Jennifer Chiaverini – A kémnő

Érdekes, inspiráló, bátorító – ez mind elmondható Elizabeth L. van Lew életéről. Azt kell, hogy mondjam, a története lenyűgözött! 

Jennifer Chiaverini – A kémnő

Egy polgárháború, amely egy nemzetet szakít ketté, és egy nő, aki az életét és a jó hírnevét is kockára teszi egy nemes, a hazája sorsát alakító cél érdekében. 
A virginiai Richmondban, a rabszolgatartó Dél fővárosában élő Elizabeth van Lew és családja más, mint a legtöbb helybéli. Meggyőződésük ugyanis, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és mélyen ellenzik a rabszolgaságot. Amikor szülő államuk, Virginia 1861-ben az elszakadás, egyben a rabszolgaság intézményének megtartása mellett dönt, és kitör a polgárháború, Elizabeth nem várt lépésre szánja el magát: a maga eszközeivel az Unió ügyének meg segítését és a Konföderáció mihamarabbi bukását igyekszik segíteni. 
De mit tehet egy törékeny nő az ádáz, véres harcok közepette? Elizabeth úgy dönt, női mivoltát, eszét és befolyását felhasználva megpróbál az ellenség soraiba férkőzni. Attól sem riad vissza, hogy kémkedéssel felbecsülhetetlen értékű információt szerezzen az Uniónak – ha kell, egyenesen a Konföderáció elnöke, Jefferson Davis irodájából… 
Jennifer Chiaverini, a nagy sikerű Mrs. Lincoln varrónője című könyv írója, a New York Times bestsellerszerzője lebilincselő regényében egy nem mindennapi nő igaz történetét tárja elénk, emléket állítva egy olyan asszonynak, aki bátorsága, hazafiassága és embersége révén méltán vált az amerikai polgárháború nagy hősnőjének egyikévé.

Nagyon ritkán olvasok történelmi regényeket, pedig régebben imádtam őket. Már nagyon hiányzott nekem ez a műfaj, éppen ezért örülök, hogy a kezembe került ez a könyv, mivel kiemelkedik a többi közül. A kémnő egy igazán különleges regény, hiszen bebizonyítja, hogy az ember a környezete nyomása ellenére is küzdhet a meggyőződéséért és a céljaiért. Persze ennek is megvan az ára, de erről majd később.

A regény Elizabeth L. van Lew életének és küzdelmének igaz történetét mutatja be. Nem egy romantikus történet, szóval a romantika szerelmeseinek egyáltalán nem ajánlom. Azonban, aki szereti az erős női karaktereket, annak mindenképpen olvasnia kell A kémnőt. 

A van Lew ház Richmondban

A történet egy esküvővel kezdődik, épp az amerikai polgárháború kitörésének küszöbén. A csodás richmondi kúriában, ahol a van Lew család él, az egyik színes bőrű szolgálójuk köti épp össze az életét a szintén színes bőrű szerelmével. Veszélyes dolog ilyen módon kimutatni 1861-ben azon a vidéken azt, hogy a gazdáik szimpatizálnak fekete szolgálóikkal. Ám Lizzie és az édesanyja erre fittyet hány. Emberségesen bánnak a rabszolgáikkal és csak azért nem szabadítják fel őket, mert Lizzie apja a végrendeletében ezt megtiltotta. 
Viszont a házban nem mindenki ilyen nyitott a színes bőrűekkel szemben, a főhős sógornője, Mary kimondottan ellenzi ezt a nagy felhajtást. Érdekes egyébként, ahogyan egymásnak feszül időnként a család két tagja ebben a kérdésben, és mini háborút folytat egy fedél alatt. 
Aztán hirtelen felgyorsulnak az események, a városháza tetejére kitűzik a Konföderációs zászlót, a városban kitör a pánik, elkezdődnek a sorozások, és immár elkerülhetetlen a háború, Lizzie pedig egyre tehetetlenebbnek érzi magát. Egyedül marad a nézeteivel és a tettvágyával. Persze vannak páran, akik egyetértenek vele, de a tettek mezejére kénytelen egyedül lépni. Olyan kéréssel áll a hadnagya elé, amit ha nem sikerül helyesen tálalnia, az akár az életébe is kerülhet. Bár engedélyt kap, hogy gondoskodhasson a börtönbe zárt unionista foglyokról, újabb és újabb akadályok gördülnek elé. Ám őt nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja, hamarosan pedig még ennél is többet tehet az unionistákért.

Ilyennek képzeltem Lizziet

Lizzie érdekes jellem, tipikus tragikus hősnő. A negyvenes éveit tapossa, amikor először találkozunk vele. Fiatalkori vőlegénye halálát soha nem heverte ki, és inkább maradt egyedül, minthogy egy olyan partnerrel élje le az életét, aki régi kedvese hideg nyomába sem ér. Hiába a kor szokása, az elvárások, inkább vállalja a megvetést, a pletykákat, de nem alkuszik.
Ma is jelen van életünkben a társadalmi nyomás egy bizonyos életkor felett. A huszas éveink közepétől gyakorlatilag minden második embernek az a kérdése, mikor mész már férjhez? Annak, aki nem találja az igazit, vagy épp már megtalálta, de nem ért szép véget a kapcsolat, olyan ez, mintha tőrt mártogatnának a szívébe. Persze a gyanútlan kérdező minderről mit sem sejt, csak csevegni akar, amikor rákérdez.
Ez jutott eszembe akkor, amikor arról olvastam, hogy Lizzie dacolt kora elvárásaival. Ha egy mai szinglinek ilyen nehéz ez, akkor vajon milyen érzés lehetett akkoriban, amikor egy nőnek csak a férje kapcsán lehetett tekintélye vagy bármiféle beleszólása a dolgok menetébe? Szóval már az első lapokon kiderül, mennyire nem mindennapi a főhős.
A későbbiekben pedig csak egyre nőtt a szememben Elizabeth. Amikor már nem csak a maga döntései miatt kénytelen kiállni, hanem szembe kell mennie az egész államával. Amikor nincs más eszköz a kezében, hogy tehessen valamit azért, amiben hisz, minthogy vásárra viszi a bőrét, és olyat kér Todd hadnagytól, ami azért nagyon kockázatos. Így lesz a déli kisasszonyból Észak kémje. És az igazán izgalmas rész, csak ezután jön!

Csak egyetlen kifogásolnivalóm van a történettel kapcsolatban, mégpedig az, hogy sokszor nem volt egyensúlyban a csak tisztán történelmi rész az olvasmányosabb részekkel. Volt, hogy elgondolkodtam azon, nem dokumentumregényt olvasok-e? Emiatt le is vontam néhány pontot. Így csupán 4 szívet tudok neki adni. Pedig Elizabeth L. van Lew története talán megérdemelné a maximumot is.

Köszönet a könyvért a General Press Kiadónak!

Egy kis történelmi kitekintő

Észak és Dél háborúját (1861-1865) sok nagy író feldolgozta már, de mindig Észak szempontjából. És ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, akkor nem is csoda, hiszen sokkal könnyebb azokkal szimpatizálni, akik a rabszolgaság eltörléséért harcoltak. Ezúttal azonban egy déli kisasszony nézőpontjából lehettünk tanúi az eseményeknek. Igaz, Elizabeth az Unió mellett állt, szóval csak félig mondható el, hogy megismerhettük a másik oldal véleményét is. Az igazsághoz azonban nagyon is hozzátartozik, hogy bár sokszor hisszük azt, hogy itt elvek ütközéséről volt szó, ez a valóságban nem így történt.

Így nézett ki valójában
Elizabeth L. van Lew

Amerika északi és déli államai között jelentős gazdasági különbség alakult ki az 1860-as évek elejére. Az északi államokban beindult az iparosodás, megjelentek a gyárak, egyre nőtt a lakosság száma a városokban. Ezzel szemben délen maradt a gazdálkodó életmód, nagy ültetvényekkel, amiket művelni kellett, a munkaerőt pedig, amely biztosította, hogy a termelés virágozzon, a rabszolgák jelentették. Gazdasági szempontból ezért nem volt mindegy, hogy elveszítik-e a munkásaikat vagy sem? Persze ez ettől még nem igazolta a rabszolgák ellen elkövetett kegyetlenségeket. Csak egy újabb példa arra, mennyire a pénz a fontos, az ember pedig mennyire embertelen tud lenni, ha az érdekeit veszély fenyegeti.

Emellett voltak még más tényezők is, amik felelősek Észak és Dél eltávolodásáért. Például az, hogy Északnak szüksége volt a bevándorlókra, hogy biztosítani tudja a gyárak további működését, esetleges fejlődését. Míg Dél egyáltalán nem szívesen látta a bevándorlókat, mivel féltették tőlük a földterületeiket. 
Jogosan merülhet fel a kérdés, ha Észak rabszolgaellenes volt, akkor vajon miért volt szüksége bevándorlókra? Hát, a filmekben látott naiv szemlélet sajnos a valóságban megdől. Mert jóllehet Észak felszabadította a rabszolgáit, de az akkor egyre nagyobb teret meghódító fajelméletnek köszönhetően, nem biztosított helyet a színes bőrűeknek. Sőt! Teljesíthetetlen kritériumokat állított eléjük, és mindent megtett, hogy kiszorítsa őket az államaiból. 

A dolgok akkor vettek drasztikus fordulatot, amikor a politika is beleszólt. 1858-ban Abraham Lincoln került a republikánusok élére, és 1860-ban a választási kampánybeszédében egységes államrendet akart, emiatt pedig hét déli állam úgy döntött, nem marad tovább az Unióban. Amikor nem fogadta ezt el, és katonai erőket is bevetett, tovább négy állam vált még ki. 1861 februárjában a kivált államok létrehozták a Konföderációt, melynek a fővárosa Richmond lett. Ez pedig egyenes út volt a polgárháborúhoz.