Lebilincselő! Azt hiszem ez a legjobb szó erre a történetre. Én legalábbis nem találok ennél jobbat rá. Fantasztikusan megírt regény! Teljesen elvarázsolt.
Peter V. Brett - Démon-ciklus 1. - A Rovásember
Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magványok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magványoknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával.
Új kedvencet avattam. Ez a könyv hihetetlenül szuper. Már az első oldaltól kezdve megfogott. A világfelépítés annyira aprólékos, olyan nagyon élethűre sikeredett, hogy végig azt éreztem, részese vagyok az eseményeknek. Nehezen tettem le még éjszaka is, mivel Peter V. Brett annyira ért a feszültségkeltéshez, az izgalmak fokozásához, hogy szinte lehetetlen megszakítani az olvasását.
A történetről:
Képzelj el egy világot, amiben háború dúl, és naplemente után minden nap kitör a harc. Démoni lények szállnak fel a földből, az úgynevezett Magból és akit tudnak elevenen felfalnak. Az emberek nem harcolnak, inkább csak védekeznek ellenük, méghozzá rovásokkal, amelyeket Rovásmesterek rajzolnak a házaik köré. Él azonban egy legenda, miszerint egyszer régen élt egy ember, a Szabadító, aki megtanította az embereket olyan rovásokat készíteni, amelyek segítségével fel tudták venni a harcot a démonokkal. Ám ezek a rovások feledésbe merültek, az élet pedig gyötrelmessé vált mindenki számára.
Ebben a világban él három gyermek, akiknek a szemén keresztül kirajzolódik előttünk a történet.
Az első Arlen, egy tizenkét éves fiú, aki a falujában élőkhöz hasonlóan jól ismeri a rovásokat, amelyek mögé elbújhat. Ám egy éjjel baj történik, és kénytelen szembenézni a magúrokkal. Azon az éjszakán megpecsételődik a sorsa. Elhatározza, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel felveszi a harcot a démonokkal, kerül, amibe kerül. Távol az otthonától elkezdi a felkészülést egy olyan életre, amely sokak számára hozhat szabadulást. Az eleinte naiv, kedves fiú a tapasztalatok hatására hamarosan valaki olyanná válik, aki talán képes az emberiség élére állni, ám addig nagyon rögös az út.
A második Leesha, egy gyönyörű, kedves lány, aki alig várja már, hogy a számára kijelölt fiúval összeházasodhasson és nyugodtan élhessen a kis falujában. Anyja ugyanis egy borzalmas némber, aki nap mint nap megkeseríti az éltét. A lány egyetlen reménye Gared, a fiatal jóképű favágó. Ám egy nap a jövendőbelije elkövet egy olyan hibát, amit a lány képtelen megbocsátani, de ahogyan azt a mondás tartja, ahol az Úr bezár egy ajtót, ott kinyit egy ablakot. Leesha számára új lehetőség adódik, amikor a falujában nagy pusztítást végeznek a magúrok és a helyi Gyógyfüves asszonynak, Brunának segítségre van szüksége a gyógyításban. Hamarosan Leesha olyan ismereteket szerez, amelyek segítségével az összetört szíven kívül csaknem bármit képes lesz meggyógyítani.
Véleményem:
Mindhárom szereplőt nagyon megszerettem. Leesha történetét többször is megkönnyeztem. Ami vele történt, az sokszor nem volt fair. Rengeteget szenvedett, ennek ellenére is erős tudott maradni, nem tört meg, tartotta magát. A sok megmentésre váró hősnő között valódi felüdülést jelentett.
Mégis az abszolút kedvencem a könyvből Arlen lett. Pedig ő megy át talán a legnagyobb változáson a regényben. Ennek ellenére soha nem esett ki a karakteréből, nem feszegette annak határait, és ez zseniális volt. Nehéz úgy bemutatni egy karakter fejlődését, hogy az közben megmaradjon annak, aki. Hát az írónak ebben a könyvben ez sikerült, nem is akárhogy! Nagyon tetszett a nézőpontja, hogy amit tud, mindenkivel szeretné megosztani, és hogy többet ér számára a segítségnyújtás, mint a hírnév. Ennek ellenére sokszor éreztem úgy, hogy megszakad érte a szívem. Remélem a következő részekben egy kicsit sikerül valakinek közel kerülnie hozzá, megérdemelné.
Rojert hagytam legutoljára. Nagyon szerethető karakter, naiv, kedves, de van benne spiritusz. Nagyon kíváncsi leszek rá, kivé fejlődik majd a továbbiakban. Hármuk közül ő a legfiatalabb és a legkevésbé biztos hátterű.
Az első részben épp csak belemárthattuk a lábunkat abba a világba, amelyet Peter V. Brett hívott életre, és sok minden rejtve maradt még, de alig várom, hogy a kezembe foghassam a következő részt, és többet tudhassak meg a szereplőkről, és a démonok ellen folyó harcról. És bevallom van még egy szereplő, akinek a sorsa nagyon izgat: Jardir. Számomra ő a semmiből bukkant elő, és bár nagyon genyó dolgot tett, érdekel, hogyan rendezi ezt vele majd a Rovásember.
Ahogyan azt már mondtam, nagy kedvenc lett ez a könyv, ezért meg is kapja tőlem a 6 szívet. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmas történeteket és a sci-fit.
Egy rajongók által készített trailert is szeretnék megmutatni nektek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése