Izgalmas, elgondolkodtató és lendületes. Ezzel a három szóval tudnám jellemezni. Bevallom, félve kezdtem bele, mert nem tudtam, mire is számíthatok. Egy összeesküvés elméletre? Egy ufós történetre? A fülszövege elég sejtelmesre sikeredett, ezért nem sok minden derült ki belőle a számomra. Aztán a Publio oldalán beleolvastam a történetbe, és attól kezdve tudtam, bármi is fogalmazódott meg bennem előzőleg, az mind hamis.
Körmendi Zoltán – Isteni Program
2007. április 16.
Az egész világot futótűzként járta be a hír:
„Összesen 33 ember halt meg, 15 pedig megsebesült az amerikai Virginia állam műszaki egyetemének kollégiumában és egyik osztálytermében történt lövöldözésben. Az Egyesült Államokban korábban is voltak hasonló tragikus lövöldözések – sokszor iskolákban –, de eddig ez a legsúlyosabb.”
Mi állhat a történtek hátterében?
Magyarországon egy lány megírta azt a Karma nevű programot, aminek megismerése megváltoztathatja a dimenziókról alkotott nézeteinket, és megérthetjük, hogy az ismeretlen dimenziók hogyan befolyásolhatják tudatalattink működését. Miért veszélyesek az ezekkel a dimenziókkal kapcsolatos titkos kutatások, és mi köze mindezeknek Virginiához és Nevadához? Vagy az 51-es körzet különleges kísérletei is csupán fikciók lennének?
A történet középpontjában álló Krisztinát azzal vádolják, hogy közösségi oldalakat feltörve személyes adatokat lop. Vajon hogyan sikerül tisztáznia magát?
A könyv egy zömében Amerikában játszódó történeten keresztül világít rá arra, hogy a vallások közös gyökerét és a mai legfejlettebb számítógépes kísérletek tárgyát jelentő ismeretlen dimenziók feltárása milyen súlyos gazdasági és társadalmi veszélyeket rejt, ha politikai erők, vagy gazdasági hatalmak próbálják irányításuk alá vonni.

Virginia Tech |
Őszinte leszek, nem szeretem az összeesküvés elméleteket. Végighallgatom őket, bólogatok, átgondolom, esetleg megcáfolom vagy mosolyogva ráhagyom arra, akitől hallom. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a hírek, amik eljutnak az átlagemberhez erősen megszűrtek, átírtak, más tálalásba kerülnek elénk, mint az igazság, de általában nem szentelek sok figyelmet ezeknek a dolgoknak. És ezen könyv kapcsán sem voltam hajlandó készpénznek venni, amiket elém tárt. Éppen ezért mindenkitől elnézést kérek, aki hisz a könyvben lévő elméletekben, mert én a továbbiakban úgy szeretnék erről a könyvről írni, mint egy érdekes fikcióról, amelynek alapjai ezeken nyugszanak.
A történetről csak röviden írok, mivel nem szeretnék elspoilerezni semmit, hiszen számomra is élmény volt, hogy magam jöhettem rá a dolgokra, és nekem kellett kibogozni a szálakat.
A főhős Krisztina, akinek az életét már születése óta különleges jelek, emberek és események kísérik. Az utolsó gimis évében egy különleges internetes programot ír, amelynek segítségével a felhasználók fel tudják oldani azokat a gátakat, amik megakadályozzák őket abban, hogy a karmájuk beteljesedjen. A program használata után azonban csodálatos dolgok történnek velük.
A Pentagon |
Időközben azonban egyre több tárul fel előttünk arról, mennyire más az amerikai kormány célja, mint amit Krisztinának és a barátainak mondanak. És lassan már nem is lehet tudni, hogy ki a szövetséges és ki az ellenség...
A történet nagyon szövevényes, kiderül, hogy többeket érint, mint az első ránézésre kitűnik.
Az író nagyon jól adagolja az információkat, egyszerre nem tudunk meg sokat Krisztina küldetéséről vagy az amerikai kormány céljairól, éppen ezért hajtott a vágy, hogy minél többet megtudjak, és hamar azon kaptam magam, hogy egyetlen este alatt elolvastam az első száz oldalt. Az utána következőkhöz már több idő kellett, mivel azt azért le kell szögeznem, nem egy könnyű irodalom. Rendkívül sok elmélet, szemlélet mutatkozik meg benne, és bár az író Rolandon keresztül türelmesen és amennyire lehet egyszerűen tárja elénk őket, de azért oda kellett figyelnem olvasás közben, hogy mindent megértsek. Talán, aki kicsit is jártasabb ezen a téren, annak egyszerűbb, nekem viszont csak néhányról volt előzetesen tudásom. Ám épp azért, mert az író nagyon jól elmagyarázza ezeket az elméleteket, minden megérthető. Sőt, nem csak megérthető, de egyben tovább is gondolható. És azt hiszem ez a legnagyobb érdeme ennek a könyvnek, hogy gondolatébresztő. Az olvasása közben azon kaptam magam, hogy önkéntelenül is elkalandoztam, és sorra születtek meg a gondolataimban az ilyen kezdetű mondatok: Mit jelentene, ha ez igaz lenne? Egyébként senki ne gondoljon nagyon meredek dolgokra, egyszerűen csak arról van szó, hogy az általunk ismert történelmet más megvilágításba helyezi. És mivel egy nagyon jó, izgalmas történetbe ágyazza mindezt, anélkül teszi, hogy szájbarágóssá válna.
Ha szerda este, akkor Poor Billy's! |
Hannover CeBit |
A történet vége felé egyre nagyobb léptékekben tárulnak elénk az események, amit kicsit sajnáltam, mert szerettem volna még többet megtudni arról, mi történt Krisztinával, hogyan gyakorolja a képességeit a hétköznapi életben, és mit kezdett mindazzal a tudással, amivel rendelkezik.
De egy szó mint száz, Körmendi Zoltán egy nagyon egyedi, szövevényes és fantasztikus történetet írt rendkívül jó stílusban, és a tudományos nézetek ellenére, amelyek megjelennek benne, könnyen érthető stílusban. Csak azért nem adok neki 6 szívet, mert mint azt már említettem, hiányoztak belőle a leírások.
Köszönöm az írónak, hogy a rendelkezésemre bocsátotta az Isteni Progamot!
A könyv blogját ITT találhatjátok meg.
2 megjegyzés:
Köszönöm az értékelést. Igazán megtisztelő.
Mi köszönjük a megkeresést és az élményt, amiben részünk lehetett a könyved kapcsán. Sok sikert és sok olvasót kívánunk! :)
Megjegyzés küldése