2015. március 30. | By: KE Katica

A. M. Aranth - Cleadur - Dobszó a ködben vélemény és egy extra jelenet

Misztikus, sötét, metálos és izgalmas. Külön tetszett a sajátos mitológiája, ami végig fenntartotta az érdeklődésem, mivel nem tudtam, mi lesz a titkok nyitja. Nagyon jó kis történet, és mivel nem árult el túl sokat az első része, ezért úgy sejtem, bőven marad izgulnivaló a többi részre is.



A. M. Aranth - Cleadur - Dobszó a ködben


Amy Soleil élete nem egyszerű. 
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania. 
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe. 
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár... Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut. 
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát... amíg még lehet. 
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű. A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.


Ez egy nagyon összetett történet. Pezsgő, fiatalos, lendületes, titokzatos. Mielőtt bárkinek is megfeküdné a gyomrát a sok jelző, amit eddig használtam, kezdjünk is bele, miről is szól a történet.
Tulajdonképpen meglehetősen nehéz összegezni, mert egyrészt olyan hétköznapi dolgokról, amik alapján simán lehetne egy egyszerű tiniromantikus is némi rockkal megfűszerezve. Másrészt viszont egy igazi misztikus történet, amiben az ember végig azt várja, hogy tisztuljon már egy kicsit a "köd" és rajzolódjon ki végre, mi folyik a történet hátterében, ki kicsoda valójában és mégis hogyan befolyásolja ez a szereplők életét. Mindkét fronton kellemes meglepetést okozott a történet. 
De csapjunk is a dobok közé és nézzük a részleteket no meg egy extra jelenetet, amivel az író megajándékozott bennünket! 





Ahogyan azt már említettem is, a történet az elején úgy indul, mintha egy átlagos romantikus könyvvel lenne dolgunk. Ami kicsit becsapós több szempontból is, mivel a szerelmi szálak épp csak annyira indultak el ebben a részben, hogy a végére kellőképpen összekuszálódhassanak, de a légköre végig ott lebeg a történetben és nagyon szép jeleneteket sikerült így létrehoznia az írónak. Szóval aki tisztán romantikus történetet keres, az a Holdárnyék sorozat első részében nem fogja azt megtalálni. Ha azonban egy sajátos világgal rendelkező misztikust keresel, akkor ez abszolút a neked való könyv.




Új lakók érkeznek a ködös Moonshadow városába a Soleil család személyében. Anya, apa és a három gyerek. A tizenhat éves csupaszív Ashley, és az ikrek, a tizennégy éves vagány, de szerethető Amy és a kedves, ám kissé peches Gary. 
Az új hely eltér minden addigitól, amit tapasztaltak: egyrészt folyamatosan köd borítja a várost, ami sokszor olyan sűrű, hogy az ember az orráig sem lát, és mintha a helyiek tartanának is tőle. Másrészt a gimi sem szokványos, olyan mintha egy középkori festményből lépett volna ki, az igazgató pedig vasszigorral igazgatja az egyébként európai alapokon működő iskolát, ahol a hagyományok tiszteletére nagy hangsúlyt fektetnek, a tanárok egészen sajátos tanterv alapján tanítanak, és az egész helyet belengi valamiféle baljós hangulat. És ez csak fokozódik, amikor a suli első napján a ködben eltűnik az ikrek osztályfőnöke. Egyébként is elég ködös Moonshadow városa, és mintha minden sarkon lapulna valami titok, ami szépen, szinte észrevétlenül mutatkozik meg az új lakók életében. 







Az ikrek nyitott, kedves tinik, akik azonnal megtalálják a közös hangot az osztálytársaikkal, különösen Willel és Jerryvel, akiknek van egy rockbandájuk. Ez azonnal felkelti az érdeklődésüket, mivel maguk is régóta zenélnek már, Amy dobol, Gary pedig basszusgitározik. Hamarosan együtt kezdenek el zenélni, és egyre több barátot gyűjtenek maguk köré. Köztük a karótnyelt igazgató lányát, a kisssé visszahúzódó Leát és a tehetséges táncost, Kimet. Kicsit érdekes volt látni, hogy milyen könnyen megtalálták a közös hangot egymással a szereplők, de tulajdonképpen nem volt ezzel bajom, mivel szerintem a közös zenei stílus ebben a korban valóban lehet kapocs. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez megkönnyíti a beilleszkedést. Plusz Amy és Gary sokat utaztak, sokszor költöztek, így megtanultak hamar beilleszkedni. 

Szóval a közös zenei ízlésnek köszönhetően megalapítják a Holdárnyék zenekart és beneveznek egy zenei versenyre. Keményen dolgoznak és közben alakulnak a kapcsolatok. Tulajdonképpen a regény első felét ez és a zenei versenyre való felkészülés tölti ki. Lassabban haladnak a dolgok, van időnk megismerni és megszeretni a szereplőket. Szereplőkből pedig van bőven. De szerencsére mind szerethető és kedvelhető. Az elején bevallom, nagyon kellett figyelnem, hogy ki kicsoda, de mivel minden szereplő igazi egyéniség, egy idő után nem volt nehéz megjegyezni őket.
Csodaszép leírásokat kapunk a dalokról, a felkészülésről. A főpróbát például olyan jól írta le az író, hogy szinte azt éreztem, én magam is ott vagyok, hallom és érzem a ritmust. A dalszövegek és a koncert felépítése is szépen ki lett dolgozva. Ez nagy erőssége a könyvnek.




Közben szépen adagolva kapjuk a rejtélyeket is. Léptek hangjait, különös álmokat, sárga szempárt a tükörben, kék köpenyes férfiakat az iskola körül, titkolózásokat és sok-sok misztikumot. Bevallom, itt volt egy kis hiányérzetem, az izgalom fokozása nagyon hiányzott. Egyszer sem éreztem azt, hogy visszafojtom a lélegzetem a várakozástól, de ettől függetlenül a kíváncsiságomat mindvégig fenn tartotta. Vártam, hogy oldódjanak a rejtélyek, hogy többet tudjak meg a titkok hátterében lévő dolgokról. Például, hogy mit titkolnak az ikrek szülei? Hogy lehet, hogy olyan emlékeik vannak a közös életükről és a gyerekeikről, amikre a gyerekek nem is emlékeznek? Mi a köd titka, amitől még Iras igazgató úr is fél? És még sokáig sorolhatnám. 
Természetesen a srácok a titkok nyomába erednek és nyomozni kezdenek. De a válaszokra, amiket találnak egyikük sem számított. És ha őszinte akarok lenni, én magam sem. Egészen sajátos világot sikerült teremtenie A. M. Aranthnak. Megvoltak a magam teóriái a rejtélyekre, de egy kivételével mind elbukott. Sikerült meglepnie az írónak.

Bár azt írtam, megleptek a válaszok, amiket találtak a szereplők, de ez nem jelenti azt, hogy az összes rejtélyre fény derül a sorozat első részében. Távolról sincs így, a töredékére sem kapjuk meg a választ ebben a részben, és ez kifejezetten tetszett. 

A történet igazi varázsa számomra a karakterekben rejlik. Mind szerethetőek, bár kicsit talán túl idillikusak, de éppen ebben rejlik a varázsuk. A Soleil család nagyon összetartó, a testvérek nagyon szeretik egymást. Számomra Ashley, az ikrek nővére volt az egyik legérdekesebb karakter. Találkoztam már pár ikerpárral, akiknek volt testvérük az ikerpárjukon kívül is, és ezek a testvérek mindig arról beszéltek, milyen nehéz dolguk volt az ikrek mellett, mivel azok sokszor szavak nélkül is megértik egymást, ezért gyakran kirekesztettnek érezték magukat mellettük. Itt azonban ennek nyoma sincs. Nagyon egészséges Ash és Amy kapcsolata, és ez tetszett. Asht egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Csupa erő és vidámság az a lány és ez nagyon jól átjött. 
A szülőket itt-ott néha fantomszülőknek éreztem, ott is vannak és mégsincsenek ott. Nagyon szabadjára engedték a mindössze csak tizenöt éves gyerekeiket szerintem, bár a történet későbbi alakulásának szempontjából ez utólag már érthető volt. 
Will  és Andrew volt számomra a két legtitokzatosabb szereplő. Róluk szívesen tudnék meg még többet. Különösen Andrewról. Komolyan izgatja a fantáziámat, mi minden rejtőzhet a zeneimádó történelem tanárban. 
Ó, és jöhetne már egy kis szerelmi szál is, mert a romantikus énem sóvárog valamiféle szerelem után. 

Szóval nagyon várom már a következő részt, és remélem még több izgalmat és részletet tár fel, mint az első rész. 


A könyvet köszönöm szépen A. M. Aranthnak és a Főnix Könyvműhelynek! Öröm volt velük együtt játszani! 

A Kimaradt jelenetért, amivel megajándékozott az író, kattints a képre!




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése