2015. augusztus 14. | By: KE Katica

Jenny Han – Nyár trilógia 2. – Nincs nyár nélküled

Az előző részben a mélységet hiányoltam, hát itt megkaptam, gyakorlatilag az egész elejét végigbőgtem. Ha hozzám hasonlóan az első rész nem győzött meg, azért érdemes folytatni a sorozatot. 




Jenny Han  Nyár-trilógia 2.  Nincs nyár nélküled


Belly eddig minden egyes nyarát Cousins Beachen töltötte, élete azonban most fordulóponthoz érkezett. Mivel Conraddal való rövid kapcsolata gyászos véget ért a télen, életében először otthon fogja tölteni a nyarat. Legjobb barátnője, Taylor remek tervekkel áll elő: hajókázás, sütkérezés a medence partján, új fiúk, akikre rá lehet kattanni. 

De amikor Jeremiah felhívja a hírrel, hogy Conrad eltűnt, látszólag minden a nyaraló felé viszi Bellyt. 

Vajon még egy nyarat eltölt azzal, hogy Conrad után fut, vagy végre képes lesz elengedni a fiút?




Vigyázat, az első részre nézve spoilert tartalmaz!

A történetről

Eltelt egy év, ám Belly nyara ezúttal nem Cousinsban kezdődik, Susannah ugyanis meghalt. A fiúk magukra maradtak az apjukkal és a bánatukkal. Belly is gyászol.
Kapcsolata Conraddal nem úgy alakult, ahogyan remélte. Ebből a történet folyamán kapunk is némi rálátást Belly visszaemlékezései kapcsán. 
A lány próbál helyrejönni mind a gyász, mind a Conraddal való kapcsolata okozta fájdalom után, több-kevesebb sikerrel. Ebben próbál neki segíteni Taylor is, aki folyamatos bulikkal és némi kerítéssel traktálja Bellyt. 
Aztán egy nap Jeremiah felhívja, hogy elmondja neki, Conrad eltűnt, semmit nem tudnak róla. Belly pedig azonnal a segítségére siet. Így előbb az egyetemen, majd a cousinsi nyaralóban kötnek ki.

Véleményem

Hazudnék, ha azt mondanám, nagyon eseménydús volt ez a rész. Nem sok minden történt benne, de ahogyan azt már az elején is írtam, sokkal több volt benne az érzelem, Susannah  aki véleményem szerint az egyik legjobb szereplő volt  halálának köszönhetően. Nagyon sajnáltam őt és a fiait is, Jenny Han ezt nagyon érzékletesen írta le, így szégyen, nem szégyen, én bizony a történet elejét megkönnyeztem. És a könyvnek úgy érzem, ez volt a legjobb része, bármilyen morbidan hangzik is. A többi csak a szokásos huzavona volt a fiatalok között.

Nyári kis könnyed olvasmánynak még mindig megteszi. És amint azt már mondtam is, jobb volt ez a rész, mint az előző. 
Jeremiahról mindenesetre többet tudtunk meg. És a végére Conrad érzelmei is tisztábban megjelennek előttünk. 

De természetesen itt is voltak olyan részek, amiktől a hajam égnek állt. Nyilván ennek a könyvnek nem én vagyok a célcsoportja, szóval elfogadtam őket. Párat azonban megemlítenék közülük, amennyire lehet spoilermentesen.

Például a temetés napját, amikor megint csak előjött, hogy mind Conrad, mind Belly mennyire éretlen karakterek. Ez felért számomra egy arculcsapással, hiszen én magam is gyászoltam Susannaht, és ezzel egy időre minden irántuk érzett szimpátiámat lerombolták, és ezt nagyon sajnáltam. Innen már csak a végére tudtak feljönni. 
Egyébként ennél a jelenetnél még mindig nem értem, amit Conrad tett, vagy hogy ehhez még mindig mi köze volt Bellynek. Jó, persze, értem én, mit akart ezzel az írónő mondani, de akkor is furcsa volt. 

Aztán kicsit csalódott voltam, amikor elindult a nagy nyomozás Conrad után, és épp a legegyértelműbb helyen találták meg. Szükségtelen időhúzásnak éreztem, hogy Conrad nem mondta el, mit keres ott, és miért hajlandó ezért akár még az orvosit is kockáztatni. Ráadásul emiatt teljesen úgy tűnt, hogy Belly már megint csak egy kívülálló, aki a partvonalról figyeli, hogyan próbálják megoldani a fiúk a problémáikat.
Aztán persze Belly is részese lesz a dolgoknak, jobban is, mint sejtené, mert bizony ő még mindig csak a felszínt látja. Mélyebbre nem nagyon hatol. 

A szereplők még mindig meglehetősen éretlenek voltak. Belly egyáltalán nem tud mit kezdeni a veszteségével, Conrad továbbra sem képes szembenézni az érzelmeivel, Jeremiah pedig, hát ő csak sodródik ide-oda. 
Sajnos a két felnőtt, Belly anyja és a fiúk apja sem jobb karakterek, mint a gyerekeik. A saját fájdalmuk annyira eltompítja az ítélőképességüket, hogy képtelenek foglalkozni a gyermekeik érzelmeivel. Pedig a fájdalom, amivel szembenéznek nagyobb annál, mint amivel meg tudnának birkózni. 

Összegezve pozitív csalódás volt ugyan, de még mindig nem olyan a történet, amilyennek a csodálatos, hangulatos borító sejtetni engedi. Jellemfejlődésről talán csak a végén beszélhetünk, Conrad esetében, de mivel még mindig nem elég határozott, a folytatás egyelőre nem kecsegtet azzal, hogy egyszerűen helyrejönnek majd a dolgok. Annyit azonban elmondhatok, hogy most már nagyon kíváncsi vagyok a végére is, és ha egy író ezt eléri a történetével, az azt hiszem, nem kis dolog. Emiatt kapta meg az öt szívet is.





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése