2015. szeptember 18. | By: Unknown

Jay Asher - Tizenhárom okom volt…

Egy kicsit komolyabb témájú könyvre vágytam. Néha előfordul, hogy olyan könyvet akarok olvasni, ami megráz és mélyebben elgondolkodtat. Hát ennek a könyvnek határozottan sikerült, mert miután elolvastam az utolsó oldalt, percekig csak magam elé bámultam és a történteken gondolkodtam.




Jay Asher - Tizenhárom okom volt…


Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. 
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. 
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t. 
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… 
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.




Tudom, nem minden ember ugyanolyan erős. Van, aki kevesebbtől megtörik, de azért, mert mi esetleg erősebbek vagyunk, nem ítélhetjük el és nem nézhetjük le azt, aki gyengébb. Rossz volt a könyv, mert én erősebb vagyok Hannah-nál? Nem.
Vajon mi vezetett ahhoz, hogy Hannah végül csak abban lát menekvést, hogy öngyilkos legyen? Az a bizonyos tizenhárom ok…

„Ha valakit gúny tárgyává teszel, felelősséget kell vállalnod, ha mások kapva kapnak az alkalmon.”

A pletyka az én szememben a legszégyenteljesebb dolog a világon. Nemcsak felnőtt korban ártalmas. Tinédzser korban az ember még fejlődő jellem és a legtöbb embert befolyásolja az, ahogy a többiek ránéznek, ahogy beszélnek róla. A pletykák fájdalmasak lehetnek, főleg akkor, ha az ember, akit megcéloznak, érzékenyebb lelkű. Aki soha nem volt céltáblája gonosz és aljas hazug pletykáknak boldog ember lehet, mert sajnos, nem mindenki ilyen szerencsés. Hannah körül sok hazug pletyka terjengett. Mint például az, hogy elcsábítgatja a fiúkat és könnyen kapható. 

Clayen keresztül ismerjük meg Hannah legmélyebb titkait, azokat az okokat, amik a lány végső döntéséhez vezettek. Clay egyik reggel egy csomagot talál az ajtójuk előtt, melyben kazetták vannak, és itt kezdődik az a nap, ami felforgatja az életét. Clay szerelmes volt Hannah-ba, de a sok pletyka miatt tartott a lánytól. Nem merte felfedni előtte az érzéseit és ez csak az egyik ok volt a sok közül amiért nem fedte fel magát előtte.

Clay a kazettákat hallgatva összezuhant. Clay a tipikus jó fiú, akiről nem terjeng gonosz pletyka. Visszahúzódó, halk szavú, őszinte és olyan kis aranyos. Nagyon nehezen szánta rá magát arra, hogy megnyíljon Hannah felé, és amikor megtette, a lány elküldte. Amit egészen addig nem értett, míg meg nem hallgatta a kazettákat. Míg hallgatta a lány hangját, dühöt és bánatot érzett. Dühös volt Hannahra, mert nem kért segítséget, és bánatos azért, amit Hannah tett. Marcangolta az önvád, hogy vajon megállítathatta volna a lányt? Segíthetett volna?

Ha külön-külön nézzük az okokat, egyik sem mondható olyannak, amin ne lehetne túljutni, de Hannah szinte még túl sem jutott az egyiken, már kapta is a másikat. Igazából elvették tőle a biztonságérzetét és a bizalmát. Nem érezhette magát biztonságban se az iskolában, se az otthonában és sehol máshol sem.
Hannah kért segítséget? Igen, a maga módján. Többször is hangsúlyoztam, mindannyian mások vagyunk. Másképp dolgozzuk fel a csalódásokat. Hannah magába temette őket és nem mutatta ki az igazi érzéseit. Nem mutatta ki a fájdalmát, a megbántottságát, a csalódottságát. Megtehette volna, hogy nem foglalkozik az emberekkel, akik bántják őt? Igen, de Hannah más volt. Szépen lassan egymásra tette a legó darabokat, amik az őt ért sérelmeit jelképezték, és amikor már a legók nem tartották az egyensúlyukat az egész összeomlott.

Nézzük a bántalmakat. Ellentmondhatott volna a pletykáknak? Mondhatott volna nemet az erőszakra? Hívhatta volna a rendőrséget? Másképp cselekedhetett volna? Igen, igen, igen és igen, de ő addigra már annyira mélyen volt, hogy onnan visszatalálni nagyon nehéz és Hannahnak nem ment.  Hannah végül feladta.

A könyv nagyszerűen volt megírva ez kétségtelen és, hogy számomra mi az üzenete? Erre hadd válaszoljak egy idézettel:

„Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.”

Fontosak a cselekedeteink. Nem csak magunkra nézve, hanem másokra is. Mondhatnám az örök igazságot, hogy úgy viselkedj mással, ahogy te is szeretnéd, hogy viselkedjenek veled.

Gondolkodtam, hogy hány szívecskét adjak a könyvnek, de semmi értelmes indokot nem találtam, hogy levonjak.  Azoknak ajánlom, akik szeretnek keményebb témáról olvasni, mert ez a könyv nem tartalmaz happy end-et.

Kis extraként elhoztam nektek a megjelent borítókból egy összeállítást és a film előzetesét, ha minden a terv szerint halad Hannaht Selena Gomez alakítja majd, aki saját bevallása szerint nagyon szereti a könyvet, így örül a szerepnek. 








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése