoltam azért, ahogyan keveredtek a műfajok, és a végeredmény valami egészen elképesztő lett! Az anya-lánya szerzőpárosnak sikerült valami csodálatosat életre hívnia.
Jodi Picoult – Samantha van Leer – Sorok között
Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.
Eddig is imádtam Jodi Picoult regényeit, ezúttal azonban egy új oldaláról ismerhettem meg. Nem igazán tudtam, mire számítsak a Sorok közöttel kapcsolatban. Persze a fülszöveg nagyon megnyerő, sőt már-már varázslatos, ahogyan a mese és a modern világ stílusa keveredik benne, de ettől még simán lehetett volna egy középszerű történet, amit csak az egyik írója nevével lehet eladni. Természetesen, ahogyan a fülszöveg fölötti néhány mondatomból kitűnik, nem így történt, mivel ez a történet egyszerűen zseniális. Az, hogy az írónő kilépett a komfortzónájából és a lányával együtt megírta ezt a történetet, a legjobb, amit tehetett! Ugyanis a regény izgalmas, lendületes, és magával ragadó! Egyetlen pillanatra sem hagyja unatkozni az olvasót! Nézzük is röviden, miről szól a Sorok között!
A történet főhőse a tizenöt éves Delila, akinek az élete nem egyszerű, a suliban lúzerként tartják számon, amióta sikerült a suli üdvöskéjének eltörnie a lábát, és otthon sem egyszerűbb a helyzet, mivel az anyukája egyedül neveli, és takarítónőként gürcöl nap mint nap azért, hogy meg tudjanak élni. Delila egyetlen vigasza egy rongyos mesekönyv, amit a suli könyvtárában talált. Úgy érzi, csak a Sorok között hőse, Olivér értheti meg azt az elhagyatottságot, amit ő is érez.
Egy nap, amikor már vagy századszorra üti fel a könyv lapjait, az egyik illusztrációban egy furcsa, oda nem illő dologra lesz figyelmes, egy homokba rajzolt sakktáblára. Hamarosan kiderül, hogy amint becsukódik a könyv, a mesekönyv hősei önálló életre kelnek, persze egy könyvbe zárva, de azért megvannak a maguk vágyaik és a saját személyiségük, ami nem feltétlenül azonos a történetbeli szerepükével. Olivér pedig, a daliás herceg, még közülük is kitűnik, ő ugyanis már nagyon unja, hogy valahányszor valaki elolvassa a könyvet, kénytelen harcba szállni egy olyan hercegnő kegyeiért, akit valójában nem is szeret. Új kalandokra vágyik, és arra, hogy jobban megismerje azt a világot, amit a könyv lapjain túl lát, no meg a lányt, aki nap mint nap felüti a mesekönyvet, és csak úgy falja a sorait. Elhatározza hát, hogy kapcsolatba lép Delilával, és megkéri, segítsen neki kiszabadulni a mesekönyvből. Ezzel pedig egy különös kapcsolat veszi kezdetét, ami kalandok egész sorát indítja el.
A történet két szálon fut, egyrészt megismerjük magát a mesét, ami Delila kedvence, másrészt pedig napjaink történéseit. Természetesen ez utóbbi az uralkodó, hiszen a cselekmény nagy része Delila valóságában és életében történik. De nagyon örültem annak, hogy megismerhettem a mesét is, mivel az a történet is egészen egyedi, és nem a szokványos meseelemek jelennek meg benne. Először is a mesebeli Olivér nem az a rettenthetetlen daliás herceg, akihez a többi mesében szoktunk, ő ugyanis születésekor nem kapott bátorságot a tündérektől (SPOILER helyette életet kapott, és szerintem a folytatásban ennek lesz még jelentősége, ahogy a háttérben már itt is van SPOILER VÉGE). Így aztán kénytelen az eszét használva kikeveredni a szorult helyzetekből, és mi tagadás, elég jól megy neki! Emellett a próbák, amiket ki kell állnia a hercegnő kezéért sem a megszokottak, és ez nagyon tetszett! Szóval már a történet a történetben is megfogott, és akkor még meg sem említettem a meséhez készített illusztrációkat, amik csak még inkább fokozták az élményt, mivel valami gyönyörűségesek!
Aztán persze ott van Delila valósága, a nyomorúságos gimis élet sűrűje. Ahol ugyan nem szívatják, de nagyon sokan utálják egy véletlen baleset miatt, amiről a lány ugyan a legkevésbé sem tehet, ám ez senkit sem érdekel. (Na, igen, a tinédzserek nagyon kegyetlenek tudnak lenni.) Miután egy kis képet kapunk arról, milyen is Delila élete, a történések nagy része akörül forog, hogyan szabadítsa ki a lány Olivért. Közben persze kapunk egy kis romantikus szálat is, ahogyan a nagy tervezgetés közepette egyre közelebb kerül egymáshoz a két fiatal. Nagyon szépen, finoman alakítja a szerzőpáros ezeket a szálakat, a lelki összhangot úgy teremtik meg, hogy az már-már mesteri. Ez a rész kimondottan tetszett nekem, még annak ellenére is, hogy általában nagyon nehéz romantikus szálakkal megfogni engem. Itt nincsenek nagy szavak, vagy giccses ömlengések, csak az a fajta összecsendülés jön át, amikor két lélek rájön, hogy mennyi minden közös bennük, és a másik mennyivel gazdagabbá tudja tenni az életüket.
A tervezgetésekre visszatérve, sok próbálkozást kapunk, nincs azonnali megoldás, és mindegyiknél meg is indokolják, miért nem működhetett. Szóval a logika is rendben van ebben a könyvben.
Talán csak egyetlen dologgal volt egy kis problémám, az pedig az, ahogyan Delila anyja reagál arra, hogy a tinédzser lánya egy mesekönyvet hurcolászik mindenhova és egy mesehőssel beszélget nap mint nap. Bevallom őszintén, ezt a nagy aggodalmat a mamája részéről nem igazán értettem. Jó, az addig rendben van, hogy egy könyvhöz beszélni nem teljesen normális dolog, és ez esetben megalapozott az aggodalma, ám hogy az elején még azt sem tudta elfogadni, hogy a tizenöt éves lánya újra meg újra ugyanazt a mesekönyvet olvassa, az furcsa volt. Elvégre egy tizenöt éves lány még a gyermeki lét és a felnőtté válás határán van, és keresi önmagát, ebbe a harcba pedig szerintem még simán beleférnek a tündérmesék is. Szóval ez a rész egy kicsit meglepett, de mivel ez volt minden, ami egy kicsit is zavaró volt számomra, de ez semmit sem vont le a történet értékéből.
A két szál mellett természetesen két szemszöget is kapunk, Olivérét és Deliláét. Mindkettőt nagyon szerettem, ám a fiújét egy kicsit külön is kiemelném. Egyszerűen fantasztikus volt, amikor Olivér arról beszélt, hogy miután becsukódik a mesekönyv, minden mesehős életre kel, és felszínre tör a valódi személyiségük! Hatalmas ötlet, hogy még egy fiktív történetben is van a szereplőknek saját jellemük, ami nem egyezik meg a könyvbeli szerepükkel! Imádtam, ahogyan mesélt a csacska hercegnőről, aki nem tudta megkülönböztetni a saját személyiségét a mesebelitől, vagy a gonosz Naspolyáról, aki valójában egy igazi művészlélek, de megemlíthetném akár a királynét is, aki igazi mesterszakács. Egyszerűen zseniális!
Mindent összevetve, ez a könyv valami fantasztikus, és hatalmas élmény volt olvasni, szinte le sem tudtam tenni! És bár még csak most búcsúztam a Sorok között hőseitől, már alig várom a következő részt (bár önállóan is megállja a helyét)! Mindenkinek, kortól függetlenül csak ajánlani tudom ezt a könyvet!
A történet főhőse a tizenöt éves Delila, akinek az élete nem egyszerű, a suliban lúzerként tartják számon, amióta sikerült a suli üdvöskéjének eltörnie a lábát, és otthon sem egyszerűbb a helyzet, mivel az anyukája egyedül neveli, és takarítónőként gürcöl nap mint nap azért, hogy meg tudjanak élni. Delila egyetlen vigasza egy rongyos mesekönyv, amit a suli könyvtárában talált. Úgy érzi, csak a Sorok között hőse, Olivér értheti meg azt az elhagyatottságot, amit ő is érez.
Egy nap, amikor már vagy századszorra üti fel a könyv lapjait, az egyik illusztrációban egy furcsa, oda nem illő dologra lesz figyelmes, egy homokba rajzolt sakktáblára. Hamarosan kiderül, hogy amint becsukódik a könyv, a mesekönyv hősei önálló életre kelnek, persze egy könyvbe zárva, de azért megvannak a maguk vágyaik és a saját személyiségük, ami nem feltétlenül azonos a történetbeli szerepükével. Olivér pedig, a daliás herceg, még közülük is kitűnik, ő ugyanis már nagyon unja, hogy valahányszor valaki elolvassa a könyvet, kénytelen harcba szállni egy olyan hercegnő kegyeiért, akit valójában nem is szeret. Új kalandokra vágyik, és arra, hogy jobban megismerje azt a világot, amit a könyv lapjain túl lát, no meg a lányt, aki nap mint nap felüti a mesekönyvet, és csak úgy falja a sorait. Elhatározza hát, hogy kapcsolatba lép Delilával, és megkéri, segítsen neki kiszabadulni a mesekönyvből. Ezzel pedig egy különös kapcsolat veszi kezdetét, ami kalandok egész sorát indítja el.
A történet két szálon fut, egyrészt megismerjük magát a mesét, ami Delila kedvence, másrészt pedig napjaink történéseit. Természetesen ez utóbbi az uralkodó, hiszen a cselekmény nagy része Delila valóságában és életében történik. De nagyon örültem annak, hogy megismerhettem a mesét is, mivel az a történet is egészen egyedi, és nem a szokványos meseelemek jelennek meg benne. Először is a mesebeli Olivér nem az a rettenthetetlen daliás herceg, akihez a többi mesében szoktunk, ő ugyanis születésekor nem kapott bátorságot a tündérektől (SPOILER helyette életet kapott, és szerintem a folytatásban ennek lesz még jelentősége, ahogy a háttérben már itt is van SPOILER VÉGE). Így aztán kénytelen az eszét használva kikeveredni a szorult helyzetekből, és mi tagadás, elég jól megy neki! Emellett a próbák, amiket ki kell állnia a hercegnő kezéért sem a megszokottak, és ez nagyon tetszett! Szóval már a történet a történetben is megfogott, és akkor még meg sem említettem a meséhez készített illusztrációkat, amik csak még inkább fokozták az élményt, mivel valami gyönyörűségesek!
Aztán persze ott van Delila valósága, a nyomorúságos gimis élet sűrűje. Ahol ugyan nem szívatják, de nagyon sokan utálják egy véletlen baleset miatt, amiről a lány ugyan a legkevésbé sem tehet, ám ez senkit sem érdekel. (Na, igen, a tinédzserek nagyon kegyetlenek tudnak lenni.) Miután egy kis képet kapunk arról, milyen is Delila élete, a történések nagy része akörül forog, hogyan szabadítsa ki a lány Olivért. Közben persze kapunk egy kis romantikus szálat is, ahogyan a nagy tervezgetés közepette egyre közelebb kerül egymáshoz a két fiatal. Nagyon szépen, finoman alakítja a szerzőpáros ezeket a szálakat, a lelki összhangot úgy teremtik meg, hogy az már-már mesteri. Ez a rész kimondottan tetszett nekem, még annak ellenére is, hogy általában nagyon nehéz romantikus szálakkal megfogni engem. Itt nincsenek nagy szavak, vagy giccses ömlengések, csak az a fajta összecsendülés jön át, amikor két lélek rájön, hogy mennyi minden közös bennük, és a másik mennyivel gazdagabbá tudja tenni az életüket.
A tervezgetésekre visszatérve, sok próbálkozást kapunk, nincs azonnali megoldás, és mindegyiknél meg is indokolják, miért nem működhetett. Szóval a logika is rendben van ebben a könyvben.
Talán csak egyetlen dologgal volt egy kis problémám, az pedig az, ahogyan Delila anyja reagál arra, hogy a tinédzser lánya egy mesekönyvet hurcolászik mindenhova és egy mesehőssel beszélget nap mint nap. Bevallom őszintén, ezt a nagy aggodalmat a mamája részéről nem igazán értettem. Jó, az addig rendben van, hogy egy könyvhöz beszélni nem teljesen normális dolog, és ez esetben megalapozott az aggodalma, ám hogy az elején még azt sem tudta elfogadni, hogy a tizenöt éves lánya újra meg újra ugyanazt a mesekönyvet olvassa, az furcsa volt. Elvégre egy tizenöt éves lány még a gyermeki lét és a felnőtté válás határán van, és keresi önmagát, ebbe a harcba pedig szerintem még simán beleférnek a tündérmesék is. Szóval ez a rész egy kicsit meglepett, de mivel ez volt minden, ami egy kicsit is zavaró volt számomra, de ez semmit sem vont le a történet értékéből.
A két szál mellett természetesen két szemszöget is kapunk, Olivérét és Deliláét. Mindkettőt nagyon szerettem, ám a fiújét egy kicsit külön is kiemelném. Egyszerűen fantasztikus volt, amikor Olivér arról beszélt, hogy miután becsukódik a mesekönyv, minden mesehős életre kel, és felszínre tör a valódi személyiségük! Hatalmas ötlet, hogy még egy fiktív történetben is van a szereplőknek saját jellemük, ami nem egyezik meg a könyvbeli szerepükkel! Imádtam, ahogyan mesélt a csacska hercegnőről, aki nem tudta megkülönböztetni a saját személyiségét a mesebelitől, vagy a gonosz Naspolyáról, aki valójában egy igazi művészlélek, de megemlíthetném akár a királynét is, aki igazi mesterszakács. Egyszerűen zseniális!
Mindent összevetve, ez a könyv valami fantasztikus, és hatalmas élmény volt olvasni, szinte le sem tudtam tenni! És bár még csak most búcsúztam a Sorok között hőseitől, már alig várom a következő részt (bár önállóan is megállja a helyét)! Mindenkinek, kortól függetlenül csak ajánlani tudom ezt a könyvet!
Köszönet érte az Athenaeum kiadónak!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése