2014. december 20. | By: Belnis Belnis

Ann Aguirre - Horda

 „Úgy indultam el, hogy hátra sem néztem.”

Ann Aguirre Razorland sorozata az egyik személyes kedvencem. Imádom a világfelépítését, a karaktereket, azt, hogy felfest egy olyan jövőt, amely ki tudja vajon nem-e valósul meg. Az első két részt egymás után olvastam el, és amikor letettem csak egy kérdés motoszkált a fejemben: Mikor olvashatom a sorozat záró kötetét?

Amint jött az értesítés, hogy mehetek a könyvért én már gyermeki lázban égtem. Szeretném itt kiemelni, hogy élmény volt a fordítóval találkozni (Holló-Vaskó Péter) és elbeszélgetni kicsit Pikkről és a világról.  A fordítás remekül sikerült. Nagyon megfogta az írónő stílusát és olyan módon adta vissza, hogy néha libabőrös lettem olvasás közben.
A harmadik rész is magával ragadott. Olyan lenyűgözően ír, hogy azt nehéz szavakkal kifejezni. Néhol nagyon véres és megrázó, de egyszerűen nem tudtam letenni. (Megjegyzem amint átvettem a könyvet kiléptem az ajtón már ki is nyitottam és csak olvastam és olvastam.) De vissza az értékeléshez – kicsit elkanyarodtam.




Ann Aguirre - Horda


A horda megérkezett. Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját. Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért. Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk. A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…



A történet ott folytatódik, ahol a Helyőrségben abba maradt. Pikk és csapata segítségért indul, de sajnos Megváltáshoz későn érkeznek. Ismét új helyre kell költözniük, és a településnek bizony van rossz oldala is. Azt hiszem kezdetben Pikk „nem ülünk tétlen” énjét utálták, és sokan ki is nevették, de ő kitart és a mutánsok elleni harc élére áll. Kezdetben inkább kevesebb sikerrel, de azt hiszem a kellő áttörést az erdő elfoglalása hozta. Azt hiszem ott sokszor nem értettem egyet, de ha háború van, akkor néha kegyetlen eszközökhöz kell nyúlni.

SPOILER

Amikor Kószát megölte az írónő, azt hiszem egy részem nekem is vele halt. Kezdetben amennyire utáltam a fiút, a második rész végére annyira megszerettem és megkönnyeztem a halálát. Még ha csak egy kitalált szereplő is. De hát egy könyvmoly biztos megérti az érzéseimet.

SPOILER VÉGE

Harc, háború és hadjáratok tarkítják a könyvet, amiért most a szerelmi jelentek kevésbé voltak hangsúlyosak, de azt hiszem ez így is kellett.
A végén bevallom nagyon megdöbbentem. Nem azért mintha nem lett volna jó. Sőt! Kifejezetten tetszett, de nem erre számítottam. Jó, tudom érezhető volt, amikor felbukkantak a szövetségesek, de akkor is.

Összegezve. Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a posztapokaliptikus regényeket. Nem lehet benne csalódni.


„Soha, de soha nem érheted el a tökéletességet. Az élet csak azért kínálja az örömöket, hogy el tudd viselni a fájdalmakat.”








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése