2015. április 27. | By: KE Katica

Marie Lu - Legenda 3. - Bajnok

Fergeteges befejezés! Valóban igazuk van azoknak, akik azt mondják, ez a legjobb rész a sorozatban! Sírtam, izgultam és vártam miből, mi sül ki. Az utolsó pár oldal ugyan egy kissé a szappanoperák világát idézte, de mindent összevetve ez is kedvenc lett.



Marie Lu - Legenda 3. - Bajnok


A fiú egy LEGENDA. 
A lány SZÜLETETT TEHETSÉG. 
Ki lesz a BAJNOK? 

June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért, és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint Princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra. Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. 
Épp amikor már küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van. 
De hogy megmentse milliók életét, meg kell kérje azt, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét. Szívszorító dráma, akció és feszültség. Marie Lu nagy sikerű trilógiájának elképesztő befejezése.


Vigyázat, a sorozat előző részeire nézve spoilert tartalmaz!

Nehéz erről a részről írni, mivel rengeteg dolog történik benne és a legtöbbet jobb első kézből megtudni, de azért megpróbálom az alaphelyzetet felvázolni.

Nyolc hónap telt el mióta Day és June szakítottak, ezért a lány elfogadta Anden ajánlatát és jelentkezett Princepsjelöltnek. Két ellenfele van a posztért, Serge és Mariana, azonban az Első szíve egyértelműen felé húz. Ő azonban még nem heverte ki a szakítást Dayjel.
A fiú eközben próbál megbékélni a sorsával, és mindenekelőtt vigyázni az öccsére, amihez segítséget kap a Köztársaságtól Lucy személyében, ő segít a kisfiú gondozásában. Day mindent megtesz, hogy elkerülje Junet és kivonja magát a politikából, azonban egy váratlan esemény közbeszól.



A Kolóniákban kitör egy vírus, vélhetően az, amelyiket Edenen tesztelték, ezért a Kolóniák kancellárja megszakítja a béketárgyalásokat és hadüzenetként fogja fel a dolgot, amennyiben a Köztársaság záros határidőn belül nem szállítja le nekik a gyógyszert. Andennek és az országnak tehát szüksége van a kisfiúra, hogy a véréből kinyerjék az ellenszert. Azonban pontosan tudja, mennyit szenvedett már Eden és hogy Day soha nem menne bele abba, hogy a testvérét újra kitegyék az orvosi tortúrának. Ezért Junet kéri meg, hogy próbáljon hatni rá. June pedig, hát őt már elég jól ismerjük, tudjuk, hogy képes olyan racionálisan gondolkodni néha, mint egy gép. Itt sem okoz csalódást. A szíve és az esze most is viaskodik. Képtelen ilyet kérni a fiútól, de azt is látja, hogy a Köztársaság szempontjából jobb, ha egy ember szenved, mintha egy egész nemzet... Nem mondom, hogy nem láttam benne a logikát, de attól még nem esett jól Junetól ez a gondolat. Mert más, ha Anden látja ezt így, azt megértem, ő nem érintett érzelmileg, de June... 

Day miután June megkérte, hogy menjen, Denverbe érkezik az estélyre, hogy ott együtt kitaláljanak valamit. Ami azért is egyre sürgetőbb, mivel a Kolóniák ezúttal szerzett maga mellé egy szövetségest is, Afrikát. Akik olvasták az első két részt, tudják mekkora ereje és hatalma van a kontinensnek. Szóval nagy a baj. A válságestélyen Day egyértelműen nemet mond Andennek Edennel kapcsolatban, de ez már nem számít  legalábbis a Kolóniákkal szemben, más szempontból viszont ugyanolyan sürgető a dolog , ugyanis másnap elindul a Kolóniák hadserege Denver ellen. Day és a Patrióták megmaradt kis csapata megpróbálja ugyan lelassítani őket, de már késő, a háború elkezdődött.

Azt hiszem ennyi, amit nagyjából spoilermentesen el lehet mondani a történet kezdetéről. De ezek után annyi, de annyi minden történik még. Végre megtudjuk miért és hogyan halt meg Metias, megismerkedünk Antarktisz lakóival, ármánykodunk kicsit az egyre gyengébb Dayjel, és megláthatjuk mekkora befolyása van Daynek a Köztársaság népére. A Kolóniák köré épített paradicsomi illúzió végleg elveszik, amit egy kicsit jobban is kidomboríthatott volna talán az írónő, mivel ezzel volt némi problémám.
Az egy dolog, hogy Day látta, mi folyik a határokon túl, de a népe nem látott ebből semmit. Ők is ugyanazt a maszlagot hallották a Kolóniákról, amit annak idején Day is, ennek ellenére kanyar nélkül veszik, amikor hadba hívják őket ellene. Reálisan itt sokaknak ujjonganiuk kellett volna, amikor a Kolóniák betört. Talán ez volt az egyetlen negatívum ebben a részben.

De egyébként minden túlzás nélkül fergeteges volt ez a rész! Day állapotát nagyon jól írja le Marie Lu és ezzel egészen sajátos hangulat ül mindvégig a történeten. June pedig végre megnyílik és mer cselekedni. Minden pillanatban történik valami, mindig van egy újabb fordulat, és még a vége is egészen elfogadható, habár... mint azt már említettem a végén van egy kisebb szappanoperába illő fordulat, amin önkéntelenül is gúnyos mosolyra húzódott a szám, de ennyi azt hiszem belefér.
Biztos sokan vannak/lesznek, akiknek nem tetszik ez a furcsa befejezés, én viszont szerettem, mert nem sablonos  már leszámítva a szappanoperás dolgot , sőt, azt hiszem ez a történet kibírta volna azt is, ha nincs happy end a végén. 
Mindent összevetve elégedett voltam az utolsó résszel, persze nem azt mondom, hogy nem támadt fel bennem a vágy arra, hogy még többet tudhassak meg a főhősökről, mert véleményem szerint ahol az írónő befejezte, ott kezdődött egy másik érdekes történet is, de nem okoz problémát számomra, hogy itt a vége.

A múlt alkalommal megosztottam veletek egy térképet, nos, itt egy jobb, részletesebb világtérkép a sorozatból:









0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése