2015. szeptember 1. | By: Belnis Belnis

Adam Sternbergh – Spademan 1. – Shovel Ready – Akkor hajrá!

A fülszöveg alapján kemény disztópiára számítottam, amit meg is kaptam. Az írásmód durva, kemény és néhol vulgáris, így mindenképp csak felnőtteknek ajánlanám.


A bejegyzés erősen SPOILER-es, így kérlek, akkor olvass csak tovább, ha ez nem zavar.





Adam Sternbergh  Spademan 1.  Shovel Ready  Akkor hajrá


Spademan egykor kukásként dolgozott. Még mielőtt az a bomba felrobbant volna a Times Square-en, még mielőtt a felesége meghalt, a város pedig elnéptelenedett volna. Most bérgyilkos. A közeli jövőben New York megmaradt lakossága két élesen elkülönülő kasztra tagozódik. A gazdagokéra, akik megengedhetik maguknak, hogy egy virtuálisan létrehozott valóságba becsatlakozva meneküljenek egy jobb világba, illetve azokra, akik a lepusztult utcákat róva igyekeznek életben maradni. Spademan az utóbbit választotta. Új munkája nem sokban különbözik a régitől: hulladékeltakarítás. Nem tesz fel kérdéseket, gyorsan dolgozik, és jól bánik a tapétavágóval. Viszonylagos nyugalma azonban véget ér, amikor egy gazdag és befolyásos hittérítő azzal bízza meg, hogy ölje meg a lányát. Az elsőre egyszerűnek tűnő feladat váratlanul veszélyessé válik - célpontjának van egy sokkoló titka, Spademannek pedig megvannak a maga szabályai. Két tűz közé kerül, és nagyon óvatosan kell manővereznie ahhoz, hogy életben tudjon maradni. Adam Sternbergh első regénye kemény, erőszakos, vicces, lebilincselő, gyengéd és briliáns.




Amikor elolvastam a fülszöveget éreztem, hogy húz magához ez a könyv, így nagyon boldog voltam, amikor egyik kedves barátnőmtől megkaptam születésnapomra.


Spademan bérgyilkos. Itt már azt is gondolhatnánk, hogy nem lesz szimpatikus főhős, de mégis Adam Sternbergh eléri, hogy megkedveld, és szurkolj neki, hogy túlélje az egészet.


A regény New York-ban játszódik, már ami maradt belőle. A város már nem olyan, mint régen. A sok terrorista támadás, a robbantások miatt szinte alig élnek már emberek a városban. Legalábbis a felszínen. Az ágyakba annál inkább. A limnoszférát, azaz az ágyéletet választotta a legtöbb ember. A limnoszféra egy virtuális valóság, ahol az lehetsz, aki csak akarsz. Míg régen sisakok kellettek, most már elég egy ágy, amiben benne vannak az érzékelők. A gazdagabbaknak természetesen full extrás, míg a szegényebbeknek fapados ágyak jutnak. Ki mit tud megfizetni. 

„Ettől kezdve puszta matematika az egész. Tizenhárom órát repülni első osztályon New Yorkból Tokióba, vagy befeküdni az ágyba, percek alatt lezavarni a megbeszélést az asztalfőn ülve, miközben úgy nézel ki, mint egy szteroidokkal és Cialisszal felpumpált gladiátor. Húszezer dollár a plasztikai sebésznek az öregedés jeleinek átmeneti eltüntetésére, vagy inkább egy egy hónapos limnoszféra-előfizetés, és sasszézhatsz a Park Avenue-n Marilyn Monroe csinosabb húgaként. Leopárdfarokkal.
Látszatvilágban.”

Ebben a világban bárki lehetsz. Ha alacsony vagy, a virtuális térben lehetsz magas. Vagy ha úgy tetszik, akár villás farkad is lehet, mint az ördögnek. Az emberek becsatlakoznak a hálóra és a testüket hagyják elsorvadni az ágyban. Ez természetesen az állandó becsatlakozókra értendő, mert az ápolók szorgalmasan cserélgetik az infúziót, de aki évekig nem mozdul, a teste menthetetlenül elkezd leépülni. És mindez miért? Azért, hogy a látszatvilágban király lehess. Őszintén szólva én egyből párhuzamot tudtam vonni egyes internetes oldalakkal, amiknek igencsak hasonló az alapja. Lépj be naponta többször, ossz meg mindenkivel mindent és légy függő. Igen, a limnoszféra erről szól. Függőség. Elmenekülhetsz a látszatvilágba a valóság elől. Sokkal egyszerűbb, mint szembe nézni a nyers és durva valósággal. Igazából egy ilyen jövőt nagyon könnyű elképzelni. Rengetegen élnek úgy, hogy a nap nagy részét a virtuális hálón töltik. Nem tisztem eldönteni, ki hogy élje az életét, de igen realisztikus az a kép, amit az író elénk tárt. Menekülés a valóság elől. Igen a megfutamodás könnyebb, de meg is éri?


A rendszer igazából már nem működik, nincs irányítás, amint azt az illegális lakásfoglalók is megmutatják. Elvégre ki akadályoz bármiben is meg? A rendőrség már semmit nem csinál. Ha lövések dördülnek, ők már semmit nem tesznek. Nem fog senki azzal foglalkozni, hogy te jogosan vagy e luxuslakásban. Spademan is így szerzett magának lakást. Mit veszíthet? A feleségét elvesztette, a munkáját elvesztette és a régi életét elvesztette. Amíg a világ világ volt, kukásként dolgozott, ami azért tetszett, mert a gondolataiból kitűnt, hogy nem szégyellte a munkáját, ami helyes is, mert sokan lenézik a kukásokat akármennyire is szépíteni próbáljuk a helyzetet. Pedig az is egy olyan munka, ami megélhetést biztosít.


Spademan ebben az új világban bérgyilkosnak állt. Sosem kérdez sokat, csak a célpont nevét akarja. Gyorsan dolgozik és ügyel arra, hogy ne maradjanak utána nyomok. Nem érdekli, mit követett el a célpont, az legyen más gondja. Annak ellenére, amit most tesz, mégsem tudtam utálni. Fokozatosan feltárult előttem a csupasz lelke. Mit miért tett, és azon kaptam magam, hogy együtt érzek vele, a fájdalmával és a veszteségével. Igazából nem rossz ember, ami valljuk, be, picit furcsán hangzik, tekintve a mostani foglalkozását, de ha elolvassátok, szerintem ti is ezt fogjátok érezni.

Azonban az új megbízatása más, mint amilyen az eddigiek voltak. Perszephoné, a lány, akit meg kell ölnie, egy híres vallási vezető lánya, és Spademan életében először felteszi a kérdést, hogy miért kell a lánynak meghalnia? Amivel sikerül neki is a célkereszt középpontjába kerülnie.


Perszephoné apja vizet prédikál, de bort iszik. Az emberek többségét birka módjára megvezeti. Tipikus szektavezető, akit sajnos a legtöbb ember kérdés nélkül követ a végzete felé. Ez sajnos gyakori eset a mai világban is, nem szükséges a jövőbe menni érte. Azt hiszem, a mélyen vallásos embereknek ez a könyv nem tetszene, mert a vallásnak csak az elborult típusát, a szektát mutatja be. Azt, amikor az emberek hiszékenységét kihasználják és becsapják őket, de nem, itt nem a pénzről van szó. Itt bizony mást csalnak ki tőlük. 

A mellékszereplők közül Mark és Rick nagyon szimpatikus volt. Mindketten időnként becsatlakoztak a virtuális világba, de ugyanakkor a való világban is éltek, így az ő életükben egyensúlyban volt a kettő. 

A regény kemény, durva, véres, kissé szociopata, ugyanakkor humoros és lebilincselő. Annak ellenére, hogy helyenként rémisztő, mégis van benne valami, ami megfogott és nem eresztett el. 

A fő negatívumnak a párbeszéd jelölések hiányát találtam. Nagyon nehezen szoktam hozzá, és ez nagyon-nagyon nem tetszett benne, illetve néhol szegényes volt a leírás. Ezért is vontam le egy szívecskét, de ezek a dolgok azért senkit ne bátortalanítsanak el a történet elolvasásától, bár még egyszer elmondanám csak felnőtteknek ajánlom.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése