2019. április 28. | By: Ladybird

Visszatértem


Hosszú idő után újra visszatértem, legalábbis remélem, hogy ezek után sikerül felvennem egy ritmust, és rendszeresen lesznek bejegyzések. Az utolsó bejegyzésem óta rengeteg dolog történt velem, újra beültem az iskolapadba, majd sikeresen megszereztem a minősítést, amit szerettem volna, és ami ennél is jelentősebb, megszületett a kisfiam! Ami őt illeti, máris bedobtam a méyvízbe, mert bizony születése óta mesélek neki. Szóval vigyázat, ezentúl gyerekkönyvekkel is bombázlak majd titeket! Persze azért nem kell megijedni, a blog profilja ezután sem változik, csak némileg bővül.

Emellett, mivel már nincs olyan sok szabadidőm, kicsit lerövidülnek a bejegyzések is. Sok könyvet olvastam az elmúlt időszakban, főként éjjel, amikor egy-egy etetés után képtelen voltam visszaaludni, ezért jönnek majd régebbi könyvek értékelései is. Illetve, ahogyan azt már mondtam, érkeznek a gyerekkönyvekről szóló gondolatok is. Ezeknek a főoldalon lesz egy külön fül is, Gyereksarok címmel.

Hamarosan érkezik is az első valódi bejegyzés, ami a Könyvfesztiválon szerzett szépségeimet mutatja be! Remélem, újra velem tartotok majd!


3 megjegyzés:

Liliane írta...

Üdv újra. :)

Ladybird írta...

Kösziiiii!

Annie írta...

Helló! Annyira örülök, hogy újra aktív leszel itt. :)
Gratulálok a minősítéshez, de legfőképp a kisfiadhoz! *.* Sok boldogságot, és jó egésszéget kívánok nektek. :*

Megjegyzés küldése