2017. május 26. | By: KE Katica

Ruth Ware – Sötét erdő közepén


"Sötét erdő közepén, sötét ház áll, 
Sötét házban sötét kis szoba, 
Sötét kis szobában sötét szekrény őrzi 
A sötét titkokat."




Ruth Ware – Sötét erdő közepén


„Mérgező barátságok, egy világtól elzárt ház, egy sötét, hófödte erdő… Mindannyiunk legrosszabb rémálmát és a tökéletes hozzávalókat ötvözi ez a feszültséget keltő, hátborzongató regény." 
Clare Mackintosh

Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett. 

Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat… 
De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul. 
Van, ami nem maradhat örökké titokban.

Ruth Ware Lewes városában, Sussexben nőtt fel. A Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát, azután Párizsba költözött, majd Észak-Londonban telepedett le. Férjezett, két kisgyermek édesanyja. Volt már pincérnő, könyvesbolti eladó, angolnyelv-tanár és sajtóreferens. A Sötét erdő közepén az első krimije.

GABO │ Ruth Ware Moly



Ha van fülszöveg, ami igazán félrevezető, akkor azt hiszem, ez az. Finoman szólva is sikerült teljesen megtévesztenie, és hogy ez baj-e, azt még mindig nem tudom eldönteni. Miközben olvastam, nagyon zavart, viszont most, hogy már hónapok távlatából tekintek vissza rá, azt hiszem, átértékelődött bennem az egész. Nem tudom, hogy emiatt-e, vagy más az oka, de maradandó élményt hagyott bennem ez a könyv. Pedig ha jobban belegondolok, sem a cselekménynek, sem a főszereplőnek nem sikerült elkápráztatnia. Ellenben a stílus valami fenomenális volt. Minden egyes oldalt körbelengett az a bizonyos hangulat, ami a jó thrillerek sajátja. Ruth Ware igazán ért ahhoz, hogyan tartsa fenn a feszültséget az első oldaltól az utolsóig. Minden pillanatban azt vártam, mikor történik valami szörnyűség. 

A történetet tekintve, Nora nem egy tipikus hősnő, amolyan modern remete, a világtól elzárkózva, csak az írásnak él, és ez tökéletesen meg is felel neki. Nyugalmából egy különös email szakítja ki, amelyben egy ismeretlen nő gyermekkori barátnője, Clare lánybúcsújára hívja. A lány már azt hitte, végleg leszámolt a múltjával, ám valamiért nem hagyja nyugodni ez a meghívás, és egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, egye penész, elmegy a lánybúcsúra. Ez pedig nem csak az ő, de az összes résztvevő életét is megváltoztatja.
A bökkenő csak az, hogy a lánybúcsú végeztével Nora egy kórházban végzi, ahol még csak halvány szőke lövése sincs arról, mi történt vele és a többiekkel. Csak annyi biztos, hogy valaki meghalt, de hogy ki lőtt, és ki az áldozat, az nem tisztázott. Megpróbálja hát feleleveníteni az elmúlt napok eseményeit, hogy rájöjjön, hogyan került ide, és mi történt a többiekkel. 

Nem mondom, hogy ez a legerősebb krimi vagy thriller, amit olvastam, mert annak azért elég gyenge, de egynek elmegy az imént említett fantasztikus hangulata miatt. A szereplők mind egy kicsit furák, így akár mind gyanús lehet, a helyszín pedig kellően hátborzongató ahhoz, hogy végig feszült maradj. Szóval minden adott (lenne) ahhoz, hogy végigizgulja az ember az egész regényt. Valamiért mégsem sikerült nálam ezt a hatást elérnie. Értem én, hogy jól fel kell építeni a háttérsztorit, meg el kell lebegtetni, hogy a múlt olyan sötét titkokat rejt, amiket jobb meg sem ismerni, de ehhez képest a végeredmény elég nagy csalódás. És ezen még a három idősíkon való ugrálás sem segít. Pusztán csak idegesítő, hogy hosszú időn keresztül csak futjuk a köröket, de nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, pedig a lapok egyre csak fogynak a türelmünkkel együtt. Ez pedig nagyon, de nagyon nem tesz jót ennek a regénynek.

Ami a karaktereket illeti, Nora érdekes jellem, bár nem igazán sikerült megkedvelnem. Kicsit sérült a lelke, emiatt nagyon óvatos és bizalmatlan. Ezt még meg tudtam érteni, a bizonytalanságát viszont már nem. Érthetetlenek a motivációi, miért megy el a lánybúcsúra egyáltalán, ha egyszer esze ágában sincs szembenéznie a múltjával, miért marad, ha nem érzi jól magát, és miért nem törődik mindazokkal a dolgokkal, amik furcsák körülötte? Nem is beszélve arról, és higgyétek el, ez nem nagy spoiler, mert mindjárt az első néhány oldalon elsüti ezt az írónő, hogy önmagában sem biztos. Magyarul tökéletesen elképzelhetőnek tartja, hogy ő a felelős mindenért, csak önmaga előtt is titkolja az egészet. Na, ez azért már elég para! És innentől kezdve Nora el is ásta magát előttem, nem tudtam úgy olvasni a történetét, hogy ne gondoljam azt, ez a lány bizony beteg. És még ha ez egy marha jó alap is lehet egy thriller számára, a történet felépítése nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy ezt gondolatot hitelessé tegye.

Mivel amikor olvastam, én is éppen egy barátnőm lánybúcsújára készültem, és alapból nem szeretem az ilyen eseményeket, aktuálissá vált számomra ez a könyv. No, nem kell megijedni, a mi lánybúcsúnk nem volt ilyen véres, de attól még elég para lehetett volna, tekintve, hogy itt sem ismertük egymást a többiekkel. Mindenesetre ez talán megmagyarázza, miért nem ereszt ez a történet. Jó esetben az ilyen regények, amelyek többnek akarnak tűnni annál, mint amit végül adni tudnak, a feledés homályába vesznek nálam néhány napon belül. Ám a Sötét erdő közepén valahogy befészkelte magát a fejembe, és időről időre eszembe jut, elgondolkodtat, és őszintén, nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz dolog. Ha azt nézem, akkor a jó regények ismérve az, hogy nagy hatást gyakorolnak az emberre, de ez esetben nem tudom megfogalmazni, mit is kaptam ettől a történettől. Nagy életigazságokat biztosan nem. És még csak jellemfejlődésről sem igazán tudok beszámolni a szereplőket illetően. Szóval csak az élmény lehet. Éppen emiatt most valami olyat teszek, amilyet nem szoktam. Annak ellenére, hogy szerintem ez nem egy szuper könyv, mégis ajánlom mindenkinek, aki kicsit is szeret kilépni a habos-babos romantikus történetek kavalkádjából, és vágyik némi műfajváltásra. 





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése