2015. október 30. | By: Ladybird

Bethany Griffin – Masque of the Red Death



Mit kell tennetek, hogy játszhassatok?


A Halloween tiszteletére feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral – amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk –, kiraktunk az ablakba néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. 
Sajnos, gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogyan számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Emiatt egy kissé megorroltak ránk és úgy döntöttek megtréfálnak egy kicsit bennünket. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk kitalálni, hogy a négy emojiból mennyit rejtett el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok, ha könyvet adnánk helyette? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem és denevér képeket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!

2015. október 28. | By: Névtelen

Chanda Hahn – Balszerencsés tündérmese 2. – Tükröm, tükröm...

Nagyon vártam a sorozat második részét. Az előző kötet után annyi, de annyi kérdés merült fel bennem, amire válaszokat szerettem volna kapni, és nem kis örömömre többet is kaptam, mint amire számítottam.


"Ez mostantól kezdve másképp lesz."




Chanda Hahn – Balszerencsés tündérmese 2. – Tükröm, tükröm...

Mina Grime eddig sikeresen túl van már pár küldetésen, és úgy tűnik, egyre leleményesebben talál megoldást a mesékhez. De ahogy a lány egyre ügyesebb, a Történet is egyre nehezebb kihívások elé állítja. Mina érzi, hogy sokkal nehezebb és félelmetesebb dolgokkal kell megbirkóznia, mint korábban. Úgy tűnik, Jared mindent megtesz, hogy elnyerje Mina bizalmát, ennek ellenére az őt körüllengő titokzatosság éberségre kényszeríti a lányt. Legújabb küldetésében a barátai játsszák a főszerepet, de korántsem olyan leosztásban, ahogy azt Mina először gondolta. Közben emberek tűnnek el titokzatos módon, köztük Jared is. És míg Mina próbál szembeszállni a Történettel, elveszíti legerősebb fegyverét, a Gimoire-t. A lány kénytelen teljesen egyedül szembenézni a fenyegetéssel, és úgy tűnik, a mese megoldása csak olyan áron valósulhat meg, ha Mina megbirkózik vele, hogy szerelme, Brody a legjobb barátnője karjaiba fut. Amikor már minden veszni látszik, Mina szerettei veszélybe kerülnek, és a lány már abban is kételkedik, hogy ő túléli-e a próbát. Végső elkeseredésében felteszi a jól ismert kérdést: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?


2015. október 22. | By: Névtelen

David Levithan – Nap nap után 1. - Nap nap után

Nagyon nehéz összefoglalni a gondolataimat a könyv elolvasása után, mert ettől a történettől sokkal többet kaptam, mint amire számítottam.

„Kérdések mindig is voltak, és lesznek. Minél több a válasz, annál több lesz a kérdés. A túlélés elengedhetetlen feltétele, hogy néhányukat hagyjuk megválaszolatlanul.”




David Levithan – Nap nap után 1. - Nap nap után


„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! 

Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. 

David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.


2015. október 21. | By: Ladybird

Benyák Zoltán – Csavargók dala

Benyák Zoltán egy felejthetetlen utazásra vitt egy olyan világba, ahová talán önszántamból soha nem mentem volna el. Hajléktalanok megkeseredett, sok esetben őrült világába pillanthattam be. Hogy mégis miért lett kedvenc? Mert az író egész egyszerűen fantasztikusan ír! Csodálatos képeket használ, fantasztikusan érzékeltet. 




Benyák Zoltán – Csavargók dala


Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival. 

És persze a kidobott kislány.

Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol. 

Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.


2015. október 18. | By: Névtelen

Balogh Boglárka – Love Commando

Brutális, kemény, ugyanakkor szívbemarkolóan őszinte történet. Nagyon nehéz szavakat találnom, amivel leírhatom azt, mit éreztem, miután elolvastam ezt a könyvet. El voltam bűvölve, de mérhetetlen dühöt is éreztem.


"Sokan azt mondják, hogy a szerelem a legnagyobb hatalom, de Indiában nincs szerelem, csak hatalom."




Balogh Boglárka – Love Commando


Halálos szerelem. Indiában ez nem költői túlzás, hanem maga a valóság. Ha egy fiatal lány vét a házassági szabályok ellen, és a szívére hallgat, az életével kell fizetnie. A család a szégyent csak becsületgyilkossággal moshatja le magáról. A menekülő párok egyetlen reménye a Love Commando, amelynek tagjai megpróbálják védelmezni az üldözötteket, és felveszik a kilátástalannak tűnő harcot a rokonok, a törzsi tanácsok és korrupt rendőrség önkényes döntéseivel szemben. Balogh Boglárkát egy véletlen találkozás vezette a Love Commandóhoz. Az éjszakai vonaton menekülő lányt hallgatva érett meg benne az elhatározás, hogy önkéntesként próbáljon meg ő is segíteni. Könyvében megdöbbentő sorsok tárulnak elénk, sikeres és kudarcba fulladt életek – India sötét oldala.


2015. október 16. | By: Ladybird

Hercsel Adél – Magyar szeretők

Rendkívül felkavaró könyv! Képtelenség kézbe venni egy jó adag nyitottság nélkül. A jelszó a tolerancia. Csak azoknak ajánlom, akik éltek már tartós kapcsolatban, vagy régóta házasok. Talán ők jobban megértik, mit jelent egy ellaposodott kapcsolatban élni, és valami kis pezsgésre vágyni, így nem ítélkeznek majd.




Hercsel Adél – Magyar szeretők


Elhidegülés – megcsalás: ez a félrelépés általános képlete. Az elhidegülés szinte kivétel nélkül szexuális természetű, de mit kezdjen magával és a vágyaival az, akit évek óta nem kíván a párja, miközben a kapcsolata alapvetően jól működik, a közös gyerekekről és a közös egzisztenciáról nem is beszélve?! Ugye, nem is olyan egyszerű? És mi a helyzet a történet lelki oldalával? – A Magyar szeretők című riportkönyv tíz férfi és tíz nő őszinte, hol megható, hol fájdalmas, néhol humorral átitatott, de leginkább tanulságos vallomásán keresztül járja körül első sorban azt, hogy kit mi sodor bele egy viszonyba. 

Az egyik legfelkapottabb belvárosi kávézó teraszán ültünk egy kellemes tavaszi délutánon, és az egyik riportalanyom épp arról mesélt, hogy a férje egy 20 éves lánnyal csalja. Aztán elhallgattunk, mert észrevettük: a teraszon mindenki a megcsalásról és a viszonyokról beszél.


2015. október 13. | By: Ladybird

A születésnapi játékunk nyertesei

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk! Nagy öröm volt számunkra. Nemsokára egy újabb játékkal jövünk majd! Így senkinek sincs oka bánkódni! De addig is nyerteseket hirdetek:








A nyerteseknek gratulálunk és hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot!