2015. március 30. | By: KE Katica

Cleadur - Dobszó a ködben - Kimaradt jelenet

A. M. Aranth a Holdárnyék sorozat írója volt olyan kedves és a rendelkezésemre bocsátotta a Cleadur  Dobszó a ködben egyik kimaradt jelenetét, amelyben Ash és Amy vásárolnak. Hatalmas köszönet neki! 
Mivel teljességgel odavagyok a lányokért  különösen Ashért  így nagyon örülök a lehetőségnek, hogy olvashatom és megoszthatom veletek is ezt a jelenetet!





Amynek végre alkalma nyílt elvásárolni az apjától kapott utalványokat. Elhatározta, hogy megveszi élete eddigi legnagyszerűbb báli ruháját, a többiek felfokozott várakozása rá is átragadt. Ashley természetesen messzemenőkig ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson, mint segítő, objektív szemlélő. Amy egyáltalán nem bánta a dolgot, csak az imázsa miatt tiltakozott kicsit, eléggé erőtlenül.
Úgyhogy a bál előtti nap délutánja butiktúrán találta őt és nővérét.

Az iskolai egyenruha fölé vastag, hoszú kabátot vettek (ugyanolyan volt mindkettejüknek: szövet, lábszárközépig érő, derékban szűkített, fekete), mert aznap ismét farkasordító hideg lett Moonshadowban. Az ég egybefüggő, szürke lepelnek látszott, és időről időre hópelyhek szállingóztak alá belőle. A felhőzet komolyabb hóesést is ígért, és Amy azon kapta magát, hogy kimondottan örül ennek. Egy karácsonyi bálhoz kell is egy kis hó, nem?
Egy darabig csak cirkáltak a boltok között Moonshadow Glade bevásárlóutcáján, és csicseregtek. Amy megtudta, hogy Ash is minden nap legalább kettő, de inkább három dolgozatot írt, és ezért a tanulás minden szabadidejét lekötötte.

– Egyébként mai napig nem értem, hogy csinálod, hogy az ágyadon fekve tanulsz – közölte az idősebb lány –, én egyből elalszom.

– Hát, én meg nem – vont vállat Amy, és az állára húzta hosszú, piros-vajszínű csíkos sálját. – Engem az zavar, amikor elülöm a hátsómat és görnyedek egy asztal fölé, mint ahogy te szoktad.

– Lehet, hogy mégse vagyunk testvérek? – ráncolta a homlokát Ash, és a szélre tekintettel még kabátjának csuklyáját is sötét haja fölé húzta.

– Hát nem is mi vagyunk az ikrek – mosolygott a szőke lány –, Gary se bír ülve megmaradni sokáig.

– Mert Gary hiperaktív – horkantott nővére kicsit túljátszva. A mozdulattól egy hajtincs előbukott a kapucni alól. Hiába, megint vágni kell.

– Az én lábam meg vizes – Amy nekitámaszkodott egy fának, felemelte a bal lábát, leemelte róla a topánkát, és kiöntötte belőle a latyakot. – Undok dolog a hó, ha olvad.

– A te cipőd inkompetens! Ebbe a cipőboltba most bemegyünk.

– Ash, ruháért jöttünk…

– Melyik nem volt érthető, a bemegyünk, vagy a most? Indulás.
A pénztáros – egy rokonszenves huszonéves, feketehajú lány – azonnal megkérdezte, segíthet-e. Úgy nézett ki, elég kevesen vásárolnak cipőt karácsony előtt: a bolt üres, az eladó meg unott volt. Nagyon.

– Igen, ennek a csinos szőke lánynak szeretnénk egyrészt egy csizmát, másrészt egy nem tűsarkú, de elegáns báli lábbelit – közölte Ashley sebesen. Jobbnak látta átvenni a szót, Amy máris a tornacipők felé tendált.

– Mekkora méretben? – kérdezte az eladó, és már vállon is kapta Amyt, és egy székbe préselte. A választ meg sem várta, lekapta páciense lábáról a topánkát, és megnézte maga. Mielőtt bármelyik Soleil lány szólhatott volna, hat pár csizmát pakolt eléjük. Ráadásul egy friss illatú törölközőt is Amy kezébe nyomott.

– Látom beáztál – magyarázta –, töröld meg a lábad! Máris hozom a báli cipőket is.
És hozta. Amy még csak az első csizmát próbálta fel, mire máris újra ott termett, négy lapossarkú báli cipővel.

– Neked nem kell egy csizma? – lendült támadásba a cipőárus Ashley ellen. Olyan volt, mint egy páncélos hadosztály. Vagy inkább kettő.

– Nekem van, köszönöm – Ash feljebb húzta a szoknyáját, és megmutatta magas szárú, matt fekete bőr csizmáját.

– Nekem olyan kell, mint ami neked van! – ámult el húga. – Ez nagyon tetszik!

– Tessék – az árus máris a kezébe nyomott egy az Ashleyével szinte teljesen egyező, csak sötétbarna csizmát. A bokánál, kívül még egy fémkarika is volt, ami pántokkal összefogta (és szükség esetén összébb is szoríthatta) a lábbelit.
Csizmaügy megoldva, Amy figyelme a báli cipők felé fordult. De annyira retrók voltak (elöl nyitottak, amiből másfél lábujja kilógott volna), hogy mindet elvetette.

– Az is igaz – mondta elgondolkodva az eladólány –, hogy szép lábad van. Nem hiszem, hogy az ilyet el kéne takarni. Milyen színű lesz a ruhád?
Amy már mondta volna, hogy talán fehér, vagy netán vajszínű, de Ash megelőzte.

– Bordó – vigyorogta –, én elintézem, hogy olyat válasszon.

– Szőke hajhoz? Még szép! – csettintett a lány. – Moonshadow?

– Az ám!

– Akkor zárt térben lesz végig a bál. Jó, mert ahhoz nem kell zárt cipő. Várj… várj…

De nem is kellett várni, máris visszatért, egyetlen, barna bőrlábbelivel a kezében.
Vékony bőrszálak fonata volt, egy saru. A talprészből a bőrszál két lábujj között indult, majd kettévált, és finoman, de kellően megtartotta a lábfejet, több ponton hozzáfogva a talprészhez, aztán a bőrszíjacska felfutott a lábszárra. Nem mintha ebből sok látszott volna egy hosszú báli ruha alatt… de akkor is. És lapos talpa volt! Instant szerelem.
Amy áhítattal beledugta a lábfejét, és meghúzta lábszárán a bőrszálat. Majdnem a térdéig felnyúltak a szíjak, ahol egy csomóval és egy szíjacskával lehetett rögzíteni.
Amy lépett benne párat. Döntött.

– Kérem szépen – mondta mosolyogva, és nem bírta abbahagyni a nézegetést.

– Ráadásul most jócskán leértékelve tudom odaadni – bólintott az eladó –, a modell utolsó darabja, úgyhogy 70% kedvezmény jár rá.
Ez olyan nagy problémát nem jelentett. Konkrétan annyit se fizettek itt, mint amennyit eleinte egy pár cipőre szántak.
Amy már a kellemes, kényelmes csizmában folytatta a körtúrát.

Ash belöködte a legközelebb levő alkalmi ruhás boltba, bizonyos Telihold nevezetű intézménybe. Egy népszerű animefigura, afféle hosszúcombú szőke holdhercegnő volt az üzlet emblémája.

– Isteni jel! – kiáltott fel Ash, és már húzta is húgát. – Ezeknek te vagy a kabalaállatkája, Ame!

– Kabalaállatka… eszed tokját!

Bent megdöbbentő látvány fogadta őket. Minden tele volt mangákból vagy animékből egy az egyben kimásolt jelmezekkel, ruhákkal. De mielőtt kihátrálhattak volna a boltból, mellettük termett az eladó, egy kedves, telt, középkorú hölgy. Japán iskoláslánynak öltözve.

– Köszöntlek a Teliholdban! – turbékolta, szemlátomást nem zavartatva magát a finoman szólva is szokatlan öltözete miatt. – Moonshadow, karácsonyi bál, ugye? Gyertek, felejtsük el a jelmezeket. Hátul vannak a nektek való ruhák. Sajnos már eléggé fogy a készlet, de még találunk nektek valamit, ne féljetek. Melyikőtöknek lesz?

– Csak neki – jelentette ki Ash a húgára mutatva.

– Hmmmm – a nő egy pillanatra megállt, és végigmérte Amyt. – Nos, hosszú, szőke haj, nyúlánk lány, nőies idomok…

– Miiiik? – pislogott Amy fülig vörösödve –, én… még csak kilencedikes vagyok!

– Az nem „még csak”, hanem már, ifjú hölgy – legyintett az eladó, és lendületes léptekkel tovább vezette őket egy hátulsó terembe –, én a te korodban már dolgoztam a suli mellett, és alig négy évvel később hozzámentem egy jóképű focistához. Szokj hozzá, hogy felnőttként kezelnek, lassan ideje lesz.

– Nem tudom, mennyire vágyom arra…

– Az senkit nem érdekel. Szokd a gondolatot, mert akarod, vagy sem, egy-két év, és olyan felnőttnek számítasz, mint Sera Moon nénikéd. – Oldalvást rájuk mosolygott. – Ez volnék én.

– Ööö… Amy Soleil.

– Örvendek, Amy! Nos, itt is volnánk. Állj meg itt.
Egy hatalmas, plafonig érő tükör elé állította Amyt, aztán eltűnt, de csak egy pillanatra. Egy bordó, csillogó, selyem-fényű ruha lógott a kezéről.

– Nos – minden, amit mondott, olyan volt, mint egy-egy újabb kinyilatkoztatás. – Amy, itt van a ruha, ami után megfordulnak a fiúk, és irigyek lesznek rád a lányok. A hajadhoz ez az árnyalat tökéletes. Maga a dressz, ahogy látod, két részből áll, egy szoknyából és egy fűzőből. A szoknyát fölveszed, a fölsőbe pedig belebújsz, és annyira ráhúzod a szoknyára az alját, amennyire bírja. Ez azért jó, mert a szoknya ugye bő, hogy tudj benne rendesen táncolni, és ad egy ilyen királynői hatást, amikor jársz. Meglátod. De azt ugye semmilyen józan akaratú lány nem akarja, hogy a fölsője csak úgy lógjon! Ugye. Ezt egy feszülősebb, alapvetően gumis anyag kellemesen rádsimítja, és fenn is tartja. Látod? Nincs pántja. Elég hosszú viszont, úgy látom, a feneked alá leér. Nos, csinos leszel, kicsim! Ott az a függöny, irány mögéje, és vedd szépen föl. Az lesz a cipőd, a szatyorban? Gyerünk. Vedd azt is.
Úgy tűnik, az effektív és brutális eladók világnapja volt aznap. Sera Moon belökdöste Amyt a próbafülkébe, és ráhúzta a függönyt.

A lány egy 19. századból itt felejtett kis kamrában találta magát: vörös bársonnyal borított falak, aranyozott keretes, ovális tükör…
Nagyot sóhajtott és öltözni kezdett.
Először a szoknyát vette föl, a tanácsot követve, aztán belebújt a fölsőbe. Furcsa, kicsit nyugtalanító érzés volt, hogy nem volt pántja, mégis megmaradt rajta a fölső. A ruha érintése kellemes, finom, simogató volt. Ahogy az eladó tanácsolta, a lehető leglejjebb húzta a szoknyára a nyúlós anyagú, gyűrött hatású fölsőt, aztán lehajolt, és a lábára kötözte a sarut. Ahogy fölegyenesedett, és a tükörbe nézett, megdöbbent.
A tükör be volt párásodva, mintha egy becsületes forró vizes zuhanyt vett volna. Mégis libabőrös volt a hűvös levegőtől…
Villámgyorsan elhúzta a függönyt, és előlépett. Azonnal elfelejtette a tükröt.

A királynői érzés valóban egy az egyben magával ragadta. A szoknya szétterülve követte minden mozdulatát, halkan surrogva minden lépéssel. A ruha úgy simult rá, hogy nem zavarta, mintha a saját bőre lett volna. Minden mozdulat könnyű volt, semmi merevség nem volt benne. Önkéntelenül is mosolygott. Még soha nem érezte magát olyan szépnek, mint amikor megállt a tükör előtt, és belenézett. A gyűrött hatású fölső tökéletes volt, és ahogy szőke haja ráomlott a ruhára, nagyon aranyszínűnek látszott. Gyönyörűnek látta magát.
Mindehhez még hozzájárult a szabadság érzése, amit a kényelmes, nyitott saru jelentett…
Tökéletes volt. Minden. Amy Soleil teljesen kibékült a külsejével.
Ash és Sera Moon leesett állal bámulták.

– Nos – köszörülte meg a torkát az eladó –, mit is mondtam… a kilencedikes lány már majdnem felnőtt… ugye?

– Azt hiszem, értem, mire gondolt – válaszolta Amy sugárzó mosollyal. – Ezt el is vinnénk… ha elfogadnak kupont.

Elfogadtak.

Hazafelé belekeveredtek a már megnyitott karácsonyi vásárba, ahol Ash meghívta Amyt egy forró teára. Beálltak a kis faház elé felállított asztalkához, és szorosan markolva a bögréiket jólesőn kortyolgatták a gőzölgő italt a sűrűsödő hóesésben.

– Holnap valakinek elcsavarod a fejét, Ame – jegyezte meg Ashley. – Piszkosul szép kis csaj lett ám belőled.

– Igyekeztem – pukedlizett a húga –, a fejelcsavarást meg nem is bánnám annyira.

– Célpont?

– Ash, hagyj már. Ha lenne célpont, már az ujjam köré csavartam volna.

– Ilyen magabiztossággal tuti!

– A magabiztosság nem minden. Kell egy báli ruha.

– Most már az is van, mehet a menet!

– Ash, te mit veszel föl?

– A kék ruhámat, tudod, amiben tavaly is táncoltam.

Hát, Amy nem tudta. Olyan szinten nem, hogy zöld rémlett neki. De annyira jó kedve volt, hogy csak bólintott.

– És mit fogtok táncolni Edennel?

– A nyitótáncban leszünk benne, ami egy keringő lesz, meg utána egy modern táncban is részt veszek.

– Modernben? Ejha! Tuti Kim is ott lesz!

– Persze… ne tudd meg, milyen jól mozog! Ő lesz a szám sztárja, ez már most fix tény.

– A keringő, meg a legjobb pasi viszont a tied, Ash. Eden nem semmi arc.

– Fú, nekem mondod! És te kivel mész?

– Willel – vallotta be Amy, majd gyorsan hozzátette –, de ez nem jelent semmit, egyszerűen csak… így alakult, tudod.

– Figyelj, nem gond – vont vállat Ash, aztán cinkos mosollyal oldalba bökte húgát –, de majd kölcsönkérem néhány táncra, jó?

– Hogyne! Sőt, odaadom egész estére is, ha arra vágysz.

– Miért, Ame? Te kivel mennél szívesen?

– Hát… ha ez egy igazságos világ lenne… akkor Jerry hívott volna el.

– De nem azért, mert tetszik, vagy ilyesmi? – vigyorgott rá Ash.

Amy viszonozta a mosolyt.

– Neeeem. Csak… az lett volna az igazságos.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése